2.

Lara és William szokásos tanítási napjuk után a konferenciaterembe igyekeztek, ahol Lara édesanyja tartott előadást az Androméda-galaxis Cerubion-rendszerében lakó civilizációról.

Ezt bizony ők sem akarták kihagyni, hiszen ez az első alkalom, hogy ilyen érdekes témát hallhattak.

A Gyűrű közepében futó hosszú, egyhangú folyosóról lehetett minden helyiségbe eljutni, így a konferenciaterembe is. A rengeteg jobbra és balra nyíló ajtókat csupán a rajtuk lévő kijelző zöld számai különböztették meg, s ebből az egész űrállomáson több százezer volt. Tulajdonképpen az iskolákat és az óvodákat sem olyannak kellett elképzelni itt, mint valaha a Földön volt, hanem szürke ajtók mögötti termeknek.

Az ajtók számai mögött rejlő jelentéseket pedig, -mint például 3212-es ajtó: 36-os labor- mindenkinek fejből tudnia kellett, még a legkisebb gyerekeknek is. Így senki nem tévedhetett el. De a veszélyesebb helyekre –mint a laborok is- persze csak retina- és ujjlenyomat-azonosítással lehetett belépni, úgyhogy ha össze is zavarodtak néha a gyerekek a számok miatt, rossz helyre akkor sem mehettek be.

A konferenciaterem hatalmas, körülbelül ezer ember befogadására alkalmas helyiség volt. Három oldalról lehetett bejutni oda, Lara és William az előadó emelvénnyel szemben lévő ajtón keresztül mentek, hisz az esett útba.

Lara édesanyja, Carol már elkezdte a beszédet, s a terem is dugig volt olyannyira, hogy még álló emberek is akadtak. Soha ennyien nem vettek még részt egy előadáson sem, ami nem csoda, hisz itt óriási dologról volt szó.

Az emelvényen kívül mindenütt sötét volt, Carol a hologramot sugárzó asztal mellett állt, és az Androméda galaxis háromdimenziós, térbeli képét nézve beszélt.

-…. Amit régóta szerettünk volna, és vártunk, talán most megtörténhet, ha a megfelelő módon kezdeményezzük velük a kapcsolatot. A Cerubion-rendszer egész pontosan itt található – mutatott a fénylő, élethű galaxis jobb oldalára, aztán egy pillanat múlva a galaxis képe helyett egy csillagrendszer jelent meg, egy főági csillaggal és hat bolygóval. Lara és William közben előrébb furakodtak a tömegben, hogy közelebbről láthassák az egyébként nagyméretű hologramot.  – A Cerubion-rendszer lakói a csillagjuktól számítva a negyedik helyen állnak. – Most a negyedik bolygóra bökött a pálcájával. Lara és William csodálkozva nézte a kicsiny bolygót, amely aligha lehetett nagyobb a Marstól. A színe viszont nem vöröses volt, hanem szürkéskék. – Mivel igen vastag felhőtakaró borítja ezt a kis bolygót, a felszínre szabad szemmel nem láthatunk. De rádiójeleket fogtunk, méghozzá mesterségeset, és a napokban elindítottunk egy szondát is, hogy felderítse a felszíni viszonyokat. A szonda már félúton van, hamarosan odaér, és néhány hét múlva megkaphatjuk az első képeket is, ha szerencsénk van. Charles Bolton professzor feltalálónk, s részecskefizikusunk nevét nem győzöm hálával emlegetni, amikor néhány évtizede használatos szondáinkat és egyéb űreszközeinket emlegetem, hisz neki köszönhetjük az ionmeghajtást, és még sorolhatnám mi mindent, amely lehetővé teszi a gyorsabb közlekedést az űrben. Bár ő most nem lehet itt, mert épp a legújabb munkáján dolgozik, de bizonyára a legközelebbi előadást már ő fogja tartani. Visszatérve a kis bolygóhoz, amit felfedezője, Richard Clark Enderson után Son-nak neveztünk el, még sok meglepetést fog okozni nekünk, s remélhetőleg pozitív értelemben. - Lara és William, miután végighallgatták a beszédet, önfeledt beszélgetésbe elegyedtek a lakónegyedükbe visszafelé menet.

- Ez hihetetlen! Végre találkozhatunk hozzánk hasonló lényekkel, William! Tudod, hogy ez mit jelent?

- Persze - vágta rá a fiú, s megdörzsölte hórihorgas orrát. Mostanában megint kijött rajta az allergia, amit az a fránya ronin-gyümölcs okozott neki. De mivel ez volt az egyetlen gyümölcs, amely az ötven éve elhunyt Alex Ronin professzor szerint minden olyan vitamint és ásványi anyagot tartalmazott, amely nélkülözhetetlen az űrben élő emberek számára, hát tűrnie kellett a vele járó mellékhatást. Persze, ő szívesen kiiktatta volna az étrendjéből, de az orvos szerint, ha legalább egy héten egyszer nem eszik belőle, annyira leépülhet a szervezete, hogy majd tolókocsiba kényszerül. - Azt, hogy végre nem mi leszünk a figyelem középpontjában.

- Idióta! - Csapott a vállára mérgesen Lara. - Téged nem izgat, hogyan élnek más civilizációk? Civilizációk! Nem állatok, meg növények, meg baktériumok… Ez hatalmas áttörést jelenthet az emberiség számára!

- Igazán? És mit mondunk majd nekik, ha összetalálkozunk? Halihó, mi vagyunk az emberek, akik a Földön laktunk, de teljesen tönkretettük, így most a Marsra költözünk. Aztán idővel majd azt is tönkretesszük, és keresünk egy másik bolygót. Ó, de hisz a ti bolygótok épp megfelelő lenne! Ideköltözhetünk? - Lara megállt a szürke, egyhangú folyosón, és keresztbe font karokkal várta, hogy a fiú befejezze a heves mutogatásokkal teli mondókáját. William is megállt, amikor észrevette, hogy a lány már nincs mellette. - Na jó, rendben - mondta, mintegy bocsánatot kérve. - Ne haragudj. Kissé elragadtattam magam. Szóval? Te mit gondolsz? - Lara a kérdésre egy pillanat alatt elfelejtette az előbbieket, és elengedte szárnyaló fantáziáját.

- Szerintem nagyon izgalmas lesz a velük való találkozás - válaszolta tovább folytatva útját a fiú oldalán. - Ki tudja, talán pont olyanok, mint mi. Lehet, hogy majd nagy meglepetésünkre ki fog derülni: valójában minden civilizált lény olyan, mint az ember. Külsőre és gondolkodásra egyaránt.

- Bírnád, mi?

- Az biztos. Főleg, hogy itt egyetlen olyan pasi sincs, aki a számomra megfelelő lenne… - William-et ez most igazán szíven ütötte. Bár sosem mondta még a lánynak, de nagyon kedvelte. Mi több, szerelmes volt belé. A gyönyörű, meleg, barna szemeibe, a hosszú, sötét, göndör fürtjeibe, cseresznyeszín apró ajkaiba, finom, kecses vonalaiba, érzéki mosolyába. Már nem is hallotta, miről beszél a lány. Csak az arcát figyelte, a mimikáját, s elképzelte, ahogy megcsókolja, és a csókja viszonzásra talál. - HÉ! Hallod, amit mondok? Miért bámulsz olyan bambán?

- He? Ó… semmi, csak elgondolkodtam egy kicsit.

- Miről? - Csillantak fel a lány kíváncsi szemei. William zavartan megköszörülte a torkát, és igyekezett leplezni elpirulását.

- Hát… csak arról, hogy miért kellene ugyanolyannak lenniük azoknak a lényeknek, mint nekünk? Miért ne nézhetnének ki teljesen máshogy, mondjuk úgy, mint az ősidőkben a Földön azok a hatalmas hogyishívjákok… na, tudod! Akiket kipusztított egy jó nagy meteorit.

- A dinoszauruszokra gondolsz?

- Azokra - bólintott. Lara lemondóan sóhajtott.

- De hát az nem lehetséges. Hogyan lehetnének a hüllők értelmesek? Ha nem tudnád, a dínóknak diónyi agyuk volt csupán, ami épp arra volt elég, hogy kiszemeljék áldozatukat, megegyék, meg, hogy ne menjenek neki egy-egy sziklának vagy hatalmas fának, ha az épp az útjukba tévedt!

- Jó, de akkor mégis milyenek lehetnek, ha mégsem ember-formájúak?

- Nem tudom - rántotta meg a vállát a lány. - Én hiszem, hogy nem lehetnek másmilyenek. Még csak tizenöt vagyok, és a biológia amúgy sem az erősségem. Ha befejeztem az elemit, történész leszek.

- Történész? Miért pont az?

- Mert rabul ejt a történelem - suttogta sejtelmesen a fiú fülébe, aki ettől akaratlanul is megborzongott. A lány felnevetett, aztán elfutott Williamtől. Hátrapillantott, amiből a fiú már tudta mit akar. Tisztában volt ugyan vele, hogy tilos a futkosás, de ennek a pillantásnak nem tudott ellenállni. Egész a lakókörzetükig futottak versenyt.