Az utolsó délután.

          Hazaindulásunk utolsó napját egy kis városnézéssel, netán nosztalgiazással töltöttük. Ellátogattunk néhány üzletbe, hogy némi ajándékot vegyünk , vigyünk hozzátartozóinknak, és néhány fénykép felvételt is készitettünk, hogy ha évek mulva eszünkbe jut Westerstede,  ezeken a képeken keresztül , élővő tudjuk varázsolni emlékeinket . Aztán vissza fogadóba , ezuttal már gyalog , mert a kölcsön vett kerékpárjainkat leadtuk a cégnél.

          A hosszú úton egyedül bandukoltam --társaim még a városban maradtak-- a fogadó felé , de gondolataim  messze megelőztek,  úgy ugrották át azt a kétezer kilómétert mint ha nem is létezne, és pillanatok alatt  Szatmárnémetiben éreztem magam, egy -egy rövidke időre egészen addig ameddig a valóság nem ébresztett rá arra , hogy azt a távolságot  még végig kell csinálni, ezért aztán illuzióim hamar elszálltak.

         Megérkeztem a fogadóba, leültem egy kicsit, kifújtam magam majd kimentem a fogadó előtti nyilvános telefonfülkébe és lebeszéltem tizenötödik tizeurós telefonkártyámat. Örömmel jelentettem az otthoniaknak , hogy  másnap reggel indulok, és harmadnap déltájban érkezem haza. Még sok idő volt vacsoráig ezért aztán --hogy agyon üssem az időt,  unalmamat és türelmetlenségemet elüzzem, bementem a bárba , és kávét rendeltem. Hánzi úr éppen egy biciglis csoport fíúnak és lánynak mesélte --akik éppen egy sörre tértek be-- hogy már többször javasolta , hogy a sörívás, érettségi tantárgy legyen , és talán , most már a közeljövőben az is lesz . Eleinte  a kerékpárosok komolyan hallgatták Hánzi úr fejtegetéseit , és csak néhány perc elteltével vették észre magukat, hogy Hánzi úr csak ugratja őket, mert szemmel láthatóan , nem voltak még tizennyolc évesek. De újabb söröket nem adott a fiataloknak, híába lett volna rá igény.

         Valahonnan előkerült Frau Liza és az asztalomhoz közeledett. Már messziről látszott mosolygós arcán , hogy beszédes hangulatban van --én nem annyira-- de nem tehettem meg , hogy ne társalogjak azzal a személlyel aki már vagy száz napja  gondunkat viseli minden szempontból, és akinek mindig mindenkihez volt egy -két jó szava , még azokhoz is  akik azt nem értették. Azt még nem mondtam el , hogy Frau Liza az angol kamion sofőrökkel , angolul társalgott, és ha ivott valamit akkor a hollanddal is próbálkozott több-kevesebb sikerrel. 

          Most --úgy vettem észre , hogy szükségét érezte , hogy még elbeszélgessen velem egy kicsit mielőtt elmegyünk, és mindjárt érdeklödött , hogy hogy éreztük magunkat ?-- várjuk-e a hazamenetelt ? Szokásos , rutin kérdések ezek , és azt hiszem a válaszok is azok voltak mert csak fizikailag voltam ott , mert lélekben , már otthon voltam. Eszembe jut , hogy van még egy félliter kisüstim, amit neki szántam , ezért megkérem , hogy várjon egy kicsit mig lehozom . Csendre int , hogy most ne hozzam, hanem majd akkor amikor Hánzi úr nem lesz a bárpultnál. Ebből megtudtam , hogy az erdélyi pálinka ügyben , "külön kasszán" vannak!  De azt is tudtam hogy senkit nem illet meg jobban mint őt, aki hajnalok hajnalán --félötkor kel fel,  hogy félhatkor asztalunkon legyen a finom se hideg se meleg kiadós reggeli.Rövidesen megtaláltam a módját, hogy a pálinkát diszktéten  átadjam neki, amit köszönettel fogadott el.

          Nagyon sok mindent megtudtam  a fogadósnétól , az életéről, a német életmódról , pénzbeosztásról , és nem utolsósorban férjeúráról -- de hát ez nem tartozik szigorúan ehhez a témához, de aminek feltétlenül hasznát veszem elkövetkező életemben. Beszélgetésünk amilyen vontatottan indult , olyan pörgőssé vált -- már amilyen pörgősséget az én tudásom megengedett , de hát az iramot ő diktálta és hogy lévén ez az utolsó alkalom , hogy elbszélgethettünk , igyekezett mindent elmondani , életéről amit fontosnak és elmondhatónak tartott. Azt viszont mindenképp  elkell ismernem , hogy óriási élettapasztalat állt mögötte , és az ilyen őszinte pillanataiban , azt is elmondta  , hogy nem volt mindig vendéglőjük, fogadójuk , és háború alatt, akkora szegégységben éltek , hogy hetekig hónapokig (Fisch, mit Fisch) halat ettek hallal.

         Hosszúra nyult a beszélgetésünk , már este tiz óra volt , amikor Frau Liza taxit rendelt nekünk , másnap reggelre , amelyik majd bevisz bennünket az oldenburgi állomásra. Aztán minden megköszöntünk , és megkérdeztem , hogy ha van valami tartozásunk  akkor szóljon , hogy számlainkat kiegyenlthetsük.-- Nem , nem tartoztok semmivel sőt ha tehetitek , gyertek máskor is , ez az ajtó--mutatott az ajtóra-- mindig nyitva áll előttetek , és nagyot mosolygott.

         Másnap reggel,  félhatkor a finom reggeli ott gőzölgött az asztalon, mint az elmult időszakban , minden reggel, de most pluszban még egy kis csomag , amolyan utravalónak. Már nincs kedvünk beszélgetni, nincs türelmünk várakozni , már kint állunk a fogadó előtt, ahonnan belátni  a kertben , ahol a fedett madáretető, tele van reggeliző szines madarakkal. Egyébként ílyen fedett madáretető minden háznál megtalálható, és a madarak európai módon lakmározhatnak a finom madár eledelből, a nap bármelyik órájában!

         Megérkezik a taxi, rövid búcsú, Hánzi úrtól -- de kemény kézszoritás, sok puszi ölelés Frau Lizának , és  Tschüss!--minden mennyiségben!!