Hirek, amelyek valósággá válnak.

          Minden rosszban van valami jó --mondja közmondás--és ez most ránknézve bekövetkezni látszik. Hirek szállingóznak , hogy idő előtt haza kell mennünk.Érdeklődésünkre semmi konkrét választ nem kapunk, ezért aztán azt kezdjük feszegetni , hogy esetleg a munkánkkal nincsenek megelégedve. Megnyugtatnak , hogy erről  szó sincs , hanem inkább valami felsőbb utasitásnak kell eleget tenniük. Dátumot nem mondanak ,hivatalos megkeresés nem történik, minden a legnagyobb rendbe folyhatna tovább , ha a bizonytalanság  rémképe nem költözött volna belénk. Ez a bizonytalanság bénitólag hat ránk --elvárnánk , hogy szóljanak -- hogy tudjunk készülni , mert a hazautazást is megkell szervezni , mert az utazási irodát is értesiteni kell legalább  hét-tiznappal  az utazás szándéka előtt.

         Néhány napi türelmetlen várakozás után, már nem birom cérnával  felhivom telefonon cégemet és megkérdezem ,hogy mit tudnak a kialakult helyzetről. Az egyik igazgatóm  megerősiti a hirt --tehát igaz! Részemről a kételynek vége, már tudom mit kell tennem , de ott van még a két kollégám akik mindezidáig nem tudtak intézkedni  információ hiányában. Aztán ők is felhivják cégjeiket , és szomorúan tudomásul vették a rossz hirt. Számukra azért volt szomorú a hir mert ők , hatalmas haszonra  számitottak, egyikőjük  már el is költött a még megsem keresett pénzből.(Kölcsönt vett fel)Elkeseredve vették tudomásul , hogy mesés tervük kútba esett.

         Megkerestem az egyik főnoköt--akivel már volt szerencsém Szatmárnémetiben is találkozni --és kikértem a véleményét , hogy jelen esetben mi a teendő.Oltmann úr , nagyon kedves inteligens úriember -- egyedül képviseli a romániai importot--felesége erdélyi román lány , aki beszél magyarul is. Ennélfogva Oltmann úr , akivel nem tud németül vagy angolul  értekezni azzal románul , illetve magyarul próbálkozik . Becsületére legyen mondva.Oltmann úr döntéskényszerbe került-- neki is volt főnöke-- ezért azt a döntést hozta , hogy ameddig a hazautazást megtudjuk szervezni addig maradhatunk.

        Ettől a perctől kezdve számomra felgyorsultak az események. Telefonálok

az utazási iroda Nürnbergi kirendeltségére, ahol románul beszélő tisztviselő is dolgozik , ennélfogva románul is beszélhetek, de megkérnek , hogy hivjam őket később mert nekik is egyeztetni kell a Szatmárnémeti irodával. 

        Néhány óra múlva újratelefonálok, a románul is beszélő hölgy nem tartózkodik az irodába ezért azt a választ kapom , hogy :Bitte in Deutsche Sprache!(Kérem beszéljen németül.) Elbugyborékolom óhajomat németül.  A hölgy közli velem az utazás lehetőségének napját, óráját és helyét. Mostmár tudunk konkrétan tervezni. Oltmann úr felajánlja , hogy megveszi vonatjegyeinket , Oldenburgtól, Nürnbergig -- mert ő naponta utazik Oldenburgban-- és ezzel megspórolt nekunk nyolcvan eurót, amennyibe a taxi került volna ha mi megyünk a jegyeket megvásárolni.

         Este a vacsoránál közöljük Frau Lizával , hogy két nap múlva haza megyünk. Nagyon elcsodálkozott, mert ő erről semmit sem tudott, és sajnálatát fejezte ki , hogy már mennünk kell, mert neki nem volt semmi kifogása ellenünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik , hogy igyekeztünk eurokonfortosan viselkedni  és  nem okoztunk neki semmi  plusz gondot.  Az ő szempontjából viszont, a távozásunk  anyagi hátránnyal járt. Mert az üzlet az üzlet, túl a kedvességen  netán az érzelmeken, mert tagdhatatlan, hogy kellemesen összebarátkoztunk.

         Vegyes érzelmekkel vettük tudomásul a tényt , hogy menni kell --olyan volt ez mint a hasmenés mikor menni kell akkor menni kell--mert már sokmindent  ismertünk , megszoktunk , a reánkbizott feledatokat , könnyűszerrel fütyörészve oldottuk meg.Egész otthonosan viselkedtünk, szót értettünk mindenkivel, ezért egy kicsit fájt , hogy ott kell hagyni ezt a  kies tájat , ahol már februárban  erősen észrevehetőek a tavaszodás jelei , ahol márciusban tavaszi illatokat is lehet érezni , a már virágzó utszéli bokrok jóvoltából, ahol  a soha nem pihenő szelek alacsonyabb sebességre kapcsolnak, lankadtabban fujdogálnak, és csak rövid időre változtatnak irányt , hogy azután visszatérjenek , domináns irányukba, és uralkodjanak  füvön ,bokron, fán, emberen. Erre utal az is , hogy a magasabb fák  egy bizonyos irányba egy kicsit megvannak dőlve -- és ettől az embernek az az érzése , hogy  neki integet, vagy tőle búcsozkodik. Mit tehetek?-- én is integetek nekik  , mert minden valószinűség szerint, nem adatik meg nekem mégegyszer ebben az életben , hogy találkozzam velük. De ha igen az sem baj , legfeljebb majd ismerősként üdvözöljük egymást. 

         Bár nagyon szeretek új dolgokat felfedezni , tagadhatatlanul hüséges fajta vagyok, és szivesen térek vissza oda , ahol legalább egy jó napot eltöltöttem.