A templom

           A tizenharmadik században épült , pontosabban  1232-ben , akkor vártemplomnak. Kivülről vakolatlan, a kicsi ablakok inkább lőréseknek tetszenek mint ablakoknak. A századok folyamán nem sok változáson esett át, de az ablakokat beüvegezték , új ajtókat tettek rá, és belül levakolták. A falak, puritán fehérek csak néhány  festmény --elsősorban Szűzmáriáról, és Kisjézusról--valamint néhány felirat, ige

idézet. Többek között: "Ha az Isten velünk , kicsoda ellenünk" Mindez csak a reformáció után került a falakra , mert az évszázadok folyamán különböző felekezetek használták a templomot. De az utóbbi négyszáz évben  a luteránus -evangélikusok használják.

            Csak néhány perc késéssel érkeztünk a pontosan tizórakor kezdődő istentiszteletre , ennélfogva  csak a hátsó sorok mögött  elhelyezkedő , úgynevezett pótszékeken foglalhattunk helyet. Az istentisztelet egy nyitóénekkel  kezdődött-- a tiszteletes asszony gyönyörű szopránja messze kiemelkedett a gyülekezet énekéből. Aztán felment a szószékre és felolvasta az igét: Keressetek , és találni fogtok! zörgessetek... A tiszteletes asszony  szép tiszta csengő hangja  betöltötte az egész templomot . Tagoltan, érthetően , mindenki számára érthetően beszélt, úgy hogy már-már a szatmári Láncos templomba éreztem magam , pedig  ettől   nagyon távol voltam , mégis egy kicsit otthon éreztem magam , közelebb a családomhoz és felekezeti testvéreimhez, pedig én református vagyok, és kollégáim sem tartoztak  ezen felekezet hivei közé. Egy nagyon kellemes érzés fogott el , ami általában csak a templomokban --azért irtam templomokat , mert bárhol járok és nyitott templomajtót látok  én bemegyek és elmondom a magam imáit--érzek. De ilyen intenziven , ilyen felemelően sohasem hatalmasodott el rajtam ez az érzés.

           A templom  falán,  minden helyről  jólláthatóan  kivoltak rakva  az énekek számai, az éneklés sorrendjében . Mindenki kezében énekeskönyv volt, de azt nem hazulról hozták , hanem az ajtó mellett elhelyezett dobozokból vették  ki, és oda is rakták vissza, az istentisztelet végeztével. Ezt a müveletet egy prezsbiterasszony felügyelte,  amit egyáltalán nem értettem , mert itt egyáltalán nem divat a másokét elvenni.( majd erről is mesélek egy példát.)

           Az istentiszteletnek pontosan negyed tizenkettőkor volt vége, amelyen a prédikáción kivül elhagzott  hét ének is amit a gyülekezet nagyon nagy odadással énekelt , de a tiszteletes asszony hangját nem tudták túlszárnyalni. Sajnos sem a szövegben , sem a dallamban, nem találtam hasonlóságot a reformátusok által énekelt énekekből , pedig tapasztaltból tudom , hogy vannak olyan énekek amelyiket úgy a reformátusok , mint az evangélikusok énekelnek.Úgy látszik itt más a szokás , de nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy a nagy távolság  miatt  a szertartások másképp zajlanak , mint mifelénk. Viszont a biblia szövege teljesen megegyezik az általunk is használt Károli Gáspár által forditott biblia szövegével. Ezt onnan tudom , mert a saját bibliámat összehasonlitottam a szállodai szobámba talált bibliával --egyébként minden szobába megtalálható volt a biblia!

           Az istentisztelet végén  a tiszteletesasszony imát mondott a gyülekezettel együtt-- majd megindult a kijárat felé. Nem tudtam mire vélni a dolgot , és azt hittem , hogy a tiszteletes asszony , kurtán -furcsán ott hagy bennünket . De egyáltalán nem erről volt szó hanem egy nagyon szép gesztusról ,mert a tisztelesasszony megállt az ajtóban   kinyitotta azt , és csak akkor indult meg a gyülekezet a kijárat felé. A kijáratnál  a tiszteletesasszony , a gyülekezet minden egyes felnőtt   tagjával lekezelt. Akinek valami kérdezni valója volt , az félreállt és megvárta amig mindenki  elhagyja a templomot, ami olyan százötven-százhatvan főre volt tehető. Én is megkértem a tiszteletesasszonyt , hogy engedélyezze , hogy néhány fényképfelvételt készitsek templomának belsejéről.Örömmel megengedte-- mert megemlitettem, hogy erdélyi vagyok , és most vagyok itt először , és valószinű utoljára is, ezért szeretnék egy kis emléket magammal vinni templomáról gyülekezetéről. Ő már a második volt aki tudta , hogy hol van Erdély és kik lakják sőt sajnálatát fejezte ki, hogy nem tud adni nekünk egy kis könyvecskét  amiben a templom több mint hétszázéves története van megörökitve.Éppen elfogyott!  Hosszú beszélgetésbe , nem akartam , belebonyolódni , amikor láttam , hogy legalább húszan várakoznak rá a templom előtt.

           Ezen a vasárnapon, nekünk még bélyeget kellett vásárolni , hogy üdvözlőlapot küldjünk szeretteinknek barátainknak, ezért elkarikáztunk a postára. Vasárnap is egész nap üzemel , mert bár kisváros , de nagyon nagy körzet , az egész tanyavilág hozzátartozik , ahol az emberek egész héten dolgoznak és nem szaladgálhatnak minden nap a  postára, húsz -harminc kilóméterről.

           A bélyegvásárlás nagyon egyszerű dolog, mert az automata mindenre felvan készitve--még az ilyen, automatikából  gyengén felkészült egyének kiszolgálására is. Például, jól látható helyre kivan irva németül és angolul, hogy az automata nem ad vissza pénz. Ebben az jó hogy az összes aprópézünket belerakhattuk, és az automata számolta , és ki is irta , hogy mennyinél tartunk. Nem volt válógatós, egycentestől , a fémeurósig  mindent "bekapott".

          Bélyegvásrlás, és egy kis séta után hazafelé tartottunk. Utunk , a templom mellett vezetett el , és mi meglepődve tapasztaltuk , hogy a tiszteletesasszony körül még mindig négyen-öten ácsorognak, pedig már fél egy volt , és nullafok körüli hőmérséklet.Ílyesmit valamikor gyerekkoromban láttam, az ötvenes években, a templom és papilak között Szatmárnémetiben.