Kirándulás a legelőre.

          Még mielőtt leülnék a bárban, egy kávé , Liza  néni és Hánzi úr mellé, még valamit feltétlenül elkell mesélnem, elsősorban azért mert egy kicsit furcsa  egy  kicsit meglepő,s talán még egy kicsit bizarr dolgot is megtapasztaltam , a délutáni sétámon. MIután egy kicsit beleuntam a városba, az üzletekbe , a gyönyörű februári napsütés arra csábitott, hogy forditsak hátat a városnak a civilizációnak , és csapjam ki magam a rétre , és nézzem meg  azt a  nagy tarka tömeget , amiről már tudtam ,hogy nem egyébb mint egy hatalmas tehéncsorda. Távolról megsaccolni sem mertem volna , hogy hány tagot számlál. Ezért vállalkoztam arra , hogy közelebb menjek  hozzájuk. Ha az előbb azt mondtam , hogy hátat forditok a civilizációnak , és az aszfaltos út része a civilizációnak, akkor tévedtem , mert itt a legelőkre vezető út aszfaltos és a legelőket is aszfaltos út választja el. Mert több is van belőlük , de kell is a számtalan sok szarvasmarhának,mert ameddig az egyiken legelnek , a többin vidáman nő a fű, és aztán cserélnek , mert a lényeg az hogy a jószágnak mindig legyen mit ennie! 

          El is értem a csordáig, de a teheneken kivúl nem láttam semmi más élőlényt , pedig én úgy tudtam ,ahol csorda van , ott csordásnak, sőt kutyának  is kell  lennie. Karikáztam még vagy kétszázmétert , már a  csorda másik végénél jártam, amikor azt láttam magam előtt ,hogy már semi sincs előttem a nagy pusztaságon kivűl . Ekkor elhatároztam , hogy visszafordulok, és végére járok ennek a dolognak, mármint a csordás és a kutya hiányának.

          Már majdnem visszaértem a csorda elejéig , amikor két hatalmas borjúnagyságú fehér kutya unott léptekkel megindult felém. A távolság nem volt túl nagy , de kutyák egyáltalán  nem tüntek agresszivnak , de azért gondolkodni kezdtem , hogy ki fogja értesiteni a családot ha ezeknek a kutyáknak nem nyerem el a tetszésüket. Lehet , hogy nem gyorsitottak , csak nekem tünt úgy, amikor valami hangot hallottam--  elég hangosan-- anélkül , hogy embert láttam volna. A hang a kutyáknak szólt és azok szépen visszafordultak, és elindultak terelni a nyájat. Akkor-- a legnagyobb meglepetésemre --két apró néger juhász indult meg felém és már üdvözöltek is, "Guten Tag!" Fogadtam a köszönést, de a szám még egy darabig nyitva maradt a csodálkozástól, mert mindent eltudtam volna képzelni itta sellőtől a sárkányig , csak éppen  néger juhászokat nem. Aztán beszélgettünk egy kicsit , elmondták , hogy Szomáliából szöktek , két évvel ezelőtt,és öt hónapjukba került, ameddig idáig eljutottak , és itt ez a jó gazda munkát adott nekik. Azt is elmondták , hogy kilencen indultak el , de útközbe lemorzsolódtak , és ide már csak négyen érkeztek meg és mind a négyen itt dolgoznak. 

         Miközben beszélgettünk arra gondoltam, hogyan lehettem , olyan vaksi , hogy nem láttam őket. Aztán rájöttem, miért nem -- azért mert világos nadrágba voltak aminek a szine megegyezett a tehenek lábának szinével , felsőtestükön fekete kabát volt , arcuk is fekete volt, úgyhogy teljesen beleolvadtak a környezetbe. Ők viszont láttak engem , de azt hitték , hogy szándékosan nem akarom őket észrevenni, a kutyák viszont úgy vannak tanitva ,hogy tiz-tizenöt métertől távolabbra nem mennek el a nyájtól . Aztán még azt is elmondták , hogy az erdő szélén van egy nagy tejüzem--innen nem látszik az erdőtől--ahol még dolgozik harminc nő, akik  ezt a  négyszáznegyven tehenet mindennap megfejik természetesen géppel , és az átlag tejhozam tehenenként tizennyolc liter. Azt nem tudom , hogy ez sok vagy kevés, de abban biztos vagyok , hogyha nem lenne érdemes , akkor nem foglalkoznának vele.Elbúcsuztam a srácoktól és sürgősen visszakarikáztam  szállásunkra. Kellemes  fáradtság vett erőt rajtam  ezért leültem a bárban Frau Lizához és Hanzi úrhoz , és kértem egy kávét egy szőke hölgytől , aki éppen Hánzi úrat helyettesitette.

            Azt is megtudtam , hogy estére valami eljegyzés lesz a kisteremben , ezért van itt a segitség , és erre pihennek rá a fogadósok. Liza néni , minden valószinűség szerint , megkostolta a szatmári szilvát , mert egy kicsit melankólikusnak tünt , ami be is igazolódott mert, mindjárt mesélni kezdte , hogy a két lánya , más-más városban élnek , csak nagyon ritkán látogatják meg őket, legkevésbé akkor amikor szükség lenne rájuk.

            Hánzi úr elnézett a semmibe, majd bejelentette, hogy holnap vasárnap, és illik templomba menni. Aztán megkérdezte , hogy ki milyen vallású. De én visszakérdeztem , hogy milyen templomok vannak a városban. Ő szépen felsorolta , hogy , evangélikus-- luteránus , metodista és baptista. Nem talált , mondtam neki , mert én református vagyok , kollegáim, egyik katolikus a másik ortodox. Elmosolyogta magát az öreg: katolikus az még lenne vagy száz kilóméterrel visszább , de ortodox , az sehol a környéken. Bejelentettem , hogy én akkor a az  evangélikus -luteránus templomba megyek. Társaim is csatlakoztak hozzám. Hánzi úr is evangélikus -luteránus vallású volt.