A Deák térre zörögve, szuszogva megérkezik a hármas metró, megcsikorgatja kerekeit a síneken. Még mielőtt megállna, már nyílnak az ajtók, és megindulnak rendjük szerint az emberáramlatok.

A peron kiürül, szürke kövei semmitmondóan lapítanak a helyükön. Csak egy piros folt zavarja meg a peron egyhangúságát. Egy elhullt rózsaszirom. A metró jelzőhangja egy nagy kvintet ugrik fel, becsapja az ajtókat, és elindul.

A menetszél megpiszkálja a peron közepén gubbasztó rózsaszirmot, majd meg is ugrasztja egy kicsit, de az szépen visszaszállingózik a talajra. Talán azt várja, hogy befogadják. De a szürke kövezetet nem érdekli a rózsaszirom, itt-ott rátapadt néhány makacs rágógumi, de amúgy nem a legvendégszeretőbb hely, kiváltképp egy rózsaszirom számára.

Hogy kerülhetett ide?

Nézzük csak! A rózsaszirom visszaugrik az előző helyére, a metró visszatolat, kinyílnak az ajtók, leugrik egy tiszta kvintet a jelzőhang, visszaindulnak az emberáramlatok. Ide-oda cikázik a rózsaszirom a bokák közt, majdnem eltapossa egy Nike cipő, majd ráficcen egy magas sarkú. Rátapad a talpára, de nem viszi messzire, ott hagyja egy vak koldus megfeketedett lábainál. A rózsaszirom egy kecses ugrással bent terem a koldus tálkájában tíz-, és húsz forintosok között.  

De innen is felemelkedik, elmélázva szállingózik fölfelé, és beleül egy kislány tenyerébe, aki rámosolyog és óvatosan simogatja, eközben felviszi a felszínre, ahol aztán szépen lehajol, és leteszi a földre.

Onnan is tovafújja szél, először csak a parkban ücsörgő párokat táncolja körbe, átvitorlázik a vízipipa füstön, kikerüli a deszkásokat, aztán egyre magasabbra és magasabbra kapódik.

Végül leszáll egy ablakpárkányra. Óvatosan beljebb ugrál, mintha csak bebocsájtásra várna, megbúvik a társai közt, és finoman hozzácsatolódik a vacokhoz. Most már egy nagy rózsacsokor része, ami egy kórházi éjjeliszekrény tetején hever.

Mellette az ágyon egy férfi és egy nő burkolózik egymás ölelésébe csókok, kacagások és könnyek között. Aztán a férfi felugrik kedvese karjaiból, és gondterhelten lerogy az ágy melletti székre. A lány eszméletét veszti, a férfi a karját simogatja, mereven néz maga elé, néha megszokásból felpillant a nyugalmasan szendergő lányra, aztán visszaroskad távoli, és reménytelen gondolataiba.

Órákig ül így, aztán idegesen járkálni kezd fel-alá. Kimegy a kórteremből, visszajön. Az állát vakargatja, kócos hajába túr. Fáradtan leül, lendületesen feláll. És kezdi elölről az egészet, újra és újra, bevégezhetetlenül.  

Felgyorsul a járása, türelmetlenkedik, egyre kevesebb idő alatt járja be köreit. Aztán kisimítja haját, hirtelen leül a székre, fejét a kezébe temeti, és zokogni kezd.  A könnycseppek kíméletlenül özönlenek a szemébe, eláztatva lelkét, megterhelve érzelmeit. Soká tart, míg végre felemeli a fejét, ekkor felpattan ökölbe szorított kézzel kezdi újból bejárni ugyanazokat a köröket, amiket eddig. Széthasítja fejét a düh, és a félelem. Legszívesebben ordítana, vagy összezúzna valamit.

Felkapja a rózsacsokrot, kiviharzik a kórteremből, majd a kórházból, és beugrik egy taxiba. Idegesen fészkelődik az ülésen, majd kiabálni kezd vele a sofőr, aztán ő kiabál a sofőrrel, mire kiszáll. Még int a távolodó taxinak, de szinte azonnal a tüdejéhez kap és összegörnyed. Csak pár pillanatig áll így, azután futásnak ered. Zihál, eredménytelenül kapkod levegő után. De az idő múlásával, léptei felgyorsulnak, zihálása alább hagy, arcán kitisztul a tiszta eltökéltség.

Befut egy kis házba a népi motívumokkal díszített kapun, fehér galambok rebbennek be az udvari kis dúcba, az ajtókat bevágja maga után. A férfi beér a konyhába, ledobja a csokor rózsát az asztalra. Sápadt nagymamája visszanyeri a színét, és felpattan a székről, a parkettán szétfolyt víz befolyik a vázaszilánkok közé, amik összeforrnak és fölugranak a nagymama kezébe. A férfi megáll a vezetékes telefon mellet, ami elhagyottan lóg le a falról. Felkapja, és azonnal eltűnik arcáról a kétségbeesés. Aggodalma folyamatosan enyhül, majd kacagva rakja le a telefont.

Visszaül a konyhaasztalhoz, kiszedi a csokorból a rózsaszálakat, és odaad egyet a nagymamájának. A nagymama kimegy vele a kertbe, és egy metszőollóval visszaolvasztja a rózsát egy bokorhoz, majd magára hagyja.

A bokor egy kis kopjafa tövében nőtt, melyre az van írva:

„Egy feladatod van ezen a világon:

Még jobban szeretni!

És ha elfáradnál, gyere vissza hozzám,

Ülj be az ölembe,

Megtanítalak elölről az egészre.”

Így került egy elhullt rózsaszirom a Deáktéri metrómegállóba, hogy ott is emlékeztessen minket arra a szeretetre, amely minket ilyen elhullt rózsaszirmokká változtathat egy megállóban a szürke kövezeten.

Még többet olvashatsz tőlem az alábbi honlapon: www.falevelreirva.hu