Csillaghullás

                                     9.

         Az est leszállta után, ami némiképp a késő délutánt jelentette, Ildi néni és Viki a kisbolt takarításához látott.    A termékekből fogytak alaposan, a törzsvendégek, akikre mindig lehetett számítani, megjelentek és vittek is a kínálatból.    A söprögetés közben, Viki elégedetlenül tekintett ki az ablakon. 

Vajon mi lesz ebből? Milyen kimenetelű lesz számukra a mai est, ami nem csak nyugtalan indulatokat tartogathat, de felboríthatja a viszonylag békés légkört, ami hónapok óta nyugalomban tartja a családot? 

             A takarítás közben, előhúzta zsebéből a mobiltelefonját, hogy megnézze kijelzőjén az időt. Hamarosan megérkeznek Zsófiék.   Csak pár perc, s olyan feldúltan láthatja unokanővérét, mint amilyennek még soha sem.   Ildi néni az elszámolni valói után, fáradtan sóhajtott, majd a szemével, a padló tisztaságát ellenőrizte, s nyugtázta a mai napot azzal, hogy viszonylag elégedettek lehetnek.      Bár, sose bánta, ha többen fordulnak meg a boltban, minél több vevőt látni, annál jobb, bármilyen szemszögből ítélve. 

Viki összepakolta a megüresedett műanyag ládákat és a raktárba helyezte őket. Ildi néni pedig, újabb sóhajjal és boltjában alapos körültekintéssel zárta a mai napot, azután pedig az ajtót. 

         A szőke lány, nem merte elmondani, hogy konkrétan miről beszélt a telefonban Zsófival.    Görcsbe rándult gyomorral ült az anyós ülésen a békésen vezetgető asszony mellett és hallk szuszogások közepette nézett maga elé. Sorra vetődtek fel előtte, az általa elképzelt szituációk, melyekre miharabb próbálta megtalálni a megfelelő megoldást, amivel elkerülheti a balhét.    Tudta, hogy ezt már tegnap el kellett volna mondania Zsófinak.     S mivel ma tudta meg, így jóformán, elkerülhetetlen a huszonkét éves lány kirohanása. 

        Amint hazaértek, Viki ide-oda rángatva fejét, próbálta kiszúrni Erik autóját a házuk előtt, majd megkönnyebbülve dőlt vissza az ülésbe, mivel még nem értek ide.    Ezután kiszállt, előre szaladt és kinyitotta a nagykaput, Ildi néni pedig behajtott az udvarra.     Előbb hazaértek, de nem sokkal utánuk egy BMW lassított le s alig néhány másodperc múltán, megszólalt a csengő. Viki éppen a fürdőszobában mosta az arcát, majd riadt szemekkel nézett a tükörbe, önmaga falfehér arcára. 

       Ildi néni ment ajtót nyitni.       Esélye se lett volna megelőzni, hiszen az asszony javarészt repül, ha lánya érkezik hozzájuk. Így hát megtörölte az arcát, sa konyhába igyekezett.      Odakintről hallani lehetett Erik nyugodt, mély hangját, ahogy Ildi néni sorban feltett kérdéseire válaszol, majd jókedvűen felnevet.      Zsófi hangját nem hallani, viszont a nyugtalan lábdobogásait, annál inkább.     A nappaliba elsőként Ildi néni lépett be.    Az asszony, már intézkedett is, hogy a megfelelő papucsokat halászhassa elő a cipősszekrényből a fiataloknak. Mögötte lépett be Zsófi.      Divatos, fekete vékony kabát volt rajta, amit még tavaly karácsonyra kapott a párjától.

         Hosszú barna hajtincsei alatt, lázasan vibráló szempár, amivel szinte vadászként kereste Vikit, s mikor megtalálta, hangos köszönés kíséretében, már neki is látott a kabátjától való megszabadulásának. Rózsaszín kötött pulcsiban volt, - melynek gallérja felért egészen az ajkáig - ,alatta pedig világoskék farmer, bár aligha látszott volna rajta, hiszen combjainak alakja tökéletesen kiformázódott, végül pedig sötétbarna csiszma, amelynek a kintről hallatszódó kopogását, Viki bentről hallhatta.  

         Zsófi után lépett be Erik.

     Arra nem volt normális szó, ami megmagyarázhatná azt, amekkorára ez a férfi megnőtt.     Alighanem kétmétes magas, széles vállú, simára nyírt hajú férfit lehet elképzelni, kinek arcát dús borosta lepte, bár sokkal inkább hasonlított arra, aki egész nap mákostésztás tányérral az arcán közlekedett. Vizilabdás éveit, bárki megállapította volna róla.     Azonban tetőtől-talpig úriember volt, nem szégyellte megmutatni széles mosolyát, amelyet akár húsz-harminc percig is képes az arcán feszíteni, s az alapvető udvariasságről tanuskodó, viselkedési formák, a vérében voltak.     A férfi, megpillantotta a konyhában álldogáló Vikit és hangosan beköszönt neki. a lány azonban csak intett.     A hangját inkább megtartotta magának, szükség lesz rá ezek után. 

          Nos, úgy nézett ki, minden úgy halad, ahogyan azt a kocsiban felvetette maga előtt.   Zsófi karatemozdulatokhoz hasonlóan lerúgta magáról a csiszmát, majd nem törődve azzal, hogy az egyik párja a nappali egyik, míg a másik a túlsó végén kötött ki, tempós léptekkel Viki felé közeledett.     Mögötte pedig, Ildi néni értetlenül pislogva, próbálta megfejteni lánya felzaklatott viselkedését, miközben vele szemben Erik, még az odakint feltett kérdéseire adott választ.

         Erősen megragadta Viki csuklóját és a szobájába igyekezett vele.    A szőke lány engedelmesen ment utána, csupán egy mit sem sejtő grimaszt tudott Ildi néninek vágni s már el is tűnt a konyhából.    Zsófi már kereken egy hónapja nem volt itthon, ám a szobájába való belépéskor, egyáltalán nem vezette körbe a szemeit, nem látszott benne semmiféle honvágy, hanem szembefordult Vikivel és színpadias mozdulattal, csípőre vágta a kezeit.

- Rendben, akkor most mondj el, mindent! - kezdte, először gyakorlott türelemmel a hangjában. 

Viki nyelt egyet és minden egyéb időhúzás nélkül, belekezdett.

 - Tehát vasárnap délután, beállított hozzánk Rudolf, azzal az indítékkal, hogy veled szeretne beszélni! Én ugrattam, hogy itthon vagy, de anyud elmondta neki, hogy már a jelenlegi pároddal élsz együtt. 

Zsófi, akinek rettentő gyorsasággal hatoltak az idáig hallottak a tudatába, elfordult és tenyereit az arcába temetette. Semmi más nem látszott rajta, csak a bánat kicsapongó jelei. Majd ismét szembefordult Vikivel és sokkal megviseltebb hangon így kérdezett.

- Ő mit mondott erre?

- Semmit, csak sírt! De nagyon! Így még nem láttam sírni, fiút!

Mintha ezután azt várta volna, hogy Zsófi valamelyest meghatódjon, átértékelje az eddig hallottakat és sokkal nyugodtabban térjen vissza a valóságba. Ám nem így történt. Sokkalta feldúltabb lett.

 - Csak ennyi? - rángatta a vállait. - Ezután el is ment?

 - Nagyon el volt keseredve - tette hozzá Viki, nem éppen fényes következményeket látva, unokanővére méregtől elsötétedett tekintetében. - Kértük tőle, hogy maradjon, de köszönés nélkül távozott!

- Azóta volt itt? - hallatszott a kérdés, alig egy másodperccel az előtte elhangzó válasz után.

Viki a fejét csóválta.

- Nem! Szerintem belebetegedett a fájdalmába! Tényleg nagyon rosszul nézett ki! 

Zsófi ekkor lerogyott az ágyra.

  Arcát újból a tenyereibe temette, de nem sírt. Talán még ahhoz is túlzottan zaklatott volt.     Ám az események, pont olyannyira felkavarták, mint amennyire azt Viki elképzelte.    Ilyenkor csak kérdez és kérdez, akár egy robot és semmi más nem érdekli.

 - Csak tudod mit nem értek? - csendült fel, rövid szünet után Viki hangja. - Ha Ő szakított veled, akkor minek akarja újrakezdeni?

Zsófi eleresztette a füle mellett a kérdést. Korántsem azért, mert nem akart rá válaszolni. Hanem mert ebben a pillanatban, itt és most, vállt benne véglegessé egy rég firtatott döntés. Arca visszatért normális formába, eltűntek róla ujjainak vörös csíkjai, s kihúzta magát, mint egy jól nevelt katona.

 - Találkoznom kell vele!

Pedig úgy nézett ki a dolog, hogy még ma este felfalja az egész családot s azon is belül, Vikivel kezdi azt. Vagy dühében lemondja a hazajövetelt és elmegy betörni néhány ablakot, amely azonban egyáltalán nem rá vall. De amit most kiejtett a száján, azzal alaposan fejre állította Vikiben az érzéseket.

 - Te megbolondultál? - nézett rá nagy szemekkel, egy pillanatig reménykedve abban, hogy Zsófi félre beszélt. - Szerinted lenne értelme hatodszorra újrakezdeni? Meg egyébként is, Erik mit szólna hozzá?

Mindenesetre a döntés, olyan erőssé kovácsolta Zsófit, hogy a sok-sok "mi lesz ezután" veszni látszott belőle. Bármely kétely nélkül felállt az ágy széléről, és megigazította pulcsijának az alját.

 - Nem fogja megtudni - azzal határozottan, unokahugára szegezte tekintetét. - Tőled sem! Világos voltam?

Vikiben ekkor megfogalmazódott az érzés, miszerint ennek a lánynak elment az esze. S mivel ezt nem is szerette volna tovább firtatni, s mivel éppen elég jel látszott Zsófin, ami mindezt kimutatta, így nem is szándékozott tovább vitatkozni vele.

 - Jól van Xéna, lazíts már nem kell megőrülni, egy hisztis fiiú miatt! - emelte a magasba a tenyereit. - Különben sem értelek titeket! Hatodszorra is szét fogtok menni, vagy akár ötvenedjére is!

Zsófi arcán kifürkészhetetlen mosoly jelent meg. Vagy sokkal inkább egy fintor, amiben gúny és egy kis szenvedély is látszott.

 - Akkor is beszélek vele!

 - Nem vagy köteles!

 - Én döntöttem így!

Viki karbatett kézzel folytatta elégedetlenségének a kinyílvánítását.

 - Szerintem nagy hülyeséget fogsz csinálni!

 - Te nem ismered Rudolfot!

 - Azt a fiút, aki ötször dobja a barátnőjét, nem kell megismerni ahhoz, hogy eljusson hozzám a rossz híre!

Zsófi arcán ekkor vállt véglegessé a mosoly, amihez egy kis gúny is kanyarodott.

 - Hány fiúval is feküdtél le, amíg együtt voltál Kristóffal?

Viki arca pillanatok alatt elpirult és a hangja is alaposan megváltozott.

 - Mi közöd hozzá? - fortyant fel, míg vele szemben Zsófi erőltetésképpen felé bökött a fejével. - Különben is, mi ez a többesszám? Nem vagyok én kurva! Csak egy fiúval feküdtem le, nem pedig ötvennel!

- Én kérek elnézést - ráncolta a homlokát Zsófi, majd egy lépéssel közelebb ment Vikihez és a mutatóujját emelte. - Akkor tartod a szádat, remélem!

 - Esküszöm, mint egy rossz maffiózó, akinek tönkrement az üzlete Olaszországban - jelentette ki dunnyogó hangon, Viki. - Bízhatsz bennem! Nekem mindegy mit csinálsz, de a nyakamat rá, hogy ismét szétmentek!

 - Legalább láthatom - fordult el tőle Zsófi, majd szépen lassan a szekrényéhez sétált, ahol a szépen felsorakozott könyvek felé nyúlva, kettő közül kihalászott egy fényképet, amit hosszan tartó levegővételek közepette vett szemügyre.     Viki értetlenül pásztázta unokanővére vibráló szemeit.      Ahogy könnybe csordultak, s üde arcán, két oldalt, patakként folytak le.    Kétség sem fér hozzá, hogy még mindig szereti azt a fiút.   S legyen az akármilyen hihetetlen, biztos hogy képes lenne érte szakítani Erikkel.

Viki közelebből szemügyre vette a fényképet, bár enélkül is tudta jól, hogy az egyik régi közös fotó, amelyen még a boldog Zsófi és Rudolf látható, egymásba ölelkezve. 

Zsófi minél tovább nézte a fényképet, annál erősebbé vállt benne a sírás. Végül a szíve helyére szorította és behunyta a szemeit. 

- Hiányzol!