Csillaghullás

                                 26.

   - Hülye vagy te, barátom, nem fáradt - vihogta a borostás arcú fiú, mókásan kacarászva s közben az asztal felé tekintve a többiekre, míg Rudolf bosszúsan reagált a kellemetlen lábcsapkodásra. - Ez a nap a szerelemé, úgyhogy mosolyogj, felejts el mindent és szórakozz úgy ahogy mi! 

   Rudolf nyelt egyet, majd az ajkához emelte a sörös dobozt.

     Ezúttal több kortyot gurított le a torkán, mint az előbb.     Érezte, hogy az íze alaposabban rátapad a szájpadlására, így már nem csak a nyolcféle férfi parfümöt, hanem a sör bódító ízét is érezte.     Majd újra és újra belekortyolt hosszan, hátha neki is olyan jó kedve lesz, mint a vele szemben ücsörgő Tamásnak, aki még mindig azt az egy feles poharat szorongatja az ujjai között, amelyet a barátai még az első körben elfogyasztottak. 

 - Mesélj már, Vurstli mi ez az új tévés mulatság? - érdeklődött Réka, aki Norbert ölében ülve, olykor édes csókokat nyomott a fiú ajkára s félig érthetően odasúgta neki hogy mennyire szereti.    Ezt mindenesetre jó volt látni, bár Rudolfnak egy idő után, valahogy egyre inkább fájdalmasabb, főleg már lassan a második doboz sör végénél, amikor már hat kortyot ivott egyszerre.     Csak ivott és ivott, úgyse tudott és nem is akart becsatlakozni a barátai beszélgetésére, hanem csak Tamás kifejezéstelen vigyorán és Agár vicces kinézetén szórakozott. 

 - Szóval, apám egyik kollégájával, Balázzsal belevágtunk egy reality komédia sorozat forgatásába - kezdte Vurstli, a nagylelkű mesélést, miután az asztal tetejére helyezte a feles poharát és kihúzván magát egyenesen a székben, mint egy jól nevelt első osztályos tanuló. - Olyan "Kész átverés" feelingje van! Tudjátok, amikor beszervezünk egy ismerős celebet, akivel beszívatunk egy hétköznapi csókát, majd a végén kamerákkal meg mindenkivel előugrunk a kocsik mögül és jól kinevetjük! 

 - Ez nem hangzik túl jól - húzta az ajkát Norbert, míg ölében Réka pont ellenkezőképpen reagált erre.

 - Jó szórakozás, higgyétek el! - tárta szét, lapát tenyereit Vurstli. - Sőt, van hogy nem is kellenek celebek, hanem van, amikor amatőr színészeket alkalmazunk, hogy sokkal hitelesebb legyen az akció!  Például, amikor azt a nagydarab állatot, aki vert engem még általánosban, titokban megszerveztük az elrablását egy amatőr színész lánnyal, aki olyan jól eljátszotta az emberrabló szerepét, hogy még én is lehidaltam tőle.  Láttátok volna a bunkó paraszt képét, amikor a nap végén, megjelentem előtte kamerával és az arcába vihogtam!  Az nagyszerű érzés volt!  Azt kiáltottam, hogy "most megkaptad" és ő meg majdnem elsírta magát!  Azaz, el is sírta, meg azt hiszem be is pisált. Szóval alul-felül könnyezett!  Persze, nem erről szól ez a műsor, hanem ilyen könnyebb, lazább ugratásokról! Ezt, az "emberrablósdit", csak úgy külön kérvényeztem, mert bosszúnak totál frankó lett!

 - Hallod, ha megkérlek titeket, nem csinálnátok ki az ellenfél csapatot? - nézett rá Kádas, csillogó szemekkel, ám a bodros frizurájú fiú meggondolatlanul legyintett.

 - Focistákkal, nem foglalkozom! - majd folytatta, továbbra is lelkesen. - Van benne pénz, meg egyébként is, Balázs keni-vágja ezt a reality témát, ha minden jól megy, néhány hét és leadják a retek klubon is! 

 - Arra kíváncsi leszek! - tapsolt, Réka míg mellette az összetört Kádas éppen az újabb kör italt töltötte ki a feles poharakba. 

 - Nagyon szórakoztató lesz, meglátjátok! Egyébként, sokkal lazább témáról van szó, csak ezt az "emberrablósdit", kifejezetten bosszúként szeretettem volna alkalmazni! Nagyon bevált! Ám, a műsor nem erről fog szólni, hanem finomabb poénokról, amiket az utcán sétáló hétköznapi emberekkel fogunk eljátszatni! Már vettünk fel néhány részt, azokat csak össze kell vágni, zenei aláfestéssel, meg a többi! Csupán néhány hét, aztán ha minden jól megy, akkor leadja a tévében a retek klub! Balázs simán el tudja intézni! 

- Aztán, mi van akkor, ha valaki annyira megijed, hogy rátok hívja a rendőrséget? - kérdezte, gyanút keltő hangon Norbert, amire Vurstli, lazán hátradőlt a székben, magabiztos mosollyal válaszolt.

- Hidd el, papa hogy a rendőrség lenne az utolsó akik, beleköpnének a levesembe! - magabiztosan kacsintott egyet, aztán folytatta. - Vagy mondjam azt, hogy az egyik operatőrünk, nyugdíjazott rendőr? Mert, bizony az! Különben meg, felkészültek vagyunk, tehát van hogy olykor megéri alaposan elejét venni némi szituknak, mondjuk nem megyünk bele olyan átverésbe, aminek kellemetlen lenne végkimenetele! Az ilyeneket, például mint Rudolf! Már attól bömbölne, hogy egy idegen megszólítaná az utcán! Jól mondom, tesó?

       Ekkor ismét rácsapott a mellette ücsörgő fiú combjára, utána pedig szórakozottan felnevetett.    Vele együtt a többiek is jót kacagtak, míg végül arra lettek figyelmesek, hogy a dobozos sör, a magasba repül.    A közben kiürülő tartalma, nagy körívet húzván maga után a levegőben.  S az ujjak, amelyek korábban a dobozt, mostanra Vurstli kövér ballonkabátjának a grabancát szorongatták.

 - Ha még egyszer megütsz, agyon verlek! - szótagolta, dühösen Rudolf, míg vele szemben, a jéggé dermedt Vurstli, szinte még pislogni is elfelejtett. A két ifjú arca olyan közel volt egymáséhoz, hogy orrcimpájuk javarészt összeért. 

Barátaik pedig, némán és hasonlóképp mint Vurstli, félig ijedten, félig döbbenten süppedtek a székükbe.

          Végül, Norbert volt az aki felállt és véget vetett a durvulásnak.   Azonban nem szólt semmit, egy árva szót sem, hanem megragadta Rudolf könyökét és kisétált vele a konyhából.       Az előszobán keresztül, ahol röptében felkapott két pár papucsot, kifelé menet, a teraszra irányította sörtől bódult barátját, majd a lábai elé helyezte az egyik pár papucsot, a másikat pedig ő maga vette fel.

           Rudolf a teraszt határoló, sötétzöld korlátnak támaszkodott.     Nem moccant, bizonyára sejtette hogy rosszat csinált, még ha alaposan is felöntött a garatra.      Ilyenkor ahogy csak tud, elfordul mindenkitől, hiszen szégyelli magát azért, amit tett, mint ahogy most is.     Norbert azonban mellé sétált. A nyelve hegyén voltak azok a szavak amelyek egytől-egyig a helytelen való viselkedésért járó leszidásról tanúskodtak. Kedve lett volna alaposan helyre rakni Rudolfot, de végül nem tette.

         Azért, mert ahogy meglátta azokat a könnyektől áztatott barnán csillogó szemeit, nyomban össze szorult a szíve.     Ettől szerte foszlottak benne, az apáskodásra vonatkozó fegyelmező mondatai és inkább magához ölelte volna, minthogy leszidja.      Hiszen ezt a fiút már teljesen elpusztították. Arcát a bú és a reménytelenség gyűrte össze, míg halk zokogásával és heves levegővételével megtörte az est csendjét.

 - Elegem van - zihálta, rá nem jellemző, erőtlen hangon. - Feladom! Nem bírom, ezt tovább! Elegem van abból, hogy nap mint nap, magamnak hazudok!

- Miért hazudsz, magadnak? - kérdezte halkan Norbert, aki egyre kevésbé tudta elviselni azt a látványt, ami most kitárulkozik előtte. A legjobb barátját, aki teljesen összetört. A sok lelki fájdalom, olyannyira eltorzította az arcát, hogy már elképzelni sem tudná, hogyan nézhetett ki, amikor még mosolygott. 

- Mert minden nap, azzal biztatom magam, hogy sikerült végre elfelejtetem őt! Azzal a rohadt gondolattal fekszem és kelek, hogy már nem érdekel annyira! Hogy végre, nem tud annyira kínozni a hiánya! Most, mond meg őszintén, ez így van? Úgy nézek ki, mint akit nem kínoz mér az igaz szerelmének a hiánya?

Majd ezután kérdően széttárta karjait, várván barátja válaszára, aki egy néma fejrázással adott jelet.

 - Akkor, meg miért csinálom én ezt? Nem lesz jobb, nekem már soha, érted? Soha! Csak egy kibaszott perc, annyi kellett volna ahhoz, hogy most ne szenvedjek, ne zárkózzak le folyton abba a tetves szobába és ne hagyjam abba a focit! Csak egyetlen perc! Ami alatt, átgondoltam volna mindent és nem azt választom, hogy szakítok, hanem hogy igenis tovább folytatom vele, mert szeretem!

 - Rudolf, értem mit akarsz ezzel mondani, de értsd meg, hogy egy kapcsolat két emberről szól! - majd ekkor felmutatta, a mutató és a középső ujját. - Kettő, érted? Nem csak neked, kellene olykor elgondolkoznod a tetteiden, hanem ő neki is!

 - Nem hagytam neki időt! - legyintett, egy erős kézmozdulattal az orra elé Rudolf. - Mert idióta voltam! Egy meggondolatlan, barom akinek ha egy kicsivel több esze van, akkor most nem nézné tétlenül, fájó szívvel ahogy mások csókolóznak és szeretik egymást, hanem én is ölelhetném, azt akit szeretek! Ám, nem így van! Mert nincs meg bennem az a kitartás, ami bennetek szerencsére megvan! 

A terasz széléhez sétált, majd leült a lépcsőfokra. 

 - Úgy hiányzik - zokogta, lehajtott fejjel. - Nem, nem tudom elfelejteni! Nagyon szeretem őt, Norbert! Higgyétek el! Mindennél jobban!

      A szőke fiú, tehetetlenül nézte barátját.

    Hiába szeretett volna rajta segíteni, csak szembesülni tudott azzal a mélyre hatoló lelki fájdalommal, amely barátja szenvedését látva, költözött belé. Végül, azt vette észre, hogy barátai ott álltak a nyitott ajtó előtt és döbbenten pislogtak kifelé.     A hét főből álló ifjú csoportot, azonban Erika szelte át. Az asszony, kissé feldúltan érkezett és megkérte Norbertet, hogy most ha lehet, hagyja kettesben Rudolffal.      A szőke fiú, szó nélkül engedelmeskedett és intett a többieknek, hogy induljanak a konyhába.

 - Beszélnünk kell - kezdte, nagy levegővétel után Erika. - El szeretnék mondani neked, valamit, amit eddig eltitkoltam előled!

Rudolf lassú mozdulattal fordult szembe édesanyjával. Arcáról egyszerre többféle kifejezésnek a jelét is le lehetett olvasni. Így az éjszakában, a telihold halvány fénye mögött, ezzel a képpel, teljesen úgy festett, mint egy beszámíthatatlan rablógyilkos. 

 - Szerinted, nem tudok róla hogy itt volt a házunk előtt? - hallatszott belőle a sejtelmes hang, egészen elnyújtva, így tisztára úgy tűnt, mintha egy profi nyomozó tenne vallomást, egy gyilkosság helyszínén. - Szerinted, nem láttam az ablakból Zsófit, úgy ahogy te magad is?