Csillaghullás

                                      4.

Norbert letusolt, felöltözött azután pedig bármely társakkal való cseverészést mellőzve, búcsút intett és elindult hazafelé. Azaz Rudolfékhoz, hogy találkozhasson a barátnőjével, Rékával.

A gyalogút nem tartott sokáig, ám amíg egyedül maradt a gondolataival.

  Úgy érezte, soha nem ér oda a gyönyörűszép kertes házhoz. Flusztrálta, hogy rajta keresztül érdeklődik mindenki Rudolf iránt.    Emiatt sokszor úgy érzi, hogy valóban neki kellene felelnie barátjáért.

  Kedvetlen februári idő volt.

  Szürke felhők hada gyülekezett az égen, lassacskán hideg esőcseppeket potyogtattak az utcákra.  Norbert éppenhogycsak megmenekült az eső elől, pont akorra ért oda a kertes házhoz.

    Az előszobába érve, Réka köszöntötte.     A gyönyörű lány odarohant hozzá és nagy lendületet véve, felugrott Norbert nyakába.   A hosszas ölelkezés után, a két ifjú szenvedélyes csókolózásba kezdett, amelyet a nappaliban álló Erika, széles mosollyal az arcán nézett végig.

- Éhes vagy?- kérdezte a sok csók után Réka, ám mire barátja szóhoz juthatott volna, a nappaliból érkező hang megelőzte.

 - Szerintem már jól lakott belőled, kislányom! - mosolygott Erika.

- Belőle? - bökött Réka felé. - Kicsit rágós, de előételnek megfelelő! 

Azzal próbált kitérni barátnője boxolásai alól, míg Erika jókedvűen nevette az akciót.

- Na, akkor gyertek ebédelni!

    Miután Réka sikeresen oldalba boxolta Norbertet, aki erre megadóan feladta a küzdelmet, a konyhába vették az irányt.    Norbert mindig is szerette gyönyörködtetni a szemeit barátnőjén.     Azok a csodálatos tengerkék szemek, melyeket édesanyjától örökölt, s a benne izzó szilaj érzelmei egy pillanat alatt meghódították a szívét.     S amikor átöleli a lányt, magához húzza és beleszimatol édes illatot árasztó hajába, úgy érzi magát, mintha a mennyországban lenne.

     Mindketten leültek az ebédlőasztalhoz, ahol Réka szorosan barátja mellé húzódott.  Erika a konyhapulthoz lépve, a kezébe vette az áttetsző jénai tálat és a konyhaasztalhoz sietett vele.      Amikor letette, Norbert nagyranyílt szemekkel meredt fölé.     Mindig is szerette Eria főztjét, bár nem mintha válogatott volna közülök, de az anyósjelölt rendkívül jól főzött.

  A frissen gőzölgő, csirkemellek láttán, azon nyomban összeszaladt a nyál a szájában.    Ezután odatette mellé a nagy kék tálban gőzölgő köretet, ami gombás rizottó volt.

- Milyen volt az edzés? - kérdezte érdeklődve Erika, miközben Norbert olyan megrögzötten nézte a tányérjára érkező finom falatokat, hogy nem sok idő elteltével, Réka ismételte meg a kérdést.

- Jól, egészen jól, már vasárnap lesz is meccsünk!

Azzal a tányérja fölé meredt és nekilátott a finom ételnek. Míg Réka alig néhány falatig jutott, addig Norbert jóformán elfogyasztotta a tányérja tartalmának a nagyrészét.

 - Látom, ízlik! - felelte jókedvűen Erika, és oldalrabillentette a fejét. Ez a látvány, mindig hatalmas élményt jelentett a számára.

 - Azért a villát ne nyeld le! - szólt rá Réka, miután egy hangos csattanásra figyelt fel, ami bizonyára Norbert fogának a találkozása volt a villa élével.

Szemlátomást perceken belül elfogyasztotta az ebédet, majd kényelmesen hátradőlt s elégedetten pislogott Erikára, akinek már fénylett az arca az örömtől.

- Azt se tudom, mikor ettem ilyen jót, utoljára!

Erre anya és lánya, egyszerre történő választ adott.

 - Tegnap!

 - Való igaz - hunyta be a szemét a fiú smikor nyújtózkodni kezdtett volna, Erika a tányérjáért nyúlva, így szólt.

 - Rudolf felől nem érdeklődtek?

A szőke fiú magasban hagyván karjait, nagyranyílt szemekkel meredt az édesanyára. Majd mikor Réka is ugyanolyan érdeklődően fordult felé, megköszörülte a torkát s előredőlt. 

 - De, igen - válaszolta őszintén, bármennyire is szerette volna eltitkolni, hiszen folyton a kedvét szegte az, ha erről kell beszélnie.

 - Remélem nem fogják elküldeni - húzta a szemöldökét Erika, aki a csapat többi tagjához hasonlóan, ugyanúgy érthetetlennek vélte fia edzésről való lemaradásait.

 - Ha meg kirúgják, akkor így járt - vonta meg a vállát Réka, akit a legkevésbé sem érdekelt bátyja buta viselkedése. 

 - Flórián bácsi is kérdezett felőle? - fordult hozzá Erika, miután a mosogatóba helyezte a tányérokat.

Norbert hosszasan elhúzta a válasz idejét, mivel sokkal szívesebben piszkálgatta nyelvével a fogát. Végül azonban úgy tűnt, mégsem nyilvánul ez olyan jó ötletnek, mivel a két hölgy, ezúttal is kigúvadt szemekkel tekinettek rá, mintha az életük múlt volna ezen a válaszon.

 - Igen és azt kérte tőlem, adjam át neki hogy hiányzik mindenkinek!

Erika és Réka gyors pillantást vetett egymásra. Mintha gondolatban megvitatták volna, hogy most melyikük tegye fel a következő kérdést. Továbbra is Erika hangja csendült fel.

- Nem akarsz beszélni vele?

- Már próbáltam - vonta meg a vállát elkeseredett arccal - Lehetetlen! Még mindig szereti Zsófit!

Erre Erika szemeiben boldogságra utaló jelek kezdtek felcsillanni, azonban Réka dühösen mordult fel barátja mellett.

- Hogy lehet valaki ekkora hülye? Már vagy százszor szakítottak, azután újra összejöttek! Mit képzel ez, hogy majd egyszer jobb lesz? Esküszöm, csak nekem lehet ilyen hülye bátyám!

Réka kifakadására Norbert nem csinált semmit, hiszen teljes mértékben megtudta érteni, viszont Erika sokkal kevésbé.

 - Ugye tudod, hogy akiabálásoddal meg a csapkodásoddal, nem oldasz meg semmit?

 - Teszek rá, de ezt már nem lehet kibírni,amit ezek ketten csinálnak egymással! - lázadt fel ismét az ifjú lány. - Az még hagyján, hogy kihagyja az edzéseket, és nem ad magára, de már lassan minket is megőrít, mert hol szereti azt a lányt, hol meg nem! Nem így van?

 Norbert rettenetesen szégyellte hogy ezt kellett mondania.

 - Sajnos, így van!

                 ----------------------------------------------------------

   Zsófi nélkülözhetetlen hiánya, immár nem csak a legszebb közös élményeket idézte fel Rudolfban, hanem a rosszakat is.   Sorra peregtek le előtte, azok a veszekedős szituációk, amelyek lassacskán felemésztették az egymás iránt gyakorolt tiszteletüket.   Kedves, mosolygós, törékeny lányként ismerte meg, akivel később számtalan vérre menő csatát vívott.  S most érzi igazán, hogy mit veszített vele. 

 Az ágy szélén ült, lehajtott fejjel, zokogásra készen.

   Minden egyes vitájukra, sorban visszatért.     Átértékelte mindkettejük helyzetét, majd dühből fakadó felszisszenésekkel törte meg a szoba csendjét. Hiszen sikerült összeraknia a fejében a megannyi civódásra gyógyírt jelentő darabkát, melyekkel talán megmenthette volna a kapcsolatát.   Ennek alapja pedig nem más, mint a józan ész használata lett volna.   Nem pedig a szakítást követően, más lányok utáni sóvárgása.

    Végül hanyatt borult az ágyon, tenyereit a szemei elé helyezte.

 Lassú levegővételei alatt, valami egészen különlegeset érzett a mellkasában. Enyhe lüktetést, ami elindult a jobb, majd a bal karja irányába, s nagy lendületet adván, az ágy széléhez való felülésre kényszerítette a fiút. A hatalmas löket azonban nem jött egyedül. Vele együtt egy óriási elhatározás érkezett.  S amint beékelte magát az erőre kapott ifjú tudatába, immár sokkal határozottabban tekintett a vitrines szekrény üvegére. 

Miért ne?