Csillaghullás

                               23.

      Az ebéd után, Zsófi mosogatni indult.   Mielőtt azonban kézbe vehette volna a mosatlan tányérokat, Erik gyengéden megragadta a csuklóját, magához húzta és az ölébe ültette. 

 - Azt ígértem, egy napon elmesélem neked, a volt szerelmem történetét! Úgy érzem, ennek most jött el az ideje!    Minden amit hallani fogsz, azok valós, megtörtént események!   Még középiskolás voltam, amikor megpillantottam életem első igaz szerelmét.   Melindának hívták. Két évvel járt felettem az iskolában.   Rendkívül csinos lány volt, sokan voltak szerelmesek belé, ám ő koránt sem kezdeményezett olyan könnyen párkapcsolatot senkivel. Ő leginkább a bunkó és goromba fiúkhoz vonzódott, valahogy érthetetlen módon, mellettük érezte jól magát!  Sajnos, később már a viselkedési módjaikat is átvette, ám ettől függetlenül továbbra is belé volt zúgva a fél iskola.   Egy decemberi napon, kerékpárral indultam az iskolába.   A hátsó kerekemben, váratlanul eltört a tengely.   Megcsúsztam a jeges úton és irgalmatlan nagyon estem.   Legnagyobb szerencsémre, Melinda akkor éppen a járdán sétált. Amikor észrevett, rögtön odasietett hozzám.   Önzetlen törődését látva, jobban beleszerettem. Felsegített és az állapotomról érdeklődött.    Akkor nézhettem igazán közelről a szemeibe.   Gyönyörűek voltak.   Kékek akár az ég és nyugodtak, akár a sír. Hosszú szőkés barna haja volt, amelyet sosem szeretett copfba kötni.    Hosszú tincsei, olykor a szemébe lógtak, bár nem úgy tűnt, mintha ez annyira zavarná őt a tisztán látásban. Az arca csodaszép volt, szinte sokkal formásabb mint a többi lánynak. Amikor mosolygott, a fejét oldalra billentette. Egy olyan lány volt, aki imádta, ha tetszhetett másoknak!

- Akkor összejöttél vele?

- Sajnos nem! Elkísértük egymást az iskolába, addig tartott minden. Csupán néhány dolgot tudtam meg róla, azt is az iskoláig tartó, alig tíz percnyi gyalogútnak köszönhettem!   A szülei eredetileg Pestiek voltak, míg a cipőgyárukat el nem adták.   Utána költöztek Ceglédre, ahol az édesapja társtulajdonos lett egy másik cégnél, az édesanyja pedig növénytermesztésben gazdálkodott.   Egy öccse is volt, Gábor aki Győrben volt labdarúgó. Róla rengeteget mesélt, ebből is leszűrve,hogy vele sokkal jobb kapcsolata lehetett, mint az elfoglalt szülőkkel. 

 - Szóval, csak addig tartott a beszélgetésetek, amíg eljutottatok az iskoláig?

 - Ott elköszöntünk egymástól! Melindát abban a pillanatban elnyelte a bunkó fiúbandából álló tömeg. Aznap az iskolai szünetekben folyton csak kerestem! Körbejártam az udvart, a folyosókat, de sehol nem találtam. Végül, az egyik tanáromnak köszönhetően, megtudtam hogy melyik az osztálytermük. Kiderült, hogy nem mindig szokott kimenni, volt hogy bent maradt a barátnőivel beszélgetni. 

 - Bementél hozzá?

 - Ahogy betettem az osztálytermükbe a lábam, a barátnői majdnem leharapták a fejemet! Kiabáltam velem, hogy mit keresek az osztálytermükbe, körülbelül mintha egy közveszélyes tolvaj lennék! Mindenesetre sikerült kizavarniuk, de a legrosszabb az volt, hogy Melinda egy szót sem szólt addig. Csak ült a pad tetején és a lóbálta a lábait. Azt reméltem, legalább szól, hogy majd a nap végén beszélünk, de még csak annyira sem nyitotta az ajkát, hogy rászóljon valamelyik, őrülten üvöltöző barátnőjére. 

- Biztos, nagyon rossz lehetett - simította meg Zsófi a férfi homlokát. - Akkor nem is találkozhattál vele az iskolában?

- Aznap már nem - csóválta a fejét. - Ám pénteken, az esti mikulás buliban sikerült újra összefutnom vele! Az iskola nagy tornatermében zajlott a mulatság. Tudtam hogy ott lesz, ezért kellőképpen felkészültem arra, hogy találkozni fogok vele. Olyan szerelmes voltam, hogy még egy beszédet is írtam, amit majd ott elmondok neki, amivel kiönthetem a szívemet! 

Zsófi elmosolyodott és puszit nyomott Erik arcára.

 - Ez nagyon kedves volt tőled!

 - Igen - húzta az ajkát keserűen a férfi. - Csak nem ment minden úgy, ahogy szerettem volna!   A tornateremben sokan voltak, alig láttam valamit, hallani meg aztán semmit, a fülsüketítő mosógépzene miatt! Melindát, egyszerre négy fiú gyűrűjében láttam meg táncolni.   Pont azzal a négy fiúval ráadásul, akiknek hemzsegett az ellenőrző könyvük a beírásoktól. Mondanom sem kell, hogy verekedések miatt.   Én azonban nem hátráltam meg és nem hagytam, hogy néhány agyonzselézett fejű pattanásképű fenegyerek, elrontsa az alkalmat. Közéjük léptem és megragadtam Melinda csuklóját, majd kivezettem a tömegből.   A fiúk azonban követtek engem, egészen a tornateremből kifelé vezető ajtóig.   Melinda mukkanni sem bírt a döbbenettől, hogy bátran oda mertem állni elé és kirángattam onnan!   Egyszerűen nem tudom mi történt akkor velem.   Ám az a bátorság, ami akkor tombolt bennem, Melinda egy mondattal szerte foszlatta.   Hiába írtam nagyszerű beszédet, hiába tanultam be szóról-szóra, még a feléig sem jutottam, amikor ezt mondta: Én nekem, nem jössz be! 

Erik egy pillanatra abbahagyta a történet mesélését és pár másodpercig, bamba tekintettel lihegett maga elé. Zsófi az ujjával, óvatosan a férfi álla alá nyúlva, felemelte fejét szemmagasságba.

 - Sajnálom - suttogta neki a lány.

 - Mondtam, hogy valós eseményekről fog szólni, tehát számíthattál volna rá, hogy nem lesz szép a mese vége! Nos, aznap alaposan elbántak velem! Egy részt Melinda, aki csupán egy mondattal el tudott pusztítani, másrészt pedig a bunkó fiúcskái. Kirángattak az iskola elé és alaposan megvertek. Ketten a földre tuszkoltak, míg a másik kettő a fejemet és a bordámat rugdosta. Szerencse, hogy nem tört el semmim! Összekuporodtam és tűrtem, várva azt, mikor hagyják abba. Kellemetlen volt, hogy nem jött senki segíteni, pedig az utca túloldalán lévő bokor mögött jó páran ácsorogtak! 

Erik felsóhajtott, ezzel egyidejűleg eltüntette arcáról a szomorú események formázta búskomor idomait és sokkal oldottabb képet vágva, ajkát felfelé görbítette.

 - Nem minden történet éri meg a boldog véget!

 - Melindával utána sem találkoztál?

 - Az iskolában, természetesen elsétáltunk egymás mellett, néha összetalálkozott a tekintetünk, de annál több nem történt. Persze, utána is szerelmes voltam belé és mondhatom, akkor azok voltak aztán a nehéz idők számomra, mert tudtam, már reménykedni is hiábavaló volt. Megmondta, hogy nem jövök be neki, szerintem ennél egyértelműbb negatív választ nem is kaphatna az ember és könnyen lehet értelmezni. Nehezen tudtam elfelejteni, azaz sokkal inkább más után nézni. Én szerintem az igaz szerelmétől, nem tud megszabadulni az ember, még ha akarná sem! Ha hiszed, ha nem, még mindig van bennem valami, ami rettenetesen ragaszkodik Melindához. Mint ahogy benned is, ami elvitt a volt barátodhoz!

Tekintetük hosszan egymáséra szegeződött és néma csendben hagyták, hogy gondolataik elmondják véleményüket a fejükben. Ezután, Erik ismét felsóhajtott, míg végül arca még sokkal vidámabb formát véve, jelezte hogy itt a mese vége. 

 - Kérdezhetek valamit? - szólalt meg Zsófi, mire a férfi türelmes mosollyal, bólintott. - Ha felbukkanna Melinda, elmennél hozzá?

Erik néhány pillanatig hezitált, melynek leforgása alatt, Zsófi legalább ötször is megválaszolta magának, hogy még szép, hogy a férfi elmenne hozzá. 

- Nem - hallatszott a váratlan válasz, a mosolygós arcú Eriktől. - Tudod, miért nem?

Zsófi némán megcsóválta a fejét.

 - Mert, hiába érzek még iránta valamit, már nem tudnám ki nyilvánítani neki úgy, ahogy szeretném! Mert nem tudnám! 

 - Miért nem tudnád? - pislogott értetlenül Zsófi. - Hiszen, ha még mindig szereted?

 - Szeretni valakit, természetes dolog - magyarázta, továbbra is rezzenéstelen arccal, Erik. - Szeretni, szeretem az édesanyámat, vagy a kollégáimat! Na, meg persze Melindát, akibe egykor szerelmes voltam! Ám, az idő tett az ellen, hogy a szerelemből csupán szeretet maradjon. A bennem szikrázó, őszinte szerelmemet, lecsökkentette egészen baráti szeretetre, mint amilyet általában a munka- vagy az iskolatársa iránt érez az ember!

 - Nem is tudom - csóválta a fejét, bizonytalanul Zsófi. - Ha igazán szerelmes vagy, akkor az nem múlhat el! Még az évek alatt sem! 

Erik az ajkára harapott, miközben tehetetlenül vonogatta a vállait. 

 - Nézd, ha most beállítana hozzám, tuti hogy nem mozgatna meg bennem semmit, még ha életem első igaz szerelme volt, akkor sem! Azért, mert azokat az érzelmeket, az idő múlása valahogy felemésztette bennem! 

Zsófi továbbra sem tudta megérteni Eriket, azonban ahelyett hogy mélyebben bele ment volna a vitatkozásba, helyette felállt és a mosogatóhoz indult. 

 - Akkor, mikorra megyünk Daniékhoz? - kérdezte, kissé szomorkásan.

 - Nem megyünk - jelentette ki határozottan Erik, ezzel alaposan meglepve barátnőjét, aki még majdnem a tányérokat is, kiejtette a kezei közül.

 - Hogy hogy nem?

 - Mert én kettesben szeretném ünnepelni a születésnapomat, veled! 

    Azzal felállt a székről és odasétált a döbbenettől jéggé dermedt Zsófihoz. Csodaszép, üde arcát két hatalmas tenyere közé fogta és lágyan megcsókolta. A mosatlan edények, továbbra is mozdulatlanul maradtak az asztalon, s egészen biztos hogy egy darabig nem fognak megmártózni a jó forró vízben. 

         A heves csókolózás következtében, Erik felvette a karjaiba Zsófit és a szobába indult vele.   Amint beértek, óvatosan az ágyra fektette és a pulcsijának az alját felhúzva, apró csókokkal halmozta el a lány meztelen hasát. Zsófi semmiféle tiltakozásnak a jelét nem mutatta, még akkor sem, miután Erik, türelmesből hirtelen kapkodó mozdulatok közepette, lecibálta róla a farmernadrágját.