Csillaghullás

                                 19.

         Dél felé, egyre többen fordultak meg a kisboltban.

  Így hát akármennyire csak tudta, elhúzta a pakolómunkát a raktárban.  Esze ágában sem volt ilyenkor kimenni a kiszolgáló helységbe, ha három főnél, többen állnak a kassza mögött.     Ki nem állhatta, amikor ő ide-oda pakolászva a különféle zöldségeket és gyümölcsöket, számolt, nyugtát adott, összeadott-kivont, addig vagy ezer bamba tekintet pásztázta körbe, ráadásul olyanok, akik jól ismerték a szüleit és addig le nem álltak a mézes-mázas dumákkal, amíg ki nem tették lábukat a boltból.      Förtelmesek tudtak lenni.     A boltban széles vigyor, hosszan elnyújtott "köszönöm" ám az utcán, már teljesen nyers hangulatot tanúsítanak, figyelembe véve, azt a számtalanszor történő esetet, amikor köszönés nélkül siklanak el édesanyja mellett. 

            A munkaidő végéig, azonban nem tudta megúszni a vevők kiszolgálásával járó, verejtékes munkát.        Amíg ő békésen pakolászta ládákból-ládákba a burgonyát, egyszer csak édesanyja berontott hozzá és égnek álló hajjal, vonta kérdőre, hogy mégis mi tart ennyi ideig, néhány láda burgonyás láda kiegészítésével?    Zsófi értelemszerűen, ezzel arra utalt, hogy esélye sem volt kibúvást találni a kiszolgálói munka alól.     Vert sereg módjára koslatott ki édesanyja után, a kassza mögé.     Pontosan úgy zajlott minden, ahogy eddig, s mint amitől szerette volna megmenteni magát.     Negédes vevők, közeli-távoli, egykori szomszédok, még az öreg Manyi néni is ott ácsorgott, aki szándékosan kiszúrta Zsófi pöttyös labdáját még régen, amikor a lány véletlenül átrúgta a kertjébe a játékszert. Kétségtelen, most lett volna a lehető, legalkalmasabb a pillanat, Manyi néni által vásárolt savanyú káposztájába egy tucat hashajtót csempészni. Ha ez önmagában kizártnak is minősült, ám Zsófi legalább jót mosolygott magán, a gondolaton. 

         Délután egy óra felé összesöprögetett a kiszolgáló helységben, ám a további raktári munka alól felmentést kapott édesanyjától.     Ildi néni önként ajánlotta fel, a fennmaradó munka elvégzését, lányát pedig hazaküldte ebédelni.       Persze, fennhangon, szigorúan a tudatára adta, hogy ha megtudja, hogy veszekedésre kell hazamennie, mindkét lányt a bugyijánál fogva, lógatja ki a szárítókötélre.        Ez nem csak hogy újonnan hallott, figyelmeztetési módszert jelentett Zsófi számára, de kissé morbid ízlésűnek vélte. Tehát, ahogy édesanyja mondta, semmi vita. 

         Éppen amikor kilépett a kisboltból, megcsörrent a mobiltelefonja.

  Elővette a készüléket és döbbenten tekintett annak kijelzőjére. Erik hívta. Nem akarta felvenni, sőt elhatározta, hogy ma hallani sem akar a goromba mentősről, így gondolkodás nélkül, megszakította az érkező hívást és a zsebébe csúsztatta a készüléket. Tovább sétálva a járdán, alig néhány pillanat múltán, az ismét csörögni kezdett. Ismét megszakította a hívást. Persze, ezután sorra követték egymást a kitartó telefonhívások, ám Zsófi egyiküknél sem kivételezett. Miután már vagy a tizenkettedik hívást szakította meg, s éppen azon volt, hogy most már a földhöz vágja a készüléket, az rövid pittyegő hang kíséretében jelzett, miszerint szöveges üzenete érkezett.     Erre megtorpant és ujjait kapkodva a készüléken, megnyitotta a rövid tartalmú üzenetet.

Kérlek, vedd fel! Beszéljük meg! Nagyon sajnálom! Szeretlek!

         Felemelte a fejét és olyan gúnyosan vigyorgott maga elé, mintha a világ elpusztításának a sikeres gondolata fogant volna meg a fejében.      Akár egy rossz fő gonosz nő. Végtére is, pont erre a négy szóra volt felkészülve, csupán ennyi az össze ettől a nagy majom férfitól, amit össze tud sűríteni egy üzenetbe. 

         Megcsóválta a fejét, továbbra is kifejezéstelen vigyorral az arcán, majd utána bizonytalanul forgolódott a kihalt utcán, alig néhány lépésre a zöldségboltjuktól.      Hirtelen jött dilemmája, olyannyira felkavarta, hogy egy lépést előre, vagy kettőt hátra téve, azon merengett, vajon hagyjon mindent a fenébe és menjen haza jól megebédelni, vagy adjon egy esélyt a kapcsolatának és induljon el az emeletes házak felé.    Sarkon fordult és elindult.    Elvégre, ma van neki a születésnapja.

         Heves léptekkel közeledett az emeletes házakhoz, s a lépcsőházba érve, már csak azt vette észre, hogy lábai már szinte futva viszik fel a negyedik emeletei lakás felé.     Feljutva, hosszan kifújta magát, s becsengetett.    Hallani lehetett bentről, ahogy rohanva siet valaki az ajtóhoz, s amikor kinyitja, örömteli szemekkel fogadja a futástól kimerülten levegőért kapkodó lányt. 

 - Szia - köszönt neki halkan Erik, majd lassan közelebb lépett a lányhoz.

 - Szia - intett neki Zsófi, akinek még mindig vészjóslóan lüktetett a mellkasa. 

       Erik magához ölelte a lányt, utána pedig megcsókolta.

 Zsófi mindkettőt állta, ám mozdulatlan arcidomait tekintve, nem úgy tűnt, mintha ez a találkozás, ugyanolyan örömteli lenne a részéről, mint ahogy Eriknek.     A férfi behívta magához, ahol egyenesen a konyhába vezette, majd innivalót kínált neki.      Közben megállás nélkül esedezett bocsánatért és megígérte, hogy soha többé nem fog előfordulni hasonló eset, mint amilyen ma reggel.       Felelősségtudatos viselkedése, oldani kezdte Zsófiban a férfival való bomlásba levő párkapcsolata iránti kételyeit, s mint borús felhők után előtörő napsugár, arca egyszer csak kivirágzott a mosolyától.      Innentől kezdve, csak legyinteni tudott, minden rosszra, ami tegnap este és ma reggel történt közöttük. Másfelől pedig.

      Ő legalább nem szakított vele ötször, mint Rudolf.