Csillaghullás

                             18.

          Zsófi tempós léptekkel elindult a járdán, célba véve a Vitéz utcát, azon is belül, szülei zöldségesboltját.     Úgy érezte, mintha egy időzített bomba lenne, ami képes bármikor felrobbanni.     Annyi biztos, amit Viki most kapni fog, azt nem teszi egy könnyen zsebre.     Legalább negyed óra volt, mire elérte a boltot, ám ez idő alatt, egy cseppet sem lankadt a bosszúszomja.     Fogait mindvégig összeszorította, mint ahogy ökleit is, így olyan látszatot keltve, így péntek reggel, pont Valentin nap előtt egy nappal, mintha rosszul sikerült vakrandiról szabadult volna. 

      A boltba benyitva, csak édesanyját pillantotta meg.    Ildi néni, akit a korai álmosság nagyon maga alá gyűrt. Néma csendben pakolta a krumplikat egy szatyorba, mire a kasszához fordulva, egyszer csak észrevette, hogy lánya, irgalmatlan nagy dühvel az arcán, állt a kiszolgáló pult mögött. 

 - Kislányom, te meg? - nézett rá, rosszat sejtően Ildi  néni.

 - Hol van, Viki!

Erre az édesanya arca, egy pillanatra megváltozott. Kétségbeesését megformázó idomai kisimultak, hangja pedig sokkalta nyugodtabbá vállt.

 - Kérlek, ne bántsd! - emelte maga elé a tenyerét, ezzel óvva, féltve őrzött keresztlányát, aki minden bizonnyal, annyira érezhette a vesztét, hogy vagy otthon maradt, vagy pedig a raktárban bujkált.

 - Ne bántsam? - mordult fel Zsófi. - Tudod hogy indult a reggelem?

Ildi néni még csak ekkor vezette végig szemeit a lányán, majd a felháborodott Zsófi szavába vágva, kérdőre vonta.

  - Miért nem az iskolában vagy?

 - Mert nem engeded, hogy végigmondjam! - kalimpált idegesen a karjaival a lány, amitől Ildi néni szabadkozva emelte ismét a tenyerét maga elé. - Felteszel még jó pár kérdést, vagy végigmondhatom, mielőtt ránk sötétedne?

Kelletlen hangnemére, Ildi néni szemrehányó tekintettel reagált, azonban lenge fejbólintással jelzett lányának, hogy neki láthat a magyarázkodásának.

 - Akkor elkezdem! - horkant fel, továbbra is bő indulattal a hangjában. - Tegnap este összevesztem Erikkel! Hogy miért, az lényegtelen, de ma reggel ismét! Ugyanis, megtudta, a mi drága bőbeszédű Viktóriánktól, hogy járt nálunk a múlthéten Rudolf! Ettől elkezdett kombinálni, meg jött nekem az idétlen monológjaival! Tudod mi lett a vége?

Erre nyakát hosszan előrenyújtva, válaszért esedezését megjátszva várt, míg édesanyja a fejét rázta.

 - Megállt az autójával és ott a semmi közepén kitett! Kitett, mint egy kutyát, aki nem kell senkinek!

Zsófi ajka remegni kezdett a sírástól, ám a benne tomboló méreg, nem engedte kibontakozni.

 - Elegem van, érted? Elegem van, éppen akkor, amikor már úgy tűnt, hogy kezd minden helyreállni körülöttem, megjelenik ez a hülye gyerek és vissza akar sírni engem! Most meg, tessék itt tartunk! Kell ez nekem, szerinted? Te érted ezt?

Ildi néni vett egy mély levegőt, befejezte a krumpli csomagolását és a kassza alatti kisebbik fiókba helyezte a telepakolt szatyrot. 

 - Tudom, hogy nem könnyű, de nem az a megoldás, hogy kerülöd az iskolát, főleg nem az, hogy neki mégy az unokatestvérednek! Ezt meg lehet normálisan is beszélni! Ismered Vikit, tudod, hogy mennyire el szokott járni a szája, de ne feledkezz mag arról, hogy Ő az unokahúgod, nem pedig az ellenséged! Sosem akartatok rosszat egymásnak! Különben is, Erik felnőtt ember, meg kell hogy értse, hogy nálatok másképpen működnek a dolgok!

 - Megértette - tárta szét a karját Zsófi, mintha hatalmas közönség elé lépett volna. - Kitett a nagy semmi közepén! Én már pedig vissza nem megyek hozzá, az biztos!

 - Akkor mit akarsz? - vágta rá, hirtelen a kérdést Ildi néni, amire azonban a lány, nem tudott azonnali választ adni. Még csak édesanyja, szigorú tekintetével sem akart találkozni. Inkább elfordult, a pultnak támaszkodott és a szemközti polcon lévő friss gyümölcsöket nézegette.

 - Boldog lenni - felelte végül, erőtlen hangon, majd ujját előrenyújtva a zöld almás rekeszre mutatott. - Elvehetek egyet?

Ildi néni némán bólintott, majd szemével követte lányát, ahogy elvesz egy almát, majd ugyanolyan lassan visszasétál, eredeti helyére. Egy darabig érdeklődve nézte a kezében lévő gyümölcsöt, míg végül beleharapott, utána vörös szemekkel fordult édesanyja felé.

 - Aludtál te eleget? - ráncolta a homlokát Ildi néni.

 - Nem nagyon, gyakran fent voltam, az éjszaka - sóhajtotta Zsófi, újabb falatért harapva az almába. 

 - Na, és honnan jött az elhatározás, hogy nem mégy ma suliba? 

A lány félbehagyván a falat rágását, nagy szemekkel pislogott édesanyjára, mire megadóan felelt.

 - Elmentem Rudolfhoz!

 - Gondoltam - érkezett a nem éppen lelkes hangnemből fakadó válasz. - Na, és beszéltél vele?

Erre Zsófinak kényszermosoly feszült az arcára.

 - Nem, mert persze, hogy akkor jelent meg mögöttem Erik! Kiderült, hogy nem is dolgozni volt, hanem nekem péksüteményért! Vagy lehet, átejtett és nem is ott volt, hanem a szeretőjénél!

Ildi néni eleresztette füle mellett, lánya utóbbi butaságait s a lényegre koncentrálva, szorosan a témánál maradt.

 - Legalább becsöngettél?

 - Igen, de mondom, utána ott volt Erik, én meg menekülés szerűen beugrottam mellé az autóba! Még csak az kellett volna, hogy Rudolf megjelenjen és összetalálkozzon vele!

 - Lehet ám, hogy azért meglátott téged valamelyikük az ablakból! - hallatszott a rejtélyes vélemény nyilvánítás Ildi nénitől, amire Zsófi azonnal a fejét rázta és az almába harapott.

 - Az, kizárt! Mert akkor ha láttak volna, mondjuk az édesanyja, akkor rögtön ablakot nyitott volna! Nem szoktak hezitálni, ha valaki becsönget hozzájuk!

 - Én, nem tudom kislányom, de annyi biztos, hogy nem kellett volna összevesznetek Erikkel! Azért, szeret téged az a fiú, gondoskodó és figyelmes!

Zsófi maga elé bambulva, mélyen a gondolatai sűrűjébe merült, miközben ügyet sem vetett édesanyja további beszédére, melyek mind arról tanúskodtak, hogy Erik mellett mennyivel nyugodtabbnak tűnt, mint Rudolffal, akivel folyton csak vitatkoztak. 

- Na, mindegy - csapta össze végül a tenyereit Ildi néni, ezzel nem csak kizökkentve lányát a gondolatai mélyéből, hanem kis híján a frászt hozván rá. - Ha ma nem mégy iskolába, akkor itt maradhatsz nekem segíteni! 

Zsófi azonnali ellentmondásra nyitotta száját, ám édesanyja, a mutatóujját emelve, állította meg.

 - Viki ma reggel úgy is otthon maradt, mert nem érezte jól magát, de te helyettesítheted legalább!

 - Nem érezte jól magát? - vágta csípőre a kezeit Zsófi, gorombán összehúzott szemekkel. - Majd amit tőlem fog kapni délután, attól sokkal rosszabbul lesz!

 - Nem megmondtam, hogy nem így kellene megoldani a problémáitokat? - rivallt rá a felbőszült édesanya. - Mindketten felnőtt nők vagytok, erre meg civakodással akartok megoldani mindent? Igazán viselkedhetnétek már úgy, mint a korotokhoz illő lányok!

    Zsófi karba tett kézzel, testével félig elfordulva édesanyjától, tekintett a mozdulatlanul álló kasszára.      Mögötte, édesanyja még mindig mondta a magáét, s már szinte majdnem hasonló vörösségű arccal, mint a mögötte, ládákban sorakozó starking almák színe.     Mindenesetre, úgy volt, ahogy Ildi néni mondta.     Itt maradt délután egy óráig édesanyjának segíteni neki, ami javarészt nehezen esett a számára.     Már csak azért is, mert passzos farmerban, rendkívül kellemetlen volt lehajolni az üres ládákért, aztán pedig a raktárba vinni.      Arról nem is beszélve, hogy odabent, minden egyes lépésnél, ijedten kapkodta a tekintetét, nehogy váratlanul egy pók ereszkedjen a vállára. Bár nem mintha olyan nagy rendetlenség uralta volna a raktár helységet, de a ma reggeli kellemetlenségei, alaposan lerombolták az önbizalmát.    Minden jól alakult volna, ha Erik nem fékez le mögötte az autójával.    Ha nem vesz tudomást Rudolfról, ami legfőképpen Viki hibája, és akkor nincs ez a förtelmes korai vita sem.