Csillaghullás

                                 14.

      Az üzlet zárási idejéig már csak fél óra volt hátra.

 A váratlan, és mondhatni botrányos körülmények ellenére, Rudolf nem bánta meg, hogy betért a boltba.   Hiszen sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna, ha nem jelenik meg.     Így, a már sokkal oldottabb, jobb kedvű Barbival való kellemes beszélgetését élvezhette, s azt a csomag, jéghideg francia saláta alapot, melyet a lány vett elő neki a fagyasztóládából, ezzel is könnyítve sérülése fájdalmán.

- Ez nagyon hideg! - hajtotta hátra a fejét, ráengedve a zöld színű csomagot. - Lefagy tőle az egész fejem! Ugye nem akarsz hibernálni?

 Barbi mókásan nevetgélve hozzátette.

 - Egyelőre, nem tervezem!

 Rudolf levette az arcáról a fagyasztott zöldséges csomagot és hunyorogva pislogott a lányra.

 - Ez bíztató volt! Szóval a fagyos pasikat bírod?

Miközben leszűrte magában, hogy ez még tőle is menően hangzott, Barbi a vállait rángatva, magabiztosan kacsintott.

 - Talán baj?

Rudolf döbbentségét megjátszva eltátotta száját, majd erre mindketten felnevettek.

 - Csukd már be, még berepül egy légy! - bökött a fejével a lány a nyitott szájra, ami azonban továbbra is nyitva maradt, ezzel hosszasan megnevettetve őt. - Nem hallod?

- Nem tudom becsukni, totál lefagytam, mint a windows rendszer! - dadogta, alaposan kihasználva helyzetét, hogy ilyen könnyedén vissza tudja hozni a jókedvet a lányba. 

 - Ez a beszólás, nem is így van - tette magabiztosan karba a kezeit. 

 - Hanem, hogy van? - kérdezte, továbbra is fagyoskodó dadogását megjátszva, mire a Barbi ezután sem tudott ellenállni újabban előtörő nevetésének.

 - Hagyd abba, mert már fáj a hasam! - kérlelte vihogása közben a fiút, akinek megakadtak a szemei, Barbi ujján látható karikagyűrűn.

 - Csak nem férjnél vagy? - kérdezte elhidegülve, teljesen kizökkenve bohóckodó szerepéből.

Egy pillanatra Barbi is dermedten pislogott Rudolfra, majd utána az ujjára, ahol a gyűrűjét megpillantván, mosolyra húzódott az arca.

 - Nem, dehogy - majd tunyább hangon hozzátette. - Még csak az kellene! Ezt a gyűrűt az édesapámtól kaptam, ballagásomra! 

Rudolf megkönnyebbülten eresztette le szemöldökét. Látszólagos csillapodását, azonban Barbi is észrevette.

 - Mert, miért volt ez most olyan fontos neked? - tette fel, szórakozott mosollyal. 

 - Hogy lehettem volna a megmentőd, ha közben férjnél Vagy? - érkezett a lehető legjobban improvizált kérdés, melynek hallatán, még önmagát is elismerte. 

Barbi az ajkára harapott, s ezúttal sem vesztegette az időt a válaszra.

- Férjem nincs, viszont megmentőm van - s hogy még jobban növelje a fiú önbizalmát, sokkal lágyabb hangnemben hozzátette. - Te Vagy az, Rudolf!

    A kisbolt zárása után, Barbi jól megfontolt, határozott döntést hozott.

 Holnap reggel bejön és felmond a munkahelyén, ugyanis a történtek annyira feldúlták, hogy még a hazafelé tartó séta közben, Rudolf sem tudta vidámabbá varázsolni. A lány, az eladói munkája iránti elégedetlenségeiből, azt lehetett leszűrni, hogy korántsem rajongott ezért a fajta tevékenységért.   Őszinte szavai, melyek jócskán haraggal együtt jöttek ki belőle, tisztán érthetően arra utaltak, hogy már jó rég óta várt arra, hogy felmondhasson itt. 

      Mindenesetre, azzal hogy alaposan kibeszélte magából az indulatait, javarészt sokkal nyugodtabb lett utána.   Sajnálkozó tekintettel nézett, a bánatosan lógó orrú fiúra, akinek eddig néma csendben kellett hallgatnia a hisztirohamát.

- Nem fontos ám hazakísérned! - érintette meg óvatosan Rudolf vállát, mire a fiú nagyranyílt szemekkel emelte a fejét. - Biztos nagyon kimerült lehetsz, te is!

- Biztonságosabb, ha van egy kísérőd! - biccentette Rudolf. - Én így nyugodtabb vagyok!

Barbi kedvesen mosolygott rá.

- Aranyos vagy!

- Ez természetes - majd hatalmasat tüsszentett, s megállt, papírzsebkendőért kutatva a bőrdzsekijének nyílásaiban. 

 - Egészségedre! - bólintott felé a lány, mire Rudolf köszönetnyilvánítóan a kezét emelte.

 - Azt hiszem, megfáztam - csóválta a fejét elégedetlenül. 

 - Nem is vagy annyira túlöltözve ám! - jegyezte meg Barbi, enyhe anyai szigorral a hangjában, kezeit a csípőjére vágva, mint ahogy Rebeka is szokta. 

- Már alig vártam, hogy felvehessem ezt a bőrdzsekit! -nyújtotta ki karjait, oldaltávolságba, majd nézett végig a koromfekete kabátján. 

 - De még csak február van! - utalt ezzel a még mindig tartó télre a lány,majd hirtelen felcsillantak a szemei. - Mindjárt Valentin nap!

Rudolf kedvtelenül vonta a szemöldökét. 

 - Hogy ez engem nem érint...

 - Pedig azt hittem van barátnőd! - vágott a szavába döbbenten Barbi, mire a fiú a tenyerét rázta erre.

 - Már közel fél éve...

 - Az jó hosszú idő - biggyesztette az ajkát. - Na, és meddig tartott?

Rudolf sóhajtott, majd négy ujját mutatta fel a magasba.

 - Négy évig? - meredt rá Barbi, mintha eddig sosem hallott volna négy évig tartó párkapcsolatról. - Na és hiányzik?

- Mást se csináltam, ezalatt a fél év alatt, csak szenvedtem a fájdalomtól! - felelte unott hangon, amiből Barbi okosan arra következtetett, hogy ideje a szívfájdító téma azonnali váltására.

 - Meg tudtal érteni! - így célszerűbbnek vélte, ha inkább önmagáról mesél. - Nekem alig egy hónapja ért véget a kapcsolatom!

- Akkor egy csónakban evezünk - közölte, ünnepélyesen a fiú. - Egyszerre raboltak ki mindkettőnket, azért van bennünk valami közös!

- Van, bizony - bólintott a lány, majd nézte tehetetlenül az egymás után kettőt is tüsszentő Rudolfot, aki már halkan szitkozódva, nyúlt a zsebébe, újabb zsebkendőért. 

- Szerintem, holnap menj el orvoshoz! - javasolta neki a lány,mire Rudolf ellentmondóan a fejét rázta. - Miért nem?

 - Mert holnap edzésre akarok menni! - az orrfújás után, nyugtalanul lihegett s folytatta. - Azt is cserben hagytam, mert hülye voltam!

Azzal elindult a lány felé, aki türelmesen megvárta míg mellé ér, s folytatták a hazafelé tartó sétát. Kezdte érezni, ahogy a fájdalom szépen lassan felkúszik a fejébe és forró lángokat kibocsátva terjedt szerte szét. Idővel megjelentek nála a szédülés jelei is, melyek alaposan befolyásolták az egyenletes mozgásában és helyes testtartásában. 

- Meg is érkeztünk! - szólalt meg egyszer csak Barbi, egy sötétzöldre festett ház előtt. Szembefordult a fiúval és fejét oldalra billentette. - Nagyon szépen köszönöm, hogy hazakísértél! Hálás vagyok érte!

Ha nem marta volna a fejfájdalom a szemét, akkor sokkal tovább is tudott volna, gyönyörködni a lány mosolyában. Folyton csak szipogott, hiába fújta ki az orrát rendesen, persze hogy ekkor törnek rá a megfázás kellemetlen jelei!

 - Nagyon szívesen - vonta a vállát Rudolf.

 - Legyél szíves, holnap menj el orvoshoz! - emelte az ujját Barbi. - Megértetted?

 - Meg hát - legyintett a levegőbe Rudolf, majd maga mögé pillantva, döbbenten ám annál is megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a házuk, éppen alig néhány méterrel van odébb. Szinte fel se tűnt neki eddig, hogy abba az utcába értek, ahol születése óta lakott. Sőt, az sem, hogy Barbival szinte majdnem hogy szomszédok voltak. Eddig még sosem látta erre felé a lányt. Ám mielőtt szavakkal is kifejezte volna meglepődöttségét, s inkább a jó forró fürdőt, s meleg ágyat választva, célszerűbbnek vélte, ha ezt majd máskor megbeszéli a lánnyal. 

- Akkor én most megyek, rám fér a pihenés - mutatott a háta mögé a fiú, mire Barbi jobbra-balra ingatta felsőtestét, miközben hol a cipője orrára, hol pedig Rudolfra nézett.

 - Na, és szeretnél még megmenteni? - erre óvatosan felemelve a szemét, a fiú arcát pásztázta, érdeklődve a reakciója iránt. 

 - Ha lehet, igen, bármikor - felelte örömteli hangon Rudolf. Ezek után, kicsivel bátrabban felmerte vállalni a szipogásait, úgy érezte,hosszú idő után, most jött el az életében az a pillanat, amikor az élet támogatni kezdte. 

- Rendben, akkor gyógyulj meg és utána összefuthatnánk! - mosolygott rá Barbi, szélesen feszülő ajka mögé bújtatva az örömből fakadó hatalmas kiáltást.

 - Benne vagyok! Mostmár legalább tudom, hogy hol laksz! 

Baráti puszival búcsúztak el egymástól, aminek az utána történő, hosszas egymás tekintetébe való elmerülésből, könnyedén ki lehetett következtetni, hogy a következő puszi, már nem csak az arcukat fogja érinteni.