Csillaghullás

                                 10.

- Hiányzol!

      Az ágy szélén ülve, sírta ki magát, amíg Viki néma csendben gubbasztott mellette s amit nyújtani tudott neki az csupán egy sajnálkozó tekintet volt. Odakintről be hallatszódott Erik jókedvből fakadó nevetése, ami minden bizonnyal a saját történetei mesélése közben törtek elő belőle. 

         Alaposan megtörölte a szemeit, majd érdeklődve fordult unokahúgához, hogy látszanak-e rajta a sírás jelei.    Viki a száját húzta és közben bólogatott. Mindketten tudták, ha odakint meglátják rajta a sírás nyomait, azonnal rosszra kombinálnak.     Viki azt tanácsolta, hogy maradjanak még a szobában egy kicsit, beszélgessenek, csak ne Rudolfról, addig hátha csökken valami a sírás utáni látszatból, elvégre Erik remekül szórakozik odakint.

        Zsófi azonban nem volt abban az állapotban, hogy Rudolfon kívül, másra oda tudott volna figyelni. Még a jövőheti Valentin napi parti sem tudta felkelteni a figyelmét, amire már előre megbeszélte barátnőivel, hogy megjelenik rajta. Csak szipogott és orrát lógatva, egyetlen fiún járt az esze. 

Fél óra elteltével, kimentek az előszobába.     Erik kényelmesen ült a fotelban, arcán magabiztos mosollyal, és Ildi néni elégedetlen véleményét hallgatta, amelyet a mai fiatalok, hanyag öltözködéséről tartotta.     A nagydarab fiú tekintete még csak az azután sem irányult Zsófira, ahogy nyitódott a szobájuk ajtaja, továbbra is zavartalan figyelemmel tekintett az asszonyra.     Viki hangosan dúdolgatva, elsétált előttük, ezzel is jelezvén Ildi néninek, hogy minden bizonnyal vége a traccspartinak, mivel Zsófi a távozásukat készül tisztázni a párjával. 

          Erik először vidáman, majd hirtelen elkomorodott, alaposan körülszemlélve barátnője vörösre sírt szemeit.      Mielőtt azonban megszólalhatott volna, Zsófi akaratosan a szavába vágott és rögtön bejelentette, hogy indulni szeretne hazafelé.       A huszonnyolc éves férfi, aki viszonylag meg is ijedt, legfőképpen a hirtelen távozás hallatán, már tápászkodott is fel a fotelből.      Ildi néni azonban nem békélt meg olyan könnyen lánya "menekülésével", a tőle megszokott módon, egymás után többféle kérdésekkel torpedózta meg a lányát, ráadásul még Eriket is, miszerint, miért hajt ennyire a tatár?

         A sok kérdés, nyugtalanabb indulatokat váltott ki Zsófiból így bármi hang ami kijött a torkán, és egyáltalán nem válaszra utalók voltak, hanem lázadásból fakadtak.    Ildi néni, aki mindig is az utóbbi időben már egyre nehezebben tudta orvosolni lánya problémáit, mostanra is elképedve pislogott, hol a mellette álldogáló Erikre, hol pedig az előszobában Vikire, aki tehetetlenül a vállait vonogatta, miközben Zsófi már a csizmáját húzta.

         Amilyen hirtelen bejelentették az eljövetelüket, csaknem olyan gyorsan is távoztak.       Ildi néni, akinek felháborodott viselkedésén alaposan látszottak a megbántás jelei, intenzív faggatózásba kezdett Vikivel, de a lány magabiztosan, bamba képe mögé rejtve az igazságot, csak a fejét rázta mindenre.   Semmi értelmét nem látta annak, ha ebbe az érthetetlen szituációba, ő is becsatlakozik, így a legjobbnak látta, ha úgy tesz, mintha fogalma se lenne Zsófi elfogadhatatlan viselkedéséről.

   -------------------------------------------------------------------------------------------

       Másnap délben, Rudolf kipihenten ébredt.

Az ágya mellett, a kis szekrény tetején ott hevertek a Zsófival készült közös fényképei, melyekre ma már nem olyan fájdalmasan, hanem sokkal inkább reményteljesen tekintett.     Túlzottan is jól érezte magát ahhoz, hogy ismételten folytassa a tegnapi bánkódásait.   Ujjaival beletúrt hosszú hajába, és a következő elhatározásra jutott: levágatja a haját. Nagy szerencséjére, ehhez a fordászhoz, ahová Ő jár, nem kell időpontot kérnie, akkor megy, amikor csak szeretne. 

      Egy fiatal, csinos fekete hajú hölgy volt a fodrásza Rebeka, akinek tőlük nem messze, alig két utcával odébb volt, közvetlen a háza mellett a saját fodrászüzlete.     Rebeka, aki javarészt Réka egyik legjobb barátnője is volt, nem csak a fodrászat és a festészet iránti tehetségével nyert sokak számára elismerést, hanem a szókimondósága és az ehhez párosuló bátorságával is.   Bár ennek ellenére, nem mondhatni, hogy rosszul menne neki az üzlet, rengetegen jártak hozzá, sőt, többek között a polgármesteri hivatalból is, megfordultak néhányan.

Amikor a fiú belépett az üzletébe, királykék szemeivel elképedve meredt rá, s a hajvasalóval a kezében, fenyegetően legyintve, nyilvánította ki haragját, a focista fiú hosszú "lobonca" iránt. 

- Ilyenkor kell jönni? - vágta csípőre a kezét, miközben félbe hagyván utómunkálatait s vele együtt a pletykálódásokat s székben ülő, fiatal lánnyal, szigorú szemekkel nézett Rudolfra.

- Mostanra sikerült összeszednem magam - szabadkozott, mosolyogva ám Rebeka nem adta fel a szurkálódást.

 - Lassan elmehetnél a Metallicába dobosnak!

 - Vagy az első sorba tombolni - tette hozzá az ismeretlen lány, flegma mosollyal az arcán.

 - Ahhoz meg kellene tanulnom dobolni - felelte Rudolf, ügyet sem vetve a kivasalt hajú lány véleményére, azzal levetette kabátját, a fogasra akasztotta, majd keresett magának egy kényelmes ülőhelyet, amit azonnal el is foglalt. 

Miután leült, elhelyezkedett, röpke ideig maga elé bámult és próbált megbarátkozni az üzletben terjengő, mindenféle jellegű illattal-szaggal, míg végül arra lett figyelmes, hogy a két hölgyemény, még mindig árgus szemekkel figyelik. 

 - Igen? - fordította el kérdően a fejét, mire Rebeka ismét csípőre vágta kezeit. Általában ő benne így nyilvánul meg az, ha nem ért egyet valamivel, tehát a nap huszonnégy órájában, ha csak hatvannégyszer teszi meg ezt, akkor az teljesen normális.

 - Igen, jöhettél volna korábban is, igen - fortyogta a fodrász, majd gondterhelt sóhaja közepette végigvezette szemeit a székre rogyott fiún, majd higgadtabb hangnemben hozzátette. - Amúgy jól vagy?

Rudolf ajkát biggyesztve felelt.

 - Mondhatjuk!

 - Ez nem volt túlságosan meggyőző! - felelte Rebeka, aztán félfordulatot téve, az előtte ülő lány frizurájának vasalását folytatta. Közben a velük szembe lévő tükörből, olykor még Rudolfra pillantott, tekintete pedig a gyanu jeleinek észleléséről árulkodtak. Mivel a fiú pontosan ismerte a fodrász nézésének ezt a jelentését, így jobbnak vélte ha inkább a hónapokkal ezelőtti lejárt újságokat nézegeti, ahelyett hogy újabb és újabb kérdésekre kellene válaszolnia, melyekhez semmi kedve nem volt.

Szinte epekedve várta, hogy a két hölgy ismét folytathassa a kettejük zajló beszélgetéseket.     Elvégre, ez egy fodrász üzlet, ahol amíg ő  be nem lépett, két hölgy tartózkodott, akik bizonyára még az eget is kibeszélték.    Rebeka  látszólag most sokkal több figyelemmel méregette a tükörből az újságot bújó fiút. 

 - Hol is tartottunk? - szólalt meg hirtelen az új állagú frizurát nyert lány a székben, mire a fodrász értetlenül kapkodta a tekintetét, majd így felelt.

 - Nem tudom, azaz megvan, tehát hogy mondtad neki hogy nem akarsz vele elmenni a buliba!

Erre a székben ülve, nagyra nyitotta száját, mintha egy egész hot-dogot próbált volna egyszerre bekapni. Az újság mögött gubbasztó Rudolf, aki mindezt látta, nem tudta elképzelni, miért kell ekkora lendületet venni egy mondathoz. 

 - Igen, szóval még ő akart volna elhívni engem! A pofátlan! Tudod mikor mentem volna el vele újra!

Rebeka egyszerű arckifejezéssel nyilvánította ki, hogy egyszerűen semmit nem tud ehhez hozzászólni, majd barátnője folytatta.

 - Anyám meg teli szájjal jön nekem, hogy Árpi legalább normális fiú volt! Mondtam neki, hogy azért álljon már meg a menet! Kinek kellett órák hosszat várnia, amíg ő reggeltől-estig dolgozott? Amikor meg hazajött...

 - Dolgozott? - szakította félbe Rebeka, aki értetlen tekintetét nem a lányra, hanem a tükörre szegezte. 

 - Igen! - lendítette előre a fejét, majdnem felborítván az előtte lévő asztalon, felsorakoztatott,  dezodorokat. - Na, de meddig! Meg, honnan tudhatom én biztosan, hogy tényleg dolgozni volt-e?

 Rebeka kiegyenesedett, megigazította rövid ujjú felsőjének az alját, majd csípőre vágta kezeit, ahogy azt mindig is szokta.

 - Ha egyszer ő a vállalkozó, akkor csak dolgozni járt ki nem?

Mivel ez egyáltalán nem győzte meg a fejét jobbra-balra billegető lányt, így jóformán ügyet sem vetett Rebeka tényközlésére, hanem folytatta tovább.

 - Amikor meg bejelentettem neki, hogy nekem ez így nem megy, akkor jött a szemrehányásaival, hogy én ilyen meg olyan kegyetlenül bánok vele, nem is szeretem, meg a többi hülyeség! El is költöztem tőle! 

         Ami leginkább idegesítette Rudolfot, a színlelt olvasása közben, az a lány elviselhetetlenül sipító hangja volt.    Meg mert volna rá esküdni, hogy október-november tájékán szokott ehhez hasonló hangokat hallani, méghozzá a magasban károgó szarkáktól.     Mostanra pontosan olyan, mintha Rebeka, egy elégedetlen, önző szarkán végezne némi szépítés gyanánti munkát. Borzasztó, amilyen hangot ez a lány kiadott magából.

 - Azóta keresett téged, Árpi? - kérdezte fáradtabb érdeklődéssel a hangjában Rebeka, majd levette barátnőjéről a levágott hajvégekkel teli lepelt. 

 - Nem, de képzeld, az Adrikával van együtt! - zihálta veszettül, olyan megrögzött vadsággal a tekintetében, hogy majdnem megfejelte a tükröt a falon. - Na, mondom tudjátok mit, menjetek a jó picsába mindketten! Az Adrinak meg megfogom mondani, hogy ha még egyszer rám mer írni, akkor eltöröm mind a tíz ujját!

- Érdekes - sóhajtotta Rebeka, elfordulva a felrobbanni készülő lánytól, majd Rudolfra nézett. - Jöhetsz, drágám!

       Azzal Rudolf a mellette lévő kisasztalon lévő, egymásra pakolt újságokra helyezte a női magazint és felpattant a székéből.    Bár nem figyelte, de érezte hogy a két hölgy tekintete alaposan rá szegeződik.     Reménykedett abban, hogy nem érkezik felé varjúkárogás, ahhoz meg még annál inkább sem lett volna kedve, hogy neki választ adjon.    Gyorsan leült a székbe, majd hosszan kifújta levegőjét, mögötte pedig Rebeka tájékoztatta a károgót az elvégzett munka kifizetendő összegéről. Majd felvette kabátját és hangos köszönés kíséretében elhagyta az üzletet.

- Durva egy csaj - lépett oda Rudolf mögé a fodrász, látszólag alaposan kedveszegett arcképpel. 

 - Eléggé - hagyta jóvá, alapos szemöldök ráncigálásával Rudolf. - Nagyon nem értem, hol teremnek az ilyen lányok!

 - Azért fiúkból is terem ehhez hasonló, nyugi - emelte maga elé a tenyerét Rebeka, majd kezébe vette a vizet tartalmazó fodrászati segédeszközt. - Ám, szegény Judit, meg kell hagyni, nagyon a saját világa szerint él! 

 - Van neki olyan? - folytatta, megjátszott értetlenkedését, miközben Rebeka vizes harmatot spriccelt a fiú hajára. - Én azt hittem egy másik bolygóról érkezett, ahol a férfiak munka helyett a henyéléssel és a varjak etetésével töltik az idejüket!

Rebeka jókedvűen felnevetett.

 - Ne bántsd már, így is sokan piszkálják, mert úgy károg, ahogy beszél!

 - Akkor nem csak nekem van ilyen meglátásom! - felelte ünnepélyesen, javarészt jóleső érzéssel töltötte el, pontos ítélőképessége. - Amúgy ti barátnők vagytok?

 - A nővérével együtt végeztem el a sulit - bökött a kifelé vezető ajtóra, majd határozottabb hangnemre váltott és a tükörbe pillantva, a fiúra nézett. - Na, milyenre kívánja az uraság?

 - Nem is tudom - húzta a száját Rudolf. - Szőke, göndörre ha lehet!

Rebeka az ajkára harapva, visszatartotta újfent előkívánkozó nevetését, aztán sokkal komolyan arcképet vágva, kicsikarta a fiúból a helyes választ. 

 - Legyen, amilyenre szoktam - vonta meg a vállát a fiú, Rebeka pedig hozzá is látott a munkának.

 Rettenetesen megnőtt a haja.      Az idejét sem tudta, mikor viselt ehhez hasonló nagyságú "loboncot", de talán még azokban az időkben sem, amikor rendkívül megkedvelte a rock zenéket.    Ahogy az olló levágta a hosszabb tincseit, szinte érezte, azt a megtett lépést, ami kifelé vezette egy sötétebb alagútból, ahol ezidáig tartózkodott.   Megkönnyebbültnek érezte magát, hogy legalább a szemébe-fülébe lógó frizura már nem zavarhatja többé.    Azaz egy jó darabig.

 -Mesélj, olyan csendben vagy - szegezte rá ismét a tekintetét Rebeka, benne pedig még mindig feltűntek a gyanút észlelő jelek. 

 - Mit mondjak? - kérdezte, bár tudta nagyon jól, hogy miről kellene mesélnie. - A "koleginád" történetét folytassam?

 - Inkább ne! - emelte ismét a tenyerét Rebeka, nagyra nyílt szemekkel - Mesélj inkább magadról, hogy telik a szünidő, vagy már elkezdődött a tavaszi szezonotok?

Rudolf nagyon sóhajtott.

 - Nem focizom már - s akármilyen nagy fájdalommal töltötte el, még Rebeka szemrehányó tekintetével is szembesülnie kellett. - Azaz, nem mentem egy darabig!

 - Ezt most nem mondod komolyan! - egyenesedett fel, lassan a csípőjére helyezve a kezeit. - Ugye nem hagyod abba?

Rudolf homlok ráncolva csóválta a fejét, s közben igyekezte minél hamarabb meggyőzni erről a fodrászt, akiben sokkalta nagyobb szigor öltött testet, mint az édesanyjában. Pedig emlékezett arra a beszélgetésre is, amikor Erika már kiabálva igyekezte fia tudomására adni, hogy ha így folytatja, akkor ki fogják rúgni a Klubtól. 

      Maga elé bambulva, villámgyorsan felidézte maga előtt a veszekedés legszörnyűbb képeit, majd tekintetét felemelte, ahol Rebeka még mindig válaszra váróan szegezte rá bosszúsnak tűnő szemeit.

 - Nem, miért hagynám abba? 

 - Akkor miért nem jársz már, egy jó ideje?

Rudolf rendhagyó mosollyal az arcán készült kérdésre, kérdéssel válaszolni.

 - Réka mondta, ugye?

 - Igen, ő mondta - mordult fel, vállait rángatva. - Nem érdekes hogy ki mondta, a lényeg az, hogy már mindenki te érted aggódik!

A beszélgetésük, egyről a kettőre nagyon megváltozott. Úgy is mondhatni, Rebeka szemlátomást pillanatok alatt kedvet változtatott, sokkal inkább katonatiszthez méltó szigorral a hangjában vonta felelősségre Rudolfot.

 - Mi történik veled?  Miért löktél el mindenkit magadtól?  Az anyukádat, a húgodat, Norbit meg a többieket?  A focit is elhanyagoltad, komolyan mondom, nem ismerek rád!   Nem félsz attól, hogy majd találnak a helyedre valakit, neked meg kiadják az utadat?  Azzal, hogy mindenki előtt becsukod az ajtót, úgy érzed, megszabadítod magadtól a problémáidat?  Ugyan már!  Még csak többet engedsz magadra! Szedd már össze magad, kérlek! Nem ilyen voltál! Ne is legyél ilyen, ez életed eddig legnagyobb ostobasága! Igen, sok mindent hallottam rólad, de nem akartam elhinni, mert én nem ilyen Rudolfot ismerek! Bezárkózol, kizársz magadból mindenkit, csak enni-inni mozdulsz ki a szobádból? 

A fiú nyelt egy nagyot, majd tekintetét a testére felterített lepellre csúsztatta.

 - Sajnálom, én ilyen vagyok ha fájdalom ér!

Ezután rögtön megnyilvánította magában, hogy ez, a lehető legalkalmatlanabb válasz volt tőle.   S persze Rebeka is így vélte, aki már olyan mozdulattal vágta csípőre a kezét, hogy a karjával jókora szelet csapott maga körül. 

 - Nem az a baj Rudolf, fájdalom mindenkit ugyanúgy ér, de olyankor jó, ha vannak akikre mindig számíthatunk! Te pedig, pont azokat az embereket lököd el magad mellől!

Rebeka tekintetében több mindent is lehetett látni. Mintha egyszerre megszállták volna azon szomorú lelkek, akik a több hónapos siránkozásai alatt, feladták a folyamatos biztatását.   Többek között az édesanyja, Réka, Norbert. S mindehhez még párosult, a huszonhat éves fodrász felelősségre vonásból fakadó dühös indulata.

 - Nem azért zárkózom be, mert nem akarom látni őket! - próbált mentegetőzni a fiú, aki továbbra is szégyenkezve pislogott maga elé. - Hanem mert nem akarom, hogy azt lássák, mennyire gyenge vagyok!

Mögötte nyugtalan szuszogást hallott, meg mert volna győződni róla, hogy Rebeka kezei még mindig a csípőjének feszültek s most is úgy nézhet rá a tükrön keresztül, mint a tigris az áldozatára.

 - Ne legyél gyenge - érkezett az egyszerű válasz. - Állj fel! Eltelt már szinte fél év, amióta szakítottatok! Az a lány, nem neked való! Ha így lenne, nem szerzett volna mást, helyetted! 

 - Azért szerzett mást, mert nem bírt tovább várni rám, pedig az anyja azt mondta, hogy minden nap rólam beszélt - emelte a fejét alig néhány centire, majd utána nyomban vissza is húzta. Időben szembesült a ténnyel, hogy ennek a mondatnak a kinyilvánítása helyett, is inkább a hangját pihentette volna. Rebeka olyan jót kuncogott mögötte, mintha egy pár soros kocsmai viccet mesélt volna neki, amitől még inkább hibáztatta magát, amiért igyekezett az exe védelmére kelni.

 - Na, ne mond! Ez komoly? Elmentél hozzá?

Rudolf némán bólintott.

 - Figyelj - hajolt hozzá, egészen közel, úgy hogy a feje, közvetlen Rudolf arca mellett volt. - Azt elhiszem, hogy még mindig szereted, de ne csinálj többé magadból ekkora hülyét! Rendben? Mert ezzel alaposan lejárattad magad!

Rudolf azonban, mozdulatlan arccal és a pislogások mellőzése miatt, lassan már könnyben forgó szemmel meredt a tükörbe, ahol a fodrász olyan képet vágva folytatta magyarázkodását, mintha egy szuper titkos vegyszer receptjét adná át neki.

 - Zsófi nem távirányítós autó, akivel akkor játszhatsz, ha kedved tartja! Bizony, az benne van, hogy gondol egyet, megunja a bánkódást és új pasi után megy! Én is így tennék! Ám, az azt jelentené, hogy nem vagyok szerelmes már! 

Azzal lassan felegyenesedett, ám a továbbra is a rejtélyes vegyszerről árulkodó tekintetét, a fiún hagyta. 

 - Gondold át - biggyesztette rózsaszín ajkát. - Nézd, olyan személy után már nem éri meg futni, aki még csak arra sem méltat, hogy rád nézzen! Mert miközben, te követed, addig nem tudhatod, hogy hányan vannak mögötted, akik te utánad futnak!

     Rudolf hangosan sóhajtott, ami kétség kívül, oldottabb hangulatot eredményezett nála. Tehát már tovább kellene lépnie? Szereznie új barátnőt, akkor majd boldog lesz? Nem is létezik az igaz szerelem?

S miközben ezeket a kérdéseket tette fel magában, egyre jobban erősödtek benne azok a bizonyos pontok, melyek ha összekapcsolódnak, akkor egy teljesen más elhatározást kovácsolnak össze benne.