3.rész - Kincs! Ami nincs?

Rian belépett a Szent Patrik Pub bejáratán és a pult mögött álló Jerryhez sétált.

- Helló! – köszöntötte. – Jack már itt van?

- Hátul van a bokszoknál – felelte Jerry, miközben egy poharat törölgetett. – Már várnak rád.

- Várnak? Kik? Azt hittem, hogy csak Jack akar velem találkozni. Miről lehet szó?

- Hé-hé! Állj már le! Úgy parázól, mint egy szűzlány a swinger partin. Menj oda és megtudod.

- Kösz! Igazán megnyugtattál – felelte Rian, majd elindult a helység hátulja felé.

 Jack egy ismeretlen férfival ült az egyik asztalnál, de amint meglátták azonnal felálltak és üdvözölték.

- Had mutassam be Richi Gonzalezt! – mutatott Jack az ismeretlenre.

Rian már a kézszorításból érezte, hogy a barnított bőrű fickóban hatalmas erő rejlik. Gyorsan végigmérte a tetovált kezű, körszakállas alakot, majd ő is bemutatkozott.

- Örülök, hogy megismerhetem a harmadik Oneill testvért is! Most pedig foglaljatok helyet és hadd mondjak el egy történetet, melyből megtudjátok, hogy miért is vagyunk itt.

A két Oneill Richivel szemben telepedett le és minden figyelmüket neki szentelték.

- Amit most elmondok, azt városi legenda címszó alatt valószínűleg már ismeritek. De már most az elején le kell szögeznem, hogy minden egyes részlet igaz és valójában megtörtént.

Közel tizenöt évvel ezelőtt, - mikor még én sem ismertem Mr. Palombot – a város északi részét ellenőrzés alatt tartó Robert von Geen emberei fellázadtak a főnökük ellen. A vagyonuk jelentős részét az Afrikából érkező csiszolatlan gyémántok értékesítéséből szerezték. Robert von Genn egy elég sóher alak volt, mivel nem fizette meg rendesen még a leghűségesebb emberét sem. Ez odáig fajult, hogy a karácsony előtt érkező, a szokásosnál nagyobb adag szállítmányra szemet vetett a zsoldossereg. Megvolt a terv, hogy hogyan vágják át a nagyfőnököt, sőt már vevőt is találtak az árura. Azzal azonban nem számoltak, hogy a rendőrség is figyeli az ügyletüket egy ideje. A legszebb az egészben, hogy a zsaruk is akkora időzítették a lecsapást, mikor érkezett a karácsonyi szállítmány. Elég durva vérfürdő volt a kikötőben azon a napon. Több halálos áldozattal, köztük Robert von Gennel, akit állítólag az egyik saját embere lőtt le. A rendőrség több mint harminc embert tartóztatott le, de így sem jártak sikerrel.

- Hogyhogy? – kérdezett közbe Rian.

- A gyémántok eltűntek.

- Nem maradtak fenn a hajón, a szállítóknál?

- Nem – rázta a fejét Richi – a kommandósok megvárták az átvételt, csak utána csaptak le.

- Akkor a rendőrségnél nyúlta le valaki.

- Nem rossz ötlet, de kizárt. Ha így történt volna, akkor nem csinálnak az egészből ekkora média felhajtást. El lehetett volna sikálni az ügyet, de még másfél évvel a történtek után is az elveszett gyémántokkal voltak tele az újságok.

- Valaki mégis lenyúlta von Geen emberei közül – szólt közbe Jack.

- Bingó! Jó nyomon haladsz – helyeselt Richi. – Két fickónak tényleg sikerült elmenekülnie a kikötőből. Azonban fél órával később őket is megtalálták.

- És? – türelmetlenkedett Rian. – Mit tudtak meg tőlük? Ők voltak?

- Soha sem derült ki. Menekülés közben egy villanyoszlopnak hajtottak. A sofőr azonnal meghalt, míg a mellette ülő alak életveszélyes sérülésekkel került korházba. Nem volt bekötve, így fejjel előre zúgott ki a szélvédőn az ütközéskor. Két hónapot volt kómában, majd az ébredés után az orvosok megállapították, hogy amnéziája van. Még azt is a doktoroktól tudta meg, hogy Henry Wishnek hívják.

- Mi van, ha szimulált?

- A rendőrök is ezt gyanították. Ezért is tartott sokáig az a per, melyben tizenkét évre elítélték. Azonban nem vallott. Még a cellájában is megfigyelés alatt tartották, de ott sem kotyogott el semmit. Nagyjából négy évig tartott a folyamatos megfigyelése, mire mindenki elhitte, hogy nem színészkedik és tényleg nem emlékszik semmire sem. – Fejezte be a mesét Richi.

A két Oneill egy darabig csendben ült és hallgatott, de aztán Rian megszólalt, mert nem bírt a kíváncsiságával.

- És, hol a csattanó?

- Nincsen csattanó.

- Akkor miért hívtál ide és mesélted el ezt a több mint egy évtizedes történetet?

- Azért – állt fel az asztaltól Richi – mert a mai napon folytatódik és ti is a részesei lesztek. Letelt a büntetés és Henry Wish három óra múlva szabad ember.

A Steel Tower börtönkomplexum erődként magasodott ki a sivatagi tájból. Húsz kilométeres körzetben csak homok és kőtenger vette körül. Ha valakinek sikerült is megszöknie, nem juthatott messzire, mivel sehol sem találhatott búvóhelyet.

- Jól nézzétek meg ezt a helyet, mert ha elszúrtok valamit, akkor itt fogtok kikötni! – mondta az anyósülésen helyet foglaló Richi, miközben a kesztyűtartóból egy fegyvert és a hozzá tartozó tárat szedte ki. Belenézett a visszapillantó tükörbe, ahol találkozott a tekintete a hátsó ülésen ülő Jackével.

- Tudod a szereped? – kérdezte tőle.

Az idősebb Oneill csak biccentett egyet, majd kiszállt a kocsiból. Mielőtt Richi követte volna, még a volánnál ülő Rianhez intézte szavait.

- Neked csak annyi lesz a feladatod, hogy vezetsz. Rendben?

- Igen. De még mindig nem értem ezt az egészet. A fickó lehúzott úgy tizenkét évet, hogy nem köpött senkinek sem. Miből gondolod, hogy nekünk sikerülni fog bármi újat is kiszedni belőle?

- Nyugodj meg! Megvannak a megfelelő módszereink – kacsintott Richi, aztán ő is kiszállt a kocsiból.

Hosszú ideig nem történt semmi. Rian a volánnál ült és türelmetlenül dobolt a kormányon, míg Jack és Richi az autónak dőlve várakoztak. Már kezdett lankadni a figyelmük, mikor a hatalmas kapu megnyikordult, majd elindult lassan fölfelé. Egy középkorú férfi sziluettje bontakozott ki, aki tanácstalanul forgatta a fejét ide-oda. Tétován tett egy lépést a szabad világ felé, de azonnal megtorpant, mikor meglátta a feléje közeledő Richit. Vastagkeretes szemüvege mögül tanácstalanul figyelte, hogy vajon mit akarhat tőle az ismeretlen alak, aki mosolyogva lépett hozzá majd átölelte. Rian akaratlanul is elmosolyodott a jelenet láttán, ahogy a két ismeretlen egymás hátát lapogatja, majd elindulnak Jack felé. Egy igazi színész – gondolta magában. Közben már a bátyja is kezet fogott Henryval, miközben Richi még mindig vigyorogva, teátrális mozdulatokkal magyarázott valamit. Ezt követően ballagtak oda a kocsihoz és szálltak be.

- Ő pedig Jack öccse, Rian Oneill – mutatta be Richi a sofőrt.

- Örülök, hogy megismerhetem! – udvariaskodott a hátul helyet foglaló Henry, de Rian csak egy fejbiccentéssel válaszolt.

- Nos, ha minden megvan, akkor indulhatunk is vissza a városba – adta ki az utasítást Richi.

A több mint két órás úton Henry Wish megismerhette azt a kamutörténetet, mely szerint ő egy beépített ember volt Robert von Geen bandájában. Az volt a feladata, hogy megszerezze a gyémántokat, Vinicius Palombo számára, ezzel kiütve a nyeregből a konkurenciát. Úgy tűnt, hogy mindezt Henry el is hitte – köszönhetően Jack és Richi kitűnő alakításának – de sajnálkozva jelentette ki, hogy nem tud segíteni semmiben sem. Könnyeivel küszködve mesélte el, hogy nem emlékszik semmire a baleset előtti életéből, még az anyja nevére sem. Rian, a többiekkel együtt megértően bólogatott, miközben az járt a fejében, hogy mindennek igaznak kell lennie, hiszen nem lehet senki ilyen jó színész. Richi egy nagyot sóhajtott, miközben egy mondást fogalmazott meg a gyémántot tojó tyúkról, aki elfelejtette, hogy hogyan is kell azt csinálni.

A fekete Ford lefékezett a hatalmas irodaépület előtt, majd négy férfi szállt ki belőle. Bevonultak az előtérbe, majd a lifttel felmentek a hatodikra. Richi vezette a csoportot, így ő volt az, aki a recepciós pult mögött ülő nőhöz lépett.

- Dr. Frank Holtbyhoz jöttünk.

- Sajnálom, de dr. Holtby nagyon elfoglalt és sok a dolga. Ma már biztosan nem fogja tudni fogadni önöket. Esetleg egyeztethetnénk egy időpontot.

- A most azonnal tökéletes lesz – tenyerelt hatalmas kezeivel a pultra Richi és hajolt közelebb a nőhöz.

- De – akart az ellenkezni, azonban a férfi leintette.

- Emelje fel a csinos kis popsiját és tipegjen be a doki irodájába!

A titkárnő egy darabig hezitált, aztán úgy döntött, hogy nem száll szembe az ismeretlen alakkal.  – Majd a doki lerendezi ezt a taplót – mondta magában és elindult az iroda felé.

- Ja, még valami – szólt utána Richi. – Ha a doktorúr is olyan csökönyös, mint magácska, akkor említse meg neki a Vinicius Palombo nevet. Akkor biztosan tudni fogja, hogy mit akarunk.

Nem telt öt percbe sem és a folyosón megjelent egy testes, kopaszodó férfi. Dr. Frank Holtby néven mutatkozott be, majd egy rövidke diskurzust követően elvonult az irodájába Henry társaságában.

 A váróterem kicsi volt, de a kényelmes bőrfotelek, tökéltessen megfeleltek a kint várakozol igényeinek. Rian megtudta a bátyjától, hogy a doki pszichológus, illetve az agy és a tudatalatti tanulmányozása a fő szakterülete.

- Ha valaki ki tud bányászni valamit abból a tökfejből, akkor az doktor Frank – magyarázta Jack.

- Én nem reménykedem – felelte két ásítás között Rian, majd a hosszúra nyúló várakozásban el is aludt.

 Arra ébredt, hogy megrázkódik alatta a fotel, mivel Richi mérgesen belerúgott.

- Ébresztő! Ideje indulni – morogta.

- Mi történt? – pattant fel Rian a székből még félálomban.

- Semmi érdemleges. A doki sem járt sikerrel. Hiába hipnotizálta, meg varázsolt.

- Akkor mi lesz?

- Nem tudom. Ez volt az utolsó reményünk.

- Mi lenne, ha elvinnénk bulizni? – szólalt meg Rian.

- Bulizni? – értetlenkedtek a többiek.

- Kicsit ellazul, talán az segít neki. Tizenkét évnyi senyvedés után ráfér egy kis kikapcsolódás. Így tényleg elhiszi, hogy mi az ő oldalán állunk.

- Ez baromság – oltotta le Jack. – Amúgy meg teljesen reménytelen a pasas.

- Az – bólintott Richi. – De attól még egy próbát megér.

A város legmenőbb szórakozóhelye a Club ’91 volt, mely a hatalmas táncteréről, a menő DJ-iről és a különféle VIP szolgáltatásairól volt híres. A klub tulajdonosa, bizonyos Red Bull Dog néven futó rapsztár volt, aki egy hét számjegyű összeggel tartozott Vinicius Palombonak.

Riannék szinte még ki sem szálltak a kocsiból, máris, két fekete hajú, hosztesz lépett hozzájuk, mélyen dekoltált ruhában. Az épület előtt várakozó tömeg természetesen egyből felháborodott, mivel látták, hogy a négy férfival kivételeznek.

Odabent dübörgött a zene, de jól hallották, ahogy a hoszteszek elmagyarázzák, miként élhetnek a korlátlan italfogyasztás és az emeleten lévő VIP helységek nyújtotta szolgáltatásaival. Természetesen ezt ki is használták az éjszaka folyamán.

Rian iszonyatos fejfájásra ébredt, miközben úgy érezte, hogy forog vele az ágy. Felült, de annyi ereje már nem volt, hogy kinyissa a szemét, csak a lüktető halántékát masszírozta. Agyából lassan kezdetek előtörni az éjszaka emlékei, melyek filmkockánként jelentek meg a szeme előtt.

Tequilázás Jackkel. Csókolózás a szőke hajú, fiatal lánnyal. Iszogatás ismeretlenekkel. Beszélgetés Henryvel. Flörtölés és táncolás egy vörös hajú, zöld szemű ismeretlen nővel. Újabb iszogatás Richivel. Majd a záró kép, amint a korábban látott vörös hajú és a szőke lány is őt kényezteti.

- Hűha – pattant fel Rian szeme. Körbenézett és látta, hogy az egyik VIP szobában van és egy hatalmas franciaágyban fekszik többedmagával. Jobbján Barbara – beugrott neki a szöszi neve – míg a balján a vörös hajú.

- Hűha – mondta újra, miközben a békésen szuszogó, meztelen nőket figyelte. Lassan kimászott az ágyból, felvette a ruháit, megnézte a telefonját és konstatálta, hogy még nagyon korán van.

- Az öcsköst kihagytuk a buliból – gondolta, miközben észrevette, hogy három nem fogadott hívása is volt Christől. Újra a két meztelen lányon legeltette a tekintetét, mikor valami új ugrott be neki az elmúlt éjszakáról.

-Hű-ha – nyújtotta el a szótagokat, mivel eszébe jutott, hogy mi mindent csináltak ők hármasban.

Nagyot ásítva kibotorkált a folyosóra és körbepillantott. Észrevette Jacket és Henryt. A bátyja egy pihenőfotelben aludt, szétterülve, mint egy béka és iszonyatos hangerővel horkolt. Rian odalépett hozzá és megkocogtatta a vállát.

- Mi van? Mi történt? – kérdezte Jack.

- Ideje lenne hazamenni. Te keresd meg Richit, én addig felébresztem a tökfejet – bökött Henry irányába.

A férfi kicsavart testhelyzetben, félig a kanapén ült, félig az előtte álló dohányzóasztalon feküdt. Rian lehuppant mellé és megrázta a vállát, miközben a baljával saját halántékát masszírozta. Henry nem reagált az ébresztésre, ezért erősen rácsapott a hátára. Erre sem érkezett semmilyen reakció, ezért Rian megragadta és az ingénél fogva felhúzta. Egyből észrevette a fehér port az asztalon, melyből a borostás arcra is jutott bőségesen. Közben a bátyja is előkerült a nyúzott állapotban lévő Richivel.

- Hé! Térj már magadhoz! – csapta arcon Rian a még mindig eszméletlen Henryt.

- Mit vétett ez a szerencsétlen, hogy ilyen durván bánsz vele? – kérdezte Richi, miközben helyet foglalt velük szemben.

Rian azonban nem foglalkozott vele, csak Henryre koncentrált, miközben érezte, hogy egyre hevesebben kezd verni a szíve. Középső és mutatóujját a férfi nyakához szorította és megpróbálta kitapintani a pulzusát.

- Na, mi a diagnózis doktor úr? – kérdezte nevetve Richi, mivel jól szórakozott a jeleneten és Rian riadt tekintetén.

- Azt hiszem meghalt.

Folytatás: február 28-án.

4.rész: Temetetlen múlt