2.rész:

Az első munkanap

Rian a családi házuk előtt várakozott bőrdzsekijének zsebébe mélyesztett kezekkel. A madarak csiripelését hallgatta, miközben a fák sárguló leveleit figyelte. Csendes volt a környék, alig lehetett egy-két embert látni. A fizikai munkások már megkezdték a napi robotot, míg az irodai alkalmazottak csak a reggeli készítésénél és az újságolvasásnál tartottak. Az idilli hangulat azonban egyből véget ért, mikor a sarkon egy Ford Mustang kanyarodott be és üvöltő motorhanggal Rian felé vette az útját. Csikorogtak a kerekek, mikor fékezett a sofőr és a férfi mellé gurult, miközben a kocsi még mindig hangosan duruzsolt.

- Helló tesó! – üdvözölte Chris a bátyját, miközben az anyósülésen áthajolva kinyitotta az ajtót.

- Szép járgány. Látom, tényleg jól megy az üzlet.

- Rövid időn belül te is megtapasztalhatod az előnyeit.

- Hová megyünk? – kérdezte Rian, miközben beült a kocsiba.

- Körbejárjuk a környéket és megmutatjuk, hogy te vagy az új fiú a csapatban. Közben beszedünk egy kis zsét és elintézzük az ilyenkor szokásos teendőket.

- Úgy érted, hogy védelmi pénzt szedtek a városban?

- Ne használj ilyen csúnya szavakat! – mondta színlelt felháborodással Chris. – Ez egy biztosíték arra, hogy az emberek üzletei és családtagjai biztonságban vannak.

- Miért? Ők nem tudják megvédeni magukat? Nem erre való a rendőrség?

- A rendőrség is Mr. Palombo kezében van. Ha ő meg akar szerezni magának valamit, akkor azt meg is szerzi.

- Az emberek pedig önként és dalolva jelentkeznek, hogy Palombo keze alá akarnak dolgozni?

- Elég sokszor előfordul, hogy igen. Főleg akkor, amikor a vásárlók valamiért nem akarnak betérni az üzletedbe. Majd megköti velünk a szerződét és egy csapásra ismét tele a bolt kuncsaftokkal.

- Ez disznóság – rázta a fejét Rian, miközben már a belvárosban jártak. – Mi van a konkurenciával? Vagy olyan nincsen? Egy olyan nagykutya, mint Palombo, aki erősebb vagy legalábbis annak gondolja magát?

- Fogalmazzunk úgy, hogy már nincsen. Vinicius Palombo több mint egy évtized alatt építette fel ezt a birodalmat. Ő egy kegyetlen zseni. Az apja olasz, az anyja ír származású, szóval a vérében van a szervezetbűnözés és a megvesztegetés – felelte Chris, miközben leállította a kocsit a járda mellett. Egy, ötemeletes bérház előtt parkoltak le, melynek földszintjén egy fodrászat működött. Két nagyméretű ablakkal nézett az utcára, melyeken a Benetti fodrászata felirat díszelgett.

- Itt is volnánk - mondta Chris. - Bemegyünk, megmutatod az arcodat, beszélgetünk egy kicsit és kész is. Nem kell keménykedni vagy nagyképűsködni. Benetti jó ember, mindig időben és pontosan fizet. Még soha sem volt vele semmilyen probléma.

- Ha ilyen simán mennek a dolgok, akkor minek kell ez a smúzolás? - kérdezte Rian miközben kiszállt ő is a kocsiból és Chris után indult.

- Azért, mert ha csak úgy ismeretlenül besétálsz és annyit mondasz, hogy jöttem a pénzért, akkor azzal csak azt éred el, hogy kapsz két golyót a mellkasodba. Esetleg még egy harmadikat a fejedbe is, de azt már tényleg csak a biztonság kedvéért - felelte az öccse, majd beléptek az üzletbe. Bent, vizes haj szaga keveredett különféle kozmetikumok illatával, miközben a rádióból halk jazz zene szólt.  Először úgy tűnt, hogy üres a helység, mivel a székekben nem ült kuncsaft és a tulajdonost sem lehetet látni. Pár másodperc elteltével azonban a hátsó helységből előkerült egy ötvenes éveiben járó, göndör hajú fickó.

- Üdvözlöm Christopher! - vigyorgott széles mosollyal és már a kasszához is lépett, mivel tudta, hogy mi a dolga.

- Benetti mester - biccentett a fiatalabb Oneill enyhén vörös fejjel, mivel meglátta a vigyort testvére arcán. A fodrász mindig Christophernek szólította, de ezt csak tőle tűrte el. Már gyerekként is gyűlölte, mikor valamelyik bátyja így nevezte és nem a rövidebb formát használta.

Közben a középkorú férfi egy borítékba tette a bankjegyeket, majd átadta azt. Chris a kabátja belső zsebébe csúsztatta, miközben a bátyja felé biccentett.

- Ő Rian Oneill, a bátyám. Elképzelhető, hogy a következő hónapban majd ő jön helyettem.

- Rendben - bólintott Benetti, miközben félénken végigmérte a számára még ismeretlen férfit.

- Hogy megy az üzlet? Látom nincsen kuncsaft - váltott témát Chris.

- Ó, minden remek - vidult fel a férfi. - Most csak azért nincsen senki, mert tudtam, hogy jönnek a pénzért. De jó negyed óra múlva már jön is az első vendég, aztán nem is lesz megállás egész estig.

- Ezt örömmel hallom - bólintott Chris, majd kezet nyújtott és elbúcsúztak a fodrásztól.

Már kiléptek az üzletből és a járdán gyalogoltak a kocsi felé, mikor Rian újra megszólalt.

- Ez elég könnyen ment. Mintha csak házalnom kellene.

- Ha neked így könnyebb - rántotta meg a vállát az öccse - akkor tekints úgy magadra, mintha egy biztosítási ügynök lennél.

Ezt követően még jó pár boltot és üzletet végigjártak, beszedték a havidíjat és kellemesen elcsevegtek a tulajdonosokkal. Minden könnyedén és zökkenő mentessen zajlott, Rian pedig kezdett úgy tekinteni az egészre, mint a világ legegyszerűbb pénzszerzési lehetőségére. A kezdeti feszültség már régen elpárolgott belőle és kezdett alábbhagyni a koncentrációja is. Csak akkor kapta fel a fejét, mikor újra megálltak és tudatosult benne, hogy már nem is a belvárosban vannak.

Ide-oda kapkodta a tekintetét az omladozó vakolatú bérházak, a koszos, szeméttől hemzsegő utca látvány és az öccse között.

- Mit keresünk itt? – kérdezte. – Ez a bevándorlók és a szegények negyede. Azt ne mond, hogy itt is van valamilyen bolt.

- Bolt nincsen, de biznisz az igen. Csak ez már jóval keményebb, mint amit eddig láttál. Tartsd nyitva a szemed és jól figyelj! Ja és még valami. Csak akkor nyisd ki a szád, ha téged kérdeznek.

Rian adrenalin szintje azonnal megemelkedett, mivel tudta jól, hogy az öccse figyelmeztetése nem csak vaklárma és ez a környék amúgy sem a közbiztonságról volt nevezetes. Alig szállt ki a kocsiból és lépett kettőt, máris utcagyerekek gyűrűjében találta magát. Nem voltak tíz-tizenkét évesnél idősebbek, de nagyon jól tudták, hogy mit csinálnak. A bandavezér, egy egyenes fekete hajú, barnított bőrű azonnal Chrishez lépett, majd nyitott bicskáját jól láthatóan felemelte és megszólította.

- Jó napot uram! Szép kocsi. Tíz dollárért szívesen vigyázunk rá egy fél órán keresztül.

- Tíz dollár? – kérdezett vissza Chris. – Nem is tudjátok szétosztani, annyian vagytok.

- Fejenként tíz dollár.

- Ez tetszik – vigyorgott. – Van üzleti érzékük – nézett a bátyjára, aki feszülten figyelte a jelenetet. Chris ekkor lehalkította a hangját és a korábbi jókedv azonnal eltűnt belőle. – Ez Vinicius Palombo kocsija. Szóval, tényleg jó ötlet, hogy vigyáztok rá. Az, hogy mennyi pénzt kaptok ezért, az majd később derül ki – felelte és utat tört magának a tömegben, majd elindult az egyik bérház bejárata felé.

- Ennyi? – kérdezte Rian, miközben már a lépcsőn kajtattak felfelé. – Megemlíted Palombo nevét és egyből leszerelsz egy kapzsi, pénzéhes bandát?

- Nem egészen. Sok múlik a tiszteleten és a határozottságon is. Mindezek mellett, ha végeztünk, tényleg jár nekik egy kis lóvé. De ennyi bőven belefér, főleg a mai nap után.

Ahogy mentek felfelé az ajtók mögül különféle hangok hallatszódtak ki. Volt ahol egy gyerek sírt, máshol veszekedés és szitkozódás foszlányai szűrődtek ki, míg a harmadik helyen üvöltő rockzene szólt. A folyosók büdösek és koszosak voltak a sok mocsoktól.

A tizenkilences lakáshoz érve megálltak az ajtó előtt és Chris kopogtatásra emelte a kezét. Azonban nem jutott a mozdulat végére, mivel meghallotta a kattanást a háta mögött. Egyből tudta, hogy mi az. Öcséhez hasonlóan Rian is érzékelte a veszélyt, sőt katonai múltjának köszönhetően azt is tudta, hogy a mögöttük álló alak egy vadászpuskát tart a kezében.

- Kezeket a magasba! Nem beszél, nem mozog! – hadarta a hátuk mögött álló férfi. A két Oneill engedelmeskedett az utasításnak és felemelték a kezüket, miközben szembefordultak a fickóval.

- Mondom, nem mozdul! – üvöltötte el magát.

Közben Rian a támadót kezdte el felmérni és ösztönösen, fedezék után kutatni a tekintetével. A fegyvert tartó férfi hol rá, hol az öccsére szegezte a puska csövét. Vékony, sötétbőrű fiatalember volt. Raszta haja ide-oda himbálódzott, ahogy folyamatosan forgatta a fejét, miközben kötött sapkája majd’ lerepült róla.

- Zsaruk vagytok, ugye? – kérdezte izzó tekintettel. Látszott rajta, hogy nagyon ideges.

- Nyugi – szólalt meg halkan és higgadtan Chris. – Nem vagyunk zsaruk, csak Kicsi Joe-val szeretnénk beszélni.

- Nem hiszek nektek! – üvöltötte. Biztosan zsernyákok vagytok.

Ekkor kivágódott a tizenkilences lakás ajtaja és egy kétméteres, közel másfél mázsás alak jelent meg, kezében egy shotgunnal, majd elordította magát.

- Mi a fene folyik itt?

A két Oneill erre ismét megfordult és a dromedárral néztek farkasszemet.

- Nyakon csíptem két zsarut – szólalt meg a rasztahajú.

- Helló Kicsi Joe! Üzleti ügyben jöttünk – felelte erre Chris.

A nagydarab fickó először Christ nézte, majd a rasztahajút, aztán Riant. Gyorsan kapkodta a levegőt, majd elordította magát.

- Jacob! Te anyaszomorító hülyegyerek! Ez nem zsaru, hanem az üzleti partnerem – mondta, miközben Chris felé bökött a fegyverével.

Több sem kellett Riannak, aki még mindig nem értette a helyzetet. A földre vetette magát és húzta lefelé az öccsét is. Két és fél, három méterre lehetett egy oszlop, mely kivalló fedezéknek tűnt. Chris azonban nem számított a mentőakcióra, minek következtében elterültek a koszos földön és egy tapodtat sem jutottak arrébb. Rian még egyszer megpróbálta elrántani a testvérét, de aztán ráeszmélt, hogy mindenki őt figyeli kikerekedett szemekkel.

- Mi a faszt csinálsz? – kérdezte tőle Chris, miközben arrébb tolta a bátyja kezeit. Eközben a két fegyveres nevetésben tört ki és a térdüket csapkodták jókedvükben.

- Megpróbáltalak megmenteni – felelte Rian csodálkozó tekintettel, mivel még mindig nem volt számára világos a helyzet.

- Akkor, legközelebb úgy tedd, hogy ne legyek tiszta kosz – porolta le a ruháját az öccse, miközben felállt a földről és Kicsi Joe-hoz fordult. – Bocs, a bátyján egy kicsit túlreagálta a helyzetet. Katona volt és még reflexből jönnek nála az ilyenek.

- Én kérek elnézést, hogy Jacob fegyvert fogott rátok.

- Azt hittem, hogy zsaru – mentegetőzött a rasztahajú – de így már minden világos, hogy katona volt. Közben kinyújtotta a kezét és felsegítette Riant.

- Hol szolgáltál? Vietnámban? – kérdezte komolyképpel Jacob.

- A vietnámi háború több mint harminc évvel ezelőtt ért véget – dörmögte Rian.

- Ja, izé bocs – hebegte a rasztahajú – Pearl Harborra gondoltam.

- Fogd már be, Jacob! – utasította rendre Kicsi Joe. – Inkább menj és keress egy történelemkönyvet. Ti pedig gyertek be szerény hajlékomba! – intett a két Oneilnek.  

A lakásban talán még nagyobb volt a rendetlenség és a kosz, mint a folyosón. A földön és a kanapén ruhadarabok voltak szétszórva, a mosogatóban, halomban álltak a koszos edények, míg dohány és izzadságszag terjengett a levegőben. Kicsi Joe a nappali közepén álló bőrkanapé felé intett, hogy ott foglaljanak helyet a vendégei. Ahogy Rian letelepedett egyből szemet szúrt neki az előttük lévő dohányzóasztalon fekvő tasak, melyben valamiféle fehér por volt.

- Kábítószer? Itt tart az öcsém? Pénzt hajt be ártatlan emberektől és drogot árul? – szólaltak meg a kétkedő hangok a fejében, miközben Chris és Kicsi Joe már belekezdett az üzleti tárgyalásba. Rian tanácstalanul tipródott és az érzelmeivel harcolt, de egyből elterelődtek a gondolatai, mikor a vele szemben lévő szoba ajtaja kinyílt és egy fekete nő dugta ki rajta a fejét. Sötét bőre és egyenes haja olyan megjelenést kölcsönzött neki, mint egy párducnak. Tökéletes volt az alkata, de nem ezért állt el azonnal Rian lélegzete. A nő nem zavartatta magát és anyaszült meztelenül kisétált hozzájuk.

- Joe szükségem van rád – búgta mély és szexis hangon.

- Bébi, most üzletelünk. Majd később – intette le a férfi.

- Én most akarom – felelte sértődötten a nő, majd hátat fordított és a fürdőszoba felé vette az útját.

- Hol is tartottunk? – hallotta Rian Kicsi Joe hangját, de közben végig a nő formás fenekét fixírozta, míg az el nem tűnt.

- Akkor a szokásos D43-as raktárban lesz az áru – felelte Chris.

Rian már majdnem kezdett felocsúdni a kábítószer okozta meglepetésből és a meztelen barátnő látványától, mire újra nyílt a fürdő ajtaja és újra megjelent a lány. Még mindig nem volt rajta semmi, de tartott valamit a kezében. Rian nem akart hinni a szemének, de mikor hallotta, hogy az öccse szava elakad, akkor rájött, hogy tényleg jól látja. Egy legalább negyven centis, neon zöld színű vibrátor volt nála. Majd semmitől és senkitől nem zavartatva elvonult a hálószobába és magára csukta az ajtót.

- Azt hiszem akkor mindent megbeszéltünk – mondta Chris, miközben egy nagyot nyelt.

- Hová ez a nagy sietség? – kérdezte Kicsi Joe.

- Biztosan nagyon sok mindent el kell még intézned – felelte Chris miközben felkelt a kanapéról.

- Igaz, ami igaz - biccentett és kezet nyújtott a nagydarab fickó. – Remélem, még találkozunk. Ha pénzre lenne szükséged, akkor nálam mindig van valamiféle meló – nézett Rianre.

- Szinte még nem is ismerjük egymást.

- Ez igaz, de az öcséd jó arc és megbízom benne. Ő biztosan garanciát vállal érted.

- Így van – biccentett Chris a téma lezárásaként, majd elbúcsúztak Kicsi Joe-tól és kiléptek a folyosóra. Azonnal beleütköztek az ott tébláboló Jacobba, aki már jóval barátságosabb hangvételben Riant kezdte faggatni.

- Az előbb szerintem tévedtem. Normandiában szolgáltál, ugye?

- Persze – dörmögte Rian meg sem állva a rasztahajú mellett.

- Szóval eltaláltam?

- Szevasz Jacob!

A visszafelé vezető úton nem szólt egymáshoz egy szót sem a két testvér. Rian újra a gondolataiba merült és a kábítószerrel kapcsolatos kérdések foglakoztatták. Nem tudta, nem akarta elhinni, hogy az öccsének ilyen dolgokhoz van köze. A pénzbehajtást még, úgy ahogy fel tudta dolgozni, de az asztalon látott fehér por egyszerűen kiborította.

- Mi a baj, tesó? –szólította meg Chris, miközben leállította a kocsit. Újra a belvárosban voltak, egy parkolóban, melyet három oldalról házak vettek körül.

- A kábszer – bökte ki a bátyja. – Csak árulod vagy használod is?

- Mi van? Miről beszélsz?

- Ne nézz hülyének! Láttam az asztalon, Kicsi Joenál. Elég egyértelmű, hogy rajta keresztül történik a beszerzés és az árusítás.

- És azt nem hallottad, hogy miről szólt a megbeszélésünk?

Rian ekkor elbizonytalanodott, mivel az egészből csupán egy kikötői raktár száma rémlett neki.

- Nem figyeltem. Egy kissé sokkolt a dolog.

- Lófaszt! Téged a meztelen csaj látványa sokkolt. Bár – torpant meg Chris – mikor megjelent a műfasszal, akkor engem is meglepett. De nem ez a lényeg! Itt nem drogokról van szó, hanem fegyverekről. Mindenféle tudatmódosító szer tiltólistán van Palombonál. Most pedig menjünk enni, mert elegem van a hülyeségekből! – szállt ki a kocsiból Chris.

Rian agya még mindig a hallottakat dolgozta fel, miközben az öccsét követve, egy hátsó ajtón keresztül egy pubba jutottak.

- Ez lenne a törzshelyünk – mutatott körbe Chris. – A Szent Patrik Pub.

Rian ide-oda kapkodta a tekintetét az ír kocsmák hangulatát idéző helységben. Nem is volt ideje körbenézni rendesen, mikor a pultnál álló férfi megszólította őket.

- Szevasztok fiúk! Ebédelni jöttetek?

- Egy kiadós evés jól esne – helyeselt Chris, miközben elindultak a helység hátsó részébe, ahol a boxok sorakoztak. Helyet foglaltak egymással szemben és újra beszédbe elegyedtek. Közben meg is érkezett a két nagy tányér marhahús és sült krumpli, valamint egy-egy korsó sör.

- Köszönjük Jerry!

A középkorú férfi csak biccentett egyet, majd sántikálva visszament a pult mögé.

- Ő Jerry. Jackkel őt mentettük meg azon a napon, mikor minden elkezdődött. A lövés teljesen összeroncsolta a húst a lábában, így már soha többé nem fog tudni rendesen járni. Nem mehet már terepre, de úgy tűnik, hogy elfogadta – mesélte Chris, miközben falatoztak. – Véleményem szerint tetszik neki a pultos meló, hogy így is részese lehet a dolgoknak.

Közben nyílt a bejárati ajtó és egy kopasz, ballonkabátos férfi lépett be rajta. Körbenézett, majd elindult, hogy helyet foglaljon az egyik bárszéken.

- Mit adhatok? – kérdezte tőle Jerry.

- Mark Gerryty vagyok a Post napilaptól. Tud valamiféle pletykát vagy információt Vinicius Palombo és a polgármester közös ügyletéről? Nyilatkozna nekem?

- Ha nem rendel semmit, akkor kérem, távozzon!

Eközben Rian és Chris már befalta az utolsó falatokat is és jóval nyugodtabb témák felé eveztek.

- Mi a helyzet a csajokkal? Van valakid?

- Hát, nem is tudom. Kissé bonyolult a dolog kettőnk között.

- Mesélj!

- Jessica Herbertnek hívják. Modellként dolgozik. Körülbelül két hónappal ezelőtt találkoztunk.

- Mi ebben a bonyolult?

- A munkám. Ez olyan dolog, melybe nem szívesen keveri bele az ember a másikat. Vékony mezsgyén mozog mindenki, akinek köze van mindehhez. Veszélyes, mivel sohasem tudjuk, hogy melyik irányból és mikor érkezik a támadás.

Eközben az újságíró még mindig kérdezősködött, melyet Jerry megunt. A pult alól előhúzott egy üres üveget, majd egy gyors mozdulattal széttörte a fickó kopasz fején. Az azonnal ájultan rogyott össze. Jerry a fájós lába ellenére hihetetlen sebességgel pattant ki a pult mögül és rugdosni kezdte az eszméletlen férfit.

- Itt a nyilatkozatod, te köcsög!

Folytatás (a terveim szerint): február 21.

3.rész: Kincs! Ami nincs?