- Miért nem kedveled ezt a helyet? - nézett rá csodálkozóan a lány, majd visszafordult, hogy tovább gyönyörködjön az égig érő magasságokban. - Szerintem meseszép!
    - Ne hagyd, hogy a külső megtévesszen. - szólt vissza hidegen a kapitány. - Bármilyen lenyűgöző is legyen Sárkányfészek, ne feledd, hogy az alma is belülről rohad ha féreg éri húsát. A helyi gazdag népség épp így emészti fel ezt a világot. Korrupt föld ez, mindenhol csak az aranyat lesik a szegények zsebéből. - karjait ölbe tette, s bosszúsan leült az egyik ládára - Egy egész listám lehetne az itt található botrányos dolgokról.
Eközben a stég másik végén egy jól öltözött férfi szeme sarkából észrevette a frissen megpihenő hajót, majd papírjával a kezében sietősen odasétált a bárka mellé.
    - E-elnézést! - nyújtotta fel tollát, jelezvén, hogy ő szól a mozgalmas város hangzavarának közepette. - Ki kell fizetniük a kikötési díjat!
    - Ez egy a sok közül... - csettintett kacsintóan a lányra a kapitány, majd erős karjaival megragadta a hajó oldalát, s átlökte magát az oldalkorlát felett. Egy erős dobbantással ért földet a fa tákolmányon, majd megigazította szerény öltözékét, hogy kellő illedelemmel beszéljen az illetővel. - Üdv Richmond, látom még mindig itt dolgozol.
    - Ó, te vagy az? - köszöntötte kiábrándultan a férfi. Látszott az arcán, hogy nem örül a látogatásnak.
    - Életnagyságban. De hidd el, nekem sem volt szívem vágya, hogy itt kössek ki ezen a porfészken. Mennyi a díj?
    - Százhetven arany pezó...
    - Százhetven!? - akadt ki a kapitány. Csak a fejét vakarta, miközben a férfi átnyújtotta neki a papírost. - Egek, emlékszem az időkre mikor még csak harminc volt.
    - Én pedig nem emlékszem olyan napra mikor ne okoztál volna valami galibát... Nem úgy volt, hogy nem léphetsz erre a szigetre többet?
    - Szép napok voltak azok, - nevette el magát a férfi. - talán az egyedüliek amiket élveztem. Amiatt pedig nem kell aggódnod, hisz az alkörből tudtommal még nem tiltottak ki.
    - Élvezetes sztori... - szólt unottan, majd kivette a kapitány kezéből az érméket. - Menj, és lehetőleg ne tégy semmi kárt.
    - Nem kell aggódnod, azok az évek elmúltak. - barátian vállon veregette a férfit, majd intett Ágnesnek, hogy ideje leszállni.
   
    A lány eléggé meg volt zavarodva. Nem számított rá, hogy kapitánya rögtön egy ismerősbe botlik egy olyan szigeten amit a háta közepére sem kívánna. Nem is egyszerű ismerősbe, sokkal inkább tűntek régi ellenségeknek. A két férfi szemkontaktusai valósággal szórták a szikrákat, de mindkettőjük próbálta visszafogni rég elfojtott érzéseket. Mire Ágnes feleszmélt, a kapitány már rég zsebre tett kezekkel sétált a dokk végében. Összeszedte hát magát és gepárd gyorsasággal a férfi után eredt, kis híján a tengerbe lökve Richmondot.
    - A többiek nem jönnek velünk? - kérdezte mikor utolérte őt. Minden lépésnél hátratekintett, netán leszálnak a hajóról és nem találják őket sehol. - Nem lenne jó ötlet szétválnunk.
    - Ahhoz túl késő, gyermekem. - felelte a férfi enyhén szomorkodva. - Még tegnap este odajöttek hozzám azzal, hogy felmondanak. - a lánynak tágra nyíltak a szemei a meglepődéstől. - Azt mondták nem kívánnak részt venni semmilyen természetfeletti mágikus konfliktusban. Főleg nem azután ami Tigrislevélen történt a többiekkel.
A lány megtorpant. Ismételten visszafordult a kikötő felé, s tekintete megakadt a hajón amivel érkeztek. Bal öklét aggódalmasan a mellkasához szorította, ahogy emlékei frissen lejátszották fejében a robbanás minden egyes fájdalommal teli képkockáját.
    - Se munka, se hajó, se legénység... - sütötte le a szemét a kapitány, majd egy keserédes vigyor terült el az arcán, de erre kezével ügyelt, hogy senki se láthassa. - Azoknak a vézna csontkollekcióknak rendesen lesz mit megfizetniük!
    - Akkor most mihez kezdünk? - helyezte bizalmát a férfibe.
    - Először is, kellenek új társak akik segítenek nekünk talpon maradni. Van is egy személy, pont ezen a szigeten aki a hasznunkra válhat e téren.
A kapitány gyengéden megragadta a lány karját, nehogy lemaradjon, vagy esetleg útját tévessze ezen a mozgalmas földön. Az alkör számára mindig is egy kedves helynek számított, egyedül a másik két körrel voltak összetűzései. Itt lent a part mentén viszont mindig meleg szív és tárt kar fogadta, akármerre csak járt. Ez persze sosem jelentette azt, hogy biztonságos is a környék. A szegény, népes közösségben könnyedén elvegyül a söpredék, így nem ajánlott megbízni az utcán lévő lelkekben. Nem újkeletű hír, hogy valakit csak úgy hátba szúrnak egy pár csizmáért, de akár fejek is hullanak egy-egy rongyos kalapért.