- Hihetetlen, mi? - szólt az ismerős hang a hátuk mögött. - Alig két hete hagytuk el ezt a szigetet. Tizennégy nap elég volt ahhoz, hogy egy gazdasági nagyhatalom a tenger szintjével legyen egyenlő.
    - Dan, - fordult hátra a kapitány első tisztjéhez, ki magát kényelembe helyezve támaszkodott háttal a fogadónak. Szemei lesütve, karjai pedig mellkasán voltak összefonva. - Az óceánon lévő konfliktusok a te szakterületed. Van ötleted arról, hogy kik tehették?
    - Tigrislevelet a "Hagyaték" nevű zászló uralja. Hatalmas erejüket nem jelképezi más jobban, mint az öbölben lézengő nagy fregattok. Vagyis... jelképezte - arcán egy perverzen kárörvendő mosoly terült el. - Ezernyi ellenségük volt, szinte mindenkivel hadban álltak, de senki sem merte visszatámadni őket. Mindig is egy igazi ellenfélről álmodoztak... Hát úgy tűnik kívánságuk teljesült.
Ágnes természetesen tudta, hogy kik tehetnek róla. Meg volt róla győződve, hogy ilyen rettenetes mészárlásra csak is a Halál képes. Nem tudta megmagyarázni hogyan, de érezte a jelenlétüket. Gerincének minden egyes csigolyája reszketett az ismerős félelemtől.
    - Mindenesetre, - folytatta szavát a fiatal férfi. - most, hogy szinte csodával határos módon egyből ráleltünk erre a kis vakarcsra, akár vissza is indulhatnánk a kikötőbe. A hideg kiráz ettől a helytől.
A lány már kiáltott is volna vissza, hisz nem hagyhatta csak úgy ennyiben ezt az inzultust, de a konfliktus gyors elkerüléséért a kapitány sebesen kettőjük közé lépett.
    - Értem miről beszélsz, régi barátom. Ágnes - s azzal mélyen belenézett a lány szemébe. - most vissza kell mennünk a hajókhoz, de itt semmilyen körülmények között nem hagyhatunk téged. Úgyhogy, ha nincs ellenedre, még egy ideig el kell viselned a jelenlétünket.
Az ifjú csak nézett egy ideig tágra nyílt pupilláival. Saját magának sem akarta elismerni, de egy kicsit megszeppent a kapitány határozottságától.
    - Persze! - dadogta, majd egy félig erőltetett mosollyal zárta le a beszélgetést.
A kapitány nevetett egy nagyot a lány idegességén. Tudta, hogy egy kicsit sem szép dolog megfélemlíteni egy fiatal leányt, de fel kell készítenie az itteni világra. Szerette volna, ha Ágnes kibújik a számára oly védelmet nyújtó kis buborékból, és magára rántja a világ nehéz sodronyingét. De végülis mit lehet tenni? Senki sem változik meg egyik pillanatról a másikra. Egy ép elme képtelen erre. Megveregette hát a lány hátát, majd mind a hárman visszaindultak a öböl felé, ahol a legénység többi tagja várta már őket.
    Miközben koptatták az üres város utcáinak élénk porát, egymás után kezdtek felfigyelni valami igen csak érdekes jelenségre: nincsenek holttestek, pedig a feldúlt sziget mellett még a falakon lévő vágásnyomok és az itt-ott frissen száradó vérfoltok is tisztán jelezték az erre járó embereknek, hogy itt bizony egy elkeseredett küzdelem folyt. Az betört ablakokon és a tőből kitépett fa zsalukon keresztül viszont lehetett látni, hogy az épületekben elesettek még azóta is ott bent töltik örök álmaikat.
    - A férfiak! - villant fel a megoldás a kapitány fejében, míg a többiek csak értetlenül néztek rá e kijelentést követően. - Csak a férfiak tűntek el! Akárhova benéztek, ott mindig csak nőket vagy fiatalokat láttok. Ezért nincsen senki idekint, mert a sziget védelme nyilván az erősebbik nemből álló had volt.
    - Jogos feltételezés - helyeselte barátja. - a rabszolgaejtés, de ez még nem ad választ minden kérdésre ami felmerült.
    - Majd idővel mindenre fény der.... - folytatta volna a férfi, de szemei megakadtak a hirtelen megtorpanó lányon.

Ágnes teste dermedt volt, és tüdeje összeszorult. Zihálva állt egy helyben, meredten bámulva valamit két riadt szemével. A férfiak, keresvén a magyarázatot a lány viselkedésére, észrevették, hogy kiértek a főtérre. Az első tiszt körbenézett, majd azonnal meglátta a horrort, mely elkapta a lány tekintetét: idős csontvázak tucatja ülte körbe a főtéri műemléket, egy csodálatos obeliszket. Koponyáik lehatjva, hátuk görnyedt, mint akik csak éppen megpihennek. Dan tett hátra egy részkető lépést, majd zavarodottan hátraszólt a kapitányához.
    - Ezek nem voltak itt mikor mi jöttünk!