A galleon hét napon és hét éjszakán keresztül fogja szelni a tenger hullámait, de a lány már a negyedik reggelen érzi, hogy az utazás eme kemény formáját nem neki találták ki. Már az első munkanapja a ládák kötözésével telt el, csakhogy másnap egy erős hullám lökésére azok mind elengedtek, így kezdhette előröl. A harmadnap nyugalmasan telt de a kapitány, ígéretét betartva, csak kevéske adag ellátmányt szabott ki az ifjú részére és még azt is be kellett osztania egész napra. A mai nap a fedélzet felmosása lett kiosztva reá. Viszonylag nagy hajó, három hatalmas árboccal, így lemegy a nap mire végez a feladattal. Bármilyen kemény munka is legyen, tudta, hogy semmi értelme annak amit csinál, egyedül azért kapta azt a foszló rongyot a kezébe, hogy ne legyen láb alatt. Legyengülve és a forró nap alatt ropogósra sülve kitántorgott az oldalkorláthoz, hogy azon elterülve levegye fájó lábairól testének súlyát.

Kémlelvén egy távoli szigetet az eltűnő messzeségben, Ágnes a vasmacska súlyos csobbanására lett figyelmes. Áttekintve bal válla felett megpillantotta a szorgos matrózokat, kik már javában készülődtek a csónakok leeresztésére. 

- Kikötünk? - kérdezte, jobb szemöldökét felrántva.

- Készletfeltöltés - tűnt fel mögötte a kapitány, a frászt hozva a lányra - Az a sziget a távolban telis-tele van édes gyümölcsökkel amiket egy kis bónusz haszon fejében jó pénzért eladunk. Esetleg van kedved kisegíteni őket?

Ágnes azonnal felkapta a fejét az ajánlatra. Vagy itt marad a hajón és tovább sikálja ezt a korhadt fadarabot, vagy kiruccan egy kicsit egy tropikus szigeten. Gondolatok és lehetőségek ezrei özönlötték el fejét, ahogy elképzelte magát azon a piciny földcseppen. 

- Vagy - a férfi lassan lehajolt a szakadt és átnedvesedett szövetdarabért, majd szorgos munkása kezébe nyomta azt - maradhatsz, és te is szerezhetsz magadnak egy kis pluszt fizetést.

A lánynak mi sem kellett több, azonnal a pihentető kiruccanást választotta, s hezitálás nélkül odarohant a legénységhez, a férfi nagy mulatságára. Viszont az evezőst már leengedték a hajóról és nem állt szándékukban még egyet kioldozni. Öt talpraesett embert választottak ki a feladatra, hogy hozzanak két ládával a legjobb, legfrissebb élelmekből amit csak találnak. Ők csak lentről, a kis csónakban ülve nevettek a fedélzet szélén tanácstalanul álló lányon.

- Hogyan fogok én itt lejutni? - kérdezte magát Ágnes, aggódó hangnemben.

- Nos, van egy gyors megoldás - lépett mellé az első tiszt, vállára téve a kezét - Tudsz úszni?

- Igen - felelte megszeppenve Ágnes - de nem értem mié- 

Még be sem fejezte mondanivalóját, mikor szegény már rég a levegőben találta magát. Torkából hatalmas sikoly tört elő, majd egy szempillantás alatt elmerült a tenger fodrozódó habjaiban. Kacaj és nevetés járta végig hajót. Minden matróz, fedélzettől a csónakig, kárörvendett a lány sorsán de egyikük sem foglalkozott azzal, hogy kihúzzák a vízből. Az első tiszt nevetett a legjobban, de a mosoly az arcára fagyott mikor két erős markot vélt felfedezni saját karján.

- És feltételezem te is tudsz! - kiáltotta dühösen a kapitány, majd egy erős rántással a lány után dobta a matrózt.

Ágnes éppen a felszínre úszott, s köpte magából a sós vizet mely marta szemét, orrát. Még levegőt sem tudott venni, már is sietve odébb kellett úsznia, nehogy rosszakarója véletlenül őt használja tengeri párnának. A férfi csobbanása már a hajón ülőket is elérte, kik azonnal kirántották a tengerből az életéért kapálódzó lelket. A lány addig nesztelenül megkerülte őket, s felhúzta magát az evezős faránál. Mire a férfiak észbe kaptak már túl késő volt... Ágnes javából elkezdte csapkodni mindegyik lusta flótást a felmosóronggyal, épp akit ért. A kapitány élvezettel figyelte a lent zajló eseményeket, és figyelmeztette embereit, hogy aki akár egy ujjal is hozzányúl a lányhoz az egy életre szóló "vakációt" kap azon a szigeten. 

A csoport, most már hét főre duzzadva, megindult a sziget felé. Az első tiszt ült legelöl, jókedvét felváltotta a mogorvaság, s az ég adta világon semmit sem csinált, csak duzzogott magában. Elárulva érezte magát, hisz saját kapitánya által lett megszégyenítve. Söpörte a vizet rövid, göndör, fekete hajából, egyenest a mögötte ülő eredeti öt fős legénységre. Mindegyikük keményen gürcölt, hogy még ma eljussanak a szigetre. Ágnes volt leghátul és árgus szemekkel figyelte a férfiakat, készen, hogy kicsit átmossa akármelyik arcát aki csak hátra mer nézni míg ő megszabadul a ruháiban otthonra lelt víztől. Szerencsére ő akkor csaphatott oda nekik amikor csak kedve támadt, azt nem szabta meg kapitánya. Eközben a nap még magasabbra emelkedett azon az örök égbolton, viszont vele együtt sajnos az ereje is nőtt. Mire kiértek a szárazföldre már mindegyikük szárazabb volt mint a szakácsuk főztje. A hőség napról napra elviselhetetlenebb, ezt jól mutatta az is, hogy mind a hetüknek első dolga az volt, hogy berohanjanak a hűs árnyékot nyújtó pálmafák sorai alá.

Kicsit pihenten és fellélegezve, a matrózok megkezdték a munkájukat. Egyikük kipakolta a két fadobozt a csónakból, míg a másik négy két csoportra oszolva megindult a part két oldalán, hogy körülnézzenek. Természetesen az első tiszt csak lepihent pár frissen lehullott levélre a fák alatt. Haját csavargatta ujjaival és fejkendőjével legyezte magát. A lány is mellette volt, hisz ő nem kapott feladatot, viszont sokáig nem bírta a tétlenkedést, így a jobb oldali csoport után rohant, hogy hátha arra lesz valami ami elfoglalja. A sziget partján sétálgatni igazi felüdülés volt számára. Végre szolid talaj, nincs imbolygás, nincs kemény fapadló... csak a kellemesen meleg, puha homok mely finoman morzsolódott talpai alatt. Valahogy sokkal felszabadultabbnak érezte magát ahogy utolérte a párost egy csoport kókuszpálmánál. Ágnes csak figyelte ahogy a két férfi lassan felkúszik az égig érő fákra, majd késeikkel lemetszik azokat a zöldes-sárga gömböket, szerető ágaikról. Ő is megpróbálkozott a felmászással, de törzs sima felszínén nem tudott megkapaszkodni így gyorsan feladta. Mosolya ismételten felcsillant, mikor a földön megpillantott egy már leesett gyümölcsöt. Nem ismerte még ezt a fajta növényt, de hallotta amint mindenki gyümölcsként említette így egy jó nagyot harapott a külső zöldellő burkába de fogai mintha kőbe martak volna. Az ízről nem is beszélve...

- Mit művelsz? - kiáltotta le az egyikük amint felfigyelt a lány undorára.

- Ez gyümölcs?! - borult ki Ágnes, miközben a nyelvéről próbálta lekaparni azt a kellemetlen ízt.

- Bolond! - nevette el magát a másik - A zöld az éretlen! A benne levő folyadék az ami értékes.

A lány azonnal a vízhez rohant, hogy kimossa a száját. A sós tengervíz is jobban simogatja szájpadlását mint ez a fanyar érzés, gondolta. Miközben már harmadjára emelné szájához vízzel teli markát, a lány észrevett egy furcsa papírt a vízben. Óvatosan kihúzta, nehogy eltépődjön, majd kitette a meleg homokra száradni. Egy kép volt rajta: vonalak, körök, írások... Egy sziget térképe! Alaposabb megfigyelés után felismerte az elmosódott rajzon azt a partszakaszt amin ő volt... semmi kétség nem volt afelől, hogy ez az a sziget! Sokkal kisebb mint amilyennek tűnik, gondolta magában, miközben a homokban fetrengve nézegette a rajzot. Sajnos az írásokat már képtelen volt elolvasni rajta, de egy templomszerű kis képet ki tudott venni, nem messze a jelenlegi pozíciójától. Talán alig öt-tíz perc séta lenne a sűrű fák között míg elérné a célt.

- Hé! - törte meg a csendet egy mély kiáltás. Az egyik férfi felfigyelt rá, hogy a lány egy szó nélkül fekszik a homokban - Minden rendben? 

A lány nagyon belemerült a rajz elemzésébe, így amint megszólították, ő szinte azonnal gondolkodás nélkül felült és ijedtében rátenyerelt, hogy eltakarja a papírdarabot. Az viszont sajnos az már nem bírta el ezt a hirtelen mozdulatot, így a nedves térkép több helyen is széttépődött ahogyan az a homokba merült.

- ... Nem... - válaszolta magának amint észrevette mit csinált. Próbálta összerakni a darabokat, de hiába. Felkelt, leporolta ruháját és lehajtott, csüggedt fejjel megindult, vissza a csónakhoz.

----