11.

Mivel nem volt jobb, sőt semmilyen más ötletünk, ezért bepattantunk a furgonba és nekivágtunk az útnak. Ugyan fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogy egy újabb embert vonunk bele az ügyünkbe, de azzal bíztattam magam, hogy ha Reksa megbízik a férfiban, akkor nekem sincsen aggódnivalóm.

Kisebb-nagyobb településeken keresztül vezetett az utunk, majd megérkeztünk egy idilli kertvárosba. Egymásra megszólalásig hasonlító házak, gondozott zöld gyep és előkert. Gyerekek játszanak az utcán, mindenki mosolyog és boldog.

Út közben Kennel már elpuffogtattuk a szokásos sztereotípiákat, hogy mégis milyen lehet ez a hacker, akit Reksa ismer. Természetesen jöttek a szokásos jelzők: dagadt, vékony, kopasz, zsíros a haja, olyan fehér a bőre, mint egy vámpírnak, az anyjával él, gyorséttermi kaját eszik, nincsen barátnője, pattanásos és még sok minden más.

Mikor megálltunk a ház előtt és odasétáltunk a bejárati ajtóhoz Ken még mindig szórta a megalázó poénokat.

-          Fogadok, hogy elmúlt negyven és még mindig az anyjával él. Egy igazi kocka.

Eközben Reksa megnyomta a csengőt és a fejét rázta az epés megjegyzésekre.

Rövid időn belül cipősarkak kopogását hallottuk és nyílt az ajtó. Az elénk táruló látvány szinte sokkoló volt. A leesett állunk valahol a pince és a mélygarázs között állhatott meg. Mis Nevada állt előttünk, vagy ha nem is ő volt, jó eséllyel pályázhatott a címre. Hosszú, göndör, barna haj, széles mosoly, tökéletes alkat, hosszú formás combok, miközben egy olyan lenge ruhát viselt, melytől minden férfi fantáziája beindul. Reksa egy jót nevetett a csodálkozásunkon, majd egy öleléssel üdvözölte a háziasszonyt.

-          Szia, Rita! Ben itthon van? Szükségünk lenne a segítségére.

-          Ó, de régen láttunk már Reksa! – Lelkendezett a nő. – Persze, itthon van. Gyertek beljebb!

A lakás belülről is ugyanolyan volt, mint kint. Takaros, tiszta és rendezett. Miközben ide-oda kapkodtuk a tekintetünket a csodálkozástól és megpróbáltunk magunkhoz térni a háziasszony nyújtotta látványtól, megjelent a lépcsőn Ben is. Természetesen megcáfolta az összes általunk felállított sztereotípiát. Egy közel két méter magas, száz kilós, tiszta izom férfi jött velünk szembe. Mint később kiderült róla, amatőr kick-boxos. Meglátva Reksát, azonnal széles mosoly terült szét az arcán és megölelte, miközben a hátát veregette barátságosan.

-          Mi szél hozott? – Kérdezte Ben.

-          A barátaimnak szükségük lenne egy kis segítségre.

Ben azonnal gyanakodni kezdett.

-          Megbízhatóak? – Kérdezte, miközben hol Reksát nézte, hol minket vizslatott.

-          Azok vagyunk – vettem át a szót. – De ezt mi is kérdezhetnénk rólad.

-          Rendben – tette fel a kezeit megadólag. – Ha Reksa megbízik bennetek, akkor én is. Kövessetek! – Intett a kezével, majd elindult a lépcsőn lefelé a pincébe.

Lent egy teljes szerverközpont volt felépítve. Megszámlálhatatlanul sok számítógép, monitor és kábelköteg mindenhol. Ben belehuppant a karosszékébe, majd ránk nézett.

-          Akkor, had halljam! Mit óhajtanak az urak?

Még egyszer ránéztem Reksára, megerősítést várva, majd előadtam a kérésünket.

-          Szeretnénk bejutni Richard Thurpman holnapi rendezvényére. El tudod intézni, hogy rajta legyünk a vendéglistán és legyen meghívónk?

-          Meglátom, hogy mit tehetek – felelte, majd azonnal a billentyűzeten kezdett gépelni, miközben folyamatosan váltogatott a programok között.

Mindeközben mi csak álltunk és bámultunk. Próbáltam ugyan értelmezni, hogy éppen mi is történik, de nem sok sikerrel.

-          Itt is van. Bejutottam a rendezvényszervező cég adatbázisába. – Mondta inkább magának, mint nekünk. – De van egy kis probléma.

-          Micsoda?

-          A meghívók sorszámozottak és kiküldték már őket. Itt van, hogy kik mennek el a rendezvényre és, kik azok, akik visszamondták a meghívást. Ez már egy végleges adatbázis, nem lehet rajta módosítani.

-          Nem tudnád a mi nevünket kicserélni valakiével?

-          Talán megoldható lenne, de a beléptetésnél lebuknátok. Az egyedi azonosítót nem tárolja a rendszer, tehát a ti meghívótokon olyan sorszám szerepelne, mely nem létezik.

-          Mi a fene lesz ezen a bulin, hogy ekkora az óvintézkedés? – Vakartam a fejem.

-          Hát, ahogy nézem a listát, ott lesz az ország tíz leggazdagabb vállalkozója, külföldi befektetők, több világhírű orvos és celebek. A külföldről érkezőknek még külön szállítást is biztosítanak a reptérről a helyszínre.

-          Ott kell lecsapnunk valakire. – Szólt közbe Ken.

-          Micsoda? – Néztem rá értetlenkedve.

-          Elraboljuk őket és elvesszük a meghívójukat.

-          Nem akarok több hullát!

-          Mi van? Hőkölt hátra Ben ijedten.

-          Nyugi van! – Csillapított le mindenkit Ken. – Nem kell meghalnia senkinek sem. Csak szundítanak egyet, amíg mi bulizunk az ő nevükben.

-          Mi van, ha valaki felismer?

-          Olyat kell választani, akit nem ismernek.

-          Hogyan? Hallottad, hogy csak nagykutyákat hívtak meg.

-          Várjatok egy kicsit! – Szakította félbe a vitánkat Ben. – Itt van egy Japán testvérpár, akik alig másfél éve váltak híressé valamilyen hidrogénfúziós kísérlettel. Az országukat szinte még soha sem hagyták el, külföldön csak a nevüket ismerik.

-          Jó, jó. De akkor is kell egy működőképes terv. Minden egyes helyzetet fel kell térképezni és fel kell rá készülni. Végig kell gondolni, hogy mit és hogyan csinálunk. – Akadékoskodtam.

-          Nekem már van egy tervem. – Felelte Ken, majd mindannyinkat beavatott az elképzeléseibe.