Az én városom, és környéke 2.

           Az egyik ok, hogy asszonyt lányt nem vittek magukkal az az volt hogy nem biztos ,hogy bírták volna a hosszú fárasztó utat, nem beszélve az uton rájuk leselkedő veszélyről. Ugyanis uttalan utakon haladtak legtöbb esetben toronyiránt  - de mivel hogy korán sötétedett délután , és még sötétben indultak  reggel, a templom tornya nem minden esetben látszott. Ilyenkor jól jött egy-egy tapasztaltabb idősebb vezető jelenléte, aki még ílyen körülmények között is megtalálta a helyes utat. De az is előfordult , hogy eltévedtek, mert időközben azt a magányos fát ami után évekig tájékozódtak -- valakik kivágták, és emiatt egész másképpen festett a terep, a mindent beboritó hó miatt. De ilyenkor sem csüggedtek , hanem elővették a butykost , vagy a kulacsot  nyeltek egy korty pálinkát, és tovább mentek. A pálinkától nem lettek okosabbak , jobban sem láttak , de feltétlenül bátrabbak voltak. Mert erre is szükség volt.Hogy miért az is kifog derülni.

          A másik ok meg az volt, hogy volt olyan fogadó is, ahol nem volt  gazda a háznál  csak fogadósné aki szivesen vette , ha nála szállnak meg a vásárosok, ezért  aztán nagyon szivesen fogadta a vendégeket, és el is látta minden jóval őket.De még a jószágokat is volt hova beterelni a hideg elől.

          Egy ilyen  faluba nagyapámék kora délután érkeztek  és még egy nap járóföldre voltak a vásár szinhelyétől. Úgy döntottek,  hogy ott esznek és éjszakáznak, hogy reggel korán tovább indulhassanak. Egészséges jó gyomrú emberek voltak, ezért még mielőtt bementek volna a házba, nagyapám rámutatott egy olyan hatvan kilós malacra és azt mondta: fogadósné azt vágassa le nekünk, és készitsen nekünk vacsorát meg egy kis reggelit belőle, és ha marad  belőle valami, akkor hazafele jövet is benézzünk.Ezzel kifizette az egész disznót, és a fogadósné tudta , hogy biztos nem fizet rá az üzletre.

          A fogadósnénak nem kellett kétszer mondani, mert ugrott és szólt a két cselédnek , hogy a jelenlévő gazdák melyik malacból akarnak vacsorázni! Azoknak sem kellett kétszer mondani valamit, mert  mire a  gazdák megkóstolták a fogadósné pálinkáját, megdicsérték alakját, megemlitették szépségét,  fiatalságát és  már a  világ dolgait osztották szorozták, akkorára már érezni lehetett a sülő hús, mindent beboritó illatát.

A fogadósnénak volt segitsége a konyhába is -  egyharmincon inneni özvegy asszony aki bármikor rendelkezésére tudott állni a fogadósnénak, aki szintén korán megözvegyűlt, és a környék falvaiban nem igen talált magához való embert.

            Való igaz, egy darabig kerestek ők párt maguknak , de sehogy sem jött össze semmi, azonkivűl, hogy néha, az új emberek berángatták az ágyba egy kis etye-petyére, de a házköröli dolgokról meg úgy elfeledkeztek, mintha nem az ő kötességük lenne. 

Igaz, nem is sokáig maradtak meg, mert amikor látták , hogy nem dologra valók , akkor egy kettőre kiakasztották a kabátjukat a verandára , amiből aztán az új ember megértette , hogy nincs rájuk szükség a továbbiakban. 

             A fogadósné, meg a másik özvegyasszony szegről végről  rokonok is voltak, de  nem ez tartotta össze őket hanem  sokkal inkább a közös özvegyi  sorsuk,meg az hogy  még semmiképp sem akartak lemondani a szerelmi életükről , és az hogy gyerekkoruk óta minden tudtak egymásról, és így nem voltak titkaik egymás előtt.De erről egyszer majd meghallgatjuk, kihallgatjuk őket. Most erre semmi szükség nincs mert a gazdák már falatoznak és nagyokat isznak, mert a zsiros disznóhús úgy kivánja a jó bort mint fiatalemeber a menyecskét, és viszont. Ám a bornak, van még egy jó tulajdonsága, és pedig az hogy megoldja az ember agyát, nyelvét, az asszonyét meg még jobban, és nincs a sikamlósság a világon ami ne találna utat az asszony szive , de legalább a lába közibe.

            Persze nem volt ez mindig így, mert a kötelező gyász év alatt, férfinév sem nem hagyta el a szájukat, kivéve a saját férjeiknek a neve. De lassan rájöttek , hogy az élet nem áll meg egy-két koporsónál , hanem tovább megy.

Később meg olyan mondást hallottak a bölcs öregasszonyoktól: Halottak a halotakkal, élők az élőkkel, És akkor rádöbbentek , hogy ez mnnyire igaz-- mintha direkt nekik találták volna ki.