17. Rész

„Épp hogy felálltak a tárgyaló asztaltól, mikor egy fiatal tizedes rohant be az ajtón.

- Elnézést admirális! A hídról küldtek! Az Ontrikoról felszállt egy különítmény, és elhagyták a felszínt.

- Miféle különítmény? - Eric gyanakodva nézett a férfira.

- Tudomásunk szerint egy diplomáciai sajka, négy vadász kíséretében! - jelentette a tiszt.

- Megelőztek bennünket! - csattant fel Lima parancsnok. - Nem hagyhatjuk ennyiben! Le kell lőni a sajkát! Legalább is földre kényszeríteni! - A nő szeme vörösen izzott a haragtól és a gyűlölettől, ami a priqu iránt fűtötte.”

Dan Millan úgy gondolja: „ A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.”

Az apró sajka feltartóztathatatlanul közeledett a hatalmas objektumhoz. Még a bolygó légkörében voltak, mikor a felhők ködös képe mögött megpillantották az idegenek szerkezetét. A legénység három tagja aggodalmasan pillantott egymás felé össze.

- Ontriko, itt a Nuntuur. Látjuk az idegeneket. Az objektum lassan közeledik. Megpróbálunk kommunikációt létrehozni velük! - Ayne a műszerfal kapcsolóit állítgatta, és igyekezett egy frekvenciát találni, amin elérheti az idegeneket. De csak priqu és földi csatornákat talált.

- Mi lesz, ha nem kíváncsiak a látogatókra? - Letor nem volt még mindig túl optimista.

- Nuntuur, itt az Ontriko! Interferencianövekedést érzékelünk. A kapcsolat meg fog szűnni! Próbál… a tarta… - az adás máris kezdett kissé darabossá válni.

- Nem értettem! Ismételje meg! - kérte a nő, de az adás teljesen megszakadt. A hangszóróból mély búgó hang válaszolt csak a kérésre, melyet időnként egy-egy kattanás szakított meg.

- Ismeretlen hajó, itt a Nuntuur diplomáciai sajka! Hallanak engem? - próbált szerencsét Ayne, de nem érkezett válasz.

- Nem akarok vészmadárkodni, de mintha a hajó körül mozgást látnék. - Letor a messzeségbe mutatott. A távolban valóban apró hajók mozgása látszott, melyek körülzsongták az óriást.

- Fogadó bizottság? - Ayne próbált optimistán állni a váratlan helyzethez.

- Aligha - Jamik komoran nézte előttük az egyre nagyobb mozgást. - Tartsd a távolságot. Milyen messze vagyunk még?

- Még tíz egységre. - felelte a nő. Hirtelen megrázkódott a hajó, majd leállt a hatómű.

- Kikapcsolt az energia! A hajtóművek leálltak. - Ayne a műszereket vizsgálta, de semmisem reagált. 

- A rádió, és a holo-net nem működik. A pajzsok leváltak. A fegyverzetünk úgyszintén felmondta a szolgálatot.

- Van valami, ami esetleg még nem ment gallyra? - Letor feszülten érezte magát a páncélban.

- A létfenntartó rendszereink működnek. - felelte a calras.

- A hajó még mindig mozog. - szakította félbe az állapot felmérést Ayne.

- A lendület miatt.

- Nem! Igaza van Aynenak - Jamik is észrevette, amit a nő. - Egy vonósugárba kerültünk.

Az öt apró szerkezet lassú tempóban közeledett a hatalmas hajó egyik dokkjához. Ahogy egyre jobban beterítette az ablakot a hatalmas szerkezet látványa, úgy fogta el a félelem a társaságot, míg végül egy-egy fénylő kapuhoz értek, ahová belebegtek a hajók, majd finoman landoltak az óriás fedélzetén.

A hangulat elég paprikás volt az Ontriko tárgyalójában, ahol az emberek éppen számon kérték a priqun a diplomaták átküldését az idegenek hajójára.

- A szövetség érdekében hoztam meg ezt a döntést! A legjobbjaink vannak odaát! - Dematibus gyűlölte, ha számon kérnek rajta bármit is, hiszen ő az arant.

- Nekünk is jogunk lett volna tudni róla! - Eric dühösen pattant fel a helyéről. - A Flotta Szövetség lényege, hogy együtt hozunk döntéseket. Miért csak a priqu képviselteti magát odaát? Nekünk is ott kellene lennünk, azon a hajón!

- A szövetség lényege, hogy megbízunk egymásban! Az ember nem bízik bennünk?

- Ott akarok lenni, mikor jelentést tesznek a diplomatái! - Az admirális visszaült a helyére. Már nem tehetett semmit, ez ügyben. A priqu nem értette a földiek álláspontját. Vagy inkább nem akarta. Ez valószínűbbnek tűnt.

- Ez ellen nincs kifogásom - felelte az arant. - Egy embere a hajón maradhat, aki tanúja lehet a beszélgetésnek.

Eric rövid töprengés után rábólintott a felkínált lehetőségre. Jessie Joe-ra pillantott, aki tudta mi a feladata, majd az admirális mellé állt.

- A segítőm lesz a tanúm. - Ezt elfogadhatónak gondolta Dematibus is.

- Most hogyan tovább? - kérdezte a leeresztett csőr-rostély mögül Letor. Az idegenek meg sem próbálták kinyitni a hajót, mióta az landolt a fedélzeten. A három hibrid azonban kezdte egyre feszültebbnek érezni magát az apró hajóban. A négy kísérőjüket másik dokkba vitték, így nem tudták mi történt a pilótákkal. Végül Jamik volt az, aki nagy levegőt véve az ajtóhoz lépett, és egyetlen gombnyomással leeresztette a rámpát. Az ajtó kinyílt, és kiléptek a hajóból. Elöl ment a calras, mögötte Ayne, míg a sort a kék sisak szemmel Letor zárta. A hangárban a dolgukat végző idegenek mind a felbátorodott jövevényekre pillantottak. Addig úgy végezték a dolgukat, mintha mindennapos lenne, ha egy ismeretlen hajó landol a dokkjukban. Ám most valóságos meglepődést lehetett felfedezni az arcukon. Alig lehettek egy méter magasak. Előre ugró arcuk kissé majomszerűvé tette őket. Testüket hófehér ruha borította, mely teljesen hozzájuk simult. Bőrük rózsaszín volt. Rózsaszínűbb, mint az emberé. A hangárban lévő gépeket bütykölgették, mikor kiléptek a követek. Körbepillantottak a diplomaták a hatalmas dokkban. Nem tudták, hogyan szólaljanak meg, végül Jamik megtörte a csendet.

- Üdv! - Szünetet tartott, hátha reagálnak valamit az idegenek, de tátott szájjal bámulták őket.

- Békével jöttünk! - folytatta Ayne. Az apró teremtmények összenéztek, és villámgyors nyelvükön halandzsázni kezdtek. Végül a hajó takarásából egy fehér ruhás odalépett hozzájuk.

- De kive estas fremulj? - hadarta. Letor ráfogta a botfegyvert, de Ayne felemelte a kezét, hogy ne lőjön. Odalépett az idegenhez, és szemmagasságban leguggolt hozzá.

- Én Ayne vagyok. Odalentről, a bolygóról jöttem. Én barát vagyok. - Igyekezett elmagyarázni, hogy nem akarja őket bántani. Az idegen megpillantotta a kom-linket a köpenye alatt, és érte nyúlt. Mire a nő odakapott volna, már az apró majomszerű lény vizsgálgatta.

- Ki fero estas? Ki-o gi-o estas? - Iszonyú gyorsan beszélt és hangja olyan magas volt, akár egy gyorsított felvétel.

- Azt add vissza! - Próbált a szerkezet után kapni, de az idegen a többiekhez dobta, majd elszaladt. Hatalmas nevetésben törtek ki az idegenek, miközben egymásnak dobálták a kom-linket. A három hibrid a szemöldökét ráncolva figyelte, hogy az idegen hajó legénysége „játszik”.

- Miféle idióta társaság ez? - kérdezte Letor. Ayne gyermeki csodálattal nézte a jelenetet.

- Fogalmam sincs, ilyet még nem láttam.

Jamik elővette saját szerkezetét, majd a szájához emelte. - Nem akarjuk elrontani a játékotokat, de visszakaphatnánk a linket? - Miután megszólalt az addigi játékszer; senki nem kapott utána a levegőbe, így az a földet érés után darabjaira hullott.

Egy magas, több mint két méteres idegen közeledett a társasághoz. Ő már sokkal „emberibb” volt. Nyúlánk teremtés. Kezei és lábai aránytalanul hosszúak, akárcsak a feje. Mintha összepréselték volna.

Az ő öltözéke is hófehér volt. Mozgása lassú, méltóságteljes. Az apró rózsaszín idegenek mind félrehúzódtak előle, és tátott szájjal bámulták.

- Ne-i pretu lai fremul! Reiru malfari! - Az ő hangja sokkal mélyebb volt, és lassabban is beszélt. Jamik az óriás idegen elé lépett a rámpa alján és fejet hajtott. Példáját követte a mögötte lévő két estell is.

- A nevem Jamik! Békével jöttem! - artikulálta hangosan a calras.

- Üdvözöllek benneteket. Én Ohut vagyok. - ő is követte a diplomata protokollját. A követek meglepődtek rajta, hogy egyazon nyelvet beszélhetnek az idegennel.

- Te értesz bennünket? - kérdezte Ayne.

- Igen. Annyi rádióüzenetet fogtunk a bolygóról, hogy lehallgattuk annak a hangjait. Így sikerült megtanulnunk a nyelveteket. Ami meg kell hagyni elég primitív.

- Mi a priqu küldöttei vagyunk. Azért vagyunk itt, hogy megtudjuk, mi céllal közeledtek a bolygóhoz.

Vágott a közepébe Ayne. Jamik kérdően hátra pillantott a nőre, aki gyorsan helyesbített. - Vagyis Jamik az, aki a tárgyalásokat intézi, mi a kísérete vagyunk.

- Mi egyelőre bolyongunk a mélyűrben. Mint láthatjátok itt különböző népek élnek. Mindannyian a nor’dus elöl menekültünk erre az űrállomásra. De mi lenne, ha leülnénk, és úgy beszélgetnénk?

- Elhitted valaha is, hogy a priqu egyenlő félként fog ránk tekinteni? - kérdezte Huib az admirálist, aki a deutérium előállítás jelentését lapozgatta.

- Nem. Soha nem hittem, hogy komolyan vesz bennünket. - felelte unottan. - De nem hittem, hogy ennyire nem foglalkozik velünk.

- És te otthagytad a fedélzeten Jessiet?

- Tud vigyázni magára. De muszáj voltam megtenni. Tudni akarom, mit intéznek a diplomatái odaát.

- Szerinted fenyegetést jelentenek az idegenek? Már rég lőtávolságban vagyunk.

- Azt hiszem, ha el akartak volna intézni, már elpusztítottak volna bennünket. De azt sem akarom, hogy a priqu számunkra előnytelen előnyökhöz jusson.

- Akkor most mit teszel akkor?

- Semmit. Jessie figyeli a csatornákat odaát, mi pedig készüljünk fel, hogy elhagyjuk ezt a bolygót. Folytatnunk kell az üzemanyag előállítást megállás nélkül. Haza kell vinnünk a flottát. Ez az elsődleges feladatunk!