14. Rész

„Suarez hadnagy, a flotta tudományos tisztje a látogatókhoz lépett.

- Nos, ami azt illeti, az elektrolízis során ez az anyag eltűnik. A hajtóművekben nem tesz kárt, és a hatása nem befolyásolja negatívan a teljesítményt. - Tájékoztatja a felfedezéséről a Namius első tisztjét. - Ami azt illeti a kísérleti mennyiség felhasználása alkalmával az energia mennyiség közel százhúsz százalékos teljesítményt nyújtott.

- Erről tud már az admirális? - kérdezte Jessie.

- Még nem. De ezt az eshetőséget úgy gondolom a priqunak is értékelnie kell, mielőtt elhagynánk a bolygót. Ha az ő technológiájukat felhasználva építjük újjá a mi hajóinkat, tudnunk kell a hatását a rájuk nézve.”          

„Az akarat és a képesség ugyan az. Ha hiányzik belőled valamelyik, az nem a képesség.”

Egy hét telt el azóta, hogy a priqu technikusok nekikezdtek az emberek hajóit átalakítani. Már a bolygó körül keringő rombolók is megkapták a fejlesztéseket. Napról napra látszott, ahogy a felületekre felkent bioszövet növekszik a lemezeken, és összefüggő takaró réteget hoz létre. A megrongálódott hajótestek teljesen új formát öltöttek, melyre még nem volt példa az emberek történelmében. Ez nehézséget is okozott, hiszen a földi hajók technikai személyzete is nehezen értette meg, hogyan kell kezelniük ezentúl a jól megszokott gépház szerkezeteit. Suarez hadnagy rendszeres látogatója lett az Ontrikonak, ahol megtanították a hajó főbb funkcióinak a változását.

- Mennyi időbe kerül, mire a hajóink teljesen felépülnek? - kérdezte a bemutatót tartó priqut.

- Az anyag, amint megtapad rendesen a felületen növekedni kezd. - feleli a férfi. - Ebben a stádiumban a mi hajóink már bevetésre készek, ahogy maguk mondják. De a földi fémek más felépítésűek, így nehéz megmondani, mennyire sikerült gyökeret eresztenie a szövetnek. Azt hiszem azonban, hogy készen állnak a felszállásra.

Alicia már régen szerette volna ezt hallani. A hajók energia vesztesége csökkent, szinte nullázódott, mióta bio-védelem alatt állnak, de az üzemanyagkészletük még mindig kevés. A fejlesztésekig elhasznált mennyiség miatt, alig két hiperugrásra elég deutérium maradt.

Visszafelé tartva a Nuntiumra Rissbe botlott bele. Nagy sietségében a nő fellökte az estellt.

- Elnézést, nem szándékos volt! - szabadkozott figyelmetlenségéért. A férfi megbabonázva nézte a segítségére lévő szőke nőt. Riss mióta megkezdődött a fejlesztés, és a hadnagy átjár az Ontikora figyelte őt. Megszólítani nem merte eddig, csak messziről nézte. Most viszont egymásba botlottak.

- Nem történt semmi, én voltam a figyelmetlen - nyögte ki végül nagy nehezen. Szíve a torkában dobogott, gyomra összeszűkült. Még soha nem érzett hasonlót. Vonzónak találta ezt az emberi lényt, de nem gondolt rá soha úgy, hogy esetleg beszédbe elegyedjenek. Az utóbbi időben egyre többet kereste a tekintetével, de magyarázatot nem talált erre a furcsa biológiai kényszerre, melytől az agya ontani kezdte a dopamint, a feniletilamint, és a noradneralint.

- Biztos jól van? Olyan sápadtnak tűnik? - kérdezte Alicia. Riss érezte, ahogy a szeroton szintje vészesen zuhan. Kiverte a víz, levegőt alig kapott.

- Semmi… semmi bajom, tényleg. - a szavait alig tudta megformálni. - Kicsit fáradt vagyok… mostanában. De jól vagyok tényleg.

- Rendben. - A nő felállt a férfi mellől, aki még mindig a földön ült. - Akkor vigyázzon magára!

- Maga is - mondta ki az első tőmondatot, amit fejben nehezen összeszerkesztett. - Úgy értem vigyázzon magára! - kiáltott még a nő után, de az már elfordult a következő kereszteződésnél, mely az úgynevezett szárazdokkba vezetett.

- Mi van veled barátom? - lépett elő az egyik fal mögül Jamik széles vigyorral az arcán. - Csak nem megbabonázott az ember szépsége? - Riss csak most tért magához, és nem tetszett neki, hogy pont a calras rántja vissza a rózsaszín világából.

- Miről beszélsz? Fellökött! - felelte felháborodást erőltetve a hangjába, de elszorult a torka, ha csak a nőre gondolt. - Közöltem vele, hogy vigyázzon, kit lök fel legközelebb.

- Biztos nagyon elütött ez az alig ötven kilós nő. Engem is kiverne a víz egy ilyen stresszhelyzetben!

- Mi közöd van egyáltalán hozzá? Hol a két pincsered? - fakadt ki az estell.

- Készülnek a Prentaba kiemelésére. - felelte félvállról Jamik. - De a te helyzeted érdekesebb. - firtatta a témát tovább. - Ha az arant rájön, hogy belehabarodtál egy földi nőbe, szerinted meddig lehetsz tanácstag?

- Te meg miről beszélsz? Honnan veszed, hogy én meg ez a hadnagyocska?

- Láttam a kísértő pillantásaidat ahányszor csak itt volt. Most pedig… . Olyan voltál, mint egy kiskamasz. Szerelmes vagy a nőbe?

- Mit merészelsz!? Ez hallatlan! Nem vagyok hajlandó erről beszélni tovább! - Azzal sértődötten megindult a tanácsterem irányába Riss.

- Az arant nem bízhat benned tovább, ha az érzelmeid elveszik az eszed. - Olyan nyájasan mondta a calras ezeket a szavakat, hogy az estell beleborzongott.

- Nem befolyásolja semmi az ítélő képességemet! Megértetted? - sziszegte szúrós tekintettel Jamik arcába. A hibrid csak elégedetten mosolygott, és bólogatott.

- Mit gondolsz? Ha Dematibus megtudná, hogy kísértenek bizonyos érzések egy bizonyos női lény iránt, mit tenne? - Riss tekintete égett a dühtől. Mindig mindenre figyelt, erre mikor véletlenül találkozik a hadnaggyal, és majdnem hülyét csinál magából, pont akkor terem ott a legellenszenvesebb személy nem csak a hajón, vagy a priqu flottában, hanem az egész szövetségben. Ráadásul a sanda vigyor az arcán mindig kihozza a legrosszabbat belőle.

- Nem tenne semmit, mert nincs miért. És ha tovább feszegeted a témát gondoskodom róla, hogy a calrasok egytől-egyig halottak legyenek. Barátom.

Jamik egyedül maradt a folyosón. És csak nézte a dühtől fortyogó alakot, ahogy a tanácsterem irányába halad. Halványan elmosolyodott. - Azt elhiszem. Barátom.

- A hajók hamarosan készen állnak arra, hogy felszálljunk velük, és megkezdjük a priqu hajó kiemelését. Így már nyugodtan tudjuk majd feldolgozni a vizet. - Weiss admirális elégedett volt a munkafolyamatokkal. A Nuntium és a többi földi hajó egyre tökéletesebb állapotba került, bár még szokatlan volt a legénység szemének, ahogy a szövet benövi a falakat, a mennyezetet és a gépeket.

- Még ezért tartozunk a priqunak - Felelte a valósághoz ragadva Huib. - És minél később kéri a viszonzást, annál nagyobb feladat lesz azt teljesíteni.

- Ne légy ilyen ünneprontó. Nem a hajóik reprodukálását kértük, csak a borítást, és néhány kiegészítést. - felelte töretlen örömmel Eric.

Mindenki tanulta az új technológia működtetését. A legénység az ideje nagy részét szimulációval töltötte, melyben napról napra nagyobb sikereket értek el.

- Üzenet érkezik az Altevem rombolótól! - szakította félbe a beszélgetést a kommunikációs tiszt. A holo-vetítőn megjelent a hajó parancsnokának holografikus képe.

- Mit tehetek önért Aiden parancsnok? - kérdezte Eric.

- Uram! A radarjaink egy közeledő objektumot érzékeltek. Meglehetősen lassan mozog, ám az iránya egyenesen erre tart.

- Miféle objektum? - kérdezte az első tiszt.

- Nem sikerült beazonosítanunk. A nagysága hozzávetőlegesen harminc kilométer átmérőjű. - felelte a hologram.

- Mégis mi az ördög lehet az? Meteor? - Találgatott Huib.

- Mennyi esély van. hogy a bolygóra jön? - kérdezte az admirális.

- A jelenlegi pályaadatok alapján az égitest a célja. Sebessége folyamatosan csökken, bár eddig is elég lomhán közeledett.

- Végezzenek el rajta egy mecha-scant. Ha lassul, nem lehet meteor - szűrte le a következtetést Eric.

- Miféle hajó lehet ekkora? A világunkba még hasonlóról sem tudok. Még a Zeus típusú rombolók is csak két és fél kilométer hosszúak. Pedig azok már valóságos szörnyetegek - felelte Huib.

- Akár mi is, ha ide tart, nem tartóztathatjuk fel. Beszélnünk kell a priquval. Fel kell készülnünk a fogadására. Reméljük, hogy nem akarnak támadni.

- Riss szerelmes az egyik földibe? - kérdezte mosolyogva Letor. - Azt hittem ahhoz szükség van bizonyos érzelmekre.

- Ne vicceld el! - adta már-már parancsba Ayne. - Folytasd, kérlek!

- Eddig még csak ennyi történt. De nekünk épp elég ahhoz, hogy kibillentsük a helyzeti előnyéből. - felelte Jamik. Mindenki elhallgatott. Ayne a gondolataiba mélyedt, és igyekezett tervet szőni a helyzet kihasználására, ahogy Jamik is tette. Letor még mindig csak mosolygott. Nem az ő asztala volt szövögetni, meg tervezgetni. Őt arra nevelte a priqu, hogy öljön, ha kell. Azokat a képességeit, hogy önálló akarata legyen, már saját maga fejlesztette ki. Így volt képes túlélni a kiképzést, ahol szuperkatonát akartak belőle faragni, de az önfejűsége nem tette ezt lehetővé. Nem ölthette magára a testőrség főnix páncélját, vagy a hadsereg hiéna sisakját. Soha nem is vágyott rá. Annak nem látta hátrányát, hogy megtanulta a fegyvereket kezelni, de nem érezte, hogy neki ez hivatása lenne. Mióta megismerte Aynet a Prentaba mentőakció során viszont úgy érzi muszáj a fegyverének a közelben lenni. Nem maga miatt. Mikor erre a gondolatszintre eljutott kissé kellemetlenül érezte magát. Miért is vállalta egyáltalán, hogy segít a nőnek? Nem a legenda miatt. Valami van benne, ami megfogta őt, és arra készteti, hogy vigyázzon rá. Mentse meg, ha kell, és akadályozza meg ha meggondolatlanságot akar csinálni. Még az élete árán is, ha erre kerülne a sor. Ez önmagában nem zavarta, hiszen erre tanították, és ez meg is ragadt benne. De más is hajtotta a nő épsége miatt. Mintha valami mocorogna a gyomrába amikor Aynere gondol.

Gyorsan elhessegeti a gondolatokat, és próbált a már kibontakozóban lévő tervekre figyelni, ám érezte, hogy az előbbi elmélkedéséből egy apró tüske benne maradt, ami nem engedte neki, hogy teljesen elszakadjon azoktól a bizonyos érzésektől.