***

– William? – kiáltott a női hang, ahogy benyitott a nagy fakeretes ajtón. – Merre vagy?

A napfény betöltötte az előszobát, így gyorsan becsukta az ajtót.

– William? Beszélnem kell veled! – mondta ismét. Biztosra vette, hogy itt kell lennie, hiszen nappal nem mehet sehova.

Belépett a dolgozószobába, legnagyobb meglepetésére egy egyenruhás alakot pillantott meg. Trevor volt az.

– Te mit keresel itt? – nézett Theresára a férfi meglepetten.

– Ezt én is kérdezhetném – válaszolt a nő.

– Elengedtek? – kérdezte ismét Trevor és a meglepett nőt leültette a kanapéra.

– Elengedtek? Kik? – értetlenkedett továbbra is.

– A nosferatuk – sóhajtotta Trevor.

– Te részeg vagy? – mérte végig Theresa és próbált tőle elhúzódni.

– William és én elmentünk az éjjel kiszabadítani téged – magyarázta Trevor.

– Engem? Honnan?

–A vámpíroktól!

– Várj! – állt fel a nő és mélyet sóhajtott. – William és én összevesztünk és  elutaztam New Yorkba a nővéremhez pár napra. Csak ma reggel jöttem vissza.

– New Yorkba? Szóval nem is voltál a városban?

– Nem. Hol van William? Beszélnem kell vele.

– Hát ez marha jó! – kacagott fel a férfi keserűen.

– Trevor mondd el, mi történt?!

– Azt hittük, elraboltak. Apád nem tudta, hova mentél és annyira evidens volt, hogy…

– Hol van William? Trevor, bökd ki végre!

– Náluk, a nosferatuk tegnap foglyul ejtették, mikor meg akartunk menteni…

– Ti elmentetek EGYÜTT, hogy engem megmentsetek? – kerekedtek nagyra a nő szemei.

– Bármilyen hihetetlen is, de sajnos úgy tűnik, egy célért harcolunk, plusz mindkettőnknek fontos vagy, így kénytelenek voltunk együtt működni. De sajnos a gyenge vámpírod húzta a rövidebbet.

– Akkor el kell mennünk és ki kell szabadítanunk őt! – mondta Theresa és már indult is az ajtó felé.

– Ácsi, ácsi! – kapta el a kezét Trevor. – Mondd kedvesem, te meg vagy húzatva? Nem megyünk sehová! William magának kereste a bajt, így neki is kell ezt megoldania. Odamennél és megöletnéd magad egy vérszívó miatt?

– Ő is megtette értem és most elkapták miattam.

– Úgysem tudják megölni – vigyorgott Trevor. – maximum kicsit megkínozzák. Nyugi, a vámpírok is elég hamar gyógyulnak.

– Ez egyáltalán nem vicces! – vágta oldalba a nő. – Nem hagyhatjuk a sorsára. Ha te nem jössz, megyek magam!

– Mi van ebben a vérszívóban, ami ennyire meghülyíti a nőket? – kérdezte Trevor.

– Jóság és önfeláldozás. Hibát követett el és vezekel is érte a saját akaratából, de mindig próbál másokat segíteni. Így volt ez az anyámmal és velem is. Tartozom neki ennyivel!

– Ostobaság! Nem tartozol neki semmivel! Örüljön, hogy egyáltalán szóba álltál vele!

– Trevor, kérlek, csak egy pillanatra láss tovább a saját haragodnál! Gondolkozz logikusan!

– Sajnálom, de semmi logikát nem látok abban, hogy kockára tegyem az életem egy vérszívóért! – makacskodott.

– Gondolj arra, mennyit tud az ellenségről. Ha nem is ugyanolyan vámpír, mint ők, mégis ismeri a szokásaikat, a gyengéiket és ő is ellenségnek tekinti őket. Szükséged van rá!

– Butaságokat beszélsz Tess. Nincs rá szükségünk. Se nekem se neked, ne legyél ostoba, mint Miss Elisabeth volt, mert úgy végzed, mint ő!

Azzal otthagyta a nőt és mérgesen becsapta maga után az ajtót.