Azzal felállt és izgatottan elindult.

– Kérlek, kövess! – torpant meg az ajtóban, mikor észrevette, hogy Theresa mozdulatlanul bámulja.

– Hova? – kérdezte a nő bizalmatlanul.

– Hogy megismerhesd Madison másik énjét.

Átmentek az egyik hálóba, ami William elmondása szerint hajdanán Madisoné volt, és megálltak a kandalló előtt. William gyakorlott mozdulattal megnyomta az egyik kőből készített angyalkát a kandalló peremén, amit díszítésnek hitt egy jó ideig. Ám Theresa legnagyobb megdöbbenésére a kőszerkezet hangos nyikorgással megmozdult és egy folyosó tárult a szemük elé.

– Fogalmam sincs, mi lehetett ez a hely, valamiféle titkos alagút, ami egy bunkerba vezet. Az egész a föld alatt helyezkedik el, és sehol sincs nyoma a birtok iratai között.

 Meggyújtotta az elemlámpát, ami a kandalló párkányán volt elhelyezve és Theresával a nyomában, elindult a dohos kőfallal keretezett folyosón, amit körös-körül pókháló borított.

Egy pár perces séta után egy szobához értek. William elővette a petróleumlámpát és meggyújtotta. A termet betöltötte a fény. Theresa jól láthatta, hogy mindent por és pókháló borít, szárított növények hevernek az asztalon, homályos üvegcsék és rengeteg papír szerteszórva, továbbá könyvek rendezetlenül.

– Mi ez? – kérdezte értetlenül a nő.

– Madison sötét oldala. Ami a naplóiból kimaradt – mutatott körbe, ám Theresa még mindig nem értette.

William az egyik kupac felé biccentett, ami az asztalon magasodott, majd előhúzott belőle egyet.

– Madison naplói – fújt rá a könyvre, a portól Theresának köhögnie kellett. – vagyis minden, amit nem a nagyközönségnek szánt. Azt hiszem, erről a helyről még a lánya sem tudott.

– Sajnálom, de még mindig nem értem.

– Tudom, Tess. Mondjuk azt, hogy ő volt az, aki az egész veszedelmet a városra hozta, aki miatt a nosferatuk ellepték Huntsville-t.

– Miért? Mit tett? – kérdezte izgatottan.

– Megpróbálkozott a lehetetlennel – válaszolta sejtelmesen William. – Mikor Elisabeth anyja a szülésnél meghalt, megszállottá vált és mindenáron fel akarta támasztani. Boszorkányokat hozatott, de miután ők nem tudtak segíteni, eszementen kereste a megoldást, a megfelelő varázslatot egész életében.

– Vagyis bolond volt. Ez nem újdonság – felelte Theresa csalódottan.

– Bolond volt, egy veszedelmes bolond.

Közben a nő kecses ujjaival végigsimított a poros könyveken, és leemelte a legfelsőt.

„ Kora reggel Madison intézője keresett meg s közölte, hogy urát az éjjel kegyetlenséggel meggyilkolták. Sietve felöltöztem és vele tartottam a birtokra, ahol a testet találtuk. Arccal a földön feküdt, a ruhája cafatokban lógott, a bőre tele volt mély karmolásokkal. Ember ilyet nem tehetett. A négerek rémülten jajongtak körülötte, s láttam az arcukon, hogy tudnak valamit. Az intéző megragadta az egyik asszonyt és odacipelte a színem elé, ahol térdre ereszkedett és zokogni kezdett.

– No, te kutya, mondd el, hogy mit láttál! – mordultam rá.

– Éjjel előjött a fák mögül a fenevad, egy hatalmas párduc és széttépte a gazdát! Aztán emberré változott és elment – mondta, miközben a szemei a rettegéstől kikerekedtek.

– Na persze! Te féleszű! Nekem akarsz te hazudni? – ragadtam meg dühösen a ruháját, mire még hangosabban kezdett nyüszíteni. – Én vagyok a rendőrfőnök! Egy fekete párduc, mi? Hol láttál te olyat utoljára? A dzsungelben, ahol a majmokkal együtt etted a banánt?

Ekkor valaki kiabálva tartott felénk és az intézőhöz kezdett beszélni. Láttam rajta a kétségbeesést, s a dühöt, ami egészen eltorzította az arcát.

– Megszöktek?! – üvöltötte az intéző.

– Úgy tűnik uram…

– Hogy történhetett ez? – s a botjával a mellette álló férfire csapott. – Azt mondja, az éjjel megszöktek a rabszolgák közül néhányan. Valaki segített nekik!

– Igen, már többen panaszkodtak a szomszéd birtokokról Az átkozott jenkik műve!”

– Ez hogy kerülhetett ide? Nem az ő írása.

– Ez a rendőrfőnök jelentése a haláláról… ezt én hoztam el a könyvtárból, miután visszatértem Huntsville-be – vallotta be bűnbánóan William. – Tudni akartam, mi történt vele. A maga által szított tűz perzselte meg. Jó tudni, hogy legalább néha igazságos az élet.

– Vagyis Trevor visszajött és megölte.

– Nem csoda azok után, amiket művelt vele. A helyében én is széttéptem volna.

– Még mindig nem értem, hogy kerülhetett képbe az anyám – sokáig gondolkozott, de nem akart összeállni a kép. – Mikor felhívott engem, kétségbeesetten kérte, hogy jöjjek haza, mert valamit talált és nem tudja megfejteni egyedül. Olyasminek kellett lennie, ami miatt ezek a szörnyek átváltoztatták. Hiszen pár perccel a hívás után támadták meg és sebezték halálra. De akkor… nem értem. Hiszen a testét a kórházba vittük, meghalt, eltemettük.

– Emlékszel, mit mondtam neked az átváltoztatásról? Valószínűleg először vért adtak neki és utána ölték meg. Így mikor felébredt, vámpírként tért magához.

– Uramisten! – sikított fel Theresa. – Hiszen ezért találta meg apa a sírt feldúlva! Igen, a karmolás nyomok, a ledöntött sírkő… – kezdett minden összeállni a nő fejében.

– Bizonyára így volt – értett egyet William.

– De mi lehetett az, ami miatt kellett nekik? – továbbra sem értette a leglényegesebb részt.

– Rátalált a varázsigére, ami kellett a nosferatuknak – csúszott ki William száján.

– Miféle varázsigére? – kérdezte a nő – És te ezt honnan tudod?

William mélyet sóhajtott, tudta, hogy be kell vallania az igazat. Azzal is tisztában volt azonban, hogy valószínűleg örökre elveszítheti Theresa bizalmát.

– Ismertem őt – vallotta be. A fejét leszegte, és nem mert Theresára nézni.

– Ismerted ŐT? – kérdezte a nő, szemét ellepték a könnyek. – Egy újabb hazugság?

– Megkeresett, a segítségemet kérte – dadogta William, de a nő szemében látott érzésektől nem bírta folytatni.

– Mióta ismersz, mindenben hazudtál nekem. Játszottál velem, William Taylor. Láttad, hogy milyen elszántan keresem a választ a kérdéseimre, és mindvégig tudtad? Miért hagytad, hogy ennyi időt elpocsékoljak? Nem kellett volna mást tenned, mint elmondani, hogy te tudod, mi történt vele!

– Sajnálom, Tess – suttogta a férfi, és nyúlt kétségbeesetten a nő keze után.

– Sajnálhatod is!

– Én csak téged akartalak megvédeni!

– Ehelyett belekevertél!

– Hagyd, hogy mindent elmagyarázzak – kérte kétségbeesetten.

– Hogy újabb hazugságokkal tömhesd a fejem? Nem akarom őket hallani!

Azzal a kezében levő könyvet a földre dobta, elindult vissza a szobába, majd át a folyosón az ajtóhoz rohant. A férfi hiába futott utána, már késő volt. A bejárati ajtó kitárult, a fény elöntötte az egész helyiséget. William megtorpant, hisz nem mehetett tovább.