***

Theresa felvette a naplót s elindult a kertbe, hogy folytatja az olvasást. Már nem sok volt belőle hátra. Elolvasta a részt, melyben Madison leírta, milyen volt Elisabeth temetése, s hogy ez milyen hatással volt későbbi életére. A férfi össze volt törve s megszállottan kereste a lánya gyilkosát. Közben említést tett újabb eltűnésekről, s célzott is rá, hogy tudja ki okozta Elisabeth halálát. A gondja meggyűlt a rabszolgáival is, hiszen azóta, hogy ott találta a lányát vérbe fagyva közöttük, lázadozni kezdtek ellene. Ismét elismerte, hogy jó ötlet volt a vaslánc.

A nő leviharzott a lépcsőn, s Trevorba ütközött. Mostanában egyre többször futottak össze, hiszen ő és Adam nagyon jó barátok lettek a közös munka során.

- Hoppá – mosolyodott el a férfi, s hófehér fogai elővillantak.

A nő kezében levő lapok szanaszét repkedtek a lépcső alján. Trevor lehajolt, hogy felszedje őket.

- Hova ilyen sietősen? – kérdezte, miközben gyűjtötte a kezébe Theresa jegyzeteit, s a naplót.

- Csak a kertbe készültem olvasgatni, most olyan szép napfényes idő van – felelte, mialatt elvette Madison naplóját Trevor kezéből.

A férfi még mindig a földön guggolt, mikor egy ismerős kézírás ütötte meg a szemét. Azt hitte fejbe vágták.

„Drága William,

Ma kimentem közéjük, míg apám a városban volt…”

- Valami baj van? – kérdezte Theresa a férfit, döbbent tekintetére célozva.

- Nem semmi – motyogta ő, mialatt a levelet a zsebébe gyűrte.

- Menjünk már, Trevor – lépett oda Adam és türelmetlenül nézte az óráját. – A főnök vár bennünket megbeszélésre.

- Megyek – kapta össze magát a férfi. – Viszlát Tess - azzal elsietett.

***

William feje zsongott az elmúlt éjszaka eseményei miatt. Fogalma sem volt, hogy mondja el Theresának, amit megtudott. Egyáltalán, hogy mondjon el neki bármit, mikor nyíltan közölte, hogy nem hisz a szörnyekben? Nem tudta, mit tegyen. Theresa élete veszélyben forgott. Lehet hiba volt, amit tett.

***

A lények könnyedén fellökték a csatornafedelet, s a felszínre szökkentek. Kinyújtóztatták elcsigázott tagjaikat, majd a fal mögé rejtőztek és figyelték, mikor közeledik áldozatuk. Ez volt az első támadásuk, mióta átváltoztatták őket. Arthur azonban részletesen elmondott mindent. Egy valamit kivéve…

***

Theresa Harris a polcokhoz lopakodott, s mikor senki nem figyelt, visszahelyezte a Madison naplót a helyére. A feje zsongott a sok információtól, a gondolatok csak úgy kavarogtak benne. Igyekezett rendet rakni a fejében, s rendszerezni, amit eddig kiderített. Ezek szerint akkorian rejtélyes támadások és eltűnések tizedelték Huntsville lakóit. Azonban senki sem látta az elkövetőket, akik a kivérzett holttesteken kívül nem hagytak más nyomot. A seriff részletes leírást adott minden eseményről, minden új gyilkosságról, de ő is tanácstalan volt. A másik szál, amin elindult, Madison és családjának története, ami tragikus véget ért Elisabeth halálával, aki szintén ennek a rejtélyes gyilkosnak az áldozata lett. Azonban nem értette mi volt az ok, az indíték. Nem volt kapcsolat az áldozatok között, nem volt rendszeresség vagy logika. Minden véletlenszerűen történt, s egyre gyakrabban. Ugyanúgy, ahogy a jelenben is megismétlődött. Vagy egy eszement őrült állt a történtek mögött, vagy valami olyan, amire gondolni sem mertek. Egy pár napos újság került a kezébe, miközben Williamre várt. A címlapon egy újabb eltűnésről adtak hírt, fényképet is mellékelve. A fiatal férfi mindössze 22 éves volt, egyetemista, jómódú szülők gyermeke.

- Szia – szólalt meg az ismerős hang a háta mögött. – Mit olvasol?

- William – nézett fel ijedten. – Csak a tegnapi újság. Egy újabb eltűnt fiú. Pár napja is olvastam egy másikról.

- Beszélnünk kell. – mondta William és a feszültség az arcára volt írva. Meg sem hallotta, amit a nő közölt vele. – Menjünk. Itt nem biztonságos.

Azzal megragadta Theresa karját és maga után húzta. A nő nem értett semmit, de azt leolvasta William arcáról, hogy valami fontosról van szó. A férfi nem látszott jókedvűnek. Kiértek az utcára, s William még gyorsabbra fogta lépteit. Theresa alig bírta követni. Mi lehet ilyen sürgős?

- William – kiáltott utána. – Lassítanál?

Ekkor zörejt hallott a háta mögül, ahogy megfordult, valami iszonyatos magasodott föléje. Bőre halvány volt és nedves, fülei hegyesek, orrlyukai nagyok. Hatalmas agyarai kilátszottak a szájából, nyál csorgott le róluk. Az ujjai éles karmokban végződtek, ahogy Tess rájuk nézett, eszébe jutott anyja sírköve. Vajon vele is ez a valami végzett? Theresa a legszívesebben sikított volna, de egy hang sem jött ki a torkán. Azt sem tudta eldönteni, hogy egyáltalán emberrel, állattal, vagy miféle szörnnyel kell szembesülnie. Kétségbeesetten körbenézett Williamet keresve, de a férfi nem volt sehol. Elfutott volna, itt hagyva őt ezzel a förtelemmel? Szép kis lovagot sikerült kifognia... A rém mélyen ülő szemeivel a nőre nézett, és egyfajta bizarr, mégis elégedett mosoly ült ki az arcára. Lassan megindult felé. Theresa rohanni kezdett, nem érdekelte, hogy hova, csak futott, amerre a lába vitte. Soha életében nem félt még így. Egyetlen dolgot szeretett volna: életben maradni. Minél jobban rohant, annál közelebb érezte a nyomában a szörnyet. Tudta, hogy hiába menekül, üldözője sokkal gyorsabb nála. Eszébe jutott a kicsi kocsma a szomszéd utcában. Ha sikerülne addig elérnie... ez az izé talán nem merészkedne tömegbe, emberek közé. Theresa elfutott a szemeteskonténerek mellett, befordult a sarkon, nem vette észre az előtte álló alakot, akiről úgy pattant a földre, mint egy labda. William? Nézett fel reménnyel teli szemekkel, de amikor meglátta, hogy egy másik szörnybe ütközött, aki igencsak hasonlít az előzőre, kihalt a remény tekintetéből. Amire üldözője odaért, egy harmadik is előmászott a konténerek mögül. Az ő arca valahonnan nagyon is ismerős volt, de kellett néhány másodperc, amire rájött, hogy honnan. Beugrott a pár napja olvasott újságcikk az eltűnt fiúról. Ő volt az. Hiába volt arca torz, mint a többi szörnyé, Theresa ráismert.

- Megvagy kicsike! Arthur büszke lesz ránk! - röhögött az üldöző. Tehát emberek. Akármennyire is ijesztőek, emberek! Bekerítették Tess-t, egyre közelebb araszoltak hozzá. Most már tudta, hogy hiba volt belefolyni ebbe az egészbe. Hogy lehetett ilyen ostoba, hiszen annyian figyelmeztették! És most itt a vége. Ugyanúgy végzi, mint az anyja.

- Hozzátok! - parancsolt egyikük a többire.

- Azt jobb lesz, ha elfelejted barátocskám! - szólalt meg egy ismerős hang a semmiből. Tess rögtön tudta, hogy ki az, tehát mégsem hagyta cserben!

A lények egy kicsit összezavarodtak a nem várt látogatótól, de rögtön támadásba lendültek. Egyikük a férfire vetette magát, hatalmas karmait az arcába mélyesztette, csúnya sebet hagyva rajta. Mielőtt a második ütést is bevihette volna, William egy karót kapott elő a kabátjából, és a szörny mellkasába szúrta. Még felüvöltött, mielőtt elporladt. Theresa elképedve figyelte a történéseket, csakúgy, mint a másik kettő. Fogalmuk sem volt, hogy kivel van dolguk, Arthur azt mondta, hogy sima ügy lesz. Hát nem az! Nagyon nem az! Az újságból ismerős a levegőbe ugrott, és William mögött ért földet. Rohanni kezdett felé, karmaival úgy hadonászott, akár egy őrült. A férfi felkapott egy csatornafedelet, és pajzsként használta. Hihetetlen ereje volt a szörnyetegnek, de a tömör fémmel nem tudott mit kezdeni. William nyugodt maradt, csak a megfelelő pillanatra várt, hogy elkaphassa támadóját. Amikor a szörny meg akarta harapni, belekapaszkodott mindkét állkapcsába, és egy hirtelen mozdulattal leszakította a felsőt. Csak akkor vette észre, hogy baj van, amikor megfordult. A harmadiknak sikerült ugyan elvennie a kedvét a harctól, de attól nem, hogy a feladatát elvégezze. Amíg az előző lény lefoglalta, ő hosszú karmaival belemarkolt Tess húsába, és futásnak eredt vele. William tudta, hogy túl sok energiát elhasznált ahhoz, hogy utolérje ellenfelét, de nem hagyhatta, hogy elrabolja a lányt. Megfogta a csatornafedelet, összegyűjtötte minden erejét, és eldobta, mint egy frízbit. Félt, hogy Theresának baja eshet, ha elvéti a célt, de tudta, hogy ha nem cselekszik, olyan dolog történhet vele, ami rosszabb a halálnál. Hihetetlen sebességgel indult meg a diszkosz egyenesen az utolsó szörny irányába, a lény megérezte a veszélyt, még hátranézett, de reagálni már nem tudott. A csatornafedél úgy vágta le a csúf fejet, akár egy szamurájkard. Néhány métert gurult még az úton, mielőtt elporladt. A férfi letörölte a vért az arcáról, az előbb szerzett sebe már csaknem begyógyult.

A földön térdelő nőhöz rohant, az ölébe emelte, s mint a szél, olyan gyorsan a Madison birtokra iramodott vele. Bezárta az ajtót, Theresát egyenesen a nappaliba vitte, és a kanapéra fektette.

- Jól vagy? – kérdezte. – Nem esett bajod? – azzal a nő testén lévő karmolásokat vizsgálta.

A vér már alvadóban volt, de így is csábította az illata. Azonban erőt vett magán, s az aggodalma most az egyszer erősebbnek bizonyult, mint a vágya. Theresa arcára érzések sokasága volt írva a rémülettől, a hitetlenkedésen át az undorig. Williamnek fogalma sem volt, mit mondjon, hogy kezdjen bele.

- Letépted a fejét! – zokogta és értetlenkedve nézett a férfira. – Puszta kézzel. Hogy voltál rá képes? Mi vagy te?

- Theresa nyugodj meg, kérlek – próbálta csitítani William.

- Nem értem. Hogy lehetséges ez?

- Mindent elmagyarázok, csak nyugodj meg.

- Mik voltak ezek? – hüppögte a nő – Egyiküket láttam pár napja az újságban. Akkor még ember volt. Ő is eltűnt.

- Theresa fel kell készülnöd arra, amit most mondani fogok neked. Készen állsz? – nézett mélyen a szemébe, s olvasni próbálta a jeleket.

- Mi vagy te? – a szemei tágra nyíltak a félelemtől. – Láttam a sebet az arcodon és aztán már nem volt ott. Hogyan lehetséges ez?

- Gyorsabban gyógyulok, mint az emberek – hangzott az őszinte válasz.

William már tudta, hogy nincsen visszaút. El kell mondania az igazat Theresának. Azonban még mindig teljesen tanácstalan volt a hogyant illetően.

- Mint az emberek? – ismételte a nő. – Nem tudom felfogni, amit láttam. Nem értem.

- Theresa, akik megtámadtak, vámpírok voltak – sóhajtotta, és nagyon nehezére esett beszélni.

Visszagondolt egy hasonló beszélgetésre több mint százötven évvel korábban egy Elisabeth nevű nővel, s elszorult a szíve. Joga van ezt tenni?

- Vámpírok? – kacagott fel szinte már hisztérikusan a nő. – Vámpírok… hát ez nagyon jó!

- Theresa kérlek - csitította William. – Kérlek, próbáld meg elhinni.

- Vámpírok nem léteznek, William.

- De igen – állt fel a férfi. Már tudta, hogy képes lesz rá. – Éppen itt áll egy előtted.