8. fejezet - Az Excalibur ereje

Lassan lépkedve sétáltak vissza a múzeumhoz, ami épp akkor nyitott ki. Angela volt az első látogató. A pénztárnál megvette a jegyeket, majd elindult a terembe, oda ahová Christen vezette. De nem maradtak egyedül, mert a teremőr ott lépkedett mellettük, és figyelte a lány minden mozdulatát.

Christen persze nem zavartatta magát, odarepült a kardhoz, ami egy szikladarabból állt ki, és azt nézegette.

Angela is odasétált, és elolvasta a kard alatti szöveget. - Arthur király Excaliburjának hiteles másolata. - Christenre pillantott, de nem mert hangosan megszólalni, ezért a gondolatain át beszélt. - Ezért jöttünk ide?

- Igen – felelte az angyal. - Ha ki tudod húzni a kardot innen, akkor a mentális erőd már megfelelő.

- Kihúzni? Akkor elvisznek a rendőrök.

- Mentálisan Angela! Mentálisan!

- Mentálisan – dünnyögte a lány, és egy mély levegőt véve, a kardot nézte, és minden erejével rákoncentrált.

Percek teltek el, de nem történt semmi. A teremőr már türelmetlennek látszott, és krákogott, mint aki sokat dohányzik, és ez megzavarta a lányt.

- Ne figyelj semmi másra! - mondta Christen. - Most nem létezik más, csak a kard.

Angela így is tett, és egy idő után a kard megmoccant, de csak egészen picikét. Ettől felbuzdulva a lány még erősebben összpontosított, és ekkor az Excalibur hirtelen kipattant a sziklából.

A teremőr ijedten ugrott hátra, majd megragadta Angelat, és őt is hátrább húzta, miközben a földön heverő kardot bámulta.. - Atya ég! Mi történhetett? - nézett körbe idegesen. - Szellemek járnak erre? Ilyen még sosem történt. Jobb, ha kimegyünk innen – dadogta rémülten.

Angela nem ellenkezett, hagyta magát a folyosóra rángatni, közben pedig teljesen ledöbbent a saját tettétől. Sosem hitte volna, hogy ilyesmire is képes. Olyan érzése volt, hogy mindez nem is ő, mintha valaki az ő testében művelné mindezt, mintha kívülállóként látná saját magát. Azt is alig hallotta meg, hogy a portás az igazgatót hívta, majd a rendőrséget. Egyszerűen képtelen volt másra gondolni, csak arra, hogy sikerült.

Christen is hasonlóan érezhetett, mert csodálattal nézte a lányt. A tekintetében ott bujkált az elismerés, mintha csak azt mondta volna, hogyha eddig volt is benne kétely, most már elhiszi, hogy valóban Angela az, akire az égieknek szükségük van. De nem akart komplikációt maguknak, ezért a kijárat felé vette az irányt, intve a lánynak, hogy kövesse. Angela azonban nem tudott láthatatlanná válni, így sietve elfutni sem, pláne mert az ajtót is bezárták míg a rendőrség meg nem érkezik. Igen, ezt a lány sem szívesen akarta megvárni, azonban a portás olyan erővel beszélte rá, hogy képtelen volt ész érveket találni a menekülésre.

Christen a szemeit forgatta, és a fejére mutogatott. - Használd a gondolataid erejét!

Angela bólintott, és azonnal a lehetőségeit mérlegelte. Látta, amikor a portás a zsebébe rakta a kulcsot. Legelőszőr is azt kellett valahogyan megszereznie úgy, hogy senki ne vegye észre. Figyelte a két férfit, és a megfelelő pillanatra várt, közben pedig a gondolataikat hallgatta.

- Ennek is pont velem kellett megtörténnie. Itt állok egy szellemmel a nyakamban.

Angela erre elmosolyodott, és inkább a kulcsra koncentrált, majd mikor elérkezettnek látta az időt, a gondolatain át kihúzta azt a portás zsebéből, és a padlón lévő szőnyegre engedte. Ezután a folyosó ellenkező irányába pillantott, és az egyik képet képletesen meglengette. Amikor a kép megmozdult, a két férfi ijedten nézett össze, és lassan, bizonytalanul, félelemmel telve indultak a folyosó vége felé.

Angela nem ment utánuk, csak lehajolt a kulcsért, felvette, és az ajtó felé hátrált, majd mikor a férfiak kellő távolságba értek, a lehető leggyorsabban az ajtónál termett, kinyitotta és rohant kifelé a szabadba. Nem nézett hátra, csak futott-futott vagy három saroknyit, míg el nem ért egy beugrót. Onnan nézett hátra, és mikor látta, hogy nem követik, ámulva fordult a körülötte röpködő Christenhez. - Ezt nem hiszem el!

- Pedig elhiheted- felelte az angyal mosolyogva. Mentálisan elég erős vagy már. Azonban ez még nem minden.

- Nem? - ámult el Angela.

- Az igazi excalibur Londonban van egy márványkőben. Nem is az nehéz, hogy kihúzd onnan, hiszen azt már nem Merlin varázsolta bele, hanem az emberek tették oda. A nehéz az, hogy a kard csak akkor engedelmeskedik neked, ha méltó vagy rá. Olyan erővel bír, hogy csak annak válik könnyűvé és kezelhetővé, aki erre megfelel.

- Értem – nyugtázta a lány. - Na de, hogyan jutok el Londonba? Nem utazhatok el most azonnal.

Christen a fejét rázta. - Még korai lenne, még meg kell erősítened magadat, és a hitedet is. Inkább menjünk haza.