Nyolc óra is elmúlt már, mikor Angela reggel kimászott az ágyból. Még számára is furcsa volt, de egyáltalán nem érzett álmosságot, pedig alig aludt az éjjel. Várta az aznapi új képességeket, amiket még felfedezhet magában. Ám előtte mindenképp szüksége volt némi koffeinadagra, hogy jobban oda tudjon figyelni Christenre. Fogta is magát, és a konyhába sétált, a néma angyallal a háta mögött. Ám az ajtóban megtorpant, mert Darel ott ült az asztalnál Melániával, és békésen kávét iszogattak. Angela azonnal vissza akart fordulni, de tudta, már túl késő, mert azok ketten már észrevették.
Darel azonnal felállt, és a lány elé sietett. Tekintetét végigpásztázta rajta, és szeme megállapodott Angela fedetlen combjain. - Micsoda fogadtatás – suttogta felcsillanó szemmel, a kezét nyújtva a lánynak. - Tarts velünk!
Angela nem értette, hogy az anyja miért nem szól, miért nem reagál a férfi szinte otthonias viselkedésére. Viszont ismét érezni kezdte azt a különös erős vibrációt, amit a koporsónál előző nap. A démon megpróbálta a hatása alá vonni, és a lány csak ekkor kapott észbe, hogyha nem figyel, ismét csapdába esik. Így azonnal levette a szemét Darelről, és az anyjára nézett. - Anya?
Melania odafordult a lányához, de nem őt, hanem a démont figyelte, olyan eszeveszett vágyakozással, ahogyan még sosem tekintett férfira. A levegő is izzott, szinte tapintható volt a szenvedély, a vágyakozás ereje.
Angela felsóhajtott, és Christen nyugodt arcát szemlélte, miközben alig bírt úrrá lenni testének feltörő vibrálásán. - Miért nem figyelmeztettél?
- Mert vártam, hogy magadtól észrevedd, és érezd – felelte az angyal teljesen higgadtan.
- És akkor most mit csináljak? - tárta szét a karját a lány.
- Döntsd el te!
- Nos – szólt közbe Darel. - Ha lehetne egy javaslatom, tedd ugyanazt, amit az anyád. Add át magad a vágy hullámainak.
Angela nem nézett a démon szemébe, mert tisztában volt vele, hogy előző nap is ez volt a baj. A hullámzástól pedig Christen szavai jutottak eszébe, amit a tengerről mondott, így Darel vágykeltő szenvedélye nem talált utat hozzá. Melaniahoz azonban egyre inkább. Az asszony tekintetben már jócskán, és egyre átszellemültebben lobogott a tűz, amint csábítóját nézte.
Angela tett még egy utolsó kísérletet, hogy visszahozza, bár nagy eredményre nem számított, amíg a démon a közelben van. - Anya! Anya, figyelj rám egy kicsit!
Ám Melania nem tért magához, egyre mélyebbre merült el, és már nem csak a tekintetet lángolt, de már a teste is izzadt a forróságtól.
Angela megrázta a fejét, és még egy utolsó pillantást vetve Christenre, Darelhez fordult, akarattal kerülve a tekintetét. - Jobb ha eltűnsz innen.
- Ugyan miért? - incselkedett a démon, miközben egyre közeledett a lányhoz. - Csak nem félsz tőlem?
- Tőled? Ne viccelj! Csak azt akarom, hogy menj el, és hagyd békén az anyámat és engem!
- És miért tenném ezt? Mit ajánlasz cserébe?
- Azt, hogy nem öllek meg.
Darel felnevetett, de olyan hangosan, hogy a hangjától szinte visszhangzott a lakás. Kezeit beletúrta sűrű, sötét hajába, és olyan élvezettel pillantott Angelara, mintha a vágyát megszemélyesítő dolgot látná. És valójában így is volt, mert még soha senkire nem vágyott úgy, mint rá. - Édes vagy, mint a cukor. A legszívesebben azonnal megkóstolnálak, lenyalnám rólad az összes védőburkot, ami körülvesz, aztán megmutatnám, milyen is az igazi lánglobbanás.
- Na persze – fintorgott a lány. - Azt el tudom képzelni.
- Nem! Te azt nem tudod elképzelni sem, mert ha eltudnád, akkor már rég forrna a véred, és elepednél egyetlen csókomért.
Angelanak kezdett elege lenni, mert nem tudta, hogy mi az a határ, amit még elbír, és mi az, amit már nem. Nem akarta feszegetni a húrt, ezért inkább az anyjához ment, karon ragadta, és elindult vele a nagyszoba felé. Félúton azonban visszafordult. - Tűnj el! Tűnj el, különben rád uszítom az angyalsereget. - Mindezt teljesen spontán, gondolkodás nélkül mondta, amitől nem csak a démon nézett furcsán, de még Christen is. Mindenesetre a hatás megvolt, mert Angela alig ültette le az anyját a szobában az ágyra, már hallotta is becsukódni a bejárati ajtót. De fel csak akkor lélegzett, mikor Christen bólintással jelezte, hogy a terve sikerült, mert Darel elment. Azt hitte, hogy Melania, mint ő is előző nap, majd lassan észhez tér, mikor már nem lesz a démon hatása alatt. Így nem foglalkozva Christen még mindig döbbent és különös tekintetével, átment a saját szobájába, hogy felöltözzön. Kivett a szekrényből egy sötétkék felsőt, és egy fekete nadrágot, majd intett Christennek, hogy forduljon el. És mikor az angyal ezt megtette, Angela sietve magára kapkodta a ruhákat, hogy aztán visszatérve az anyja szobájába, megnézze, hogy észhez tért -e már. Ám Melania még mindig ugyanúgy ült ott, mint ahogy a lánya odahelyezte. Angela csak ettől lett igazán ideges. Odalépett az anyja elé, és megpróbált a szemébe nézni, de az asszony tekintete csillogva a messzeségbe révedt. - Mi van vele? - kérdezte Christent ijedten. - Olyan, mintha...
- Elkábították volna – fejezte be a gondolatmenetet az angyal.
- Na ne! - A lány dühösen húzta össze a szemöldökét. - Azt hittem, hogy elintézed, hogy mindig vigyázzon rá valaki, hogy egy ujjal se érhessenek hozzá.
- Senki sem ért hozzá.
- Jaj, Christen! Te is tudod, hogy értem. Nézz rá! Teljesen meg van babonázva. Azonnal szólj az őrangyalának, hogy jöjjön le hozzá, és egy tapodtat se mozduljon mellőle! És ugyanezt tedd Dorinaval, és Kevinnel is!
Alig mondta ki az utasításokat, egy fehér szárnyú, fiatal őrangyal szállt le a plafonon át a szobába, és várakozóan a lányra nézett.
- Ő Milan, édesanyád őrangyala – közölte Christen. - Gondolom tudod, hogy az ereje...
- Tudom! - felelte Angela, a tőle szokatlan határozottsággal. - De az alapvető védelmet el tudja látni. Nem igaz? - Ezt már Milantól kérdezte.
- De igen – felelte a fiú, aki kinézetre sem lehetett több húsz évesnél, ám komoly , megfontolt angyalnak látszott. Szinte hidrogénszőke haja volt, a szemei égszínkékek, a tekintete lágy. Szimpatikus volt, és még annál is több, mert Angela jónak érezte, nagyon jónak.
- Ezt használhattad volna akkor is, mikor reggel felkeltél - bökte oda Christen. - Meg sem érezted Darelt.
- Tudom! - fintorgott a lány, főleg, mert az angyal megint a gondolataiban olvasott. - Még nem megy tökéletesen, de igyekszem.
- Igyekezhetnél jobban is. - Bár Christen hangja nem volt mérges, mégis érezni lehetett belőle a haragot. Angela rámeredt, mire az angyal széttárta a karját. - Nincs sok időnk, ezt te is tudod.
A lány erre már nem felelt, csak odaguggolt az anyja elé, és megfogva a fejét, kényszerítette, hogy ránézzen. - Anya! Hallasz engem? - és mikor Melania erre sem reagált, Angela behunyta a szemét egy pillanatra, majd összeszedve minden erejét, egy pofont adott az anyjának.
- Hú! - hátrált meg hirtelen Milan, Christen azonban továbbra is csak nyugodtan figyelte a jelenetet.
Melania ekkor magához tért, és értetlenül meredt a lányára. - Mi? Mi az? - kérdezte dadogva. - Mi történt? - és az arcához nyúlt, hogy megsimogassa. - Te pofon vágtál?
Angela szeme kikerekedett a zavartságtól és a lelepleződéstől. Fogalma se volt, hogy mit mondhatna, mivel védekezhetne. - Nem... nem úgy van, ahogy gondolod.
- Nem? - állt fel Melania, szinte sértődötten. - Megütötted az anyádat? Hogy tehetetted ezt?
- Anya, én nem... Nem úgy...
- Tényleg nem? - Melania hangja fenyegető volt, haragos, de nem szólt többet, csak odament az ajtóhoz, kinyitotta, és kifelé mutatott. Majd mikor Angela szomorúan elhagyta a szobát, hangosan becsapta mögötte az ajtót.
- Hát ezt nem így képzeltem – dünnyögte a lány már odakint.
- A helyedben én is ezt tettem volna – nyugtatgatta Christen, de Angelat ez cseppet sem vigasztalta.
- Ha időben szólsz, megakadályozhattam volna.
- Ha megérezted volna a gonoszt, megakadályozhattad volna – rebbent fel az angyal.
- Kösz! - Angela elfintorodott, majd magához véve a pénztárcáját, kilépett a szobából.