- Nem, nem úgy van, ahogy gondolod – próbált védekezni Angela, és elcsodálkozva rajta, hogy egyiküknek sem tűnt fel, hogy nincs is nála telefon.

- Nem kell szégyenkezni – intette le az anyja -, mert jó, ha egy ilyen tragédia után van valaki, aki támaszt és vigaszt nyújt. Csak kár, hogy eddig eltitkoltad - azzal lezártnak tekintve a témát, Melánia magára hagyta a fiatalokat.

Angela lopva Christenre nézett, aki alig bírta visszatartani feltörni készülő nevetését, mikor megpillantotta a lány szenvedő, tehetetlen arckifejezését. Nem is foglalkozott vele, csak visszament a szobába. Dorina azonban megelőzte, és barátnője elé vágva berohant, hogy Kevinnek is elmesélje az egész sztorit. Mire Angela helyet foglalt az ágyon, Kevin is tudott mindent, és egy cinkos mosollyal nyugtázta a helyzetet. A lány azonban nem foglalkozott vele, csak az idegen hazavezető angyalt kereste a szemével, de sehol sem látta. Megnyugtatta a tudat, hogy az égiek megkapták az üzenetet, és tolerálták a döntését. Úgy érezte, hogy az Úr vele van, és meghallgatja. Ez pedig megerősítette a hitét.

- Hány éves? - törte meg a beállt csendet Kevin.

- Kicsoda? - kérdezte Angela, mint aki ott sincs.

- Hát a barátod.

- Ő? Hát...

- Közel háromszáz – súgta Angela fülébe az angyal.

- Úgy huszonhat- huszonnyolc körül – felelte a lány, tudomást sem véve Christen szavairól.

- Hú, nem öreg hozzád egy kicsit?

- De, úgy 275 évvel – vigyorgott az angyal, mint akit ez az abszurd helyzet nagyon jól elszórakoztat.

- Nem hiszem, hogy számít a kor – dünnyögte Angela, csakhogy mondjon valamit.

- Hol ismerted meg? - szállt be a kérdezősködésbe Dorina is.

- Ó, hát csak úgy az apám révén.

- És hogy néz ki? Helyes?

Erre a kérdésre Angela habozás nélkül tudott felelni. - Igen, az.

- Mégis, milyen? - tudakolta Dorina, majd türelmetlenül odavágódott barátnője mellé. - Jaj, ne kelljen már minden szót harapófogóval kihúzni belőled.

Angela felsóhajtott, majd odafordult az angyal felé, aki addigra már odaszállt az ablakhoz. - Hogy hogyan? Magas, mint a nyári, messzi felhők, izmos, mint egy megmászhatatlan kőszikla. Az arca markáns, mégis kedves és szép. A haja sötét, mint az ében, a tekintete pedig egyszerűen elvarázsoló. A szeme több színben játszik, hol zöld, hol kék, hol szürke. Nem is tudnám pontosan megmondani. Az érintése pedig olyan, mint hideg napokon a meleg nyári szellő.

- Vaó! - ámult el Dorina, és úgy nézte barátnőjét, mintha csak egy idegent látna. - Te aztán nagyon belezúgtál.

Angela fülig pirulva hajtotta le a fejét, és esetlenül vállat vont. - Kérdeztél, én pedig feleltem – mondta szinte flegmán, de a szíve olyan hevesen dobogott, hogy biztos volt benne, Christen is hallja.

És az angyal hallotta is, ahogy látta a szemek mélyén rejtőző őszinteséget is. Biztos volt benne, hogy a lány pont így érez, és ettől az ő vére is lüktetett.