3. fejezet - Christen

Sötét volt már, mikor Angela felébredt. A szemeit dörzsölgette, és próbálta felidézni magában az aznap történt eseményeket. Az űr még ott tátongott benne, ám mintha kicsit kisebb lett volna az által, hogy rájött a helyes útra. Mégsem volt nyugodt, ezért felkelt, és hogy kicsit felüdüljön, a fürdőszobába ment. Csak ott jött rá, hogy nem látta Christent. Vissza is fordult, de az angyal nem volt a közelében. Nem értette, hogyha egyszer az őrizetére küldték, akkor miért nincs mellette. Végül is mindegy volt, hiszen odafent bizonyára tudják, hogy mit miért tesznek. Így hát vállat vonva becsukta a fürdő ajtaját, és miután sietve levetkőzött, beállt a tus alá, hogy lemossa magáról az aznapi port és fájdalmat. Ám amint megeresztette a vizet, egy sötét hajú  fej kukkantott be a zuhanyfüggönyön át, és őt nézte.
Angela felsikoltva próbálta eltakarni meztelen testét, és mikor felismerte Christent, hirtelen nekivágta a kezében lévő szivacsát. - Tűnj el innen! Kifelé!
A szivacs átesett az angyal fején, és a zuhanykabin padlóján landolt. Christen teljes nyugalommal nézett utána, majd kíváncsian pásztázta végig a lány egész testét. - Miért ilyen szégyenlősek az emberek? Hiszen csupaszon lettek teremtve – közölte, majd leplezetlenül bámulta a csupasz, formás testen végigfutó apróbb és nagyobb vízcseppeket.
Angela egészen a falhoz húzódott, és kezeit még mindig ott tartotta maga előtt, mégsem tudott tenni semmit sem, az angyal kutató és átható pillantásaival szemben. Össze kellett szednie magát ahhoz is, hogy egyáltalán meg tudjon újból szólalni, és a hangja ne hasonlítson egy hisztis libáéhoz. - Menj már ki! Szeretnék lezuhanyozni, de amíg így bámulsz, nem tudok.
- Miért nem? - A kérdés olyan ártatlannak hangzott, hogy Angelanak olyan érzése támadt, mintha ebben a helyzetben nem is Christen, hanem ő lenne a hibás.
- Mert... mert szégyellős vagyok. Az égre Christen, hisz férfi vagy!
- Férfi? Én angyal vagyok Angela - felelte, de aztán mégis visszahúzta a fejét, azonban nem ment el. Angela a zuhanyfüggönyön át is látta a körvonalait, de próbált nem foglalkozni vele, csak gyorsan lefürdött, majd maga köré tekerve a törölközőt, elsietett Christen mellett, a szobájába. Szeretett volna átöltözni, de az angyal ismét ott lebegett felette, és nézte.
- Christen! - szólt rá a lány, szinte könyörögve. - Kérlek! Szeretnék felöltözni.
- Akkor öltözz.
- Hogyan, mikor megint engem nézel. Legalább fordulj el!
Christen tekintete nevetett, de azért szófogadóan hátat fordított a lánynak, ám nem állta meg, hogy közben ne beszéljen. - Az emberek a szégyenlősségük miatt fognak bajba kerülni. Könnyen legyőzhetik őket ez által.
Angela a szemeit forgatta, miközben sietve magára kapkodta a pizsamáját, de megszólalni csak akkor mert, mikor már elkészülve az ágyba bújt, és a nyakáig húzta a takarót. - Kész vagyok.
- Szuper – felelte az angyal, majd odarebbent a fotelhoz és leült.
Csend lett, és Angela úgy érezte, hogy nagyon magányos. Legalább Kira vele lenne, akivel mindig jókat beszélgettek elalvás előtt. De nem volt, és a csend egyre mélyebb és sűrűbbé vált. Hiába próbált meg elaludni, sehogy sem jött álom a szemére. Így végül odafordult Christen felé, és őt tanulmányozta. Még jól emlékezett rá, mikor először látta az angyalt, és már akkor is teljesen lenyűgözte, csak kicsit másként. Christen olyan volt, mint egy harmincas férfi élete teljében. Sötétbarna haja folyton kócos volt, mélyen ülő szemei igazán markánssá varázsolták szabályos, szép arcát. Magas, izmos teste – ebben Angela teljesen biztos volt – megmozgatná minden nő fantáziáját. A tekintete ámulatba ejtően tiszta volt, a színe pedig meghatározhatatlan, mert egyszer kék, máskor zöld, néha pedig egészen szürkének hatott. Órákig el lehetett volna nézni. És csupán a sötétbarna, már-már feketének tűnő szárnyak utaltak arra, hogy egy nem mindennapi férfi, hanem egy megbízható, erős angyal. Az ő angyala.

Másnap reggel, mikor Angela kinyitotta a szemeit, majdnem felsikoltott ijedtében, mikor megpillantotta Christen arcát, közvetlenül maga előtt. Az angyal ott lebegett felette hason fekve, és őt nézte, de olyan közelről, hogy szinte összeértek.
- Mit csinálsz? - kérdezte a lány, mikor már megjött a hangja.
- Nézlek.
- De miért?
Az angyal szórakozottan megkoppintotta a lány orrát. - Tudod, hogy az arcod teljesen szabályos?
- Tessék? Értetlenkedett Angela, ám Christen nem zavartatta magát, ujjait végighúzta a lány ajkán. - A szád puha és rózsaszín.
Angelát váratlanul érte a lágy érintés, és Christen selymes ujjai égették a bőrét.
- Az orrod arányos, és sima – folytatta az angyal, miközben az ujjait tovább húzta a lány arcán, mígnem a szeméhez ért. Akkor elvette a kezét, és a tekintetével simogatta tovább. - A szemeid olyanok, mint a derült égbolt, egyszerűen csodásak.
Angela nem tudott megszólalni, érezte, ahogy elárasztja egész lényét valami furcsa melegség. Egyre szaporábban lélegzett, és a tekintetét képtelen volt levenni az angyalról.
Christen is érezte ezt, és a lány gondolataiban olvasva rájött, hogy emberi mércével mérve, most nagyot hibázott, hiszen a viselkedése olyan volt, mintha közeledni akarna. Hallotta Angela szívének heves dobogását, érezte testének vibrálását, és látta szétnyíló ajkait. Ezért hirtelen a magasba emelkedett, majd visszaszállt a fotelba. Nem akart rosszat, csak szerette volna felfedezni Angelaban azt a valakit, akire az egész földnek szüksége volt. De ennél jóval többet látott, azt is, amit sosem gondolt. Meglátta Angelaban a nőt.
A lány az első döbbenet után felült az ágyon, és megdörzsölte a szemeit. Pillantása az órájára esett, és rájött, hogy az iskola már régen elkezdődött. Úgy döntött ki is hagyja, és már nem megy be az aznapi órákra, inkább az anyját hívja fel, hogy értesítse a tegnap történtekről. Bár már előző nap szólnia kellett volna neki, de nem volt hozzá sem kedve, sem ereje. Most azonban már nem halogathatta tovább, ezért lassan kisétált a szobából, és a telefonhoz lépett. Azonban hiába tárcsázott, a vonal túlsó végén, senki sem vette fel a kagylót. Ezért aztán visszaindult a szobájába, hogy felöltözzön, ám alig tett két lépést, mikor csengettek. Sietve megfordult, és mielőtt Christen akár megszólalhatott volna, szélesre tárta az ajtót.