Angela elindult arra, közben pedig ismét az emberekre koncentrált, hogy hallja a gondolataikat. Nagyon tetszett neki ez a „játék”, az egyike volt azoknak, amit igazán élvezni tudott, de csak addig, míg Christen rosszallóan a fejét nem rázta.

- Amit most csinálsz, az az emberek fejében kutatás, a titkaik feltárása. Nem szép dolog.

- Nem? - gondolta a lány, de hangosan nem merte kimondani, nehogy bolondnak nézzék, hogy magában beszél. - Nem erre tanítottál?

- De igen. Ám ha már élvezettel teszed, nem tanulás vagy a szükség vezet. Így pedig már nem ugyanaz.

- Jól van na! - Angela a salátabárba érve, rendelt magának egy gusztusos majonézes salátát, majd leülve az egyik asztalhoz, türelmesen várakozott, és körbe-körbe nézett. Nehezére esett megállnia, hogy ne használja a legújabb képességét.

Ezt látva, Christen odarebbent a szemben lévő székre, és leülve rá, próbálta elkapni a lány tekintetét. - Jó vagyok?

- Ja – felelte Angela, oda sem figyelve.

- Érzed?

A lány csak ekkor jött rá, hogy it is akar az angyal, ezért lehajtva a fejét, behunyta a szemeit, és koncentrált. Mikor megérezte a Christenből áradó fényt, bólintott egy alig észrevehetőt. De az angyal nem volt elégedett.

- Ha ránézel valakire, érezned kell, hogy gonosz -e. Olvasnod kell a gondolataiban, és blokkolni a sajátjaidat. Ha erre nem vagy képes, sebezhetővé válsz. Ne vedd félvállról ezt, mert az idő szorít, és még nem tudsz mindent.

- Jó – suttogta Angela.

- Valóban?

- Igen! - Ezt már kicsit hangosabban mondta, mire többen odafordultak felé. A lány hirtelen észbe kapva elővette a telefonját, és a füléhez tartotta. - Igen, megértettem – szólt bele.

- Remek – nyugtázta Christen, és a sótartóra mutatott, ami az asztal közepén állt. - Nézz rá, és húzd közelebb!

Angela értetlenkedve elmosolyodott, majd a sótartóra nézett, és megfogva közelebb húzta magához.

Az angyal fáradtan felsóhajtott, és felállva a lány mögé szállt. - Most direkt próbálsz felidegesíteni?

- Miért, lehet?

- Nem!

- Jól van, de nem mondtad, hogy hogyan is csináljam.

- Akkor most figyelj, és koncentrálj!

- Igenis! - Angela letette a telefonját, majd a sótartót nézte, mindhiába. Úgy tűnt, hogy annak esze ágában sincs megmoccanni. Hiába koncentrált rá erősen, a szemét is lehunyva, semmi sem történt. A lány ekkor felsóhajtott, és kinyitotta az egyik szemét, de csak a salátástálat látta maga előtt, amit a kiszolgáló olyan észrevétlenül rakott le elé, hogy észre sem vette. - A falatokat is varázsoljam a számba? - kérdezte a gondolatain át, mire Christen nagy szárnysuhogások közepette felszállt a plafonra, majd vissza a székre. De a lány már nem figyelt rá, mert a saláta látványa egészen lenyűgözte, és csak ekkor eszmélt rá, hogy mennyire éhes, így hát sietve nekiállt enni. Élvezte az intenzív ízeket, a saláta friss ropogósságát, a tojás zamatát.

Christen az asztalon könyökölve nézte Angelat, és képtelen volt a tekintetét levenni a mozdulatairól, az arckifejezéséről. Olyan élvezettel evett, mintha az valami nagy boldogságot okozna neki. Nem értette, hisz ő még sohasem evett, így fogalma sem volt róla, mi is lehet benne annyira különleges, hogy az emberek képtelenek élni nélküle. Olyan furcsa volt számára ez a világ, mert annyira különbözött az övétől, mégis volt benne valami egészen vonzó.

Miután Angela jól lakott, várakozóan Christenre nézett, az pedig ismét a sótartóra mutatott. A lány szófogadóan hunyta le a szemeit, és újból koncentrálni kezdett, hiába. Ekkor az angyal egy tollat húzott ki a szárnyából, és azt tette az asztalra a lány elé. Angela felsóhajtott, majd ismét lecsukta a pilláit, és atoll egyszer csak megmozdult. Persze a kívülálló legyinthetett rá, hogy biztosan a szélmozgás miatt, ám a toll olyan nyílegyenes irányt vett Christen felé, mintha valami odahúzná. És mire Angela kinyitotta a szemeit, a toll már ott hevert a földön, az angyal lábainál.

- Sikerült – nyugtázta Christen megkönnyebbülten. - Most pedig a sótartó.

A lány bólintott, majd némi koncentrálás után a sótartót is megmozdította a gondolatain át. - Azta! - mondta ki hangosan, de mikor rájött, hogy megint magában beszél, sietve felállt, és kiment a helységből. Biztos volt benne, hogy odabenn mindenki őrültnek nézi, így jobbnak látta, ha nem hívja fel magára a figyelmet, még ennél is jobban.