9

Az ítéletvégrehajtó tag megérkezett. A ketrec rácsait súrolva elindult jobbra s körbejárta azt, majd ugyanígy téve a másik irányba. Ami engem illet, én minden egyes alkalommal megpróbáltam a zárkám túloldalán maradni, mindig a legtávolabbi távolságra támadómtól. Miután az kétszer körbement, megállt a bejáratnál, s felém fordult. Szemeiből szinte sugárzott a vágy, hogy engem minél hamarabb és minél élvezetesebben fölfaljon. Pofáján valami nyálszerűség csorgott lefelé, melyet rövid időközönként letörölt a melső lábával.  Ki tudja, mikor evett utoljára, s most én leszek a lakomája.

-Minél kevesebbet izegsz-mozogsz itt nekem, minél kevésbé ellenkezel nekem,  annál hamarabb leszünk túl  az egészen. – jött ki éles fogai között az érdes hang.

Nekem egyáltalán nem volt kedvem hamar túl lenni az egészen, sőt, hogy megvalljam az igazat, egyáltalán nem akartam túl lenni rajta. Megpróbáltam megcsípni a kezemet, hátha csak álom az egész, de  legnagyobb sajnálatomra erős fájdalomként éreztem kezem fején  saját csípésemet.   

Azt hittem, hogy most azonnal kinyitja halálketrecem ajtaját, s azonnal nekilát, hogy engem elevenen elfogyasszon. De nem, azt hiszem, nem akarta nekem megtenni ezt a szívességet. Nem, kell a show a nézőknek is. Had élvezzék egy kicsit ők is, amint vergődök félelmemben. Melső lábát lassan felém tolva ismét közeledett hozzám. Odapréseltem magam a rácshoz, még levegőt is alig mertem venni. Csupán néhány centiméter választott el engem éles karjaitól.  Ellenfelem egy apró lépést tett jobbra, mire én testemmel balra húztam magam. A következő másodpercek gyorsan zajlottak. A lassú mozdulatok felpörögtek. A pók meglepő gyorsasággal próbált meg engem kezei közé kaparintani. Hol a lábamat érintette meg, hol pedig a kezeimen szereztem sérüléseket, amint utolsó pillanatban kirántottam magam. Ekkor jött a döntő pillanat, melyben ugyanis nem bírtam elég gyorsan elhúzni magam. Éles karmai a gégémet találták el, de szerencsére még ekkor is el tudtam menekülni. Ösztönszerűen nyúltam a sebhez, s akkor vettem észre, hogy a kezem tiszta vér. Az agyamban éreztem az erős, lüktető fájdalmat, s azt, hogy az erőm lassan, de biztosan elhagy.

 Végem van.

Ebben a pillanatban hangos nyikorgással megnyílt a bejárati kapu, s a termet uraló síri csöndet hangos morajlás váltotta föl. Mindenki a betoppanó személyre szegezte tekintetét.

Az engem támadó pók is megtorpant, s nekem hátat fordítva kíváncsian bámult az ajtó irányába. Ezzel időt nyerve kicsit össze tudtam szedni magam. A terem forgott körülöttem, csak homályosan láttam. Szemeimet megerőltetve egy karcsú testű, de izmos, elegánsan mozgó hangyát pillantottam meg, amint a nézők között biztos léptekkel közeledik a döntőbíróság asztala felé. Az arca valahonnan ismerősnek tűnt...

„ Elnézést kérek a mélyen tisztelt döntőbíróságtól a zavarásért. – szólalt meg mély, határozott hangon. –Királynő... Nagyon sajnálom, hogy feladatomat ez alkalommal nem száz százalékos pontossággal tudtam végrehajtani. Felség... már megbocsásson, hogy egy ily kis alattvaló, mint én, meg merészeli kérdőjelezni felséged döntését, de jó okom van kijelenteni, hogy az ön által elítélt egyén ártatlan, azonnal szabadon kell bocsátani! Engedje meg, hogy mindent megmagyarázzak!

-Hangya Feri, hol a csudában volt idáig? Mivel nem kaptunk semmiféle életjelt magától, s ez a személy önkéntesen be akart hatolni a védvonalaink mögé, a legrosszabbakból kellett kiinduljak. Magyarázatot várok, mégpedig azonnal!

Hangya Feri! Hát persze, ezért volt ismerős rögtön. Hangya Feri emberi alakjából átváltozva hangyává állt előttünk.

-Királynő – szólalt meg újra Hangya Feri- Mindent meg fogok magyarázni, de attól tartok, ez alkalommal négy szem közt kell beszélnem felségeddel! Mégpedig halaszthatatlanul!

A királynő arca elszürkült, másodpercnyi néma csönd után a lehető legkomolyabb arckifejezéssel a termet megtöltő sokasság felé fordulva megszólalt.

-A végrehajtó bizottság azonnali hatállyal berekeszti gyűlését. Az ügy  lezárva, az elítélt fölmentve az ítélet alól. Kérem, mindenki hagyja el a termet a lehető legrövidebb úton és legrövidebb idő alatt! Elsősegélynyújtó brigád, lássák el a sebesültet! Az ítéletvégrehajtó tagot kérem, fáradjon  a királyi konyhába, ahol személyes vacsorai meghívásnak tehet eleget!

A nézők tömege kíváncsian nézett egymásra, miközben lassan, de biztosan elhagyta a termet. Amint a királynő életmentő szavai tudatododtak agyamban, minden elhomályosult előttem, s azt hiszem, elvesztettem az eszméletemet.