7

Nem kezdtem el azon gondolkozni, hogyan fogok bejutni a hangyákhoz. Fogalmam , sőt ötletem sem volt, hogyan kezdjek neki.  Nem beszélve arról, hogy először meg kellett találjam az innen lefelé vezető utat. Megpróbáltam lenntről követni a vártól elvezető utat, s ennek alapján kis habozással  balra indultam el. Jó ideig haladtam, mikor az eddig hátam mögött elhelyezkedö erdő kiszélesedett, majd teljesen elállta az utamat. Nem volt más választásom, vissza kellett forduljak. Ugy tűnik, ez egy jól megtervezett útszakasz lehet, ami hozzátartozik a várvédelmi rendszerhez.  Immán a másik irányba haladva rövidesen elérkeztem egy pontra, ahonnan már hallani véltem az út, vagyis az úton haladók zaját. Erőt vettem magamon, s magabiztosan, bennem rejlő félelmemet mélyen magamba rejtve rátértem az útra, ahol már százak, sőt ezrek haladtak egy bizonyos cél felé.  Elindultam jobbra, hogy megkeressem a sor végét, amikor a sor minden szó és mormogás nélkül kettévált, s így beállhattam oda, ahol éppen voltam. Ezzel bizonyára egy jópár órát megspórolva.Ilyen az én világomban még álmomban sem fordulna elő. Az emberek inkább kiabálnak, veszekednek, a törvény elé állítanak valakit, minthogy szó nélkül maguk elé állítanák a másikat egy hosszú sorban.  Szépen lassan, de ütemesen haladtunk előre.  Senki nem szólt hozzám, nem kérdezte, ki vagyok és mit akarok, de éreztem a sok kíváncsi, s igen, némely igen  szúrós tekintetet a hátamon, amint némán engem bámulnak. 

A nap már teljesen a csúcspontjára ért, amikor elérkeztünk arra a pontra, hogy a bejárati kaput is tanulmányozni tudjam. Az őrök még mindig mozdulatlanul álltak a helyükön, pedig már ebből a távolságból észre kellett volna venniük , hogy egy idegen is bebocsátásra vár. Rohamosan közeledtünk a bejárat felé. Még öten voltak előttem. Semmi különös sem történt azon kívül, hogy itt mostmár nagyobb követési távolságot tartottak az érkezők. Megpróbáltam mindent ugyanúgy csinálni, mint az előttem haladók. A hangyák egymást követve egyesével lépték át a kaput, aztán mely jobbra  mely balra fordulva folytatta útját. Szinte remegtem a félelemtől, alig birtam lábaimat kordában tartani. A következő  én vagyok.  A két őr közé értem.  Azt gondoltam, most biztosan megállítanak, s kérdőre fognak. Legrosszabb esetben azonnal lefognak, s valamilyen börtönbe záratnak.Mit is mondjak akkor nekik?! Azt, hogy jöttem megmenteni a világot? Ezt még jómagam sem voltam képes elhinni. Vagy azt, hogy segítségre van szükségem, mert azt sem tudom, hogy hol vagyok, s mit akarok itt? Nem hiszem, hogy sokat javítana a helyzetemen.  Semmi. Semmi ilyen nem történt. A két katona továbbra is mozdulatlan maradt. A mozgás legapróbb árnyalatát sem vettem észre rajtuk. Még akkor sem, amikor hirtelen mindkettő egyszerre megszólalt. Tizenhárom. Megtortantam egy röpke kis időre. Ezt most nekem mondták?  A következő pillanatban már meg is világosult az agyam. A hegy tetejéről láttam, amint a jövevények céltudatosan haladnak előre, s mindenki pontosan tudja, melyik belső kapun kell áthaladniuk. Fönnt nagyon furcsának találtam az egészet, most viszont már mindent értettem. Az őrök mindenkinek mondanak egy számot, amely alapán az alattvalók folytatni tudják az útjukat. Tehát a szám 13 is egy kaput jelezhet.  Ránéztem az előttem álló bejárati ajtóra, de azon semmi féle számozást nem találtam.  Talán a tizen harmadik kaput kell vegyem?  Más választásom nincs, próbát kell tegyek.

Nem akartam feltűnőséget kelteni, így gondolkodás nélkül indultam el jobbra. Egyik bejáraton  sem láttam számozást, sőt még a megkülönböztetés legkisebb jelét sem. Megkérdezni sem akartam senkit, hisz itt minden kapunál őrök álltak, s nem akartam fölöslegesen magamra hívni a figyelmet. Elérkeztem a tizenharmadik kapuhoz. Megfigyeltem, hogy a többi hangya céltudatosan közeledik a bejárathoz. Amikor már a közvetlen közelében van, az őrök egyszerre dobbantanak a kezükben levő óriási bottal, ami egy középkori lándzsára emlékeztetett, s erre kinyílik a kapu, mely legalább háromszor olyan magas volt, mint ők maguk. Amint az érkezők belépnek, az ajtó azonnal bezáródik mögöttük. Tehát  így kell tennem nekem is. Közelebb léptem az őrőkhöz, de a helyett, hogy dobbantottak volna, fölemelték szerszámukat s keresztbe tartották előttem. A lándzsák olyan hosszúak voltak, hogy fölértek a kapuk legfelső  szegletébe. Átmérőjük pedig olyan, hogy csodára méltó volt, hogy egyáltalán a kezükben tudták tartani. Borzalmasan erősek lehetnek ezek a katonák, ha így föl tudják emelni.

 Az ajtó nem tárult fel. Rendben, akkor nincs más választásom, ki kell tárjam előttük, hogy fogalmam sincs arról, hogy melyik a tizenhármas kapu. Talán ők majd segítenek.

-Hallo, nekem a tizenhármas számot mondták a kinti kapuőrök, segíteni tudnának esetleg, hogy most hová kell menjek?

Semmi választ nem kaptam. A katonák azt a benyomást tették, mintha nem is hallották volna a kérdésemet. Rezzenés nélkül tartották az orrom előtt a vaslándzsákat.  Miután megismételtem, immán hangosabban és tagoltabban, s akkor sem volt rá semmi reakció, azt a döntést hoztam, hogy visszamegyek a bejárathoz, s a másik irányba próbálkozom. Azt hiszem, jobb lesz nem erősködni.

Szinte rohantam visszafelé, magamban rettenetesen örültem, hogy ezt is megúsztam élve. A szemem sarkából figyelve, hogy nem jön utánam senki, lassan megnyugodtam.  Amint visszaértem a kezdeti kiindulópontomhoz, kissé lassítottam a lépteimen, s újra kezdtem a számolást. egy; kettő; ...öt; ...tíz; tizenegy; tizenkettő; ... .

Hoppá. Itt már nincs több ajtó. Az út tovább folytatódott, de a falon már nem voltak bejáratok. Most mit csináljak? Már szinte föladtam minden reményemet, s vissza akartam fordulni, amikor valami furcsát vettem észre a fal mellett. Két ör állt ott, de ezek nem egy óriási kaput őriztek, hanem valami olyan előtt álltak, aminek mivoltát  először  nem is tudtam meghatározni, mivel a testükkel csaknem teljtesen eltakarták. Az egész úgy nézett ki, mint két falhoz állított szobor, amik egy egy ólomkatonát jelképeznek.  Én a nagy kapukra összpontosítottam, nem csodálkozok rajta, hogy nem láttam azonnal. 

Az elözö példát követve közelebb léptem a katonákhoz, s amikor már szinte a testükhöz értem, hirtelen félreléptek, s a mögöttük rejlö apró kapu kitárult elöttem. Gyorsan beléptem, s rögtön a hátam mögött be is zárult. Innen már nem volt visszaút.