Öt

 Ahogy teste a földre ért, a lelke azon nyomban elhagyta azt. Látta maga felett a meztelen testét, a ledobott ruháit, Köpcös kéjsóvár tekintetét, ahogy a melleit nézi. Sötétség szállt a Völgyre, és fentebb szállni nem tudott pár lépés magasságnál. A Völgy nem csak a testet, a lelket sem ereszti, állapította meg. Az erdő sötétje egyre nyomasztóbb lett, A fák törzsei emberszerű vonásokat vettek fel, az ágaik fenyegetően mozogni kezdtek, mintha groteszk karok lennének, akik agyon akarják zúzni őt.

Fekete szárnyú holló repült felé, kecsesen, magabiztosan. A Lebbenő Fátylak Útja fehér márványlépcső felől szállt alá. A Holló szemei igézőek voltak, szinte beszippantották.

A fejében valamilyen mély, ősi hang szólalt meg:

Lásd, milyen ez az út, hogy ne bánd a bukásod.

A holló szemei egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, először akkorák voltak, mint két gomb, majd mind két tányér, aztán tovább nőttek ház méretűvé, majd akkorák lettek, mint a völgy, végül olyan óriásivá váltak, hogy ők lettek az egész világ.  A látomás elkezdődött.

Legalább húsz lépés hossz és ugyanilyen széles medence szélén állt a lány. Olyan tizenhat év körüli lehetett, hosszú, fekete haját kibontva hordta. Fehér fátyolruhája kiemelte vonzó alakját. A medence víz fölött gőzpára volt látható.  Egy  középkorú , kopasz férfi élvezettel lubickolt a vízben.

Végigmérte a lányt, aki láthatóan meg volt ijedve. Zavarodottan nézett hol lefelé, hol félszegen a férfira.

A férfi közelebb úszott hozzá, majd a medence szélébe kapaszkodva lágy, szelíd hangon beszélni kezdett.

- Üdvözöllek, te gyönyörű teremtés. Bíztam benne, hogy a Köpcös csak a legszebbeket engedi fel ide, és lám, milyen jó ízlése van a vén kéjencnek.  A nevem Rewach, az Uralkodó ajtónállója vagyok.  Hogy hívnak, kedvesem?

- Angeja a becsületes nevem – válaszolta remegő hangon a lány.

- Nagyon szép neved van, kicsi lány. Nyugodj meg, én nem vagyok olyan durva és faragatlan, mint odalent a Köpcös.

A lány szemeibe könnyek szöktek pusztán a név hallatán.

-Örülök neki, hogy megismerhettelek. Meglátod, jól döntöttél, hogy feljöttél ide. Itt meg fogod kapni mindazt, ami az Uralkodó asszonyainak jár, a legszebb ruhákat, a legfinomabb parfümöket, a legpazarabb lakomákat, saját szolgálólányt, ékszereket és bármit, amit csak megkívánsz.  A Völgy odalent: a Pokol. Most elérted a Paradicsom kapuját.

Angeja beleborzongott, amikor belegondolt, hogy amiről Rewach beszél, az valószínűleg szóról szóra igaz. Annyi év szenvedés, nélkülözés és nyomor után most végre minden vágya teljesül, az ára pedig... az ára magas, de hát már nem fordulhat vissza.

A férfi mézes hangon folytatta:

Csak gondolj bele, minden, amire vágytál, most a tiéd lehet. A bőröd a legfinomabb tejben fürdetheted, a legszebb nyakláncot és fülbevalót hordhatod, az udvari szabók olyan ruhát készítenek neked, amilyet csak megkívánsz. Tudnod kel, hogy az első lépés az én medencébe vezet. Én döntöm el, kinek nyitom ki az uralkodó kapuját, azért volnék ajtónálló, ugyebár.

Gyere, dobd csak le azt ruhát, és bújj ide hozzám, szépségem.

Angeja lassú mozdulatokkal vette le a ruhát. Ahogy meztelenül megállt egy pillanatra a medence előtt, és a férfi felfalta őt a tekintetével, végleg eltört valami a szívében.  Úgy érezte, akármit  is vesz fel ezután, örökre meztelen marad.

Elnyomott magában minden tiltakozást, még a könnyeket is magába fojtotta. Nem láthatja senki, hogy sír. Úgy érezte, innen már nem nehéz semmi, egy tárgy lett, engedelmes szolga, aki azt teszi, amit parancsolnak neki.  Talán meg kellett volna vetni magát, de inkább közönyt érzett, ahogy a medencébe csobbant a férfi mellé.  Nem is őt csókolta vadul ez meztelen kopasz férfi, csak a testét.  A teste nem ő, a lelke elbújt a szíve mélyén, és olyan picivé húzta össze magát, amilyen picivé csak tudta.  Tompaság szállta meg, érezte, hogy fájnak a mellei, ahogy markolássza őket ez a  mézes hangú undorító alak,  olyan távolinak  és  ködösnek tűnt az egész, mintha csak egy rossz álom lenne.  A férfi lágy hangon becézgette, ahogy beléhatolt, szelíd bókjai és a rettenetes fájdalom szinte kettéhasította a lelkét. Úgy érezte, mélyebben van, mintha a völgy legmélyén lenne.

Szíve nem volt már, a mellkasában nem érzett mást, csak egyetlen lüktető, izzó fájdalmat, mait legszívesebben egy késsel kivágott volna magából. Nem tudta eldönteni, melyik volt fájdalmasabb és megalázóbb együttlét, a Köpcössel  vagy  Rewachhal, de egy idő után már nem is érdekelte. Még két próbán kell átmennie, mielőtt az uralkodó teljes jogú ágyasa lehet  -tudta meg fülébe lihegő Rewachtól. Rewach ezután teljes erővel  magához szorította, és beléélvezett. Ordítása sokáig visszhangzott a fürdőben.