Három

Igoj, a vén erdei remete minden naplementekor elsétált a falu szélére. Az erdő sűrűjében lakott, az állatokkal aludt, haját és szakállát soha nem vágta le. Egyetlen koszos köpenye volt, nem hordott sarut. Vén, cserzett bőre tele volt sebekkel és kiütésekkel. Egyetlen foga sem volt már.  Görnyedt hátú, járni is alig tudó vénember volt, akiből mégis sugárzott valami tiszteletet parancsoló, belső erő.

Olyan kéttucatnyi falusi ment ki ezen az este a beszédét hallgatni. A legtöbben túl fáradtak voltak az ilyesmihez az egész napi robot után, és Tog papjai sem nézték jó szemmel, ha valaki efféle  őrült beszédet hallgat.

Igoj soha nem kezdett el magától beszélni. Kérdezni kellett tőle, amire aztán hosszasan válaszolt.

A tömeg hallgatott egy darabig, egy tizenéves suhanc kérdezett egyet, amire sokan felnevettek.

-Ki a bolond ember, Igoj?

-Kiváló a kérdés, kölyök. Kit tartatok bolondnak? Természetesen engem, csakis engem. Menjetek haza és kérdezzétek meg az otthoniakat, ki itt a bolond? Azt fogják válaszolni, Igoj, az a vén öregember, aki az erdőben lakik, ő itt a bolond, mi mind normálisak vagyunk. Kérdezd meg a Tog papot, kérdezd meg a Botosokat vagy bármelyik parancsnokukat, mind ugyanezt mondaná. Még maga az Uralkodó is azt válaszolná, láttam már pár furcsa alattvalót, de az Igoj messze bolondabb mindegyiknél.  Ha egyszer eljuttok az Uralkodóhoz, kérdezzétek meg, ki az az Igoj.  Ha valaki, hát ő igazán meg van róla győződve, hogy bolond vagyok. Az Uralkodó felajánlott nekem mindent, amire ember csak vágyhat, mesés vagyont,  cicomás palotát, tucatnyi ágyast és olyan hatalmat, ami csak keveseknek adatik meg a Birodalomban.

-Hazudsz, vénember –kiabált oda valaki. Igoj ügyet sem vetve rá folytatta.

-Csak a bolond ember él az erdőben, egyedül, állatok között, nincstelenül, amikor ezt ajánlják neki. Csak a bolond ember jön vissza a Völgybe, miután sikerült feljutnia a fénybe, ezt gondoljátok. Pedig elárulom nektek,  csak egyvalaki nem bolond itt, és az én vagyok.

A tömegből többen hangosan felnevettek.

-Bolondok vagytok mind, olyan bolondok, hogy még azt sem veszitek észre, hogy a völgyből van egy negyedik út is.

-Negyedik út? Te tényleg bolond vagy, Igoj!

-Bizony, van egy negyedik út, és ti olyan bolondok vagytok, hogy észre sem veszitek, hogy mind azon jártok! Olyan bolondok vagytok, hogy még azt is elhiszitek, a Lebbenő Fátylak Útja és az Engedelmesek Útja kivezet innen. Rá sem kell lépni ahhoz, hogy lássa az ember a végét, csak a bolondok nem nyitják ki a szemüket.

-Elég legyen, Igoj!

-Olyan bolondok vagytok, hogy a legtöbben még azt sem hiszitek el, hogy én végigjártam a Bátrak Útját és azért jöttem ide vissza, hogy elmondjam mindenkinek, induljatok el rajta most. Ne késlekedjetek, mert nem a Botosok és a Völgy tart  titeket fogságban. Ti tartjátok fogságban saját magatokat!

A tömeg egyre hangosabban tiltakozott. Egy hang egyszer csak túlharsogott mindenkit:

-Miféle negyedik útról beszélsz, Igoj?

-Végre egy értelmes kérdés. Talán te nem is vagy annyira bolond, mint a többi. A negyedik utat úgy hívják, a reménytelenek útja a halálba. Ezt az utat járjátok mind. Tudjátok, hogy A Völgyből nincs szabadulás. Tudjátok, hogy itt csak a robot, a kín és megalázás jut osztályrészetekül.  A Völgyből végül a halál vezet ki, onnan már nincs tovább szenvedés. És ti ezen az úton jártok, fejetek lehajtva, bele sem gondolva abba, hogy mit tesztek valójában.  Magatokat veritek a Botosok képében, magatokat dolgoztatjátok halálra a földeken, magatokat alázzátok meg nap mint nap.  Őrzőitek két tévutat is építettek nektek. Mivel szeretik, ha megalázzák lányaitok és asszonyaitok, valamint élvezik a női test örömeit, megépítették a Lebbenő Fátlyak Útját.  Úgy van megalkotva, hogy elcsábítsa a női szívet, de ennek az útnak a végén csak összetört, kiégett ágyasok sírnak a párnájukba temetkezve. A szolgaságból való kitörést ígéri, de csak még nagyobb szolgaságba vezet – nem csak a Test válik szolgává, hanem a Szív is.
Ahhoz, hogy teljesen ki tudjanak titeket zsigerelni, verőemberek kellenek nekik. Az Engedelmesek Útja a verőemberek utánpótlására való. A szív szolgaságának  férfi módja ez, a parancsok vak követése, bármi is legyen az.  Parancsra ütni a sajátjaidat, és azt várni, ez vezet ki a Völgy poklából – ezt csak a bolond hiszi el. Nemesek ágyasává és játékszerévé válva szabadságot keresni, csak a bolond hiszi, hogy sikerülhet. Szolgaként felkelni minden nap, szolgaként élni minden nap, szolgaként lefeküdni minden nap, szolgaként lélegezni, szolgaként enni, szolgaként szeretni, szolgaként gyermeket nemzeni, szolgának felnevelni őket, szolgaként megöregedni és végül szolgaként meghalni – nincs ennél bolondabb dolog, amit ember csak tehet.

Törjetek ki a bolondok ketrecéből, és induljatok el a Bátrak Útján.  Tudom mit tartatok róla- aki nem a szakadékba zuhan  nappal, azt éjjel felfalják a farkasok. Nem ígérem, hogy könnyű lesz.   Csak az lesz képes végigjárni, aki egy pillanatra sem adja fel. De induljatok el, mert még ha oda is vesztek, úgy mentek a halálba, hogy nem bántok majd semmit. Szabad emberként  meghalni – nincs ennél több, amire az ember vágyhat.