Hét

A holló szemei a világmindenség méretéről összezsugorodtak akkorára, amekkorák eredetileg  is voltak. A nő lelke lágyan lebegett a völgy felett, alant látta, ahogy a Köpcös vonszolja az erdőbe testét. Árnyékvilágnak tűnt a Völgy valósága.

Könnyed, felszabadult érzés volt lebegni a világ felett. Megszűnt minden aggodalom, minden félelem, minden megalázottság. Nem fájt Köpcös kegyetlensége, nem érezte a gyermeke miatti aggódást sem, nem érezte a fájdalmat Angeja sorsa felett sem – olyan békés és meghitt volt minden. Hosszan megpihent, betöltekezett ebben a sosem érzett nyugalomban.

- Most már eleget pihent a lelked ahhoz, hogy jöjjön a következő kép – mondta a Holló.

- Kérlek, Holló, ne mutass többet Angejáról, a szívem megszakad, amikor látom a fájdalmát.

- Még látnod kell róla néhány képet, de most valami egész mást mutatok neked.

A Holló szemei újra betöltötték  a világmindenséget.

Vézna, apró fiúgyermek játszott a kert végben a homokkal meg a bogarakkal. Szép nyári délután volt, lágy szellő csiklandozta meg a veteményest. A kisfiú már nagyon várta az apját haza,  egész délután egy homokvár építésével volt elfoglalva és most végre kész lett. Úgy szerette volna megmutatni az apjának művét, szerette volna, ha az apja büszke lenne rá.

Megtört járású, szomorú arcú apja végre közeledett felé. Ő elébe rohant, egész lényét átjárta az az őszinte öröm, amit csak a gyermekek képesek érezni.

A nőnek ismerős volt a gyermek arca. Hosszas gondolkodás után rájött, honnan,  beleborzongott, amikor rájött, hogy ki ez a gyermek.

-      -Mi történt vele, hogy ilyen kegyetlen, kiégett ember lett? – kérdezte a hollót.

-      -Tényleg tudni akarod? – kérdezte sokat sejtető hangon a holló. - Nem lesz kevésbé fájdalmas, mint Angeja története.

-      -Ne, most nem akarom, túl nehéz már így is a szívem – esengett a nő. – ------Holló, annyi kérdésem van most.

----      Tudom, gyermekem.

-      -Érzem, hogy te meg tudod válaszolni őket.  Hol vagyok most? Mi történik velem? ÉS egyáltalán, te ki vagy, Holló?

-      -Az, hogy én ki vagyok, most nem fontos. Majd megtudod, ha eljön az ideje. Nem a helyes kérdéseket tetted fel, ezek mind kevésbé lényeges.   Ami tényleg fontos, az az, hogyan lehet kijutni a völgyből.

-      -És hogyan lehet kijutni a Völgyből?

-      -      Az utak természetében van a kulcs, gyermekem – de még nem állsz készen rá, hogy befogadd az igazságot.

A holló még egyszer körbenézett a tájon. Hatalmas, szinte az egeik érő, hófödte jéghideg hegyek takarták el a völgyet, amit beterített a sűrű, feketéllő erdő. A fák mindegyike groteszk pózokban megmerevedett fává változott emberekre hasonlítottak. A völgy közepén, egy gyomos tisztaságon egy hatalmas tölgyfa terebélyesedett. Ez a fa minden más fához képest óriásira nőtt. A törzse emberi arcra hasonlított, két hatalmas ága volt jobb és baloldat, mintha csak karok lennének. Döbbenetes erő sugárzott belőle, ami befagyva állt a völgy szívében…

A tölgyfa törzséből lassan folyt le egy kis csepp víz, mintha csak könny csordult volna ki a szeméből.