1. fejezet

A Nap már elvonult a nyüzsgő város felől és folytatta az útját a csillagtengeren. A Hold, mint mindig, most is követte. Mint egy kísérteties árny, ezüstfénnyel borította be Budapestet.

            Puha kezeivel végigpásztázta az épületeket, az öreg szobrokat, abban reménykedve, hogy talál valamit. Bármit, amivel elütheti az idő végtelenségét. De nem talált semmit. Hiába is várt, bárhogy is bosszankodott, nem történt semmi. Csalódottan repült tovább. Vetett még egy pillantást a városra.

            Az utcák kihaltak voltak. Csak a szél táncoltatta a föld felett a síró, színes leveleket. Bárhogy is ellenkeztek szegények, a szél a legsötétebb árnyékokba hurcolta őket, eltűnve a világ szeme elől. A házak fekete ablakokkal tekintettek egymásra, csendben, nem törve meg évszázados hallgatásukat. Pedig tudnának mit mesélni. Amit az egyszerű emberek kattogásoknak és morgásoknak hallanak, az az épületek halk melódiái voltak. Nem csoda, hogy makacsságukban és kirekesztettségükben csak nématanúként tekintenek a világ történetére.

Pedig a Hold szívesen hallgatta volna őket. Megoszthatnák történeteiket, a látottakat, a magányukat.

- Kéééreeeem!- verték vissza az épületek zöme a hangot. A Hold megtorpant és a kiáltás irányába nézett.

Három ember állt az egyik sarkon nem messze egy kisvárosban.

- Mi van te?- vigyorgott az egyik, odahajolva a középsőhöz, akit a társa fogott le hátulról.  Felemelte jobb karját és adott egy öklöst a pasinak. A szerencsétlen csak azért nem esett el az ütés erejétől, mert hátulról biztos kezek tartották.

- Na? Még mindig nincs?- kérdezte az, aki lefogta.

- Kérem…- az alak nem tudta folytatni a mondandóját, mivel megint kapott egy adagot. Megszédülhetett, vagy a kérdező fáradhatott bele az egészbe, mert a fogvatartott férfi végigcsúszott a lábuknál a sáros betonon. Fogva tartója undorodva nézte, miközben belenyúlt elegáns szövetnadrágjának a zsebébe és elővett belőle egy fehér, tiszta szövetzsebkendőt. Látványosan megtörölte benne a kezét, majd odaadta a társának. Miután ő is végzett, egyszerűen eldobta a kendőt, ami Hold szerint kirikított tisztaságával az egész környezetből. Egyszerűen nem illett oda.

            A földön fekvő férfi ez idő alatt négy lábra kecmergett, majd egyszerűen leült a lábára. Tiszta sár borította a mellkasát és a rongyos kabátját, amire egy vékony vörös csík csöpögött. Markáns álla fölött a szája megrepedt. Barna szemében rettegés csillogott és két kezét összekulcsolva könyörgött.

- Megszerzem… csak kell egy kis idő! De a nagyja már megvan. Tényleg!

- Ó? Igen?- kérdezte az, akivel idáig tárgyalt, és intett a társának, aki elindult a fekete BMV felé. A hold akárhogy is nyújtózkodott, nem látta mit csinál a férfi az autóban.

            Aki ott maradt az illetékes ügyfélnél, megragadta a férfi rövid barna haját és felrántotta magához.

- És hol van?- sziszegte a fülébe. – Nekem igazán elmondhatod, haver. Nézd, a főnök kicsit ideges, és azt mondta, hogy ma kaparnod kell. Ha nem perkálsz, akkor kicsit meg kell dolgoznom valakit. – hátrahajolt és a kocsi felé nézett. – És most csak ketten vagytok itt. – Visszanézett a szerencsétlenre megjátszott aggodalommal. – Hajaj!- sóhajtott. – Most mi legyen?- hümmögött.

Az ügyfél szeme elkerekedett, miközben a férfi színpadiasan a csípőjére tette a kezét.

- Őt verjem meg?- bökött a társa felé. - Most tényleg? Hát ilyen helyzetbe hozol engem? Hát hogy lehetsz ilyen?- kérdezte nyájasan.

- Ne…- nyögte a földre visszaeső férfi, mikor a másik elengedte.

- Hogy ne őt? Ó, hát ennyire készséges vagy? Szóval, akkor téged dolgozzalak meg? De édes…- intett a társának, aki csatlakozott hozzájuk egy pár ütő

Társaságában. - Hallottad? De kedves tőle…

            A kollega odaadta neki az egyik ütött, amit megfogott és verdesni kezdte a ball tenyeréhez.

- Hát akkor… hol is van a pénz?- kérdezte újra.

- Ne!- üvöltötte a szerencsétlen és a hirtelen kapott adrenalintól talpra ugrott, elfutnia azonban már nem sikerült. Kegyetlenül fejbe verték az ütőkkel. Az ütéstől földre esett és megpróbálta visszaöklendezni a vacsoráját.

- Hékás, hova mész? Randid van? Majd segítünk kicsinosítani magad. - mosolygott rá a férfi, miközben a társa belerúgott.

- Ne… kérem!- könyörgött a sárban fetrengve.

A két fickót azonban nem hatotta meg.

            Mikor végeztek vele, leköpték a földön fekvőt, visszavették a hosszú szövetkabátúkat és beszálltak a kocsiba.

- Két hét múlva találkozunk. Hozd a pénzt is. A vacsit te fizeted. – majd elhajtottak porfelhőt hagyva maguk után.

A Hold szánalommal vegyes érdeklődéssel nézte a férfit. A nyomorult megpróbált felállni, de mindig visszarogyott a földre. Végül csak nyekergett a földön.

- Kérem… megszerzem… ne bántson… ne… kérem… ne… ne… ne… megszerzem… ígérem…

Elkezdett remegni és kinyújtotta a kezét maga mellé. Véres keze nem érte el azt, amiért nyújtózkodott.

A hold hunyorogni kezdett.

A remegő kéz egy zöld színű üveg után nyúlt.

            A semmiből egy árny jelent meg mellette. Kecsesen körbejárta a nyomorúltat és megállt a borosüveg mellett. Felemelte a lábát és messzire rúgta. Az üveg hangos csörrenéssel tört szét egy betont oszlopon. A férfi felháborodva nyögött fel a látott jelenetre. Az árnyék megfordult, testtartása dühős volt. Leguggolt a férfi véres fejéhez, fekete szárnya eltakarta őket a hold szeme elől.

- Ez kell neked?- üvöltött rá.

A férfi megremegett, de nem válaszolt, továbbra is nézte az összetört üvegdarabokat. Az árnyék közelebb hajolt.

- Ezt akarod?- kérdezte lágyabban.

Semmi reakció.

- Hallasz engem?- kérdezte az idegen, majd mikor látta, hogy semmi értelme energiát pazarolnia a férfira, felállt.

- Nem.

Az árnyék visszahajolt a férfihoz, de hogy mit tett, azt nem látta a hold. Eltakarta a képet egy fekete viharfelhő.