Nardin
minden idegszála megfeszült ébredéskor. Kiverte a hideg veríték, és
felálltak a karján a pici, aranyló szőrszálak, ugyanúgy, ahogy a
tarkóján is. A sikoly velőtrázó volt. Az új barátnője adta ki a
vérfagyasztó hangokat, aki szinte önkívületi állapotban sikoltott.
-Halgass
végre el, mi a baj, mi történt te lány?- Erősen rázta a mellette lévő
teremtés vállát és az csak sokára hallgatott el. Kívülről lábdübörgés
hallatszott, valószínűleg a fél szolganép az ajtó elé csődült.
Megijedtek. Verték az ajtót, hogy segíthessenek és megtudják milyen
szörnyűség történt odabent.
-Kisasszonyok mi a baj? Nyissanak ajtót azonnal! Segítünk!
-Nem történt semmi, csak egy rossz álom az oka, kérem, menjenek a dolgukra!
-Egészen biztos, hogy nem lehetünk a segítségükre?
-Biztos,
rendben van minden. Köszönjük!- Nardin fegyelmezett és gyakorlatias
maradt, mint mindig. Bár újfent nem volt benne biztos, hogy jól tette
–e, hogy magára maradt a vámpír lánnyal.
Aki
eléggé ijesztő látványt nyújtott. Úgy zihált, mintha több utcányit
szaladt volna, őrült rohamban. Kezei görcsösen markolászták a takarót,
ujjpercei egészen belefehéredtek, a szorításba. Meredten bámulta a
szemben lévő falat, tekintete a semmibe révedt. Hogy nem itt járt a
valóságban, ez egészen biztos volt!
Aztán
lassan felocsúdott és Nardin felé fordította a fejét. Nardin úgy
érezte, most valaki más néz vele szembe, nem ugyanaz, aki elaludt késő
éjszaka mellette. Valahogy megváltozott a másik. Nem a külseje, a
tekintete volt más! Ez nem egy amnéziás, szerencsétlen, réveteg lány
tekintete volt. Tűz égett benne, és tudás. Mind az olyanok szemében,
akik leéltek egy emberöltőt, és megértették az élet mikéntjét,
megízlelték a sava-borsát.
És még valami. Hatalom sugárzotta tekintetéből, amely önkéntelenül is tiszteletet váltott ki Nardinból.
-Én vagyok a királynő…- suttogta elhalóan Shara, amit a másik nem értett sehogyan sem.
-Királynő? Miféle?
-A
vámpírok királynője vagyok, Nardin! Hihetetlen, tudom! De álmomban
jártam ott. Azon a helyen, ahol a fajtársaim élnek. Korona volt a
fejemen, és vért ittam! Ők pedig éljeneztek!
És
megtörtént az eljövetel! Széthullottam és újra teremtődtem, erősebbé és
halhatatlanná váltam. Hidd el! Nem hazudok, nézd!- Shara a gyűrűsujját
mutatta, amelyen az álomból ismert, kígyó formájú gyűrű fénylett!
Ez volt a bizonyíték.
Az
álma maga a lélek utazása volt. Valóban a vámpírok királynőjévé vált.
Különben miképpen került volna az ujjára a különös ékszer?
-Honnan
szerezted? Mutasd!- Nardin hiába akarta lehúzni a másik ujjáról a
gyűrűt, az mintha csak ránőtt volna. Kicsit megrángatta, ám ijedten
ugrott hátra, amikor a gombostűnyi kígyó fej megmozdult, és ici – pici,
tűhegyes nyelv tolult ki a száján. Káprázat lett volna? Aligha! A
figyelmeztető, sziszegő hangot mindketten hallották!
-Uramisten!-
Nardin a szája elé tapasztotta a tenyerét, és tisztes távolból
nézegette a különös gyűrűt. Csak akkor merészkedett újra közelebb,
amikor egészen biztos volt benne, hogy a „kígyó” már nem mozog. Előtte
biztos, ami biztos, többször is keresztet vetett és erősen
megszorította, az alsószoknyája redőjébe rejtett fokhagyma fejek
egyikét. Így kénytelen volt a lány kezén megszemlélni alaposabban az
ékszert.
-Dehát
ez színarany, a kígyó szeme pedig esküszöm, hogy rubint! Vagy nem is
tudom, most már. Veszélyes ékszer mindenesetre! Azt hiszem, csak te
viselheted egyedül!
-Igen,
csak az én kezemen lehet, azért elevenedett meg, mert le akartad húzni
az ujjamról. Nem szabad levennem, míg élek viselnem kell! Nem mondta
senki, de valahogy mégis tudom! Hát nem különös ez az egész?
-De
igen az!És a legfurcsább te magad vagy. Barátnőm, mégis csak szerencsés
lány vagyok, egy igazi vámpírlány, mit lány vámpírkirálynő a barátnőm!
Mindketten
mosolyogtak. A hihetetlen és idegborzoló történések, csak még közelebb
hozták egymáshoz a két nőt. Összeölelkeztek és érezték, a sorsuk
biztosan összefonódott, bár még talány volt számukra, merre is vezet a
közös út, és mi áll majd a végén.
Shara
megrázta a fejét és felöltözött a szemérmetlen ruhába. A falon lévő
faragott keretű tükörbe bámult. Úgy nézte magát, minta először látná a
saját vonásait. Döbbenetesen kék szemek pillantottak vissza rá,
aranyszín söprű pillákkal keretezve. Arcvonásai finomak és nemesek, orra
egyenes és úrinőhöz méltó. Álla kicsiny és hegyes, haja aranyszínben
ragyogó.
Szép. Vagyok. - Mosolygott a tükörképére, királynőhöz méltó külsővel áldotta meg a természet.
A
szolganép nagy szemeket meresztett a két léder ruhában lévő hölgy
vendégre, de pletykálni egyikük, sem mert. Annál sokkal jobban
tisztelték a munkaadójukat, a lordot.
A
reggelinél Nardin csalódottságot érzett, mert a két férfi, nem
tartózkodott a rezidencián. Mint megtudták a lord és a barátja, a
Londontól háromórányi lovaglásra lévő birtokra látogatott.
Nicholas
és Donald a késői fekvés ellenére korán kelt. Ellovagoltak egészen a
birtokig, hogy Donald megnézhesse a változásokat, amelyek utolsó
látogatása óta történtek. A távolról érkező férfi hamar megállapította,
hogy barátja kiválóan vezeti a megörökölt gazdaságot. A földek tisztán
és felszántottan terültek el a hótakaró alatt, a ménes gyönyörű, és
fényes szőrű lovakból állt. Több ezer birka ette korai reggelijét a
téliesített akolokban. A szolga nép is serénykedett, dolgozó emberek
hada szolgálta ki az éhes állatokat. A kovácsműhelyben jókedvűen
csattogott a kalapács, és füst szállt fel a bérházikók kicsiny kéményén.
Az arcok, akik rájuk köszöntek vidám és elégedett emberek benyomását
keltették. Nicholas nagy népszerűségnek örvendett a béresei körében.
Sokan köszöntötték őt, és ráztak vele kezet. Nicholas szinte
mindegyiküket névről ismerte és mindenkihez volt egy-két jó szava.
-Látom,
apád nyugodttan feküdhet a sírban, azt hiszem barátom, nagyon büszke
lenne rád az öreg! Minden elismerésem!- Nyújtott baráti jobbot Donald.
Több mint másfélórát barangoltak a birtok fagyos és hófedte talaján, és
végül egy vad vágtával, versennyel fejezték be a reggeli kirándulást.
Nicholas az utolsó métereknél teljesen előredőlt, szinte feküdt
Gabrielen, a pej kancán, akinek a patkói alatt szikrázott a
talaj. Ő nyert ám Donald sem maradt el sokkal mögötte. A két férfi
kipirosodott arccal és jókedvűen érkezett vissza a pompás udvarházba,
hogy a birtok saját készítésű sajtjából és sonkájából lakmározzanak.
A
Londonba visszafelé vezető úton, Nicholas folyamatosan úgy érezte
figyelik. Hátra nézett többször is, de semmi gyanúsat nem észlelt.
Mégis, a kissé borzongató tekintetet folyamatosan a tarkóján érezte. Az
érzékei nem szokták megcsalni, baljós előérzete egyre erősödött. Főleg,
akkor öntötte el a gyanakvás, amikor a kitaposott ösvényt, amin lassú
ütemben lovagoltak, egészen elnyelte egy különös, tejszerűnek tűnő, sűrű
pára. Alig láttak az orrukig, és mindkettejük lova idegesen
felnyihogott.
Kapcsolódó hírek:
A vámpír boszorkány 2. (+16)
Egy Farkas naplójából (+18)
Gyógyító Kéz - 1. fejezet (+18)
A Paradicsomban(Első fejezet- 1. és 2. rész)