A részegség ára

-  Szerintem jól döntöttél, hogy ott hagytad. Nem illett hozzád

-  Nem is tudom, Stefi. Túlságosan is elhamarkodott döntés volt.

-  Dehogy is! Hidd el, Anna, így a legegyszerűbb.

Két lány sétálgatott péntek este Budapest egy elhagyatott részén. Az egész heti stresszt kiadva mentek el egy kicsit szórakozni, és most hazafelé indultak. A főváros ezen negyede csendes volt. Az emberek már mind aludtak, vagy a diszkóban tomboltak; az utcán nem maradt senki a két lányt és egy különös alakot leszámítva.

Egy részegen éneklő, a járdaszigeten fetrengő fiatal férfi ebben az időpontban nem feltétlenül keltené fel az ember érdeklődését, hisz a mai világunkban már elég hétköznapi jelenség. Anna viszont elsikította magát, ahogy közelebb értek hozzá.

-  Úristen! Ő az! Szilárd! Szilárd! – és ordibálva sietett segíteni a gusztustalan lében vergődő férfinek.

-  Anna, megállj! – zsörtölődött Stefi. – Cö, minek iszik, ha nem bírja?

-  Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Tudod, hogy nem bírja az italt, rossz az emésztése.

-  Kezit csó..csó..csókolom a hölgyeménynek, hök! – próbált szóhoz jutni a részeg alak.

-  Mit csináljunk vele? – kérdezte Anna, miközben a fiút segítgette fel.

-  Mit csinálnánk? Itt hagyjuk!

-  Stefi, hogy mondhatsz ilyet? De hisz Szilárdról van szó!

-  Pont azért. Szánalmas… szakít vele a nője, erre leissza magát a sárga földig. Szép kis férfi, mondhatom. Látod, ezért rágtam én a pofám, hogy dobd a francba!

-  Ennek semmi köze a szakításunkhoz. Kikészíthette a dolog, szerencsétlent. De amúgy, ahelyett, hogy ott állsz, és szidod, akár segíthetnél is!

-  Mit segítsek én egy ilyen disznón?

-  Stefi! – kiáltott Anna a barátnőjére. – Veled, vagy nélküled, de elviszem innen.

Stefinek nem volt más választása, követte Anna utasításait. Megfogták a hóna alatt Szilárdot, és talpra állították. Rövid tagolatlan morgás és pislogás után megszólalt végre ő is.

-  Anna, te vagy az?

-  Kezd magához térni – újongott a lány, és a mérges grimaszokat vágó barátnőjére vigyorgott. Hamar lelankadt szájáról a mosoly, amint meglátta a szikrákat vető tekintet.

-  Érzem az illatod, szerelmem.

-  Na, nekem ebből ennyi elég! Vidd te egyedül! – és elengedte Szilárd kezét.

-  Fogj meg, fogj meg! Beleborulok ebbe a bazi nagy árokba. – visítozott heréltmacska hangon Szilárd. – Megfogtál, szerelmem! Éneklek neked, jó? Heeeeeeeeeej, páááááááva, heeeej, pááva... A francba, nem jut eszembe a folytatás.

-  Ne énekelj, kérlek! Csak nehezíted a dolgom.

-  Egyet ígérj meg, édesem, és nem éneklem. Csááááááászárné pávááááááááája!

-  Mit?

-  Fogadj vissza!

-  Anna! – ordított a lányra mérgesen Stefi.

-  Kussolj, te szuka! Miattad van minden. A holló vájja ki a szemed! – köpött felé egyet.

-  Szilárd, nem lehet. Köztünk véget ért minden. Sajnálom.

-  Ha én páva volnééééééééék, jóóóó reggel fölkelnéééééééééék!

Az út, amit megtettek nem volt hosszú. Szerencsére Szilárdból is hamar kifogyott a szusz, és a nótázás helyett már csak fantasztikus ötletekkel és beszédtémákkal traktálta a lányokat. Legelső terve az volt, hogy elmegy megnézni a visegrádi fellegvárat. Ezt az ötletét elég hamar el is vetette, mondván, a fellegvárban katonák vannak, a katonaruha pedig khaki színű, neki pedig semmi kedve sincs most kakilni egyet, hogy bekenhesse magát vele.

Stefi szeme vérben forgott, mikor rájött, hogy barátnője a saját házukhoz hozta a részeg férfit. A lány figyelmen kívül hagyva Stefi rikácsolását, megmondta Szilárnak, hogy bent legyen csöndben, mert mindenki alszik. A fiú bólogatott, és érthetetlen módon a frekvencia szót és egyéb fizikokémiai szakkifejezéseket suttogott.

Beértek a házba, és Stefi homlokát ráncolva indult el a lakás belseje felé.

-  Te hová mész? – kérdezte meghökkenve Anna.

-  A szobádban várlak majd. Nem gondolod, hogy asszisztálok majd ehhez a kis… hadd ne mondjam. Beszédem lesz veled!

Így hát Anna egyedül maradt Szilárddal, akit deréktól felfelé levetkőztetett és lefektetett a vendégágyra.

-  Most ez az, amire gondolok, husi?

-  Kérlek, ne hívj husinak. Vége van, köztünk nincs már semmi.

-  Ne ellenkezz, gyere, bújj be mellém, grrrrr.

Anna nem válaszolt neki, felállt és megfordult, hogy elinduljon a szobájába. Ekkor erős szorítást érzett az alkarján. Szilárd fogta meg.

-  Visszafogadsz?

-  Nem!

És elfutott.

Egy rövid ideig még lehetett hallani a fiú sírdogálását, de hamarosan elhalt. Mindenkit elnyelt az éjszaka sűrű csendje.

Reggel, mikor felkeltek Szilárd még az ágyat nyomta. Körülbelül tíz órakor kelhetett fel és szörnyű fejfájásra panaszkodott. Anna hozott neki egy frissen forrázott citromos teát és egy fejfájás csillapítót, ha a fiú nem ellenkezik, még egy omlettet is sütött volna.

-  Mi történt éjszaka? Nem emlékszem semmire –kérdezte szemeit dörzsölve Szilárd.

-  Stefi és én találtunk rád az utcán. Részeg voltál, mint a tök.

-  Igen, talán kicsit többet ittam a kelleténél. De hogy kerültem én ide?

-  Idehoztunk. Nem volt szívem ott hagyni téged. Viszont egyet árulj el. Mi a fenéért kell innod alkoholt, ha tudod, hogy már egy korty is elég neked?

-  Tudom, hogy veszélyes… de hagyjuk! Mélyen egymás szemébe néztek. Megható pillanatnak számított, amit csók is követhetett volna, ha nem történt volna a két fiatal között az, ami. A néma csendet végül Szilárd törte meg. – Anna, kérlek, gyere vissza hozzám.

-  Nem lehet, Szilárd, szakítottunk, vége!

-  De miért? Hisz ha nem lenne köztünk semmi, ott hagytál volna.

-  Ugyan, a kapcsolatunk kész monotonitás volt, untuk magunk egymás mellett.

-  Dehogy is! Nem emlékszel a mozizásokra, a sütögetésekre meg a hétvégi programokra? Jól éreztük magunkat együtt. Anna, szeretlek!

-  Kedves vagy, de nem. Stefi is megmondta, hogy nem illünk össze.

Szilárd torkán fenn akadt a szó Szilárd, és sokáig gondolkozott rajta, mit is mondhatna.

-  Bár ne mondtad volna ezt soha.

A lány érezte, ezzel valami nagyon rosszat mondott és kérlelte a fiút, hogy maradjon, beszéljék meg a dolgot nyugodtan, akár a felnőttek. Szilárd viszont hajthatatlan volt. A lány esdekelt neki, sajnálja és nem úgy gondolta, de a fiú nem válaszolt neki. Felöltözött és néma csendben elindult a ajtó felé.

-  Akkor… sok sikert minden továbbihoz, drága volt szerelmem!

Csendesen sétált végig az utcán. Üveges tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmit. Nem érdekelte sem a vörös lámpa, sem babakocsit toló anyuka, ment megállás nélkül, amíg csak a lába bírta. Egyszer csak valahol, egy sikátor legmélyén megállt, és kihúzott zsebéből egy telefont. Bepötyögte a számsort és várt.

-  Hello Tomikám!... Hogy a terv? Nos, az a hajó már elment… Nem jött össze… Ja, én is sajnálom, tudod, mekkora reményeket fűztem hozzá… Nem én rontottam el a szerepet, elhitték, hogy részeg vagyok… Nem, nem. Más gond volt… Ja, Stefi alakított egyet megint, bár Anna szerintem még mindig szeret… Hogy akkor miért nem? Tudod, én őt már sajnos nem.