Az almaárus

I. fejezet – „Sógor, koma, jó barát… és egy kis szívesség”

Kelemen Béla igen gazdag ember. A község leggazdagabbja, ha úgy tetszik. Ellenben világ életében naplopó volt, csakis az üzérkedéshez értett. Nagy pillanat volt az ő életében, amikor az édesapja 1992 táján közel hatvan évesen eltávozott az élők sorából. Ugyanis nem kis meglepetés volt a hagyatéki tárgyaláson, amikor kiderült mekkora titokkal szállt a sírba az öreg. Közel negyvenmilliós vagyont halmozott fel két krisztusnyi élete során, és ezt a summát egy szem fiára, Bélára hagyta.

Amilyen gondosan gyűjtögetett az öreg Kelemen, a fia olyan hevesen vetette bele magát az üzletbe. Rövid időn belül a hazai sertés feldolgozás ásza lett, igaz a tejiparba beletörött a bicskája. Rengeteg ismeretségre tett szert, érdekes mód régi barátai is gyakrabban látogatták meg. Így telt el közel huszonöt év. Ez idő alatt az élelmiszeripar szinte minden ágába betört és az ország krémjébe harcolta be magát.

Egyik téli reggelen, amikor a pénzét számolgatta – természetesen tízmilliókban, hisz kis tételekkel nem foglalkozott – jutott az eszébe, hogy almafákat kellene ültetnie.  A térségben úgyis csak kis birtokos őstermelők vannak, a piac pedig betörni kívánkozik ide is. Estére így lett a Kelemen birtok  150 hektár almással nagyobb, az ukáz pedig igen egyszerű volt: „A lehető legkisebb tételből jövő nyárra ezen a területen tengersok alma teremjen!” És a birtokot ezzel el is felejtette…

Egészen 2015 nyaráig. Ekkor kapta a híreket, hogy az alma beérett, lehetne már árusítani. Nem épp a legszebb, legnagyobb alma a világon, de azért ehető. Béla tudta is, kihez kell fordulnia, hogy eladja a terményt, volt évfolyamtársához Haracska Andráshoz, aki a régió legnagyobb üzletláncának a tulajdonosa. Kelemen Béla nem is volt rest, másnap felkereste Haracskát, mit tudnának kezdeni a hatalmas mennyiség almával. A boltos ellenben értett a szakmájához, és eléggé ódzkodott ettől az almától.

-  Béla, de hisz tudod én csak első osztályú árut tartok. Ezzel nem állhatok a vevők elé.

-  Bandi, barátom! Lehet nem a legjobb besorolású termék, de nézd csak meg. Kis formásak, kemények… az ízük pedig, hmm, isteni! Kóstold csak meg, győződj meg róla te magad.

Haracska András nem tehetett mást, beleharapott az egyik gyümölcsbe, és meggyőződött róla, hogy még takarmánynak se lenne képes eladni. Apró volt, az egyik kőkemény, a másik pedig szinte már a fonnyadt és kákás, az ízéről pedig kár is beszélnünk.

-  Na mit szólsz hozzá? Ugye, hogy jó áru? Meg tudod Bandim… emlékszel még arra a kis afférra?

-  Miféle afférra gondolsz? – értetlenkedett Haracska.

-  Tudod, ami azzal a nővel történt, na csak emlékszel rá.

-  Aham… vagy úgy. Most már emlékszem.

-  Tudod, hogy én mennyit segítettem neked – karolta át szívélyesen régi barátja vállát. – Emlékszel, hisz mekkora lurkók voltunk mi már?! Igazi barátok… na most egy ilyen kis szívességet csak megtehetsz nekem. Nem hiszem, hogy a vevőket annyira zavarná, az én gyümölcsöm nyomja a polcokat, vagy másé.

A dolog eldőlt. Haracska Andrásnak nagyon sok választása nem maradt, ha akarta, ha nem, meg kellett vennie a minőségtelen portékát. Kelemen Béla pedig mint aki jól végezte a dolgát, kisétált a boltból, és büszkén tudta maga mögött ezt a napot is. Meg tette a kötelességét, eladta az összes almát. Egy dolgon törte csupán a fejét, mit hazudjon majd. Kilóját mennyiért adta? Ha négyhúszat mondok, az nagyon az alja, ha négyhatvanat, akkor azt meg már nem hiszi el senki. Az aranyközépút jó lesz… elértem négynegyvenötöt. Igen, ez jó lesz! Jó gazda jó áron árul csupán.”

II. fejezet – „Munkám gyümölcse végre beérett.”

Gyönyörű almafasor virágzott a község határában, egy kis gazdaságban. A gazda büszkeséggel vegyült örömmel járt végig a fák között és vizsgálta őket végig egyesével. Tegyey Mihály munkától és erőfeszítéstől nem tartva gondozta fáit. Ő maga metszette, oltotta és locsolta őket, ez volt az ő élete. És a hatalmas fáradság megérte, a fák meghálálták a szeretet és lédús, gyönyörű almákat teremtek neki; az ember már attól jól lakott, ha csak rájuk nézett.

Mihály, aki egyébként még nagyon fiatal volt az öreg gazdákhoz képest, mégis irigyelt elhivatottsággal gondozta a gazdaságát, nagy óvatosan leszedte az almákat és külön az erre a célra rendelt ládákba pakolta őket, az üzletig tartó út alatt nehogy megnyomódjanak, vagy bármiféle bajuk essen.

Egyszerű, bár elszánt ember volt. Egyetlen célja volt csupán, hogy láthassa a féltő gondoskodással nevelt almáit, miként emelik le az elégedett és boldog vevők a Haracska üzletek polcairól. Ennek megfelelően első útja Haracska Andráshoz vezetett, aki az előbb érkezett rakomány kipakolását manőverezte. Odament hozzá, és megszólította.

-  Jó napot kívánok, Tegyey Mihály vagyok, érdeklődnék, szeretne e venni igazán szép magyar almát?

-  Napot!  - nyújtotta a kezét kézfogásra. – Mint látja, most érkezett meg az alma, rengeteget kaptunk, így jelen pillanatban köszönöm, nem.

-  De, kérem, legalább egy pillantást vessen rá – mondta nyugodt szelídséggel a fiatal gazda, és előhúzott egy hatalmas vörös almát a kabátzsebéből. – Nézze! Igazán gyönyörű, ugye?

-  Azt a kénköves nemjóját! – ámult el Haracska András, és még a fejéről is lecsúszott a svájci sapka, úgy rácsodálkozott a hatalmas gyümölcsre. – A magáé?

-  Igen, uram! Hoztam összesen negyven tízkilós ládával. Természetes módon nevelt, őrzött, gondozott fáim vannak. Ez az alma még csak egy közepes méretű, vannak nagyobbak is.

Haracska Andrást az idegroham kerülgette, amint megfogta a gyümölcsöt. Szinte érezte, ahogy sugárzik belőle még a Nap melege.

- Meg… megkóstolhatom?

- Csak nyugodtan, van még, ha megkívánta.

Haracska beleharapott egy hatalmasat és az alma leve mindenfelé szétfröccsent. Az édes íz körtúrát tett meg a szájából az agyán át a lábujjáig, a velejében érezte, ez nem első osztály… ez etalon! Azonban ahogy ez tudatosult benne, a szégyenérzet is egyre csak erősebb lett benne, amiért hagyta magát Kelemen Bélának. De ezt nem mondhatta meg Tegyeynek, hisz akkor hova lenne a becsülete? Így hát más utat kezdett el járni.

-  Igazán lenyűgöző alma, mondhatom, de mégis… valami hiányzik belőle. Nem az igazi. Sajnálom, majd legközelebb. És mint már említettem, már feltöltődött teljesen a készlet, nincs szükségünk többre.

-  Akkor kérem, megengedi, megnézzem azt az almát, amit megvett? Talán tapasztalatot nyerhetek belőle majd.

-  Nem, arra semmi szükség! – próbálkozott Haracska, de Tegyey gazda ruganyos léptekkel rögvest a kocsi platójánál termett, és amit látott, szörnyen ledöbbentette. A Kelemen cég logójával ellátott ládákkal volt a raktér megpakolva, tele az apró takarmányalmával. Ráeszmélt, őt nagyon átvágták. Azonban nem akart cigánykodni, sokkal kellemetlenebb lett volna neki is, és Haracskának is, így egy szomorú pillantást vetett az árusra, aki szégyenében inkább a földre sütötte szemét.

-  Értem hát… köszönöm, hogy meghallgatott. Viszlát! – elköszönt, és otthagyta a Haracska üzletet.

III. fejezet – „A jó bornak nem kell cégér… csupán vevő.”

-  Hallo, kicsi fiam?

-  Szia anya, mondd csak.

-  Végre valahára felvetted a telefont. Kérlek, szaladj el a boltba és vegyél egy kiló almát és süss egy pitét. A nagynénéd délután át szeretne jönni kicsit, én pedig még dolgozom, nincs időm sütni.

-  Rendben, anya süthetek éppenséggel egy almás pitét.

-  Köszönöm. Pénzt találsz a szövetkabát zsebében a szekrényben. Puszillak!

-  Szia, anya, én is!

Robi kivett ezer forintot a kabát zsebéből, és elment a boltba almát venni. Mindig a Haracska-féle üzletben vásárolt be, most is így tervezte, mivel tudta, hogy a boltos mindig jó minőségű cikkekkel rendelkezik. Céltudatosan a gyümölcspulthoz ment, majd az almákat kezdte el vizslatni. Nem igazán tetszett neki a látvány. Megfogdosta a gyümölcsöket, megszaglászta őket, de sehogy sem tűntek finomnak. Szerencséjére pont arra járt egy polcfeltöltő, akit gyorsan meg is szólított.

-  Bocsánat, bocsánat! Csak ez az almájuk van?

-  Igen.

-  Biztos nincs másik? Nincs ettől jobb?

-  Gyerek, nézd, A kategóriás termék. Azt jelenti ez a legjobb.

-  Ühüm… hát én akkor sem kérem.

-  Akkor nem veszel… csak árufeltöltő vagyok, nem eladó. Csak ez az alma van!

Robinak akkor sem tetszett az alma. Picik voltak és kőkemények. Gyorsan a nadrágjába nyúlt és kiemelte a telefonját.

-  Szia anya! … Igen, pont itt vagyok a boltban. Ezek az almák nem jók. … Nem jók. Picik, kemények, csúnyák. Nem tudod, hol vehetnék másikat? … Neki biztos van? … Az jó! Rendben. … Köszi, anyu, megnézem őt is. Szia!

Robi a következő pillanatban már ki is viharzott a boltból, felpattant a biciklijére és egyenest tekert ki a községből, ki Tegyey Mihály gazdaságába. A fiatal gazdát hamar megtalálta. A ház előtt ült az árnyékban a lépcsőn és némán merengett maga elé. Robi megszólította.

-  Szia, Misi! Almát szeretnék venni tőled, úgy tudom, neked van.

-  Nem ajánlom, hogy kihalászd a cefréből – válaszolta unottan.

-  A cefréből? Miért? Rosszak?

-  Az almám? Nem hiszem.

-  Tehát nincs almád egy szem sem.

-  Semmi… és nem is lesz soha többé.

IV. fejezet – „Egy alma rapszódiája”

Annyira örülök! Ennél boldogabb már nem lehetnék! Végre, itt vagyok hát a boltban! Felvettek ide. Az én szeretett Béla gazdám elintézte, hogy jó helyem legyen a fa után. De vajon hol lehet ő? Olyan rég láttam. Csak nem felejtett el engem. De mi van ha mégis? Azt a furcsa nevű eladót, Haracskát sem láttam napok óta. Legutóbb is úgy fintorgott, mint egy veszett kutya. De igazából még nagyon egy vevőt sem láttam, aki meglátogatott volna engem. Annyian vannak, de mégsem foglalkoznak velem… miért? De hisz nem hiába vagyok ott, ahol. Megvett az eladó, ő pedig okos ember. Csak jó minőségű terméket vesz fel a kínálatára. Tehát én is az vagyok. Akkor miért nem vesznek meg engem is? Nem szeretnek… ez lehet az oka. Az emberek egyszerűen nem szeretnek! Túl jó vagyok nekik.

Így gondolkodott az alma, majd Haracska András legnagyobb örömére, másnapra elrohadt.

A műhöz nem kapcsolódó rövid magyarázat, aki szeretne magától rájönni, kicsit tekerjen visszább

A történet megszületését valós események ihlették. Amennyiben valamely szereplőben bárki felismeri magát, azért felelősséget nem vállalok.

A mű fő mondanivalója, milyen sok emberre kihatással vannak a „Gyere komám, majd okosban megoldjuk” című üzletelések. A pénz és ismeretség olykor nagyon átírja a dolgok rendes menetét. Sok-sok olyan ember van olyan munkai beosztásban vagy egyetemi padban, ahova közel sem lenne alkalmas. Jó hátszéllel persze könnyebb az élet, de kérdem én: Megéri e eladni magunkat?

A történetből kiderül legalább öt fél pórul jár, becsapódik. Ez az öt fél a következő:

  Kelemen Béla, a gazdag termelő: Minőségtelen árut termel, amelyet csupán a befolyása miatt képes eladni. Ellenben ha nem barátokhoz kell majd fordulni, akkor a való élet sajnos csúnya nagy pofonnal lepi meg.

Haracska András, a boltos: A keze meg van kötve, nem tehet semmit, meg kell vennie a hitvány árut. Tudja, inkább csak kára van rajta, mint haszna, így csak egyben reménykedhet: mihamarabb tönkre megy az alma.

Tegyey Mihály, a gondos gazda: Az ő sorsa tűnhet az igazi tragédiának. Egy élet munkája veszett kárba a pénzes és befolyásosabb emberek miatt. Mit tehet hát? Kiábrándultan feladja célajit.

Robika: Az egyszerű közember, aki csak almát szeretne venni. De a történet levét valójában csak ő issza meg úgy, hogy nem is tud semmiről.

A polcon üldögélő alma: Az igazi tragikus hős ő. Elhitetik vele, hogy valamit tud, valamit elért, de nem. Mindene, amilyen van, mástól kapta. Minden, amit elért, más miatt érte el. Ez némi szomorúsággal tölti el, de beismerni ezt nem meri. És képzeljük el ha ez az alma egy ember…