Indulnék a a játékon, csak a tervem jócskán kinőtte magát a sárból, így kétrészre szedtem... ha ne gond. A másik részt holnap írom meg és töltöm fel. 

JÁTÉKRA FEL - 1. RÉSZLET

Mese a demokráciáról

I fejezet

Miként folyik le hazánkban a választás

Valamikor nagyon régen, talán ezer emberöltővel ezelőtt, valami Athén nevű városka megreformálta az egész világot. Jó idő volt, jó módban éltek, nem fájt a görögök feje a megélhetés miatt, így hát fene nagy dolgukban, jobb híján, a piactéren lófráltak. Se a tűző Nap nem riasztotta őket vissza, sem a nagy forróság, és úgy általában semmi nem zavarta őket. A kondát rábízták a gyerekre, az asszony pedig mosott otthon, így minden a lehető legnagyobb rendben folyt; volt lehetőség a piacon ténferegni. Ezt valami agórának hívták, az Isten sem tudja mi okból. Úri népek, ki találnak minden sületlenséget… no, szóval ott volt minden ember szépen összegyűlve, amikor is egy Periklész nevezetű alak felállt egy piaci asztalra és jól elkurjantotta magát: „Mostantól legyünk mi az urak!” És ettől kezdve ők lettek az urak.

Ifj. Sánta Antal valahogy így képzelte el a történelem órán hallottakat, amikor a demokrácia születéséről tanultak. A Sánta család Tiszapüspökin lakott. Azaz a Tiszapüspöki tanyavilág egyik nagyobb tanyáján tengették az életüket. Ez valahol a Cegléd és Fegyvernek közötti úttól északra, félúton lehetett, ők maguk sem tudták igazán, a mindennapi munkához sok köze nem volt ennek az információnak. Ha valaki kérdezte őket melyik tanyán is laknak, akkor az öreg Sánta ennyit válaszolt: - Ceglédtől húsz, Fegyvernektől huszonnégy pofa zabnyira. – Tudni illik, ennyi zabot kellett adni a lovaknak fejenként az új előtt.

A Sánta család életébe nem igazán tudott beleszólni a politika. Pártok, rendszerek, miniszterek jöttek, mentek… tehát ilyen jött-ment világ vette őket körül. Egyszer azonban, nagy izgalom támadt a tiszapüspöki polgármesteri hivatalban, amikor is a következő levelet kapták meg.

Tisztelt Mikla János polgármesterúr!

A jogszabály-módosítás értelmében az Országgyűlés összetételéről mostantól nem a megszokott választásos úton döntünk, hanem küldöttségi rendszerben fog zajlani.

A következő táblázat foglalja össze a küldöttségi lehetőségeket:

              5000 főnél több lélekszámú település                                    1 küldött

              10 000 főnél több lélekszámú település                                 2 küldött

              50 000 főnél több lélekszámú település                                 3 küldött

              100 000 főnél több lélekszámú település                               4 küldött

              A mindenkori főváros                                                            5 küldött

Az önök települése a múlt évi felmérés alapján 5880 lakossal bír, ez alapján, kérjük, mihamarabb értesítsék az Államtitkárságot a küldöttükről.

Tisztelettel,

Magyar Államtitkárság

-  A hét meg a nyolcát, most aztán mitévők legyünk? – volt az első gondolata Mikla János polgármesternek. Annyi köze volt neki a polgármesterséghez, mint bárki másnak a faluban: Tudta, ha valamiért pénzt adnak – szép nevén pályázat -, akkor az jó dolog.

Ez történt tavaly márciusában is, amikor népszámlálásra került sor, ugyancsak hasonló beküldéses alapon. A dolog igen egyszerű volt. Össze kellett számolni a település összes lakosát, és minden tíz fő után a község kapott 100 000 forintnyi támogatást. Mikla János terve maga rideg egyszerűségével ördögien ravasz volt. Mivel a tanyahatárokat nagyon nehéz elkülöníteni, a peremterületeken élő lakosokat is, akikről pontosan nem dönthető hol élnek, beleszámolták. Így sikerült a csekély 873 fős települést 1294 főre feltornászni. Ez viszont csak 129 000 forintot jelentett volna, következtetés képen beleszámolták a település – és a peremterületek – lakosságának jószágait is. Nem szabták meg, ember e az a lakos, vagy állat, mondotta Mikla János. Rögtön megsokszorozódott az eredmény. 5879 fő, csodás! 587 000 forinttal már igazán jól lehet bánni. De az az egy fő roppantul bántotta Mikla Jánost… egyetlen egy lélek kellene még az 588 000 forinthoz.

Nem is kellett a megoldásra sokat várni! Pár nappal később egy kisiskolás féle lányka sírdogált a templom előtt és várta a plébánost. Arra járt Mikla polgármesterúr is, aki megkérdezte a lánykát, miért itatja az egereket, amikor játszhatna is ebben a szép időben. A lányka roppant érdekes válasza pedig pont kapóra jött: Boszorkány lakik az erdőben! Nagy volt az öröm a hivatalban, meg lett az 5880 fő! Fel is küldték a papirost Budára… vagy Pestre talán… és nem volt vele semmi gond. Mikla János persze kissé kételkedett abban, hogy nem fog feltűnni a biztosoknak, milyen sok a Buksi, Riska és Szerénke keresztnevű lakos a faluban. De nem tűnt fel, a pénzt pedig utalták hónapról hónapra.

Így hát nagy gondban volt Tiszapüspöki, mivel küldeni kellett volna valakit. Mikla polgármesterúr összehívta így a tanácsot, döntsenek annak ügyében, ki képviselje a nagy Parlamentben a községet. Az ő első javaslata a nála jóval fiatalabb Kukucska István volt. Gyönyörű szónoki beszédben méltatta Pista tehetségét és hazafiságát, de még maga sem hitte ezt el. Valós indítéka csupán az volt, hogy rossz nyelvek a Kukucska Pista és Mikláné Bözsi között lévő gyöngéd kapcsolatról susogtak, ami a polgármesterúr becsületét, hadd ne mondjuk mennyire sértette. Erről a pletykáról mindenki tudott, így eszük ágában nem volt küldeni Kukucskát. Ilyen a nép, ha kíváncsi a történet következő felvonására.

Álló nap csak egymásra mutogattak, ki lenne a legalkalmasabb felmenni Pestre, egyik sem akaródzott. Ekkor jutott eszébe Rókafi Pálnak, üljenek ki a hivatal elé a főutcán, és az első ember, ki velük szembe jön, az legyen a küldött. Nagy öröm támadt a gyűlés tagjai között, rögvest vitték is a karosszékeket, ki a poros főutcára a néhai tanácsháza, ma polgármesteri hivatal elé.

Ezen dolgokról semmit nem tudva érkezett meg a városba az ifjabb és idősebb Sánta Antal. A méteráru boltba igyekeztek a főtéren, szüksége volt az anyusnak néhány rőfnyi anyagra, mert a moly felfalta télen id. Sánta zakóját. Pont a községháza előtt vezetett el az útjuk. Már messziről látták a falu bölcseit kinn ülni az utcán, ifj. Sánta viccesen meg is jegyezte apjának.

-  Hát, nézze apám! Ezekbe meg mi ütött? Nem tán verebeset játszanak, oly szép sorban kiültek.

-  Ne komédiázz itt nekem fiam!

-  Való igaz, apám… ahhoz föl kellene ülniük a villanyvezetékre.

-  Hejj, te kölke, hejj te! Anyádtól van tán ennyi eszed neked?

-  Édesapám, mikor büszke rám, mindig azt mondja nekem, amilyen a kan, olyan a malac! Hát akkor a maga keze is benne van ebben a dologban.

-  Mindjárt megmutatom miben van benne az én kezem, de az fájni fog, Tóni!

Ezzel egy rövid időre elhallgattak, de az ifjabb Sánta újra belekezdett.

-  Nézze, apám! Tán héját látnak, hogy így széjjelröppentek a díszpintyek?

-  Nem tudom fiam, de nem sejtek jót. Úgy járnak-kelnek, mint zsidóban a fájás.

-  Sánta! Állítsa meg a lovakat! – ordította Mikla nekik, mikor már hallótávolságba értek.

-  Hóóóóha, hó!!! – rántotta hátra a kantárt és a két ló prüszkölve, mérgesen megállt. – Adj isten, polgármester úr. Kendteknek miben lehetek szolgája?

-  Mondja csak Sánta, merre tartanak?

-  A Bálint szatócsboltjába. Kell az asszonynak kis ez az.

-  Sánta, maga jó ember…

-  Betartom, mit ír a Szentírás.

-  Várjon, várja meg mit mondok én magának, Sánta! Lenne itt egy dolog… tudja, nagyon személyes.

-  No, hát mondja csak drága polgármesterúr!

-  El kellene menni Pestre. Nagyon fontos és komplikált ügy.

-  Hogy hova?

-  Pestre. Tudja, a főváros.

-  Tudom én, hogy eszik e vagy isszák azt a Pestet, de miért pont én rám gondolt a mélyen tisztelt polgármesterúr? Hát, kendnek van járműve, nekem meg csak ez a két jószág.

-  Jajj, ne butáskodjon már Sánta! Fontos ember vagyok, dolgom meg ezer. Nézze, tudom én már régóta szívja a fogát a kis bekecs miatt ott a határban. Nézze, van számára egy ajánlatom – súgta Sántának a polgármester, és egy fiatalos mozdulattal felpattant melléje a kocsira. – Elintézi nekünk ezt a kis kellemetlenséget Pesten, megkapja azt a területet. Na, mit szól hozzá? Itt a kezem

-  Nem is tudom, drága polgármester úr – tolta vissza Mikla tenyerét Sánta és kacsintott a fiának. – Tudja nekem is sok a dolgom. Az asszony otthon nem hagyhatom, a disznókat őrizni kell… sok a munka.

-  A bekecs… és a töltés alatti területek sorompótól sorompóig.

-  Ejj, hát az egy nagy bozótos. Nem terem ott a vadárpán kívül semmi más. Hasznom, ha lenne is rajta, nem lenne több egy vödörnyi vadkörténél.

-  Sánta ne feszegesse a hivatal húrját, mert ha elpattan még megtalálja kicsapni a szemét. A szántó a fegyverneki út mellett, se több, se kevesebb!

-  Ó, kedes polgármesterúr, hát látom egy nyelvet beszélünk mi! No, adja a kezét. Itt az enyém, nem disznóláb. Mondja hová menjek, és itt se vagyok… hamar kezdeni szeretném a vetést az új földen, és a bekecsben sem ártana egy kis takarítás,

Így esett meg, hogy Sánta Antal, és fia elindultak Pestre, mint Tiszapüspöki hivatalosan megválasztott képviselői. Hosszú út vezetett még Pestig, majd két nap, így hát nem késlekedtek, elindultak még az éjjel. Az asszonynak nem szólt senki távozásukról.