Boston, USA, UTC-4

A gyilkosság estéjén...

Scott Eagles éppen az alsóneműit vasalta, amikor megcsörrent a telefon. Csak az apja lehet ilyenkor este, gondolta. 

- Scott Eagles, tessék!

- Scott, itt az apád. Szükségem van rád! Mihamarább!

- Negyedóra és ott vagyok.

A bostoni helyszínelő mindent félbehagyott, belelbújt acélbetétes bakancsába, és elhajtott a háza előtt parkoló vérvörös Mustanggal.

Úton a Woodyard Road villasora felé, arra gondolt, hogy mibe keveredett már megint az apja. Nem ez volt az első eset, hogy a segítségét kéri. Számtalan bűncselekménye nyomait tüntette el eddig, a kedvéért. Scott torkában minden egyes alkalommal ott dobogott a szíve, tudta nem helyes, ahogyan cselekszik, de az apja mégiscsak az apja. 

Helyszínelőként nyomok keresése, rögzítése és dokumentálása a feladata. A megtalált bizonyítékok segítségével fellelhető és megvádolható a gyanúsított. Viszont, ha semmi ujjlenyomat, DNS vagy gyilkos fegyver, zsákutcába jut a nyomozás. Az apja tényleg nagy bajba keveredhetett, ha ennyire sürgős neki. Így elmélkedett tovább.

A fényűző rezidenciák közül magasan kitűnt Ennio Della Valle otthona. Arról lehetett felismerni, hogy a birtoka sajátosan eklektikus. A kapu korinthoszi oszlopokkal szegélyezett, klasszicista stílusú; a ház barokk palotára emlékeztet a hozzátartozó franciakerttel, s még egy reneszánsz családi kápolna is állt az udvaron. Ahogy leparkolt, elmerengett egy pillanatra. Figyelte, miként az ezüstös holdfény táncot jár a kerti szökőkút sötét vizén. Annyira belerévedt a látványba, hogy feje a kormányon koppant. A koppanás eszébe juttatta érkezése célját.

Kiszállt az autóból, s miután a csomagtartóból előhúzta felszerelését, bejelentkezett a kaputelefonon.

Édesapja kaput nyitott.

- Apa, mi történt? - kérdezte, miközben az öreg, gyémántos zacskókat pakolt egy széfbe.

- Valaki megölte Maurót! A testét a kertembe dobták. - magyarázta.

- Hozzányúltál? - érdeklődött Scott.

- Csak a zsebébe néztem bele. Ott találtam a pisztolyom.

- Arra gondolsz, hogy rád akarják kenni a gyilkosságot? 

- Eltaláltad.

- Vezess oda, megvizsgálom a testet! Jó?

Nem szólt, csak biccentett.

A villa mögötti kertbe mentek, amelyre az utcafrontról nem nyílik betekintés, mert körülötte egy téglafal húzódik végig. 

A lelőtt férfi teteme hason elterülve feküdt a füvön. Scott elővett a táskából egy elemlámpát, s a férfi ingjét kigombolva megvizsgálta a sebet. Megállapította, hogy a golyó a szív környékén hatolt be és a bemeneti nyílás alapján a gyilkos fegyverről is tudott információt adni.

- A halálos lövést egy negyvenes kaliberű Smith&Wessonnal okozták. - magyarázta.

- Ugye mondtam, hogy az én fegyverem! - kiáltott fel.

- Ugyan már! Ezt a fegyvert - köztudottan - előszeretettel használják a végrehajtó hivatalok. - vetette el az ötletet. - Viszont, mivel már rajta van az ujjlenyomatod, te is szóba jönnél a gyanúsítottak listáján.

- Akkor azonnal el kell tüntetned az ujjlenyomatot. - utasította az apja.

- Hol a fegyver?

- A szemetesben.

A helyszínelő arcába borította mindkét kezét, s pár másodperccel később röhögésben tört ki.

- A szemetesbe. Azt hitted, hogy a kollégáim nem nyúlnának bele a szemétbe?! Mégis miféle bűnöző vagy? Látszik, hogy csak a csempészéshez értesz. - osztotta ki édesapját. - Szerencséd, hogy hajlandó vagyok segíteni rajtad. Menjünk!

- Meg is van! - jelentette ki Scott, miközben a szemétben turkálva sikerrel járt.

Megfordult, s azt látta, ahogyan az apja fejéhez fegyvert fog egy maszkos férfi.

- Dobja el a fegyvert, különben megölöm az apját! - fenyegetőzött.

Scott messze repítette a fegyvert. Nem akarta holtan látni Enniót.

- Mit akar?

- Tudni akarom a gyémántok lelőhelyét! 

Gyémántok, hát persze, gondolta Scott, visszaemlékezvén.

- Apa, áruldd el neki! 

Ennio nem akart engedelmeskedni. A férfi úgy belenyomta a pisztolyt Ennio fejébe, hogy fájdalmában üvöltött egy nagyot. 

- Jól van. Dél-Afrika, Kimberley, White Dyke.

- Jó fiú! - mondta a férfi, majd meghúzta a ravaszt.

Scott sokkot kapott. Ájultan rogyott le a földre.

A bűnöző nemtörődöm módon legyintett egyet és az éj leple alatt elhagyta a házat.

Mire Scott felébredt, a gyilkosnak már nyoma veszett. Legutóbbi művére csak egy test emlékeztette a sokkos állapotból visszatért férfit, aki inkább dühös volt, mint szomorú. Dühét az apja gyilkosa szította. Ilyet még nem tapasztalt sohasem, egy emberre sem tudott még ilyen gyűlölettel gondolni. Szomorúságot azért nem érzett, mert úgy hitte, hogy könnyebbé válik az élete, hogyha eltávozik az apja. Idegesítette, hogy folyton őt nyaggatta, de haragot egyszer sem keltett benne. 

Úgy döntött, hogy utána jár, milyen üzletben vett részt utoljára az apja. Letáborozott néhány óra erejéig a dolgozószobában. 

Belenézett az íróasztal fiókjának mélyébe, megnézte apja SMS-eit, átvizsgálta a laptopját és csak egy telefonszámot talált, mellette egy monogrammal. Nem volt elégedetlen, de maradéktalanul elégedett sem. Ezen a nyomon el tud indulni, gondolta. Felzargatta hacker barátját, aki kiderítette kiről van szó: N. K., azaz Nkosana Khumalo. Dél-afrikai politikus, üzletember, befolyásos bányatulajdonos. 

- A gyilkos már úton van Dél-Afrika felé. - suttogta elmélázva. - El kell őt kapnom!

Előhúzta zsebéből telefonját, és tárcsázta apja magánpilótáját.

- Halló, George? Ennio fia vagyok, Scott. Elnézést, hogy ilyen későn zavarom! Elvinne Dél-Afrikába?

- Természetesen, Uram! Fél óra múlva a reptéren leszek.

Scott tudta, hogy számíthat a pilótára. Az apja hosszú időre elintézte, hogy semmire sem legyen gondja.

A reptér alig negyedórányi autóútra volt a háztól. A helyszínelőt furdalta a kíváncsiság a gyémántokat illetően, ezért a odament a széfhez. Ki akarta nyitni, de észrevette, hogy be van zárva. 

A kódon törte a fejét, de semmi más nem jutott eszébe, csak az apja születési éve. Amikor harmadjára próbálta ugyanazt a számot sikertelenül, támadt egy ötlete. A saját születési évével próbálkozott. Az sem nyitotta ki a széfet. Visszament apja testéhez, és a jobb kezén, egy mutatóujjára​ húzott gyűrűre lett figyelmes. Különösnek tartotta, sohasem látta még rajta ezt az ékszert. Mindenesetre leszedte az ujjáról és megvizsgálta. A gyűrű belső oldalára egy évszámot gravíroztak: 1990. Ez három évvel több, mint a születési éve, de azért bepötyögte a számot. Nagyon meglepődött, a széf kitárult. A széf elülső részében a gyémántok üldögéltek egy zacskóban. Ez nem lepte meg, hisz korábban, látta azokat, de leírhatatlan vonzalmat érzett az apró drágakövekért. Belemarkolt a zacskóba, és már tömte volna a zsebét, de hirtelen mindet visszaejtette, mert hátrébb megpillantott egy dokumentumot. Másik kezével kivette a papírt, s megnézte.

"Örökbefogadási nyilatkozat", állt az iraton.

Elkerekedett a szeme, majd elmélyült a szövegben. Teljesen ledöbbent, amikor értelmezte a sorokat.

- Örökbe fogadtak volna? - tette fel a kérdést magának, majd a lap alján feltűnt neki egy különös pecsét.

A pecséten semmi írás nem látszódott, csak két keresztbe tett lándzsa. A szöveg pedig egy dél-afrikai nevű fiút említett. 

Úgy érezte, a gyilkos kézre kerítése mellett, ki kell derítenie az igazságot.