Sarkammal megnógattam Táltost, apám is rácsapott lova farára, és vágtázni kezdtünk. Hamar visszaértünk a házhoz. Gyorsan leugrottam, kezembe kaptam az ostort, és berontottam a raktárba. Mondtam apának, hogy legyen nyugodt, nem lesz semmi bajom. A pisztolyom is velem volt. Szinte úgy löktem be az ajtót, és csaptam be magam mögött. Paul lenn ült a földön az egyik rossz ládának támasztva hátát. Ahogy beléptem, felkapta a fejét. Dühömet meg se próbáltam leplezni. Tisztára felhúztam magam, hogy becsaptak, hülyének néztek, és én még kívántam is ezt a férfit. Már lendítettem a kezem, hogy odacsapjak, amikor felemelte összekötözött kezét, és így kiáltott:

–     Ne! Mindent megmagyarázok!

–     Hát persze! – Már lendítettem is az ostort, de meggondoltam magam, és csak mellécsaptam a földre.

–     Kapsz egy esélyt. De ne szúrd el!

      Miért gondoltam meg magam, nem tudom. Pedig erős késztetést éreztem arra, hogy kicifrázzam a férfi képét. Leeresztettem a kezem, leültem, és vártam, hogy belefogjon a mondókájába.

–     Szóval megtudtad, ki vagyok. Az elején kezdem, jó? Csak arra kérlek, bármit mondok, hallgass végig türelmesen.

–     Figyelmeztetlek, hogy ha hazudni mersz, akkor véged.

–     Nem fogok. Őszinte leszek.

      Egy kissé feljebbcsúszott, elhelyezkedett a láda előtt, és belefogott.

–     Paul Crossman vagyok. Az apám nemrégiben még jómódú bankár hírében állt, de belekeveredett egy piszkos ügybe, és azóta, teljesen kifordult magából. A megaláztatás, a meghurcoltatás kikészítette. Csak azért nem került börtönbe, mert az ügyvédje valahogy kiharcolta neki a felfüggesztett büntetést. Mindenünket elvesztettük, csak a házunk maradt meg. Bátyám és én nem akartuk magára hagyni, nehogy újabb zűrbe keveredjen. El kellett adnunk a házunkat, és New York-ból ide költöztünk, hogy minél messzebb kerüljünk a nagyvárosoktól.

–     Miért pont ide?

–     Apa elkezdett kaszinóba járni. Az egyik este is onnan szedtük össze, holt részegen. Ami pénz nála volt, mind elveszítette. Ettől fogva a bátyám kezelte a bankszámlát. Egyik alkalommal, amikor apáért mentünk éppen az egyik kaszinóba, egy fiatal hölggyel ismerkedtünk meg, aki mesélt erről a helyről, hogy milyen csodálatos. Mi mindent kezdhetnénk itt. Állatokat tarthatnánk, és semmi gondunk nem lenne. Így hát eladtuk a házat, és megvettük a hölgytől és testvérétől a birtokot.

–     Nem Sarah Thomsonnak hívták véletlenül azt a lányt?

–     De igen. Mesélt rólad is. Azt is elmondta, hogy nemrégen elköltöztél Las Vegasba, hogy munkát keress. Annyi szépet mesélt rólad, hogy kíváncsi lettem rád.

–     Te találkozgattál Sarah-val?

–     Igen, párszor, amíg az eladást és a vételt intéztük. Szimpatikus volt, és meghívtam ebédre. Csak úgy áradt belőle a szó. Elmondta, hogy nagyon vágyik vissza, de kiváló állása van, és azt nem akarja otthagyni.

–     Na jó. Hogy találtál meg?

–     Már kiköltöztünk ide, de én elmentem Las Vegasba, és kibéreltem egy lakást. Nem tudtam, hogy fogjak hozzá a keresésedhez. Elmentem tehát New Yorkba, megkerestem Sarah-t, és megkértem, hogy segítsen. Eszébe jutott a barátnőd, akit felhívott, és ő mondta el, hogy pont nála laksz. Innen tudok rólad mindent.

–     Szóval az sem volt véletlen, hogy a focimeccsen találkoztunk.

–     Nem.

–     Aha. Ha jól értettem, megtaláltál és követtél mindenhova.

–     Igen, mert közel akartam kerülni hozzád.

–     És azt hitted, hogy a rózsatengerrel levehetsz a lábamról?

–     Sarah mondta, hogy kedveled azt a virágot.

–     Most már csak kedveltem. Mond tovább.

–     Szóval éppen a kapuban voltam még, miután felmentél, amikor apa felhívott, hogy talált nekem munkát. Nem mondott semmit, csak annyit, hogy haza kell vinnem egy lányt, és vigyáznom kell rá, és hogy nemsokára hívni fog a lány apja.

–     Tehát pont akkor telefonált apám, amikor a házunk előtt álldogáltál?

–     Igen. Először nem akartam elvállalni, mert azt mondta, hogy hosszabb időről van szó. Mivel akkor még nem mondta meg a nevedet, és a vezetéknevetek egyezősége se esett le, nemet mondtam, mert nem akartalak szem elől téveszteni. Amikor azt mondta, hogy Liznek hívnak, akkor világosodott meg az elmém. Persze rögtön elvállaltam. Aztán egyszer csak feltűntél újra az ajtóban, behúztál egyet, majd meg akartál lépni előlem. Kénytelen voltam követni téged, hogy megtartsam az ígéretem.

–     Nekem még így is sántít a történet. Miért pont az apád ajánlott testőrt az én apámnak, és miért pont téged?

–     Ezt sajnos nem volt alkalmam tőle megkérdezni, mivel ide bezártál.

–     Hol van a telefonod? Azt mondtad nálad volt, amikor eljöttünk.

–     Elrejtettem a kocsid ülése alatt.

–     És a jogosítványodat is?

–     Azt is.

–     Miért van nálad hamis igazolvány?

      Egy pillanatra habozott a válasszal: – Azért, mert… nem akartam, hogy megtudd, ki vagyok.

–     Miért nem?

–     Mert… mert szégyellem, ahogyan apám él mostanában. És röstellem, hogy nem tehetek semmit, mert nem hallgat se rám, se a bátyámra.

–     Szóval álnéven akartál meghódítani?

–     Igen.

–     Na szép. Erre nem tudok mit mondani. Nem szeretem azokat az embereket, akik nem vállalják fel önmagukat.

–     Azért hiszel nekem?

–     Nem tudom. Erre aludnom kell egyet. Ez most túl sok volt egyszerre, egy nap leforgása alatt. Majd holnap folytatjuk.

      Ezzel felálltam, és ott akartam hagyni, de még utánam szólt: – Lehetne egy kérésem?

–     Mégpedig?

–     El kellene mennem egy helyre, mert nem szeretnék itt…

–     Majd küldök egy embert, aki elkísér.

      Otthagytam. Magamra kellett maradnom a gondolataimmal. Nem tudtam eldönteni, hogy higgyek-e neki vagy sem. Nagyon nem tetszett az apja. Egy sunyi, mindenre elszánt fickónak néztem. Kimentem a kocsimhoz, és kivettem a jobb első ülés alól Paul telefonját, és jogosítványát. Utóbbi mellett ott volt a rendes igazolványa is. A ház előtt összefutottam apámmal, aki ki akart faggatni, hogy mit tudtam meg, de leráztam, hogy majd ebédnél elmondom. Bementem a szobámba, és megnéztem a telefont. Vagy huszonöt nem fogadott hívása volt a bátyjától, és jó pár még az apjától. Ledőltem az ágyra, és járt az agyam. Még egyszer átgondoltam, amit a férfi mondott. Most is oda lyukadtam ki, hogy miért ajánlotta őt az apja a testőrömnek? Honnan tudott a fenyegető levélről? Nem is egy napon történt mindez. Ma vasárnap van, szombaton délután jöttünk meg. Apa azt mondta, hogy pénteken kapta a levelet és akkor éjjel ölték meg a teheneket is. Crossman pénteken volt a vendéglőnkben. Apa biztos nem mondhatta meg neki, hogy megfenyegették. Nem olyan, aki szétkürtöli a problémáit. Mindent maga old meg. De akkor miért ajánlotta? Azért… mert tudott a fenyegető levélről, és az állatok kivégzéséről. Persze, mert ő írta a levelet, és ölte meg az állatokat. De akkor miért akarta, hogy az egyik fia mégis megvédjen, amikor meg akarja ölni az egész családot?

      Mint az őrült ugrottam fel az ágyból. Felkaptam Paul telefonját, és újra bementem hozzá.

–     Hívd vissza apádat. Ha kérdezi, hogy miért nem vetted fel, akkor mond azt, hogy a húgommal voltál a városban, és nem vetted észre, hogy a kocsimban felejtetted a telefonod.

–     Miért hívjam fel? – nézett rám értetlenül.

–     Mert már többször keresett, és a bátyád is. Nem akarom, hogy gyanút fogjanak. Hangosíts ki a telefont, és kérdezd meg, mit akar.

      Egy kicsit kelletlenül fogadott szót. Nem tetszett, hogy habozik, de végül is felhívta az apját.

–     Szia apa. Miért kerestél?

–     Paul, azt hittem már valami bajod esett. Miért nem vetted fel a telefont?

–     Benn felejtettem Liz kocsijában.

–     Egyedül vagy?

      Ennél a kérdésnél előhúztam a tőrt a tokjából és végighúztam az ujjamat a pengén. Figyelmeztetésnek szántam, hogy el ne szólja magát.

–     Igen.

–     Akkor jó. Figyelj fiam, elérkezett a te időd.

–     Nem hiszem, hogy ilyen korán kellene.

–     De igen. Nem hajlandóak eladni a házat. Meg kell tenned.

–     Majd később visszahívlak apa. Jönnek…

      Paul letette a telefont. Leguggoltam hozzá, és a tőrt az állához szegeztem.

–     Miről beszélt apád?

      Egy pillanatra becsukta a szemét, majd át akarta adni a telefont, de nem vettem el tőle.

–     Kérdeztem valamit. Nem hallottad? Miért érkezett el a te időd?

–     De hallottam. Meg kell ölnöm téged.

      Szó nélkül felálltam, mert szívem a torkomban dobogott, kitéptem a kezéből a telefont, megfordultam, és kirohantam az ajtón. Majd meggondoltam magam, és visszamentem hozzá. Egy hatalmas jobbegyenest húztam be neki.

–     Tudtad, hogy apád meg akar öletni. Ezt miért nem mondtad el? Mit nem árultál még el?

      Annyira dühös voltam, hogy nem tudtam magamon uralkodni. Felrángattam a földről, és ráordítottam, hogy forduljon meg, amit meg is tett, de amint megláttam a sebeket a hátán, kirohantam.

      Hallottam még, ahogy utánam kiabált.

–     Liz! Várj! Nem akartalak megölni. Csak…

      De a mondat végét már nem hallottam. Rohantam a vendéglő felé. Anyámék már az asztalnál ültek, és ahogy észrevették feldúltságomat, szinte egyszerre kérdezték, hogy mi a baj. Némán ültem az asztalhoz, és egy kis idő múlva tudtam csak nekik elmondani mindazt, amit Paul mondott.

–     Most mit csináljunk? – kérdezte anyám, amikor a végére értem. – Szólnunk kéne a sheriffnek.

–     Nem szólunk senkinek. Magunk intézzük el – szólt komor arccal apám. – Mi legyen Paullal? – nézett rám.

–     Egyelőre maradjon bezárva. Majd kigondolom. Meg kell erősítenünk az őrséget.

–     Igen. Amíg ki nem tervelünk valamit, addig betereljük az összes állatot a karámba, és őrséget szervezünk. Betty – fordult anyámhoz –, jobb lenne, ha ma estére bezárnád a vendéglőt. Jessica, te anyáddal maradsz a szobában. Liz, te…

–     Felejtsd el, hogy benn maradok a házban!

–     Önfejű vagy, mint öregapád. Jól van, te mellettem leszel. Ebéd után telefonálok a fiúknak, hogy hozzák be az állatokat.

      Az ebédet mindannyian csendben fogyasztottuk el. Összedobáltam pár falatot, kerestem egy rossz inget, és bevittem Paulnak.

–     Liz! – ugrott fel, amikor beléptem az ajtón. – Hallgass meg.

–     Nem vagyok rá kíváncsi. Megint nem voltál őszinte. –Dobtam le a tálcát az egyik ládára. – Kioldozom a kezed, hogy fel tudj öltözni, de ne próbálkozz a szökéssel.

–     Nem akarok meglépni. Meg akarlak védeni.

–     Kitől? – kérdeztem mérgesen. – Magadtól?

–     Apámtól.

–     Ha! Öltözz, és egyél.

      Leültem, és megvártam, amíg megeszi az ebédet. Alig nyúlt az ételhez. Arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha szem előtt lenne. Ha itt marad éjszakára, akkor figyelmeztetheti a társait.

–     Gyere.

–     Hova?

–     A szobámba. Menj előttem.

      Hátának szegeztem a fegyvert, és úgy mentünk be a hálószobámba. A kötelet kettévágtam, mondtam neki, hogy üljön le a földre az ágy végéhez, és kezét külön-külön odakötöttem a vasrácshoz. Egy kis pihenésre vágytam. Nem voltam hozzászokva ehhez az élethez.

      Valami azt súgta, hogy higgyek neki, de olyan feldúlt voltam, hogy nem tudtam józanul gondolkodni. Oldalamra fordultam, és elaludtam. Crossman szótlanul ült ágyamhoz kötözve. Lehet, hogy ő is aludt, de nem láttam az arcát. Amikor felébredtem, hirtelen azt hittem, hogy mindez csak egy álom volt, de Paul látványa magamhoz térített.

–     Felébredtél? – kérdezte, amikor felültem.

–     Igen – válaszoltam röviden. – De legszívesebben visszafeküdnék, és addig fel se ébrednék, amíg vége nem lesz ennek az egésznek.

–     Engedd meg, hogy segítsek.

–     Miért akarja az apád megvenni a birtokunkat? – kérdeztem, mintha nem is hallottam volna, amit mond.

–     Mert a miénken nagyon kevés a jó termőföld.

–     Akkor miért vettétek meg?

–     Mert sürgősen el akartunk költözni, amíg apa el nem veri az összes pénzt. De amikor már két hete itt voltunk, apa megbolondult. Összeszedett pár, mindenre elszánt embert, és elhatározta, hogy megveszi a ti földeteket is, és majd ő vezeti a vendéglőt, és ki akarta bővíteni egy szórakozóhellyel.

–     De se közel, se távol nincs itt olyan ember, aki ráér szórakozni. Körülöttünk mind dolgos emberek laknak, akik nem fogják elverni a pénzüket minden hülyeségre.

–     Már arra is megvan a terve. Befektetőket is keresett, akik átutalták egy külön számlára a pénzt, és eredményt várnak. Ha nem mutat fel sürgősen valamit, akkor kinyírják.

–     És hogyan akarsz nekem segíteni? Megöleted inkább az apádat?

–     Visszafizetjük a bátyámmal a pénzt, és elrendezzük az ügyet.

–     És ahhoz engedjelek el, igaz? Hívd fel a bátyádat, hogy rendezze el egyedül.

–     Nem tudja. Csak apa, és én férhetek hozzá a pénzhez. A bátyám elköltözött tőle végleg. Nem akar tudni többé a piszkos ügyeiről. Így is meghurcolták miatta.

–     Mivel foglalkozik?

–     Ügyvéd, New Yorkban.

–     Ha. Szép kis család. Te miért maradtál?

–     Azért, hogy melletted legyek, és megvédjem a családodat apámtól és a bandájától.

–     Hihetetlen!

–     Bíznod kell bennem, Liz. Ha én nem öllek meg, akkor apám felfogad mást.

–     Mi van?

–     Egyelőre el kell hitetnünk vele, hogy mellette állok. Csak így tudok hozzáférni a papírokhoz, és a pénzhez.

–     Nem bízom benned.

–     Liz. Bíznod kell!

      Még mindig az ágyamon ültem, de most felpattantam, elővettem a szekrényből egy másik ruhát, és átöltöztem a szekrényajtó mögött. Felvettem egy kényelmes farmert, egy hosszú ujjú felsőt az esti hűvös ellen, és persze kedvenc kalapomat. Felcsatoltam a tőrt és az ostort az oldalamra, és magamhoz vettem a berettát is.

–     Liz, kérlek. Ne menj ki éjjel.

–     Miért ne?

–     Mert megölhetnek.

–     Hányan vannak? – kérdeztem mit sem törődve aggódásával.

–     Nem tudom. Legutóbb úgy tízen voltak. Azóta apa már biztos szedett össze még pár embert.

–     Mi a tervük? – tettem fel a következő kérdést.

–     Azt hiszem, hogy ma éjjel fel akarják gyújtani az istállót. Az volt az első terv. Utána kellene megölnöm téged.

–     Jó. Most te itt maradsz.

–     Liz!

      Szemtelenül visszafordultam. –Visszajövök még, ne aggódj.