Útra való fényjel.

Az élet értelme a haladás kell legyen. Ezért bármerre mész, mindenképp jó irányba haladsz.

Jó az ember madarának, ha a szívek közé fészkel

A poros, lakkozott parkettás tornaterembe ablak formában kúszott be a napsütés. Mind csak feküdtek a szivacsokon és egymáson. A jövőre esedékes szalagavatót jöttek megtervezni, de senkinek sem volt ötlete. A májusi hőség úgy nyomta agyon őket, ahogy a legyeket szokta a kihelyezett méreg. Kellemesen elfeküdtek a Föld kaland ilyesmire. Mind azt hitték, hogy a többiek az előadáson gondolkodnak, de egyiküknek sem járt ott az esze. A porszemcsék látványosan táncoltak a fényben.

Én is ott feküdtem. Akkor már egy ideje te dirigált. Egy nagy balhé várt rám az év végére. Képes voltam ennyire a jövőbe látni, így nyugodtan vártam a sorsomat. Az ember afelől a legnyugodtabb, amit előre lát, mert arról tudja, hogy így is –úgy is meg fog történni. De engem már nem lehetett meggyőzni. Az édes nihilizmus úgy vett körül akkor már a második éve, hogy azt senki sem tudta volna átvágni. Még ütve fúróval sem. Pedig az a vasbetont is viszi. És egy ilyen mindenmindegy állapotban az ember úgy kapaszkodik valamibe, aminek van értelme, hogy elfehérednek bele az ujjai.

***

- De akkor bármire rá lehet fogni, hogy iróniából írták. – jó pár hónappal a nagy közös fekvés előtt mondtam ezt C-nek.

- Igen.

- Akkor ki dönti el, hogy mi értékes, és mi szemét?

- Hát az irodalomtudomány.

- Aha.

Ha csak nagy vonalakban vázolom, akkor valahol itt szakadt meg a kapcsolat részemről az irodalomtudománnyal, és jött létre egy másik tudománnyal. Az ezt követő lépésem miatt várt rám az a bizonyos balhé, amin én már nem idegesítettem magam. Felkészültem rá.

Hiába más hibája, az a világ a fejedbe nem megy

Nem baj, mert akkor éppen ott feküdtünk a Föld kaland ilyesmire. Itt még minden veszekedés, megpróbáltatás előtt voltunk, és ilyenkor az ember nem foglalkozik a jövővel, mert az amúgy is nap, mint nap, minden percben úgy ül a nyakán, hogy felállni is alig tud vele. Tántorogva indulnak el ketten, a nehéz plusz súlytól a nyaki csigolya is megfájdul. Ilyenkor, mikor várjuk, ahogy az ablakkeret felkúszik a falra, minden könnyebb, minden egyszerűbb.

***

- Biológia? - Hogy egyetlen szóban mennyi érzelem fér el, szinte hihetetlen. Nekem például ez már elég volt ahhoz, hogy tudjam, mi fog jönni. A düh úgy villámlott ki a hangsúlyból, az arcból, hogy ha nem ismerem az előzményeket, akkor is majdnem mindent értek. Hát itt volt a várva várt év végi majdmegmondoménneked. Ofő, búgó mély hangján szinte mennydörgött.

- Igen. - válaszoltam neki faarccal, ami még jobban felbőszítette.

- De miért pont biológia?

- Hát kellett egy ötödik tárgy.

- És az irodalom?

- Annak már sajnos nem maradt hely. – de közben semmi sajnálkozás nem volt bennem.

- Ezt nem így szoktuk eldönteni, 11. végén. – ő akkor néz, várja, hogy reagáljak valamit. Én meg egyre vonogatom a vállamat, aztán így ülünk. Ő válasz nélkül én további balhé nélkül, egyelőre, de aztán csak folytatja. - És mi ez a filozófia?

- Hát olyan jól hangzott.

- Ne szórakozzon már!

- Egy órányi helyem maradt a fakultációknál. Az irodalom két órás, a filozófia egy. Ennyi. Úgyse mentem volna már emeltszintűre.

Ismét bámulás következett, de most végre rám hagyja. Persze, a terv az volt, hogy megyek, még az év elején. C akkor még nagy reményeket fűzött hozzám, de hát változnak a dolgok. Én is.

Ennyi, gondoltam. Nem láttam már értelmét ennek az egésznek. Csak szemfényvesztés. Bezzeg a biológia, annak van értelme. Az erek mindig ugyanott lesznek (esetleg néha kicsit elbújnak), a légzőszervrendszer mindig ugyanúgy funkcionál. És mi is ugyanúgy működünk, csak addig, amíg van, ami pumpálja bennünk a vért.  Ez akkor is úgy lesz, ha az orvosi kamara másképp dönt. Attól még nem fog változni.

Erdő nőtte be az ösvényt, ahol a málnát szedted.

- Hát, elittuk az osztálypénzt! -jelentette ki C, amolyan tényközlő hangsúllyal. A kocsmában mi alkottuk a tömeget, valami lambériás fala volt, de nem emlékszem már rá. Csak a felvétel van előttem, meg hogy mind ott ittunk, a tequilák pedig jöttek-mentek, akár az álmok. Akkoriban ugyanis ezek szoktak jönni-menni. Más nem nagyon. Ha egy jelentős dolog előtt állunk, az valahogy mindig megváltoztatja azt az időt. Pedig akkor sem lehetett más lenni, mint most. Éppen ugyanolyan volt szerintem a létezés érzése, csak visszatekintve tűnik úgy, hogy nem.

***

- Ezt nézd Hurka e!

Igen, most, ahogy itt ülök ebben a kocsiban sokadmagammal, aminek a kormányát R betépve rángatja, már értem. Hiába volt ugyanolyan, mégis másmilyen volt, és nem csak visszanézve. Mert akkor még éltem.

- Hallod, Hurka? Ezt, ahogy gyorsul, ez mi ez a hang e?

Akkor még biztos féltem volna, és érdekelt volna, ami éppen körülöttem történik, de most nem. Miközben R ismét erősen cibálja a kormányt, és a kocsi jobbra-balra rángatózik, egyetlen érzelem van csak bennem. Az, hogy mennyire bánom, hogy nincs már egy sem többé. Csak a vágyakozás maradt az emberi érzelmek után. A hiányuk nagyobb kínt hagy, mint a jelenlétük. Milyen érdekes.

De lássuk tovább, mi volt még.

***

- Szerinted baj, hogy elküldtelek OTDK-ra? - szegezte nekem a kérdést a filozófia tanár.

- Nem hiszem, hogy baj lenne.

Meglepődtem, mivel ez volt az első dolog, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet, mióta szakítottunk az irodalommal.

- Az osztályfőnököd azt mondta, hogy szálljak le rólad, mert neked most fontosabb dolgod van, mint a filozófia.

A csodálkozás, és értetlenség nevetésben tört ki belőlem. Mikor megjelent előttem a szituáció a szereplőkkel, és az elképzelhető arcmimikákkal, hanglejtésekkel (C-nek volt egy komikus stílusa, főleg, ha nagyon komoly próbált lenni), az ismét hasonló reakciót váltott ki nálam. Majd, életemben először úgy kezdtem el tanulni valamit, ahogy csak a főiskolások tudnak. Valódi lendülettel, valódi küzdéssel, akarattal. Mert a nem szabadnak hatalma van. A nem szabad hegyeket is megmozdít akár. A nem szabad ösztönzőbben hat mindennél.

***

- Hogy hoztad össze ezt a listát? - ezzel most kivételesen valaki más zaklatott.

- Nem tudtam mit akarok igazán, szóval majd az Oktatási Hivatal eldönti.

Akkori barátom, A, elgondolkodott ezen a bölcsességen. Annyi mindenről kellet azokban az időkben döntenünk, tényleg jól hangzott, hogy egy kicsit más is vegye ki a részét ebből a nagy munkából. Persze, azt akkor még nem tudtam, hogy te, már rég kimatekozta az egészet. Te elég racionális volt, mindig. Szinte állandóan ő irányított a véres hajnal óta. Úgy érezhette, én eljátszottam ez esélyemet, nem vagyok életképes, ez már kiderült.

- És te továbbra sem akarsz jelentkezni? - kérdeztem A-tól.

- Áh, nem.

- Szerintem, ez egy nagyon hülye ötlet. Valahova kéne.

Egy osztályba jártunk A-val, aki hamarosan meghallgathatta a véleményemet ofő előadásmódban is. Hasonló hanglejtést, arcmimikát is kapott hozzá, mint én, amikor kiderült, hogy dobtam az irodalmat, szóval ez egy elég tisztességes szolgáltatás volt, ami mindig ugyanazt a színvonalat tudta hozni. De A hajthatatlannak bizonyult, senki sem tudta meggyőzni, ha valamit a fejébe vett. Talán ez volt az egyetlen közös bennünk.

-folyt köv.-