Forró nyári nap volt augusztus elseje – szokatlanul forró. Annál is inkább, hogy már hetek óta nem volt eső. Az utakon helyenként az aszfalt is felpattogott az irdatlan hőségtől. Ilyenkor minden normális ember a strandra, vagy legalábbis légkondícionált helyre menekül. Aki pedig utazna, inkább halasztja az utat kellemesebb időre.  Tehát ilyenkor az utak üresek és kihaltak.

Csak a bolond nem érezte, hogy ez a nyár nem olyan, mint a többi. Valami volt benne, valami szokatlan, de senki sem tudta megfogalmazni, hogy mi az, így hát senki sem beszélt róla.

             Flaningan idegesen fürkészte az utat. Több, mint másfél órája hajtott egyenesen, de még nem találkozott senkivel. Nem tudta pontosan, hogy hol van, vagy hogy merre tart, csak taposta a gázt. Nem messze tőle volt egy hatalmas tó, ő pedig egy nagy, lapos tetejű hegyen főtt fekete  Cadillac-jében. Persze nem volt egy modern darab, hiszen nem volt munkája, vagy lakása, a kocsin kívül semmije nem volt. Azelőtt Afganisztánban szolgált, mint katona, egészen pontosan, mint helikopter pilóta. Az embereivel – merthogy neki voltak, éppen egy gyönyörű hegyvidék felett cirkáltak, mikor ádáz homokviharba keveredtek. Kényszerleszállást hajtottak végre, ők megmenekültek, de a rádió, és még néhány másodlagos rendszer elromlott. Reménykedtek benne, hogy van a közelben lakott terület, ezért a katonák elmentek szétnézni a környező hegyekben, csak Flaningan maradt, hogy megjavítsa a rádiót, de persze a siker egyáltalán nem volt biztos, hiszen nem tudhatta, hogy mekkora mértékben károsodott a készülék. Joe néhány óra múlva helyrehozta a műszert, de a többiek még nem érkeztek meg. Segítséget hívott, a központ küldött is pár helikoptert, de csak őt találták meg – a többieknek egyszerűen nyoma veszett. ég hetekig folyt utánuk a keresés, de eredménytelenül, így hát lemondtak róluk. Mivel a légierő mindig előszeretettel tusolja el az ilyen rejtélyes ügyeket, hogy még csak hullát sem találtak, meg hasonlók. Így hát persze nagyon egyszerű volt az egészet Flaninganre kenni. Így hát az őrnagyból munkanélküli földönfutó lett. Ezután persze sehol sem látták szívesen, hisz´ megölt hat embert, csak épp a légierő nem tudta rábizonyítani.

Joe lassított. Nagyon szomjas volt, hiszen már órák óta nem ivott és víz sem volt nála.

 - Még az afganisztáni golyózápor is kellemesebb időjárás ennél – gondolta.

Nemsokára egy kis lakókocsira lett figyelmes, rögtön megörült, hiszen, ahol van élet, ott víz is – természetesen Flaningan autója kivételt képez. beletaposott a fékbe és a kocsi csikorogva megállt. Letörölte magáról az izzadságot, majd kiszállt a járgányból és elindult a másik csotrogány felé. Orrfacsaró bűz áradt belőle. Azelőtt ilyet még sosem érzett – ilyen büdöset.

- Így is megéri – bíztatta magát.

 Régi darab volt. Valamikor az ötvenes években készülhetett, mert ilyen régi vackot még nem látott. Kanyargó keréknyomok vezettek a távolba, a nagy tó felé, szóval a tulaj valószínűleg nem volt otthon. Valahogy baljóslatú volt neki ez az egész: régi vacak, büdös lakókocsi a semmi közepén, de mivel sosem hagyatkozott megérzéseire, benyitott. Flaningant elképesztő látvany fogadta:

Egy hatalmas groteszk formázatú növényszerű élőlény, mely belülről nőtte be ezt a rakás ócskavasat. A középen lévő nagy kocsonya szerű, lüktető zöldes-szürke szervből ágaztak ki a kemény vörös gyökerek, melyek behálóztak mindent. Flaningannak megfordult a fejében, hogy ideje lenne elhúznia innen a belét, de végül is ottmaradt.

 - Úgy se ér semmit az életem, ilyet meg még nem láttam – gondolta

Ő maga sem tudta, miért, talán a kíváncsiság hajtotta, végigsimított egy vörös gyökéren, de rögtön megbánta, amit tett. A zöldesszürke szerv hatalmas mennyiségű zöld gázt okádott ki magából, egyenesen Flaningan arcába.

Joe ordított a fájdalomtól. A méreg borzasztóan marta a szemét, hasonlót soha nem érzett. Elsötétült a világ. Térdre esett. Érezte, hogy meleg folyadék csordogál végig az arcán, mely a szeméből jön.

Ekkor elájult.

                              *                *               *

- Mennyi idő még, Roodney? – türelmetlenkedett Katy.

- A bolygóig 15 perc, amúgy fél óra, hogy megtaláljuk – válaszolt.

- Addig akkora lesz, hogy nem tudjuk megállítani – szólt közbe Crichton.

- No igen, tisztára hasznos, hogy Földvédelmi hatóság vagyunk, és a szomszéd galaxisban utazgatunk. – morogta Katy.

A Földvédelmi Hatóság (FVH) három taggal indult egy éve. Katy Ryan régész éppen egyedül dolgozott az Antarktiszon, mikor különös leletre bukkant: egy henger alakú, alul lapos járműre bukkant. Akkora lehetett, mint egy autó, de csak elöl volt ablaka, hátul pedig egy nagy, lenyíló ajtó volt található. Felfedezését nem közölte az állammal. Inkább felhívta közeli barátját: Roodney Loment. Barátja természetesen nem hitt Katy-nek, de a nő úgy erősködött, hogy Roodney kénytelen volt elmenni, bár furcsállta, hogy senkit nem vihet magával, egyedül kellet mennie. A gond csak az volt, hogy a kormány figyeltette, és ezért utána küldtek egy CIA ügynököt, Crichton Adams-t, akit egyébként a küldetés után akartak elbocsátani, mert labilis volt. Akkor volt egy éve, hogy egy Dealer kiírtotta a családját. Akkoriban Adams jól titkolta ugyan, de kokain függő volt. Elfogyott a pénze, és nagyon sokkal tartozott az üzletembernek, és letelt a türelmi idő. Ő éppen az irodában volt, és papírmunkát végzett, mikor megölték feleségét és három éves lányát. A cégen belül voltak ellenségei, egyikük – mikor Adams az Antarktiszon volt, felhívta és kárörvendő humorral közölte Crichtonnal, hogy elbocsátják a CIA-től. Ekkor Adams hihetetlenül dühös volt. Elveszítette a családját, a lakását, és most még munkáját is. Értelmetlen lett az élete. Elhatározta, hogy megöli magát, de előtte még utánanéz, hogy mit csinál Mc`Kon az Antarktiszon, kettesben egy régésszel. Természetesen nem érdekelte, hogy a Roodney tudomást szerez az ittlétéről, szóval egyszerűen csak odament és rákérdezett. Mivel egy ingerlékeny fegyveres kérdezte, megmutatták neki a leletet. Crichtont annyira elkezdte érdekelni kezdte a dolog, hogy úgy döntött, mégis csak van értelme az életének.

Ezután Katy-ék természetesen beavatták mindenbe. A jármű belsejében hat ülés volt, elöl pedig bonyolult, hatalmas műszerfal helyett csak egy tenyérnyi nagyságú puha félgömb volt. Biztonsági célokból azonban nem nyúltak hozzá egészen, amíg az ex-ügynök unalmában el nem kezdte nyomogatni. Ekkor éppen mindhárman fenn voltak az űrhajón. Egy másodperc múlva egy keskeny, hosszú, áttetszően zöld, spirálos helyen találták magukat. A spirál körül a végtelen világűr terült el. Hihetetlen látvány volt. A kutatások után a hajót hangszigeteltnek könyvelték el, de a levegő még így is süvített a sebességtől. Másfél óra múlva a spirál egy kifelé táguló tölcsérben ért véget, egy bolygó gravitációs mezejében. Ezután addig nyomogatták a vezérlőgömböt, amíg le nem szálltak az égitestre. Egészen pontosan Crichton nyomogatta, mert a többiek esetében nem működött. Habár, amíg megtalálta a megfelelő fogást, a gép lövöldözött, láthatatlanná tette magát stb.

A bolygón, és a hazaúton rengeteg kalandon mentek keresztül, de ez egy másik történet.

A lényeg, hogy mikorra hazaértek Crichton megtanulta tökéletesen irányítani az űrhajót. Ezenkívül úgy határoztak, hogy ez a technológia hatalom és a hatalmat jó célra kell felhasználni. Röviden így alakult az FVH.