4. fejezet

    Holly kisírt szemmel feküdt az ülőgarnítúrán, anyukája már régen egyedül hagyta. Hirtelen zsibbadást érzett a bal kezében. Felült. ' Áh, igen! Nem álmodtam.' - gondolta, miközben a kezére pillantott, melyben az üzenetet szorongatta, amit Tom küldött az este folyamán.

   Felkapcsolta a lámpát az ülőgarnítúra melletti szekrénykén, az órára pillantott, fél egyet mutatott, elaludt a sírástól.

  Tomra gondolt. Szinte nem is ismerte, létezhet ilyen, hogy valaki 2-3 találkozás után így odavan valakiért? Jó lett volna valakivel beszélni. Kisétált a konyhába csendben, fel ne verje édesanyját. Odatett magának egy kávét, megitta, majd a fürdőszobába ment, hogy felfrissítse magát. Azt várta majd jobb lesz tőle és tisztán tud majd gondolkodni. Tévedett. A zuhany alatt állva gondolatok százai foglalkoztatták.' Miért kell így lennie? Miért pont Tom?'- kérdezgette magától. De válaszokat nem kapott. Tusolás után a szobájába tért vissza, bebújt az ágyba, és öt perc sem kellett elnyomta az álom.

 Reggel Joan a konyhában sürgölődött. Tegnap a lánya mellett volt, míg el nem aludt a sírástól. Sajnálta szegényt. Konkrétumokat nem tudott a szomorúságáról, de nehéz döntés lehetett, ha nem akart róla beszélni.

Ebben a percben Holly jelent meg az ajtóban. Joanre mosolygott, és hálásan megölelte az asszonyt.

- Jó reggelt, köszönöm, hogy mellettem voltál - mondta.

- Szia! Ugyan már Holly! Az anyád vagyok, és tudod, hogy bármiben számíthatsz rám - nézett lányára könnyes szemmel.

- Tudom, tudom. De nem akartam még róla beszélni, de amint összeszedem magam veled is megosztom a történteket - ajánlott kompromisszumot Holly.

- Rendben van megadom magam - sóhajtott Joan - most pedig ülj le, kész a reggeli. Holly szótfogadott, leült az asztalhoz, és jóízűen falatozta a tükörtojást meg a sült szalonnát. Ivott egy bögre forró kakaót is. Még pizsamában volt, mikor édesanyja elment otthonról a rokonokhoz. Épp átöltözött, mikor csörgött a mobilja, Isabell volt.

- Jó reggelt, Isa - köszöntötte Holly.

- Szia drága - viszonozta Isa - bocs, hogy csak most hívlak vissza, de tegnap dolgoztam.

- Sejtettem. Tudnánk találkozni valamikor? - kérdezte Holly.

- Hol, csak nincs valami baj?- Isát nem lehetett becsapni, ahhoz túl jól ismerte az embereket.

- Baj? Az nem itt kezdődik. Legyen annyi elég, hogy elküldtem Tomot - mondta szomorúan Holly

- Elküldted? Miért? Azt hittem odavagy érte - hitetlenkedett Isa.

Oda is vagyok, de az eszemre hallgattam. Nem beszélhetnénk ezt meg egy kávé mellett? - kérdezte.

- De persze, ma szabadnapos vagyok. Egy óra múlva nálam? - ajánlotta Isabell.

- Ott leszek. Köszönöm Isa, olyan jó, hogy vagy te nekem - hálálkodott Holly.

- Nincs mit, hiszen barátnők vagyunk. Légy jó, várni foglak - búcsúzott el Isa.

- Sietek, szia - tette le a telefont. Készülődni kezdett.

Tom bánatosan ült a konyhában. Csak Hollyra gondolt. Vajon örült a virágnak, vagy egyből kidobta? Csak remélni tudta, hogy nem hajította ki a lány a neki szánt virágokat. Abban bízott, hogy majd a lány felhívja, vagy üzen neki, de nem így történt. ' Én viszont üzenhetnék.'- gondolta. Elővette a mobilját, és üzenetet pötyögött a készülékbe. Beütötte Holly számát, és elküldte az sms-t. Mostmár csak várnia kellett.