Akkor ugye nem baj, hogy nem korhű a történet?

Pszichológiai fegyverek hatékonysága

            - Dögöljetek meg mind, jó?

Kiáltotta a király, a normannoknak a tornya tetejéről. Nem sokkal azután, hogy kiejtette az utolsó hangokat is, hirtelen nyílzápor zúdult rá, és az egyik átdöfte a mellkasát. Összeesett és mielőtt még kilehelte volna a lelkét, rámutatott az udvari bolondra:

            - Hallgassatok rá, csak akkor menekülhettek meg, ha rá hallgatok –majd elvérzett.

            - Micsoda? –értetlenkedett az egyik katona. –Az udvari bolond legyen a vezetőnk?

            - Udvari őrült az inkább –felelte egy másik.

Az ostrom éppen szünetelt, de a normannok bármikor újra támadást indíthattak volna, ezért a katonák hallgattak királyuk utolsó parancsára. A bolond, aki Sortűznek nevezte el magát agyaggal kente be a testét, majd parancsba adta, hogy kerítsenek annyi holtestet, amennyit csak lehet, de legfőképp csontokat, amiket később ki is hegyeztek.

            Több éjszakát töltöttek el vele, hogy hordókat töltsenek meg ürülékkel és mindenféle testnedvvel, hogy aztán a beléjük pakolt kihegyezet csontokkal katapultálják. A normannok mérges serege erre ostromolni kezdte a várat, viszont nem várt rájuk senki a kapuban, még a sorompót is felemelték. A normannok csapdát gyanítottak ezért, mintha csak szűz lánnyal lenne dolguk, óvatosan, lassan hatoltak be.

            Vérfagyasztó nevetést hallottak, majd ahogy felnéztek a várfalra, meglátták a bolond Sortűzet, az agyag borította vezért. Egy zsákból puskaporral töltött csecsemő koponyákat szórt az ellenség közé. Ezek után nem tett semmit, csak visszarohant a királyi terembe.

            A normannok sehol sem ütköztek ellenállásba, majd miután felgyülemlett a sereg a királyi terem előtt, kinyitották az ajtót. Nem kisebb meglepetés fogadta őket, mint egy tucat ló, amiket mindenféle gyúlékony folyadékba áztattak, majd meggyújtották őket. Az állatokat teljesen elborította a tűz, fejvesztve rohantak neki a lőporban megfürdetett seregnek.

            A rózsaszínes tűzijáték után nem sokan keltek fel, de akik látták Sortűzet, hogy rángatózva sikongat, inkább úgy döntöttek, hogy szépen csendben elhátrálnak. Hamarosan pedig a normann táborok is eltűntek a környékről.

            De vajon örökre?