Lili egy csodaszép, kis faluban lakott a szüleivel. Hatalmas kertjükben mindenféle zöldséget termesztettek, elől, a ház előtt virágokat ültettek minden tavasszal. Tyúkokat tartottak, pontosan harminchat tyúkocska kapirgált a hátsó udvaron. Lili nagyon szeretette etetni őket. Nyár eleje volt, a kutyájuk, Pötyi négy, szuszogó kis kölyköt hozott a világra. Lili csodálkozva nézte őket.

- Milyen aprók! Nézd apa! Mi legyen a nevük? - lelkendezett a kislány, apja csitította:

- Pszt! Halkabban! Most születtek! Ne zavarjuk őket!

A kis család a hátsó konyhában kapott helyet, egy dobozba tettek szülei egy nagy, régi, elhasznált pokrócot. A kölykök gyorsan nőttek, megerősödtek, Pötyi gondoskodó anya módjára vigyázta minden léptüket. Figyelt a házra is, a tyúkokra is a hátsó udvarban. Lili nagyon szerette őt, a kiskutyákat is, folyton együtt játszottak. Este együtt terelte a család a tyúkokat az ólba, amiből természetesen Pötyi is kivette a részét. Óvatosan bökdöste apró orrával a tyúkokat, néha rájuk mordult, amitől azok megindultak az ól felé. Minden este megszámolták a hozzá értők a tyúkokat, meg van-e mind, vagy valamelyik huncut elbújt valahol, nehogy neki is az ólba kelljen mennie. Mindig meg volt mind, Pötyi figyelte gazdái reakcióját, miután beterelték a jószágokat, szinte látni lehetett rajta, értette, hogy minden rendben van. Így ment ez egyik napról a másikra, mígnem egy napon egy tyúkocskát hiába keresgéltek az udvarban, a kertben, egyszerűen eltűnt. Újra és újra megszámolták őket, Pötyi is tudta jól, hogy valami nincs rendben, egy tyúk elveszett.

- Talán valami féreg járt erre… - mondta Lili apja.

- Meg kell nézni az ólat! Hátha ott van valami járatja! - szólt Lili anyja.

S azzal kiterelték újra a tyúkokat, tüzetesen átvizsgáltak mindent, de semmi jel nem utalt arra, hogy bármi is befúrta volna magát a tyúkólba. Így már csak harmincöt tyúk maradt. Sajnálták sokáig azt az egyet is, nem került elő. Egy hét múlva újabb tyúk tűnt el. Pár napra rá még egy. Lili szülei nagyon dühösek voltak, újra és újra átvizsgálták az ólat is, a hátsó udvart is, megerősítették a kerítéseket is, de a tyúkok továbbra is fogytak, nem értették miért.
Egyik nap Lili éppen a hátsó udvarban játszott, amikor meglátta, hogy a szomszéd, hatalmas kutyája átugorja a kerítést, elkap egy tyúkot, és már iszkol is el arra, amerre jött. Lili hangosan kiabálni kezdett.

- Gyorsan, gyorsan, elvitte a tyúkot! A mi tyúkunkat! - szaladt a hátsó kapuhoz Pötyi is, mikor Lili kinyitotta, a kutyus elszaladt a kert felé.

Megérkeztek a nagy kiabálásra Lili szülei is, faggatták őt, mi történt.

- Mi a baj Lili? Mit láttál?

- Elvitt egy tyúkot! A kutya! - a kislány úgy megijedt attól, amit látott, hogy nem tudta pontosan elmagyarázni, mi történt.

Lili szülei aggódva néztek a kert felé. Kis idő múlva Pötyi a szájában hozott egy döglött tyúkot.

- Azt a mindenit! - rivallt a kutyára Lili apja, majd kitépte a tyúkot a szájából.

Pötyi elégedetten húzta ki magát, elismerésre várt, e helyett szidni kezdték.

- Az anyád Úristenit! Tyúkra fáj a fogad, te!? - Lili apja felkapott egy botot, s ütni kezdte vele a kutyát.

- Apa! Apa, ne bántsd! Nem ő volt, apa!! - Lili próbálta megvédeni Pötyit, de mindhiába.

Később elmagyarázta, hogy mit látott, de a szülei nem hittek neki. Úgy gondolták, Lili csak kitalálta, hogy a szomszéd kutyája átugrotta a kerítést, azért, hogy Pötyit védje. Lili simogatta Pötyit, sírt, de a szülei megtiltották, hogy a kutyához érjen. Este hallotta, amint a szülei arról beszélgetnek, hogy Pötyinek mennie kell. Az apja szerint, ha egy kutya megízleli a tyúkhúst, többé már nem lehet leszoktatni róla. Valamit tenniük kellett. Lili újra meg újra próbálta elmondani, hogy Pötyi csak jót akart, hogy igazából ő egy hős, hogy visszahozta a tyúkot, de persze egy gyereknek senki sem hitt. Legalábbis a felnőttek nem. Titokban Lili továbbra is simogatta Pötyit, játszott vele, ő megdicsérte a bátor kutyust.
Pár nap múlva Lili nagymamája elvitte őt sétálni, gólyát nézni egy utcával odébb. Lili ámulva nézte a gólyákat a nagy oszlop tetején. Két nagyobb gólyát látott és négy fiatalabbat.

- Négy kicsi gólya! Pötyinek is négy kiskutyája van! - jegyezte meg a kislány.

Hazaérve furcsa idegent látott, hatalmas puskával a hátán, egy nagy, sötét zacskóval a kezében. A szüleivel beszélgetett. Lili rögtön tudta, mi történt.

- Hol van Pötyi? Hol van Pötyi!? - kiabálta, majd potyogni kezdtek a könnyei.

A szülei nem magyarázták el, hogy pontosan mi történt, sőt, semmit sem szóltak. Lili tudta e nélkül is, hogy mi történt. Magát hibáztatta, amiért nem tudta azonnal elmondani, hogy mi történt. Sokáig siratta kutyust, de legalább a kiskutyái ott voltak vigasznak.

A tyúkok azonban továbbra is fogytak. Lili szülei továbra sem tudták, miért. Újra átnéztek mindent, hátha most tényleg valami féreg lopkodja a tyúkokat. Lili egy szót sem szólt. Haragudott a szüleire azért, mert nem hittek neki, és megölették Pötyit. Egyik vasárnap délután Lili apja a hátsó udvarban dolgozott, mikor meglátta, hogy a szomszéd kutyája átugorja a kerítést, és próbál megfogni egy tyúkot. Ekkor döbbent rá, hogy Lili igazat mondott. Felkapta a vasvillát, s kergetni kezdte a kutyát, az előbb vicsorgott rá, majd átugorva a kerítést, meg sem állt hazáig. Lili apja aznap este sokáig volt a szomszédban. Mikor hazajött, csak annyit mondott:

- El van intézve!

- Az jó - tette hozzá az anyja.

Másnap dél körül a szomszédból szörnyű nyüszítés hallatszott. A szomszéd felakasztotta a kutyáját. Lili azonban nem tudott megnyugodni. Sajnálta a szomszéd kutyáját is, de Pötyit még jobban, ő igazságtalanul halt meg. Senki sem kért bocsánatot, senki sem siratta meg Pötyit, senki sem mondta azt, hogy igazad volt Lili, az élet ment tovább, mintha mi sem történt volna. Pedig ő hűséges, jó kutya volt, nem ezt érdemelte volna. Mégis így történt. Lili nem tudta őt elfelejteni, gyakran gondolt rá, vajon hol lehet most. Vajon létezik-e Mennyország, s ha létezik, oda jutnak-e a kutyák is. A hátsó udvaron játszott, mikor meglátta Pötyit, a kapunál ült, csóválta a farkát, úgy látszott, hogy nagyon boldog. Lili nem hitt a szemének.

- Pötyi! - csak egy pillanatra kapta el onnan a tekintetét, s mire visszanézett, Pötyi már nem volt sehol.