Egy helyről, mely fontos a füredieknek. Minden, csak nézőpont kérdése.

Helyi szemmel

A Holt-Tisza. Ott töltöttük gyermekkorunk fülledt, nyári délutánjait. Akkor még jó volt. Nem hevert annyi szemét és kutyaszar a fűben, mint most. Ma már, főszezonban olyan sok a turista, hogy a hely elveszítette hangulatát. Nem tudunk kettesben maradni a természettel, mert akárhová lépünk, emberbe botlunk.

Saját szemmel

A morotva, már gyermekként sem vonzott úgy, mint másokat.

Felnőttként is, csak a Halas Napok idején vándorlok ki oda. Túl lapos a táj, sehol egy domb vagy hegy, mely feldobná a látványt. Egyébként is, nem szeretek kimenni a partra. Ha kimegyek, annyira sok ismerőssel találkozom, hogy nem tudom élvezni a magányt. Ráadásul, semmibe nem nézem a passzív pihenést. Nemhogy egy hetet, egy napot sem tudnék homokban tespedéssel eltölteni.

Egyszóval, nem nekem való az efféle pihenés.

Turista szemmel

Egy júniusi napon, a nyári szezon kezdete előtt, kilátogattam a Holt-Tiszához. Elhatároztam, ezúttal próbálom úgy szemlélni a tájat, mintha én is turista lennék.

Amíg kényelmes sétával közeledtem a szabadstrand homokja felé, bőrömet a nap sugarai melengették.

Megérkeztem.

A parton egy vonalban sorakozó, ég felé törő nyárfák némán kémlelték a part szegélyét. A part mentén, a fűben, fiatalokból álló csoportok bandáztak. Az egyik társaság halkan rezegtetett két, kis hangfalat, ők a bulizók. A másik egy kosárból csemegézett, egy takarón, körbe, törökülésben elhelyezkedve, ők a piknikezők. A harmadik tagjai, csak egymással beszélgettek, ők a sztorizók. Ezt szűrtem le elsőre, mikor idegen szemmel tekintettem a helyre. 

A második impresszió akkor ért, amikor egy padon megpihentem. Ahogy tekintetemet körbevezettem a levágott folyókanyarulaton, nyugalom árasztott el. A szelíden hullámzó vízen meg-meg csillant a napfény, mikor a nap időnként előbújt az égen úszó gomolyok armadája mögül. Az Élő-Tisza irányából kajakosok és egy hosszú sárkányhajó közeledett felém. Míg, a kajakok sebesen hasították a vizet, addig a sárkányhajót az evezősök lassan, dobütésre hajtották előre, mérnöki pontosságú összhangban egymással. A vízről a szemben lévő szigetre fordítva figyelmem, észrevettem, hogy valaki éppen a kalandpark kötélpályáján csúszik lefelé. Jó bulinak tűnt, de még egyszer sem próbáltam ki.

A harmadik benyomást, akkor tette rám a környezet, amikor viharossá vált az idő. Egy pillanat alatt összeálltak a felhők. A heves kifutószél úgy dobálta előre-hátra a fák lombkoronáját, akár a rock énekesek hosszú loboncukat. A vízen, a széltől felkorbácsolódott hullámok, csónakok oldalait nyaldosták. A következő pillanatban csattogós hangú villám csapott le. Rá pár másodpercre égi dörgedelem követte. Tudtam, ebből nagy vihar lesz. Behúzódtam az egyik ételbár fedett terasza alá. Mire lecsendesedett a vihar, besötétedett, de egy dolgot megtanultam. A víz nemcsak nyugodt, de veszélyes is lehet.