Drága magyar föld!

Bocsáss meg, ha levelemmel zavarlak, de nem tudok parancsolni ennek a rakoncátlan kéznek. Hiába minden: csak a szívemre hallgat… Nincs ez másképp ma sem. Az ember nem tagadhatja meg önmagát, ahogyan Te, kedves anyaföldem, Te sem.

Olyan jó vagy hozzánk, amilyen jóságot talán meg sem érdemlünk, függetlenül attól, milyen szelek járnak.

Míg az emberek marják, tépik egymást, önös érdekeiket, anyagi javaikat, saját „csodálatos” külsejüket előtérbe helyezve, addig Te szép halkan, szelíden színesedsz nekünk. Szirmot bontasz, zöld fű sarjad jóságod nyomán, kis patakjaid játékosan elindulnak útjukra. Nagy folyóid is felengednek, csendes lassúsággal. Tavaid szürke tükre magukba szívja a még kissé erőtlen napfényt, finoman ébresztgetve  lusta halacskáit.

Az erdő is megmozdul, és csak hogy tudd: minden reggel sokáig hallgatom a belőled táplálkozó fákon kopácsoló kis harkályt.

Figyelek Rád, ami Neked fáj, az nekem is.

Tudom, megszenveded, amikor eső helyett vért kell innod, amikor leköpnek, amikor soha el nem bomló szemetüket hajítják Rád hányaveti módon az emberek szinte már gépiesen, tiszteletlenül, és Te mégsem haragszol. Némán tűröd, hogy tapossanak Rajtad, hogy letépjék drága virágaidat, és azt is, aki minden létező rosszat elkövet ellened, halála után békésen magadba fogadod.

Nagy-nagy bolygónknak aprócska része vagy, de nekem a legcsodálatosabb része.

Te adtál enni a nagyszüleimnek, mikor szörnyű háború dúlt, s csak Rád számíthattak. Mindent megteremtettél nekik, amire szükségük volt, így felnevelhették szüleimet, és tudom, hálásak voltak ezért. Nélkülük pedig én sem az lennék, aki vagyok.

Sokan elhagynak Téged mostanában, de tudnod kell, nem azért, mert máshol szebb. Akik elmennek, magukkal visznek a szívükben, az emlékeikben, és ha nem is merik bevallani: visszavágynak. Szülőföld csak egy van, csakúgy, mint szülőanya, ezt elfelejteni nem lehet.

Biztosan nem is búsulsz emiatt, csak gondoltam, jó, ha tudod: a hűtlenek is szeretnek, csak az élet néha nehéz döntések elé állít.

Köszönöm, hogy ételt-italt adsz, és hogy kifekhetek nyáron egy szép, tarka rétre.

Köszönöm, hogy otthont adsz mindenkinek, aki itt szeretne élni.

Köszönöm, hogy amit Beléd ültetek, azt önzetlen gondoskodással felneveled, és én gyönyörködhetek benne.

Köszönök minden lépést, amit megtehettem és megteszek ezek után Rajtad.

Köszönöm, hogy ilyen szép és változatos vagy, kicsi magyar föld!

Én vigyázok Rád.

Csak ennyit akartam, az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek.

                                                                       Szeretettel: egy gyermeked.

Ui.: Édesapám már Veled van, öleld őt helyettem is, mondd el neki, hogy szeretem, és hálás vagyok mindenért. Azt hiszem, nem tudta.